Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-10 / 291. szám

I 16 Hírek—információk—érdekességek 1992. DECEMBER 10. 1992. december 10., csütörtök, Judit napja Napkelte: 7.21 órakor, napnyugta: 15.53 órakor Holdkelte: 16.25 órakor, holdnyugta: 7.44 órakor Eseménynaptár 1948. december 10-én az ENSZ-közgyűlésen elfo­gadták az Emberi Jogokról Szóló Egyetemes Nyilatko­zatot. Ennek emlékére az 1950. december 4-i ENSZ- közgyűlés ezt a napot az emberi jogok napjává nyil­vánította. Ökumenikus egyházi naptár December 10., csütörtök, köz­nap. A katolikus naptárban III. Szent Gergely pápa és hitvalló (f741) emlékezete. Szír szárma­zású szerzetestudósból lett pápá­vá. Pápasága alatt dühöngött Ke­leten a képrombolási harc, amely ellen erélyesen felemelte szavát. Ezért Izauri Leó császár hajóha­dat küldött ellene. Ekkor Martell Károlyhoz fordult segítségért, s ezzel megtette az első lépést a pápaság és a Frank Birodalom szövetsége felé. A református és az evangélikus naptárban Judit napja. Az ortodox egyházban Szent Minász, Hermogenisz és Evgráfosz vértanúk napja. Népi gyermekjátékok Jászkisér. December 12-én, szombaton délelőtt fél 10 órai kezdettel rendezik meg a Műve­lődés Házában „Apáról fiúra” címmel a népi gyermekjátékok közösségi bemutatóját. A dra- matikus játékbemutatón fellép többek között a helyi általános iskola, a jászberényi Nagybol­dogasszony Katolikus Általános Iskola, a Tiszafüredi Általános Iskola Zrínyi Ilona néprajzi szakköre, a Jászágói Óvoda, a mezőtúri Református Általános Iskola és Diákotthon, a szolnoki Kodály Zoltán Ének-Zene Tago­zatos Általános Iskola stb. A ren­dezvény szünetében az emeleti galérián népi témájú rajzkiállítás nyílik. Köszönet a kirándulásért Szolnok. A Konstantin Álta­lános Iskola 2. A osztályos tanu­lóinak nem mindennapi megle­petésben volt része a napokban. A Volán Taxi Kft. ajándékaként ingyenes kecskeméti kirándulá­son vehettek részt, ahol a várost, a Szórakaténusz Játékmúzeumot és a Vadasparkot tekintették meg. Télapó-ünnepség a lakótelepen Szolnok. A Széchenyi-lakótelepen december 19-én Télapó-ün­nepséget szervez a Kismama Klub 10.30-tól 15.00 óráig a Széchenyi Körúti Általános Iskolában (piros iskola). A műsorban fellép Levente Péter és Gryllus Vilmos, lesz uzsonna, és természetesen jön a Télapó is. Jelentkezni lehet Tóth Ferencnénél (Contact Egyesület, Malom utca 14. (volt Ragó utca) csütörtökönként 11-15 óra között. Várják a klubtagokat és az érdeklődőket is. A 07 jelenti Gyermeket gázolt Jászladány. Kedden a kora esti órákban a település belterü­letén elgázoltak egy kisfiút. A hazafelé kerekező gyermek nem is sejtette a veszélyt, amikor há­tulról egy személyautó nekiro­hant. Nem tudni még, hogy mi volt a baleset oka, de az minden­féleképpen elítélendő, hogy a lelkiismeretlen autós megállás nélkül továbbhajtott. A szeren­csétlenségben a szerencse, hogy a gyermek csodával határos mó­don könnyű sérülésekkel úszta meg a balesetet. A cserbenha- gyót a rendőrség keresi. Leütötték a csizmájáért Szolnok. Kedd este a város­ban igen népszerű Póló Klubban töltötte idejét Ny. L. szolnoki fia­talember. Már jócskán a pohár fenekére nézett, amikor felkínál­ta eladásra aznap vásárolt vado­natúj csizmáját. Mivel a vendé­gek között nem akadt vevő, ezért bánatában hóna alá vágta a láb­belit, és elindult hazafelé. Nem jutott messzire, mivel az egyik ivócimbora utánalopódzott, le­ütötte, és a zsákmányolt csizmá­val visszament a klubba, ahol pillanatok alatt túladott rajta. A