Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-04 / 260. szám
1992. NOVEMBER 4. m Múltunk —jelenünk 5 A jászladányi választókerület és Kossuth Lajos között Levélváltás 1867 nyarán (Részletek) I. „Jász-Kisérjul. 26-án, 1867. Mélyenn Tisztelt Hazánkfia!^ A Jászladányi választókerület, melyhez a Jászságból Alsó Szent György és Kisér, a Nagykunságból: Turkeve és Szent-Márton tartoznak, néhai Illésy János ur halála alkalmából megüresedett. Ország- gyűlési képviselői helyök újbóli betöltésére a képviselőház elnöke által utasitatvánn: a nevezett községek választó polgárai által e czél- ból tartott értekezlet abban állapodott meg: hogy képviselői helyökre - MINDEN MAS KIZÁRASÁVAL - egyedül Önt Mélyen Tisztelt Hazánkfiát, óhajtaná megnyerni... ...E hatóságilag kifejezett bizalmat, midőn e választó kerület is osztja: egyszersmind óhajtja Önt, Mélyentisztelt Hazánkfia képviselőjéül megnyerni, és ha ne tán ily a távolban is - az egész magyar Nemzet osztatlan tiszteletét biró Férjfiú megtiszteltetéshez még valamit adni, s ahhoz járulni lehet: Önt megtisztelni; csak úgy tudhat- vánn azon hőn táplált kivonatának kifejezést adni, miszerint Önt, még egyszer e Hazának visszaszerezhesse, s Önnek roppant tudományát. Hazánk közügyei rendezése körüli emyedetlen buzgalmát, s határt nem ismert munkásságát megnyerhesse, s a Nép Ön iránti változhatatlan szeretetének, ebben is zálogát felmutathassa. ...Vessen tehát - kérjük - a múltakra fátyolt, s győzze le, a múltak keserűségéből merített fájdalmát, imádott Hazánk s Hazájának szerelme, mely kicsibe a választó kerület képibe nyilatkozik, s melly Önt tárt karokkal várja és fogadni kész. Megnyugtató válaszáért esedezvén tehát, még a választásra kitűzött augusztus hó 19-ke előtt és e választó kerület jegyzőjéhez, Gulyás István hites ügyvéd Ur kezéhez - egyenesen Jász-Kisérre - ci- meztet kérvénn, mély tiszteletünk nyilvánításával maradtunk: örök hívei Önnek Mélyen tisztelt Hazánkfia. a Jász-Ladányi választó kerület polgárai Maár Ferencz Küry Albert Stráda Béla Küry Lajos (478 aláírás)” II. Részletek Kossuth Lajos válaszából „A Jász-Ladányi választó kerület azon 478 választóinak, kik múlt julius 27-éről hozzám megkereső levelet intéztek.” Kedves Hazámfiai! Vettem szives megkereső levelüket, mely által tudósítani méltóz- tattak: hogy kerületöknek becses emlékezetű barátom, Illésy János halálával megürült Országgyűlési képviseletével engem kívánnak megtisztelni, ha megválasztásom esetére a képviselői állást elfogadni ajánlkozom. ...Lelkem mélyéből köszönöm Önöknek e megnyugtatást, ez elégtételt. De midőn hálámat fejezném ki a jóakaratért, egyszersmind kötelesnek érzem magam határozottan kijelenteni: hogy politikai elveim, melyekhez lelkiismeretes meggyőződéssel ragaszkodom, Hazánk jelenlegi helyzetében, a felajánlott képviselői állást elfogadnom nem engedik. Felszólítanak Önök vessek fátyolt a múltakra, s győzzem le a múltak keserűségéből merített fájdalmat. Fátyolt vetni a személyes bán- talmakra lehet, sőt azt a Haza érdeke kívánja, kötelesség is. De a komoly meggyőződéssel vallott elvekre fátyolt vetni nem szabad, legkevésbé akkor, midőn minden ami történik, megannyi tanúság,' hogy ezen elveken kívül nincsen és nem lehet üdv a Hazának... ...Mert csak ismert dolgot említek, midőn emlékeztetem Önöket, hogy bármi viszontagságokon ment is keresztül Nemzetünk, bármi változatokat is fogadtak el őseink a királyi szék betöltése körül, bár miként módositgatták is időnként a kormányzati rendszert, s az intézményeket; de az állami függetlenségből soha egy hajszálnyit sem adtak fel. ...