Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-30 / 282. szám
I 1992. NOVEMBER 30. Múltunk —jelenünk 11 Régészeti kutatások Jász-Nagykun-Szolnok megyében 1992. Túrkeve-Terehalom (bronzkori házrészlet) Ez év nyarán hetedik alkalommal szálltunk ki Türke ve bálái határába, hogy 1985 óta tartó feltárásunkat a többrétegű bronzkori telepen (teli-telep), Terehalmon folytassuk. Hét ásatási idény alatt 10x10 méteres felületen négy méter mélységig hatoltunk a domb belsejébe, a telep építésének hét periódusát tártuk fel. Számtalan kérdésünkre kaptunk választ, legalább annyira keressük még az eljövendő kutatásoktól. Az ásatásokat a telep központi, sánccal és árokkal erődített magaslatán végezzük, mely egykor várként funkcionált, ellenséges támadásoktól védelmet nyújtva lakóinak. Fúrási adataink szerint a rétegsor itt meghaladja az 5 métert. Az eddig feltárt hét települési szintből megismertük a bronzkor ez időszakának (i.e. 1800-1400) építkezés- módját, települési struktúráját. Az építésmód lényegében minden lakószinten azonos, legföljebb a földrajzi környezet adta alapanyagok: fa, nád, szalma és agyag változó kombinációja jelent kis különbségeket. A feltárt házalapok hosszanti tengelyében és szélén sorakozó cölöplyukakból, a nagy mennyiségben előkerült égett faldarabokból, nádból font és agyagból betapasztott falú, nyeregtetős házak rekonstruálhatók. Az átlag 10x5 m alapterületű épületek két, esetenként több helyiségből álltak. A házak egymáshoz viszonyított helyzetéből megállapítható, hogy a teleprendezési elv az évszázadok folyamán alig változott. Állandóan követendő szempont volt a házak EK- DNY-i tájolása és a védhető „vár” területén a maximális helykihasználás, mely a nagy házsűrűségben nyilvánult meg. Az alsóbb rétegekben a házak között csak szűk, átlag 80 cm széles sikátorok húzódtak, de az utcák szélessége a felsőbb szinA halom madártávlatból A túrkevei ásatások eddigi eredményei teken is legfeljebb 1,5-2 m volt. Kivételt csak a teli közepén kialakított, ünnepi alkalmakra üresen hagyott térség képezett. A lakóházak - méreteik alapján - egy-egy népes családnak, 10-15 embernek nyújthattak otthont. A sánccal, árokkal illetve vízzel körülhatárolt területen a fenti rendezési elv alapján körülbelül 20 ház fért el, az erődítmény lakóinak száma a becslések szerint 250-300 lehetett. A feltárt hét települési szint Díszített oltár mintegy 300 évet ölel fel a falu életéből, történetét - ha a kezdeteket még nem is -, kisebb-na- gyobb megrázkódtatásait, talán katasztrófáit vagy etnikai változásait, végül megszűnését az eddig ismert tárgyi emlékanyag egésze tükrözi: a rétegről rétegre csak árnyalatnyit módosuló, máskor egycsapásra gyökeresen megváltozó településszerkezet, építésmód és leletanyag. Az 1-5. szint leletanyagában megkülönböztethető három periódus csak a kerámiakészítésben nagy területen végbement változások következménye, a telep zökkenőmentes életét a jelek szerint ez alatt az idő alatt (i.e. 1400-1700) semmi külső körülmény nem zavarta. Az 5. és 6. lakószint emlékanyaga között azonban olyan nagy eltérés van, mely etnikumváltás illetve lakosságcsere nélkül elképzelhetetlen. E gyökeres változás egyúttal korszakváltást, a Kárpát-medencei korai és középső bronzkornak határát is jelzi. Utóbbi két ásatási idényünkben a 6. és 7. lakószinten már a kora-bronzkor időszakában járunk. Itt jelentkezett először a szokatlanul nagy házsűrűség, melyre legjobb példa a 7. szint: viszonylag kisméretű ásatási szelvényünkben négy, egymással szomszédos lakóépület részletét tártuk fel, köztük 80, sőt helyenként csak 60 cm széles utcával, szigorú sakktábla szerinti elrendezésben. Ismerve az épületek nyeregtetős szerkezetét, ilyen sűrűség mellett a házak ereszei minden bizonnyal összeértek, így a sikátor valójában csak egy sötét folyosó lehetett, melyet a korabeli lakók teknőszerűen kivájtak, hogy egyúttal vízelvezető csatornaként is szolgáljon. Ha elképzeljük a nádfedeles vagy szalmatetős házakkal telezsúfolt