pultoshölgy vette meg a porté­kát, igaz, jócskán áron alul, mindössze 500 forintért. A rab­lással alaposan gyanúsítható Vi­rág László helyi lakost a rendőr­ség őrizetbe vette. A pórul járt fiatalember borda- és orrcsonttö­rést szenvedett a kaland során. Megváltoznak a rendelési idők Szolnok. A városban az alábbi háziorvosi körzetekben jövő év január elsejétől a rendelési idő az eddigivel ellentétes időpontban történik (tehát az eddigi délelőtti rendelés helyett ugyanazon a na­pon délután, illetve értelemsze­rűen a délutáni rendelés helyett aznap délelőtt): Kolozsvári úti rendelő: 1. sz. körzet (dr. Pintér Irén), 5. sz. kör­zet (dr. Kocsis Károly), 6. sz. körzet (dr. Nemes József) Városmajor úti rendelő: 17. sz. körzet (dr. Bállá Zsuzsanna), 18. sz. körzet (dr. László János) Széchenyi krt.-i rendelő: 19. sz. körzet (dr. Hörömpő Mag­dolna), 20. sz. körzet (dr. Libor Erzsébet), 21. sz. körzet (dr. Benkő Hajnalka), 22. sz. körzet (dr. Bodnár András), 23. sz. kör­zet (dr. Gál Imre) Munkanélküliek, álláskeresők figyelmébe! Karcag. Kunmadaras, Berek­fürdő és Karcag munka nélküli és álláskereső állampolgárainak érdekvédelmét, problémáik megoldásának elősegítését leg­inkább egy, az önszerveződés út­ján tudná biztosítani. Az egyesü­let célját alapításával kapcsola­tos szervezési feladatokat az érintett állampolgárok együtte­sen alakítanák ki. Ezért a Mun­kanélküliek és Álláskeresők Egyesülete szervezőbizottsága ma délelőtt 10 órakor a karcagi Vízállás A Tisza Tiszafürednél 464 cm, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 620 cm, duzzasztott, a víz 5 C- fokos, Szolnoknál 208 cm, apa­dó, a vízhőfok 4 Celsius. A Hár­mas-Körös Kunszentmártonnál 175 cm, áradó. A Zagyva Jászte­leknél 143 cm, áradó. Déryné Művelődési Ház mozi­termében fórumot rendez. Egy­ben tájékoztatják az érdeklődő­ket, hogy az egyesület alakuló taggyűlésének időpontja decem­ber 14., hétfő 14 óra, helye: Kar­cag, Kossuth tér 14. (munkaügyi központ volt irodaháza). Az ér­deklődők belépési szándéknyi­latkozatukat a fenti fórumon ve­hetik át, és a városháza fszt. 49. sz. szobájában vagy az alakuló taggyűlés helyszínén nyújthat­ják be. Munkástanács­fórum Túrkeve. Palkovics Imre or­szággyűlési képviselő, a Mun­kástanácsok Országos Szövetsé­gének elnöke, dr. Herczog Lász­ló, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára és Hege­dűs Éva, a Pénzügyminisztérium munkatársa nyilvános fórumot tartanak a szakszervezetek kö­zötti üzemitanács-választások- ról, a munkástulajdon-szerzés le­hetőségeiről és egyéb időszerű kérdésekről. A rendezvény a vá­rosháza dísztermében lesz de­cember 12-én, szombaton 10 órakor, melyre meghívták a me­gyei munkástanácsok elnökeit, tagjait is. Beilleszkedés az óvodába és iskolába Jászberény. A Déryné Műve­lődési Központban dr. Ransch- burg Jenő pszichológussal be­szélgethetnek az érdeklődők hol­nap 18 órakor a gyermekek óvo­dai és iskolai beilleszkedéséről a művelődési ház és a TV Centrál Kábel Kft. közös rendezvénye­ként. Az észt építészet Szolnok. A fenti címmel tart előadást dr. Szabó István holnap 16 órakor a Kilátó című sorozat keretében a Társadalmi Egyesü­lések Megyei Szervezetének Há­zában (Szapáry utca 19.). Környezetvédelmi asszisztensképző tanfolyam Szolnok. A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség­nél megkezdték érettségizett mun­kanélküliek számára a középfokú környezetvédelmi asszisztenskép­ző tanfolyamot, mely idén novem­bertől jövő év áprilisig tart. A tan­folyamot a munkaügyi