És valóban, ha a Magyarország állami függetlensége az Osztrák Fejedelmi ház uralkodásával összeegyeztethető volna, az összeegyeztetés csak is az 1848-ki törvények alapján történhetnék, föltéve, hogy e törvényeket a Bécsi hatalom szentül megtartaná, amit nekem sem a 350 éves múlt és saját korunk tapasztalása, sem a Habsburg ház dynasticus állásának történelmi logikája hinnem nem enged. ...Csak még ennyit adok e fejezethez. hogy én tagja, s az Országgyűlés előtt szóvivője voltam azon független, felelős Magyar Minisztériumnak, mely a Becsi udvarnak határozottan kijeién tétté, hogy az összes nemzettel egyetemben változhatatlanul el van tökélve az Ország ezen jogaiból, önállásából, egy hajszálnyit sem engedni. És a Nemzet megmutatta 48-49- ben, hogy e nyilatkozattal a Nemzet akaratának valánk tolmá- csai.Én elveimmel e téren állok. Nekem hazám függetlensége, polgári hitvallásom Istene. Az Isten nem halt meg, bárha oltára körül a hívek, meggyérültek volna is. Az ámítások köde szétfoszlik. A csalódások kiábrándulnak. És a hívek sorai újból megtömörülnek az oltár körül. ...A hadügy, a külügy, s a szorosan az Ország beligazga- táshoz nem tartozó pénzügy tekintetében az Osztrák Birodalmi Minisztériumnak alája vettetett, mely sem nem Magyar, sem a Magyar Országgyűlésnek nem felelős. Tehát a hadügy, a külügy s a legnagyobb részben a pénzügy, és ezekkel a háború, béke, szövetségek, nemzetközi szerződésekés általában az államkormányzat mind azon magas attribútumai tekintetében, melyek egy Országot Státussá, egy népet nemzetté tesznek, Hazánk állami personal itása eltöröltetett, s Magyar Ország részint alávettetett a Birodalmi Minisztériumnak, részint az Osztrák birodalommal politikailag egy állammá összeforrasztatott. ...És (jegyezzék meg ezt, kérem, jól magoknak Honfitársaim!) ez a borzasztó közösügyi alku, melyet az Országgyűlés többsége a Nemzetre reá szavazott, nem egy meghatározott időre, hanem örökre szól; és nem is olyan törvényhozási tárgy, melyet amint egy többség megszavazott, úgy más többség eltörülhetne. Nem, ez oly végzetes határozat, melyet ha egyszer a Bécsi Reichsrat is hozzájárult, a Magyar Országgyűlésnek nem álland többé hatalmában békés utón megváltoztatni. Mert az egy nemzetközi kétoldalú szerződést képezend, melyet csak karddal lehetend megsemmisíteni, ha annak politikai következményei időközben a Nemzetet meg nem ölik... ...Ajánlom is Önöknek kedves Honfitársaim!, hogy e nekem kínált, de általam el nem fogadható képviselői hely betöltésénél ezen tekintetekre figyelemmel legyenek. ...Engem e térre lépni lelkiismeretem tilt, és tiltanak elveim. Előttem mindennél magasabb és semmi tekintetnek alá nem rendelhető czél az Ország függetlenségének visszaszerzése. S amint a dolgok állanak, e czél elérése nem a képviselői széken eszközölhető. Tizennyolc éve eszem a számkivetés keserű kenyerét, melyet mert tiszta, de üres kézzel vettem búcsút hazámtól, csak nélkülözések közt, keserves munkával valék képes megszerezni örömtelenül. Embernek, ki szereti Hazáját, miként én szeretem, mindig kínos a számkivetés, a hontalanság. Kétszeresen az ilyen helyzetben. És irtózatos a gondolat, hogy fáradt csontjaim tán idegen földben fognak örök nyugalomra tétetni, mint tétettek széjjel két világrészben előbb anyám, s két testvérem csontjai, - utóbb lányomé és nőmé, s velők családi boldogságom, mely egyedüli vigasza volt hazafiui bánatomnak ......