Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-10 / 291. szám

1992. DECEMBER 10. Kultúra—műsorok 13 Kisdiákok rajzversenye Műsorok — rendezvények Mostanában egyre több iskola hívja fel magára a figyelmet va­lamilyen verseny vagy művé­szeti bemutató rendezésével. A Szolnoki Délibáb Úti Általános Iskola, amely a megyében az egyetlen rajztagozatos iskola, nemrégiben városi versenyt hir­detett az ecsettel, ceruzával jól bánó diákoknak. A kihívásra igen szép szám­mal jelentkeztek a város iskolá­inak felső tagozatos tanulói. Olyannyira nagy számban, hogy előzsűrizést kellett tartani a dön­tő előtt. A zsűrinek nem volt könnyű dolga a sok ügyes rajz alapján kiválogatni azt a több mint húsz gyereket, akik a dön­tőn ismét bebizonyíthatták te­hetségüket. A diákokra nem könnyű feladat várt; egy ízlése­sen elrendezett csendéletet kel­lett megjeleníteni a rajzlapon. A színhely a kisújszállási Al­kotóház. A látnivaló igencsak el­tér a hely szellemétől. Giccské- pek a falon, üveg és porcelán tárgyak, művirágok és -gyü­mölcsök. Itt egy fal védő, ott egy dísz­párna, amott képeslabtabló. A látogatók - a Móricz Zsig- mond Gimnázium tanulói - fel­villanyozva nézik és interpretál­ják a látottakat. „Klassz!... Túl idilli, hamis szépség... Úgy az igazi a virág, ha él... Kiráz a hideg a giccs lát­tán... Három kép tetszett az egészből... Sorozatgyártmá­nyok, nem gondolkodtatnak el... Elviselem a jelenlétüket, és ha valamelyikhez kedves emlék fűz, ragaszkodom hozzá, annak ellenére, hogy giccs... A képek és a tárgyak is nagyon sokat ha­zudtak, de néhány kép szép volt...” Czobor Sándor számítása te­hát „bejött”. Ő nem akart mást, A nemes'yersengésen két kor­osztály, az 5r6., valamint a 7-8. osztályosok mérték össze tudá­sukat. A fiatalabbak közül Rácz Marianna, a házigazda iskola ta­nulójának rajza bizonyult a leg­jobbnak. A második helyet Föl­di Andrea, az Újvárosi, míg a harmadikat Kis István, a Széche­nyi körúti iskola diákja szerezte meg. A 7-8. osztályosok között ÁTm Erzsébet, ugyancsak az Újvárosi iskola tanulója nyerte el az első díjat. A második helyen Harasz- tosi Péter, a Körösi Csorna Sán­dor iskola versenyzője végzett, míg a bronzérmet Helmeczi Zsu­zsanna, a Széchenyi körúti isko­la diákja nyerte el. A házigazda iskola mind a hat díjazott versenyzőt meghívta a jövő nyári tiszavárkonyi egyhe­tes alkotótáborba. csak a családoknál fellelt dísz­tárgyak és képek felmutatását. Sejtése szerint sokan szinte aka­ratuk ellenére válnak giccshasz- nálókká. (A kapott ajándékot nem illik kidobni.) Vannak ese­tek, amikor pici gyermek miatt vesznek meg szülők, nagyma­mák porcelán mütyürkéket. Máskor a kép vagy a tárgyérték olcsósága és megtévesztő szép­sége tesz valakit giccsvásárlóvá. A Kisújszálláson látható giccskiállítás - megítélésem sze­rint - elősegíti az ízléstolerancia gyakorlását és elmélyítését. A tárlat olyan szituációba lépteti be a nézőt, ahol az idill és a valóság szembeállása őt is provokálja, véleménynyilvánításra készteti. Mrozek így summázta a témával kapcsolatos nézetét: „Nagyon megértem magamat, amikor időnként megpihenek a giccsnél. És akkor is, amikor nem tudok megmaradni mellette.” Szenti Imre Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok. Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel.: 344-618) szerk.: Arany Katalin -17.00-18.30: Al­földi magazin (tel.: 341-133) szerk.: Tamási László - A tarta­lomból: Hírek - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, ri­portok. Privatizációs körkép - „A szeretet adja magát” - Új telefonközpont Kecskeméten - Visszabontott házak - 18.00: Szóváltás. Aktuális párbeszéd, közben: Zeneturmix. A gazdasá­gi kabinet előtt a Szolnok Papír Rt. Kossuth KH: Óránként: Hírek. Időjá­rás. Útközben - 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Mindennapi tu­domány - 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben - 11.05: Ci­gányfélóra - 11.35: Bibó I.: zsi­dókérdés Magyarországon 1944 után - XX/12. 