központ pá­lyázata alapján a budapesti Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft. szer­vezte a Napsugár Gyermekház közreműködésével. A környezet­védelmi felügyelőség biztosítja a helyszínt és az óraadó szaktanáro­kat. Mint ahogy a megnyitón is elhangzott, remélik, hogy a szerve­zők, oktatók és hallgatók közös erőfeszítése nyomán újabb, jól képzett szakemberek állhatnak munkába a környezetvédelem te­rületén. INNEN-ONNAN BELFÖLDRŐL Székesfehérvár. Előrelátha­tólag még az idén közös vállala­tot alapít az Ikarus Rt. az Ameri­kai-Magyar Befektetési Alap tu­lajdonában lévő American Ika­russzal. így nincs akadálya a to­vábbi amerikai-magyar Ikarus- kooperációnak, amely a jövőben már feltehetőleg vegyes vállalati formában zajlik. Budapest. A Közlekedési Múzeum tájékoztatása szerint a közgyűjtemény december 13- án, vasárnap filmforgatás miatt zárva tart. KÜLFÖLDRŐL Chicago. Húsmentes hambur­gert tesztelnek a marhahúsos fa- sírtjairól világhírűvé vált McDo­nald’s hollandiai étteremhálóza­tában. A vegetáriánus hambur­gert burgonyából, babból, sárga­répából, hagymából és fűszerek­ből kísérletezték ki holland konyhákban. Varsó. Negyven tonnányi gyakorló légibombát, ágyúlöve­dékeket és rakétákat találtak a rendőrök a. legnicai vajdaság egyik ócskavastelepén. Á telep tulajdonosának állítása szerint valamennyit a környékbeli lako­soktól vásárolta. Washington. Már csak két vállalat maradt versenyben an­nak a 30 millió dolláros jutalom­mal járó pályázatnak a megnye­résért, amelyet amerikai áram­termelők írtak ki a szuperhaté­kony és ózonbarát hűtőszekrény kifejlesztésére. A megmaradt je­lölteknek, a Whirlpoolnak és a Frigidaire Co.-nak valószínűleg júliusig kell még várniuk a vég­eredményre. Férfi fodrász - csak férfiaknak Kuvait új népjóléti és munka­ügyi minisztere, aki közel áll az iszlám fundamentalistákhoz, el­rendelte, hogy férfiak nem dol­gozhatnak női fodrászüzletek­ben. Jaszem al-Oun, az októberben hivatalba lépett kormány tagja hat hónapot adott a női fodrász­üzletekben dolgozó férfiaknak, hogy új munkahelyet keresse­nek. A rendelet kiadását megelő­zően a kuvaiti vallásügyi minisz­térium arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy ellentétes az iszlám törvényekkel, ha a férfi fodrász olyan nőt érint, aki nem közeli rokona. A munkaügyi mi­nisztérium állítása szerint a ren­delkezés csupán néhány férfit érint. Maguk a fodrászok kije­lentették, hogy a rendelet által érintett férfi fodrászok legtöbbi- ke nagy szállodákban dolgozik, és a szépségszalonok, ahová ku­vaiti nők járnak, libanoni vagy fülöp-szigeteki nőket alkalmaz­nak. A nap vicce- Mi az: kicsi piros gömb?- Elrontott, nagy kék kocka. KARÁCSONYI tapétává- sár! Tausz Tapétaszaküzlet, Szolnok, Baross G. u. 11. ♦14510/2K* TEHERGÉPJÁRMŰ tulaj- donosok figyelem! 50-90 %-os engedménnyel 1 héten át végkiárusítást tartunk CSEPEL és AVIA gépjár­műalkatrészekből. (IFA ru- góköteg első, hátsó, AVIA hátsó híd, stb.). Karcag, Ki­sújszállási út 181., a volt ál­latkórház telephelyén. Tele­fon: 59/12-044. Hétfőtől péntekig 8 - 15 óráig. *14581/111* I KO-AJÁNLAT! Isztanbul: december 16-án. Trieszt- Tarvisio: december 11 -én és 18-án. Bécs: december 11­én. München: december 20- án. Tájékoztatás: Szolnok, Denevér Üzletház D és D Iroda, Ady E. u. 27. Telefon: 56/371-504. ♦ 14614/1K* KÜLÖNLEGES női blú­zok, dzsekik, pantallók ér­keztek az H S MODELLBE". Cím: Szolnok, Bodex üzlet- ház (Vízügyi székház föld­szint). *14619/1K* BIZTOS tipp, jövedelmező ajánlat. Telefon: 56/377- 813. *14628/1K* BIZTOS TIPP! Kevés tőke­befektetéssel, két héten be­lül pénze lesz az új láncjá­tékkal. Telefon: 56/378- 769., 18 óra után. * 14657/1K* Karácsonyi előzetes! BEVÁSÁRLÓ HÉTVÉGE — MINDEN ÉLKER ABC-ben december 11-12-én (péntek-szombat) 220 W-os gyorsvarrógép ki­adó, + 380 W-os motor el­adó. Érdeklődni: Szolnok, Bognár u. 11.. 