És hidjék el Önök tiszte lt Honfitársaim!, e tántoríthatatlan hűséggel elveim iránt, s ezzel kapcsolatban cselekvési szabadságom feltartásával jobb szolgálatot teszek a Hazának, mintha engedve Önök felhívásának, az Osztrák birodalommali összeolvadás módjának és feltételeinek enyhit- getésére ajánlanám fel közreműködésemet. Jöjjön aminek jőni kell. Ha számkivetésben keilend is meghalnom, ha azon kilátással kellene is meghalnom, hogy fiaim, - nevemmel elveimnek is hü örökösei - talán szintúgy örökös számkivetésre lehetnek kárkoztatva; - én zászlómat el nem hagyom. Vegyék Önök hálám ismételt kijelentését, s fogadják, szives, igen szives baráti üdvözletemet. Turin, augusztus 5-én. 1867. Kossuth Lajos.” * E levélváltás Hild Viktor „Jegyzetek a Jászság monográfiájához, a Jászok történetéhez” és a .Jászság” szerkesztéséhez című kéziratának I. kötetében a 180. sz. té- telszám alatt találhatók a Damjanich Múzeum irattárában. Az I. levél előtt Hild Viktor megjegyzése: „A választókerület 478 aláírással elküldött felkereső levelének fogalmazványa és Kossuth eredeti válasza a jász-kiséri levéltár magyar stylu, tulipános díszítésű fadobozában őriztetik. ’ ’ A levélváltást közreadta: Győry János 1849 márciusában Árnyalta az egyoldalú képet Kossuth Október 3-án rendezték meg Jászkiséren a Kossuth Lajos- emlékülést. Alábbiakban az ülés elnökének, dr.Barta Jánosnak zárszavát közöljük. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társaság, a Honismereti Egyesület, a Művelődési és Ifjúsági Szolgálat, a Múzeumi Igazgatóság, a jászkiséri Csete Balázs Helytörténeti Szakkör és a polgár- mesteri hivatal emlékülésre hívott bennünket, amelyet a felsorolt testületek és egyesületek Kossuth Lajos születésének 190. évfordulójára szerveztek. Ha aggályoskodni akarnék, azt kellene kérdeznem, hogy miért ez a türelmetlenség? A 190-es szám nem jelez kerek évfordulót, a szervezők az emléküléssel igazán megvárhatták volna Kossuth születésének 200. évfordulóját, amely 10 év múlva lesz időszerű, de megrendezhették volna az ülést két év múlva is, halálának 100. évfordulóján. A valóságban azonban itt most sokkal többről volt szó, mint olyan emlékülésről, ahol az előadások közismert dolgokat ismételgetnek. Tudományos konferencia részesei lehettünk, ahol az előadók saját kutatásaik eredményeit ismertették. Legtöbbjük Kossuthnak e térséghez vagy a térség meghatározott városaihoz, falvaihoz fűződő kapcsolataival foglalkozott. E kapcsolatok sokfélék lehettek Kossuth látogatásától (Szolnok, Tiszafüred), a lakosokkal való levélváltáson át (Jászkisér) a helybeliek egyoldalú (viszonzatlan) közeledéséig (Törökszentmiklós), attól függően, hogy a történelem valamely szükségszerű vagy véletlen lépése elvezette-e oda Kossuthot vagy sem. Nem volt függvénye viszont a személyes kapcsolatnak az a tisztelet, amely Kossuth iránt ébredt, mind a Jászság viszonylag szabadabb (megváltakozott) településein, mind Szolnok városában, mind a jobbágytelepülésen, Törökszentmiklóson. Az elhangzottak meggyőzhettek bennünket arról, hogy Kossuth mennyire szívén viselte a magyar vidék véleményét, ugyanakkor a belőle áradó lelkesedés milyen ösztönzően hatott a lakosságra. Talán megengedik számomra, hogy most mégse a helyi vonatkozású referátumokkal foglalkozzam. Emlékülésünk nyitó előadását szabad György professzor Kossuth politikai tevékenysége egy sajátos vonásának szentelte: annak, hogyan is ötvöződtek a politikus és politikai író nézeteiben a