12.00: Déli Krónika - 12.30: Vendég a háznál - 12.50: Külpo­litikai figyelő - 13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió - 13.30: A római katolikus egyház félórá­ja- 14.05: Klasszikusok minden­kinek - 14.55: Versek - 15.05: Diárium - 1988 - 1. - 16.00: Dél­utáni Krónika - 16.15: Minden­napi gazdaság - 16.30: Zenefó­rum - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvi­lág - 19.25: Jó éjszakát, gyere­kek! - 19.35: Nagy Gáspár ösz- szeállítása - 20.05: Hagyomány- ápolók - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fó­rum - 23.05: A Rádió lemezalbu­ma URH: 6.55: Körzeti informá­ciós magazinok - 11.00: Minde­nes -11.50: Jegyzet -14.00: Slá­germúzeum - 14.30: Eszperantó híradó - 15.05: Erről beszéltünk -16.00: Az Amerika Hangja mű­sora - 18.30: V materinskom jazyku -19.00: In limba materna- 19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na materinjem jeziku - 20.30: Na matemjem jeziku - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: Auf Deutsch gesagt ­4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00­14.00, 17.00-18.30, 21.00­23.00, 24.00-0.10: Azonos a kö­zéphullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sport­reggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Helykereső - 9.00: Hírek. Időjárás-9.05: Zene-szó- 10.55: A Petőfi válaszol - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.05: Napóra - 12.00: Nótakedvelőknek -12.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés - 13.00: Hírek - 13.05: A Szabó család (ism.) - 13.30: Fúvósátiratok ­14.00-17.00: Kabarécsütörtök - közben: 15.00: Hírek. Időjárás - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra -17.50: Rádiót nyerhet - 18.00: Nyeső hangversenye a Skatulya Klubban - 18.30: Hely­kereső - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Észkerék -19.35: Népda­lok - 20.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Az örökség (Nóti Károly bozózatai) - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Daráló (ism.) - 21.35: Heavy metal hír­adó - 22.00: Infrahang - 22.30: Jazzlista - 23.00: Hírek. Időjárás -23.03: Sporthírdó-23.10-4.20: Napforduló - 4.20: Operaéneke­sek nótafelvételeiből Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás- 10.05: Rádiószínház. A két gyilkos (hangjáték) - 10.50: Mo- zart-művek - 11.45: Ljadov: Nyolc orosz népdal - 12.00: Hí­rek. Időjárás - 12.05: Hangver­seny délidőben- 13.23: Balettze­ne - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Ördögök - III/2. (Doszto­jevszkij regénye) - 14.49: A ze­nemester (egyfelvonásos víg­opera a XVIII. századból) - 15.30: Fúvós kamarazene - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Éneklő Ifjúság -16.17: Zenekari muzsika - 17.00: Gordiusz - 17.50: Népzenekutatók műhe­lyében - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: René Clemencic fuvola- hangversenye - 19.05: Császá­rok, királyok fejedelmek - és muzsikusok - 19.35: Magyar kó­rusmuzsika - 20.00: Hírek. Idő­járás - 20.05: Ölandi nárciszok (Bisztray ádám novellája) - 20.27: A Berlini Szimfonikus Zenekar hangversenye - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: A zene üzenete - 22.20: Napjaink zenéje - 23.10: Az élet és a zene - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05-2.00: Éj­szakai jazzklub Televízió Szolnok Városi Televízió 18.43: Műsorismertetés - 18.45: Híradó - 19.00: Magazin, benne: - Papírgyári dolgozók vé­delmében - Május 1. Ruhagyár kínai kézben - Bolognai város­képek - Telefonos játék 