16.00-19.00- ig. * 14640/1K* FEHÉR 1990-es,ötsebessé- ges Skoda 120 L eladó. Ér­deklődni hét végén: dr. Fa- lábúné, Jászberény, Bat- thyányu. 22 *14646/111" JÁTÉKOT, ajándékot le- * golcsóbban a raktárról 30 j %-os árkedvezmény lehető­ségével. 14-18-ig. Kovács János, Jászberény. Hatvani 1 út 87. *14649/111* | ALCS1SZIGETEN állattar­tásra alkalmas ház. nagy te- j lekkel eladó. Érdeklődni: 56/377-194. * 14466/1K* sertéscomb hosszúkaraj lapocka bőrös malac birkahús párizsi E arasztkolbász aromfi-párizsi 295 Ft/kg 290 Ft/kg 290 Ft/kg 150 Ft/kg 165 Ft/kg 175 Ft/kg 330 Ft/kg 160 Ft/kg vaj (10 dkg) ft. tejföl (0.2) fzs. túró (0.5) fagy.kacsa fagy. tyúk fagy. libanyak fagy. libaszárnytö fagy. liba far-hat 21 Ft 21 Ft 60 Ft 105 Ft/kg 109 Ft/kg 105 Ft/kg 70 Ft/kg 26 Ft/kg Ezen kívül akciós áron kínálunk egyéb húskészítményeket, szénsavas üdítő italokat. DECEMBER 13-án, VASÁRNAP 7-12 óráig Szolnokon: Egyes, Aranykanna, Körút, Sarok ABC Martfűn: Tisza, Kertes ABC Törökszentmiklóson: Felüljáró, Miklós ABC Kisújszálláson: Csarnok ABC Karcagon: Delikát, Mini ABC Teljes áruválasztékkal, engedményes kínálattal, ünnepi ajánlattal várja vásárlóit. ELKER Kft. Szolnok A Biblia a társművészetekben Szolnok. A Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskola nagy­termében (Ady E. utca 20.) tart­ják holnap 17 órakor a Biblia a társművészetekben című sza­badegyetem következő előadá­sát, melynek témája: A harag le- csendesítése (Abigail, Gedeon, Jézus életében). Előadó: Reisin- ger János és Czinkota András. Közélet Nagykörű. A Művelődési Házban lakosági fórum lesz hol­nap 17.30-tól, témája a tsz-átala- kulás, a kiválás, a kárpótlás. A rendezvényen részt vesz Halász István (MDF) országgyűlési kép­viselő, a megyei FM-hivatal kép­viselője, illetve a Földművelés- ügyi Minisztérium képviselője. A rendezők a környező települé­sekről is várják az érdeklődőket. Mai lapszámunkat szerkesztette: Bistey András Tipográfia: Bódi Béla, Majnár József A híroldal összeállításában közreműködött Baranyi György, akivel információk a 373-104-es telefonszámon közölhetők. Szerkesztőségünk éjszaka is hívható a 377^104-es telefonszámú üzenetrögzítőn. Uj Néplap JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőségés kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 342-211, tx: 23-357, tfax: 342-853 Verseghy Nyomda Kft. 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 375-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla ügyvezető igazgató Terjeszti a Debreceni Postaigazgató­ság (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., te­lefon: 06-52-12-111; igazgató: dr. Kovács József Előfizethető a hírlapkézbesítő postahi­vatalokban, hírlapüzletekben, hírlap­kézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Buda­pest, XIII. Lehel u. 10/A. közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 Ft, ne­gyedévre 957 Ft, fél évre 1914 Ft, egy évre 3388 Ft; áruspéldányok ára 13,80 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észre­vételeket és javaslatokat a Postaigaz­gatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-915X

Next

/
Thumbnails
Contents