nemzeti és a demokratikus törekvések. A demokrata jelző használata Kossuth esetében bizony újszerűén hangzik azok számára, akik nem ismerik eléggé szabadságharcunk vezetőjét. Hadd szóljak tehát magam is ennek értelmezéséről, arról a kossuthi felfogásról, amely a demokráciát - sok hazai ellenfelével Lajos-emlékülés Jászkiséren szemben - nem valamifglt^fejet- lenséggel, hanem a szabads4ggal azonosította. „A demoktíficián kívül is létezhetnek szabadságdk, de nem létezhet szabadság” - állította 1857-ben egy glasgow-i előadásában. A közvélemény Kossuth-^épét formáló Kossuth-tisztfelet, sőt Kossuth-kultusz szinte egyidős tiszteletének tárgyával. Amikor 1849. január 7-én az akkor 47 éves Kossuth, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke Debrecenbe érkezett, a város kapuőre a nevet és foglalkozást jelző rovatba holmi prózai tisztség helyett a következőket írta: „Kossuth, magyarok Mózese”. Még életében „Kossuth apánk” lett, igaz matuzsálemi életkora csak alátámaszthatta e ragaszkodó, már-már bizalmas elnevezést. Remetesége színhelye zarándokhellyé vált, személye jelképpé, amely a magyarság nehéz óráiban lelkesítő erővé nőtt. Halála után pedig utcákat, tereket neveztek el róla, alföldi városaink főterén pedig ritkán hiányzik a szinte kötelezővé vált Kossuth szobor. Az ilyen fokú tisztelet pedig nagy erő. Képes maga alá gyűrni a valóságot is, vagy legalábbis annak árnyaltságát. Szabad professzor utalt arra, hogy a Kossuth- ról szóló megítélésekben gyakori volt a torzítás. Kossuth megnyilvánulásaiból a lényegtelen részlet- kérdéseket emelték ki, s elhallgatták a lényegi következtetéseket. Tovább ment ez a torzítás, amikor - alkalmanként tudatos politikai indíttatással - tévedhetetlennek minősítették Kossuth ítéleteit, s elítélték bármiféle ellenfeleit. A tendencia elszegényítette, lefokozta Kossuth bonyolult politikai nézeteit. A lelkes, a forradalmár Kossuth mellett elhalványult a higgadtabb, a mások szabadságát tisztelő, a demokrata Kossuth. Tudjuk, hogy politikai tevékenységében Kossuth valóban mindig nagy határozottságot mutatott. Tartózkodóbb, óvatosabb kortársaival így számos konfliktusa alakult ki: a reformkorban Széchenyivel bonyolódott hírlapi vitába, a szabadságharc idején Görgey hadvezetését bírálta, később, a kiegyezés előkészületei majd megvalósulása idején a Deák féle koncepciót vitatta. Nem egyszer történetírásunk is hajlott afelé, hogy eltúlozza szerepét, gondolatainak eredetiségét. Pedig azok a változások, amelyekért Kossuth a reformkorban küzdött - a jobbágyfelszabadítás, a közteherviselés, a népképviselet - Európa nyugati felén már korábban megvalósultak, s ahol még nem, ott is a XIX. század első felének politikai célkitűzései közé tartoztak. Magyarországi sajátosságot talán az jelentett, hogy hazánkban - mintegy a gyenge polgárságot pótlandó - a nemességre hárult a feladat, hogy súlyos lemondások árán a hazai társadalmat az átalakulás felé vezesse. Szabad professzor előadásából kiderült, hogy milyen felmérhetetlen jelentőségűnek bizonyult a tény, hogy Magyarországon a nemesség elfogadta az átalakulás szükségességét, s azt 1848 áprilisában törvényekbe is foglalták, így nem került sor arra, hogy a paraszti elégedetlenség „kaszaélre hányja” a nemesi birtokosokat, nem került sor a Kossuth által annyira félt gátszakadásra. 