374-637- Családiházak a Széchenyi mel­lett - 20.00: Veszélyesen kell él­ni (francia krimi) 97’ TV 1 5.40: Falutévé - biotippel és kertész - 6.00: A Reggel - 8.05: A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója - 8.30: Köz­játék - 8.35-12.05: Napközi - 9.00: Teli Vilmos (fr. sor.) 24/5. (ism.) - 10.00: törzsi harcosok futballmezben - 11.00: Játék - 11.15: Évgyűrűk - 12.00: Hírek- 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg - 17.10: megveszem ezt a nőt (me­xikói sor.) - 17.40: Képújság - 17.45: Telis-televideo ’92 - 17.50: Pénzvilág - 18.00: Mene­dzser Magazin - 18.45: Napközi- 19.05: Metropolis játékok - 19.35: Esti mese - 20.00: Híradó- 20.30: Telesport - 20.40: Szom­szédok (teleregény) - 21.10: Közjáték - 21.15: Friderikusz- show - 22.40: AKTuális - 23.05: Tenisz - Férfi Grand Slam torna negyeddöntők közvetítése Mün­chenből - 0.05: Híradó - 0.10: BBC-híradó TV 2 15.20: Műsorismertetés - 15.25: Hírek - Időjárás - 15.30: Állatbolondok - 16.00: A chate­au valloni polgárok (fr. sor.) XXVÍ/24. Jism.) - 16.51: Ma­gyarországi néptáncok - 17.07: Tipplista - 17.25: Ötöd-ölő - 17.45: Regionális híradó -18.00: Híradó - 18.12: Időjárás - 18.20: Varjúdombi mesék - 18.40: Te­lesport - 19.05: Sajtócézár (ausztrál sor.) VI/6. Áz utolsó áldozat - 20.00: Körzeti tévéstú­diók műsora - 21.00: Össztűz - 22.00: Esti egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.25: Fidel Castro Kubája (am. dók. film) Újvidék 12.10: Műsorismertetés - 12.15: Hírek - szlovákul -12.25: Intermezzo - 12.30: Hírek - ro­mánul - 12.40: Intermezzo - 12.45: Hírek - ruszinul - 12.55: Intermezzo - 13.00: Területi vá­lasztások - 14.30: Helyi válasz­tások - 16.00: Jelöltek a helyi választásokra - 16.45: TV-napló- magyarul- 17.00: TV-napló - 17.30: Kis hangverseny - 17.45: Jelöltek a szövetségi választá­sokra - 19.00: TV-napló - ma­gyarul -19.30 TV-napló - 20.15: Reklám és intermezzo - 20.30: Jelöltek a köztársasági választá­sokra - négy nyelven - 21.50: Jelölten a szövetségi választá­sokra - négy nyelven - 23.10: Jelölt a szerb köztársasági elnöki tisztségre - 23.30: TV-napló - 0.00: TV-sport, műsorzárás Super Channel 13.30: Hírek - 14.00: Belföldi tudósítások - 14.30: „Fekete” sor. - 15.00: Egyveleg - 17.00: Élő videoshow -18.30: Bonanza- 19.30: „Fekete” sor. - 20.00: Én, a kém - 21.00: Belföldi tudó­sítások - 21.30: Európa-film - 22.00: Hírek - 22.30: Üzleti hét- 22.48: Piacgazdaság - 23.00: Salamon király kincse Eurosport 9.30: Műkorcsolya - 11.00: Szörfösök magazinja - 11.30: Aerobic - 12.00: Labdarúgás - 15.00: Tenisz - 17.00: Lovaglás- 18.00: Atlétika - 19.00: Sí­magazin - 20.00: Nemzetközi sport - 21.00: Eurosport-hírek - 21.15: Labdarúgás Screensport 8.00: Eurobics - 8.30: Téli tri- atlon - 9.00: Kosárlabda - 11.00: Thai kickboksz - 12.00: Euro­bics - 12.30: Női bowling az USA-ból-13.30: Biliárd -15.30: Kosárlabda - 17.30: Díjugratás Frankfurtból - 18.30: Lóerők - 19.30: Motorcsónakverseny - 20.30: Tenisz - 21.30: Holland labdarúgás - 22.00: Spanyol lab­darúgás - 23.00: Jégkorong - 24.00: Tenisz SAT 1 6.00: Jó reggelt a S AT 1 -gyei!- 8.30: Bingo - 9.00: Hírek - 9.05: A hegyek varázsa - 9.30: Min­dent vagy semmit - 9.55: Pont, pont, pont - 10.25: Honvágy - 11.55: Szerencsekerék - 12.40: A nap tippje -12.45: Telebörze - 13.00: Hírek - 13.05: Telebörze- 13.35: Kaliforniai nap alatt (sor.) Aki másnak vermet ás... - 14.30: Szomszédok (sor.) Mű­vészietek - 15.00: Colbyék (sor.) A tárgyalás - 15.55: MacGyver (sor.) Az utolsó mér­kőzés - 16.50: Mindent vagy semmit - 17.35: Sport - 19.30: Hírek - 19.35: Szerencsekerék - 20.15: Wolff körzete (német sor.) Civil kurázsi - 21.15: Tilta­kozás - 22.15: Miami zsaruk (am.akciófilm) - 23.50: Hírek, sport - 23.55: Electric blue (an­gol erotikus sor.) - 0.35: MacGy­ver (ism.) - 1.30: Akut (ism.) - 2.00: Műsorismertetés RTL 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Eu­rópa -jó reggelt, Németország! - 9.00: Hírek - 9.10: Dr.Marcus Welby (sor.) Afrika hív - 10.00: Gazdag és szép (sor.) - 10.30: Forró nyeremény -11.00: Rizikó- 11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin - 12.30: Az élet játékai (sor.) - 13.20: Kalifornia klán (sor.) - 14.15: A Springfield- sztori (sor.) - 15.00: Quincy (sor.) Politikai gyilkosság - 16.00: Beszélgetés -17.00: Ki itt a főnök? (sor.) Angela beszáll a ringbe-17.30: Borzasztó kedves család (sor.) - 18.00: Fiatalok magazinja - 18.45: Híradó - 19.15: Robbanékony - 19.45: Jó idők, rossz idők (sor.) - 20.15: A muskétások gyűrűje - 21.15: S. O. S.-hívás (sor.) - 22.15: Tes­sék? - 23.15: Gottschalk-show - 24.00: L. A. Law (am.sor.) Fér­fiak harca -1.00: Borzasztó ked­ves család -1.30: Ki itt a főnök? (ism.) - 2.00: Quincy - 3.00: Be­szélgetés - 4.00: Robbanékony - 4.30: Ifjúsági magazin - 5.10: Fiatalok magazinja PRO 7 5.40: Vegas - 6.25: Vicki - 6.50: Rajzfilmek - 8.25: Harttól Hartig-9.15: „Colt” a biztonság kedvéért - 10.15: Perry Mason - 12.05: San Francisco utcáin ­12.55: Bili Cosby-show - 13.25: Perry Mason - 14.20: Robinson Crusoe a Marson (am.sci-fi) - 15.55: Harttól Hartig (sor.) A gyilkos lady és a sofőr - 16.45: Rajzfilmek - 18.35: Bili Cosby- show (sor.) Birkózókarrier - 19.05: San Francisco utcáin (sor.) Blokád - 20.00: Híradó - 20.15: Cahill, az Egyesült Álla­mok marsallja (am.western) - 22.20: T. J. Hooker (am.sor.) Ha­lálos ambíciók - 23.20: Délután (olasz thriller) - 0.55: Hírek - 1.05: Éjféli telefonáló (ism.) - 2.00: Hírek - 2.10: Desperadók (ism.) - 3.35: Hírek - 3.45: Perry Mason (ism.) Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor A szépség és a szörnyeteg, fél 9-kor Halálos fegyver 3., a Tallinn moziban fél 6- kor és fél 8-kor Imagine: John Lennon, a Tisza mozi A-termé- ben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Túl az Óperencián, a B-te- remben 16 órakor Gondos bo- csok I., 18 órakor A skorpió megeszi az ikreket reggelire, a videó-teremben fél 5-kor Foly­tassa külföldön, fél 7-kor és fél 9-kor Padlástér. Jászberényben Omega zsa­ru, Törökszentmiklóson Végső megoldás: halál Mezőtúron A játékos, Kisújszálláson Micso­da csapat, Túrkevén Hideg, mint a kő, Tiszafüreden Sült zöld paradicsom, Tószegen Hul­lajó, Martfűn A kismalac és a farkasok Szünnap: a karcagi moziban. Szigligeti Színház 19.00: Rinaldo Rinaldini (bér­letszünet) Városi Művelődési Központ I-es klubban 16 órakor Kohói klub, Il-es klubban 17 órakor Déryné klub, a színházteremben 17 órakor Álom és Forradalom diákszabadegyetem, a galérián 17 órakor Jóga klub Gálaműsor Szolnok. Holnap 18.30 órakor gálaműsort rendeznek a Városi Művelődési Központban a Szan- daszőlősi Általános Iskola fenn­állásának 100. évfordulója tisz­teletére. Könyvvásár Martfű. Ma 10-16 óráig téli könyvvásárt és könyvböngész­dét rendeznek a könyvtár elő­csarnokában, amelyen újdonsá­gokat árusítanak. Népzenei műsor Szolnok. December 12-én, szombaton 17 órakor a román Maros népi együttes lép fel a Ságvári Művelődési Központ­ban. A zenés-táncos műsorra mindenkit szeretettel várnak. Holdfény a művelő­dési házban Abony. A művelődési házban a helyi Holdfény együttes mutat­ja be élőben második kazettájá­nak anyagát holnap 16.30 óra­kor. Gyermekszínházi elő­adás Fegyvernek. „Botrány a macskatanyán” címmel gyer­mekszínházi előadás lesz az óvodás korosztály számára hol­nap 10.30 órakor a művelődési házban. A Fővárosi Nagycirkuszban novembertől látható az új műsor, képünkön Donnert-kutyaszám Giccsek az Alkotóházban

Next

/
Thumbnails
Contents