1848/49 folyamán sem a parasztoknak kellett fegyverrel megvédeni jogaikat a nemességgel szemben, hanem a nemzetnek - nemeseknek és parasztoknak együttesen - kellett óvniok az országot a fenyegető külső erőszakkal szemben. Elmaradt a nemesek ellen induló ösztönös vagy mások által felbujtott parasztfelkelés, amely például 1846-ban annyira megzavarta a lengyel társadalom egészséges fellépését. Polgári átalakulás és nemzetté válás Magyarországon összekapcsolódhatott. Kossuth személye 1848-ban akkor került előtérbe, amikor a forradalom addigi békésebbnek látszó folyamatát fegyveres válság fenyegette. Pénzügyminiszterből előbb az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja, majd tagból elnöke lett. Emelkedésével azonban cselekvési köre inkább szűkült, minthogy bővült volna. Nem adatott meg ugyanis számára, hogy békés körülmények között igazolja politikusi képességeit, s érvény-, re juttassa eredeti elképzeléseit, amelyekben több hely jutott volna a demokratikus elveknek, vmíht a megvalósult háborús viszonyok között. Kossuth-képünk megformálásakor nem mellőzhetjük azokat az elveket, amelyek a szabadságharc vezetőjének az emberi szabadságra s e szabadság értékére vonatkozó nézeteit fejezik ki. „A szabadság oly kimeríthetetlen kincs - írja korai munkájában 1833-ban -, mely azáltal, hogy véle többen osztoznak, sem fogy, sem gyengül, sőt nő, sőt erősödik...” Jóval később, 1861-ben úgy látja, hogy ezt a szabadságot nem lehet néhány alkalmi adománnyal tartóssá tenni. Konkrétabban: nem elég, ha a polgár időnként szavaz, képviselőt küld valamely testületbe, de ezen túl nem kap beleszólást a politikai életbe. Saját szavaival: „Szabad embert nem elégítheti ki a politikai szabadságnak azon pa- ránnyá szétmosott adagja, mely abban határozódik, hogy idősza- konkint egy-egy szavazatot vet, ezrek vagy milliók szavazata közé a választásoknál, neki sérthetetlennek kell magát éreznie egyéni jogaiban, s szakadatlan befolyással kell bírnia községi s megyei ügyeiben.” Ha a debreceni kapuőr 1849- ben Mózeshez hasonlította Kossuthot, életpályája csakugyan Mózesként fejeződött be. Nem követhette népét az ígéret földjére, ahová pedig ő indította útnak társait. Nem láthatta a szabadságharc utáni Magyarországot, az ott végbement fejlődést. Amit hallott róla - elsősorban a politikai villongásokról -, azt nem tudta ellenőrizni. Az értesülések pedig nem mindig nyújtottak hiteles képet a változásokról. Az önként vállalt száműzetés ugyanakkor a róla formált képet is viszonylag szabadon alakította. Bizonyította állhatatosságát, hűséges kitartását a felvállalt eszme mellett, formálta a mítoszt, ugyanakkor növelte a lehetőségét a félreértelmezésnek is. Figyelmen kívül hagyták, vagy hagyták feledésbe merülni differenciáltabb megfogalmazásait, egy kissé egyoldalúvá alakítva a róla formált képet. Az előadások, úgy érzem, ezen az egyoldalúságon enyhítettek mind a korszak általános szemléletét, mind a helytörténeti vonatkozásokat tekintve. Barta János Hadmozdulatok és útviszonyok Tiszafüred környékén Ismeretes, hogy Tiszafüred az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején, főleg a magyar kormány Debrecenbe költözését követően. 1849 első hónapjaiban fontos település lett. A Poroszló-Füred közötti átkelőhely ugyanis a visszavonulás fedezésének egyik fontos tényezője, de egyúttal a Gödöl- lő-Gyöngyös térségéig előrenyomuló császári főerők mozgásának megfigyelési pontja is lett. 1849 februárjában a település még csak Miskolc-Mezőkövesd környékén operáló fősereg „élelmezési” raktára, illetve a tartalékhadtest főhadiszállása. A kétnapos, szerencsétlenül végződő (február 26-27.) kápolnai csata után azonban a Dembinszky Henrik által vezetett fősereg Füred környékére hátrál. Ez a visszavonulás, továbbá a Kossuth által alig egy hónapja kinevezett fővezér bizonytalankodása, majd a március 3-án Füreden kibontakozott Görgey-barát „tiszti zendülés” is ráirányítják figyelmünket a korabeli viszonyokra. Érdemes tehát megvizsgálnunk, hogy az adott korban a korabeli hadvezetőknek milyen problémákkal kellett megküzdeniük; milyen is volt a környék állapota közel 150 esztendővel ezelőtt. A kápolnai csata utáni visszavonulás végrehajtását egyébként az egyes hadtestek parancsnokai (főleg Görgey és Klapka) már a parancskiadás pillanatában erősen bírálták, s erről Görgey emlékirataiban is így írt: „Hátrálást vonalunk ugyanis egy keskeny töltés volt, amelyen két szekér éppen csak elfért egymás mellett. A Tisza kilépett medréből. A töltés volt az egyedüli összeköttetés Poroszló és a Tisza-híd közt. Az északról délre nyúló Poroszló helysége egy, az itt órányi szélességű ártért nyugatfelöl határoló magasabb terepszakaszon fekszik. Ez a magasabb terepszakasz keleten meredek lejtőben végződik: ez egyben a Cserő patak jobb partja: bal partja már a Tisza árterületére esik, ezen át visz az említett töltés a körülbelül egyórányi távolságban fekvő Ti- sza-hídhoz... Poroszló keleti házsora meg a Cserő patak partlejtője közti nyílt tér alkalmas volt a tüzérség felállítására, melynek ütegei a töltést... hosszában pásztázhatják, sőt kereszttűzbe is foghatják, és a töltésen vonuló csapatokat a szó szoros értelmében lesöpörhetik róla, anélkül, hogy ezek az ellenség ütegei ellen egyetlen ágyúnál többet állíthatnának fel magán a töltésen: ez az egy ágyú lenne azután a legvégső hátvéd.” A töltés és az átkelőhely roppant kedvezőtlen harcászati helyzetét az akkori útviszonyok és időjárási nehézségek csak fokozhatták. A többnapos havazás, a havas eső, az olvadás csaknem járhatatlanná tette a környező utakat. Néhány héttel később, 1849. március 26-án Leiningen-Westerburg Károly erről így írt: „Zászlóaljaim éppen kivonultak a városból (t. i. Tiszafüredről). Ettől a Tiszáig és a Poroszlóig egyetlen út vezet a töltésen... Most már oly rossz volt az út, hogy minden öt-hatszáz lépésnél meg kellett állítanom a menetoszlopokat, hogy összeszedjék magukat. Az ágyúk és lőporos kocsik percenként elakadtak, különösen az én 12 -fontosaim, melyekkel régi ütegemet kicserélték, úgy hogy gyakran magunknak is segédkeznünk kellett, hogy elindíthassuk őket... Közvetlen Poroszló előtt oly feneketlen volt az út, hogy ökröket hoztak az ágyúk vontatására.” A majdnem járhatatlan utakról Kossuth is megemlékezik, ugyanezen a napon, Füreden keltezett levelében. Az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke ugyanis Debrecenből szintén Tiszafüredre, a főhadiszállásra jött: „Egyébiránt fájdalmasan tudósítom, hogy miként itt a tegnapelőtti nagy havazás s tegnapi eső következtében oly irtózatos sár van, hogy azt látni valóságos borzalom. Én magam is kíséretemet hátrahagyva és parasztszekérre ülve éjfél előtt 11 órakor értem csak ide, kíséretem pedig Horvát püspökkel egyetemben csak reggel 3 1/2 órakor, folytonos menet után.” E tudósításokat, visszaemlékezéseket olvasva méginkább bizonyosak lehetünk: az 1848/49-es honvédseregek tettei, győzelmei valóban emberfeletti erőfeszítést igényeltek. Dr.Vadász István Az oldalt szerkesztette: Madaras László ***■-*!*»& i n ia I 1*4*4 * m i* . *.■***. *■« *.*. %.a * «<*,« c;fe a» *<*i*i»t*>*i*'aiai*u a a’a-aia «ia<«it