dombot, nem csodálkozhatunk azon, hogy a falutüzek oly gyakran pusztítottak. Elegendő volt egy késő nyári szárazságban rossz helyre pattant szikra, hogy lángra kapjon a tető, és rövid idő múlva parázsló romok temették maguk alá valamennyi ház berendezését. Igazán nagy csapás a 7. szint lakóit érte: valamennyi ház padlója- padlása borítva volt elszenesedett búzával, borsóval és más vadon termő, gyűjtött magvakkal. Ivópohár a 6. szintről Csak sejtéseink lehetnek arról, hogy vajon milyen tél várt e terménybetakarítást követő tűzvész után a telep lakóira! Az ásatási tapasztalatok szerint e falutiizeknek egyetíen emberi áldozata sem volt, s ez a telep elhagyásának meghatározott, vészhelyzetekre kidolgozott rendjét sejteti, mely a szabályos települési struktúrával együtt a társadalom szervezettségére utal. Ezt feltételezi a telepet övező sánc és árok kiépítése is. Ásatási megfigyeléseink révén már eddig is számtalan biztos ismeret birtokába jutottunk. Egyelőre még nem tudjuk azonban, hogy kik voltak e helyen az első telepesek, mikor vált szükségessé az erődítmény kiépítése, és végül hová, milyen szertartások szerint temetkeztek évszázadokon át a - korabeli viszonyokat tekintve - város lakói. E kérdésekre még választ remélhetünk a további feltárásoktól, de nyelvi emlékek híján soha nem fogjuk megtudni, hogy hívták és miképpen beszéltek a bronzkor ezen időszakában az itt élt emberek, csak a régészeti leletanyag alapján a szakirodalomban használatos elnevezést alakalmazva írhatjuk, hogy e korai elődök az ottományi és gyulavarsándi kultúra képviselői voltak. Dr.Csányi Marietta- Tárnoki Judit Régészet a levegőből Jászsági ősrégészeti kutatások 1992. június 25-én, egy verőfényes csütörtök délelőtt a Szolnok Vegyes Szállítórepülő Dandár MI 8-as helikopterével madártávlatból tanulmányozhattuk a Jászság felszínét. Repülés közben a területről video- és fényképfelvételeket készítettünk. Azért választottuk ezt a nyár eleji időpontot a repülésre, mert ekkor még a gabonafélék és más haszonnövények betakarítása nem kezdődik el. A mezőgazdasági művelés alatt álló táblákból pedig a hajdani felszíni viszonyok és folyóhálózat maradványai eltérő színű vegetációs sávok, valamint a még foltokban fennmaradt egykori növényzet (pl. nád és sás) formájában határozottan kirajzolódhatnak. A repülés' során adatokat gyűjt- hettünk az egyes őskori kultúrák és az ősföldrajzi viszonyok közötti összefüggésekre vonatkozóan, valamint újabb információkkal gazdagodtunk az Ős-Zagyva utóbbi harmincezer évben történt irány- változásainak, mederáthelyeződéseinek dokumentálására, a folyamat rekonstruálására. Valamennyien tudjuk, hogy környezetünk, a bennünket körülvevő világ minden percben változik, átalakul, és ezek a folyamatok, valamennyiünkre hatnak. Több ezer évvel ezelőtt, a jégkorszakban, valamint a közvetlenül utána következő időszakban a vadászó- halászó-gyűjtögető létfenntartási viszonyok között élő népek életében azonban a környezeti hatások sokkal erőteljesebben jelentkez- ‘ tek, mint napjainkban. A fenti okok miatt a régészeti kutatásokban az utóbbi évtizedekben az ős- környezeti vizsgálatok előtérbe kerültek. Az őskömyezeti rekonst- rukcióval foglalkozó tudományágak számos természettudományos vizsgálati módszert dolgoztak ki. Ezek közé tartozik a légifotózás, a repülőgépről, helikopterről, hőlégballonról vagy sárkányrepülőről történő megfigyelés, video- és fényképfelvételek készítése. Ennek a módszernek az előnye az, hogy így nagy felbontású képek készíthetők, melyek elemzésekor az egykori - a maitól esetleg teljesen eltérő - folyóhálózat, domborzat nyomai még kivehetők. Egy adott kor felszíni viszonyainak, vízrendszerének az ismerete azért rendkívül fontos a régész számára, mert az ősi korszakokban az emberek mindig az árvízmentes hátakon létesítették táborhelyeiket, de ugyanakkor letelepedési igényüket a víz közelsége is alapvetően meghatározta (zsákmányállatok vízivó helyei, vízbeszerző pontok, speciális, állat- és növényvilág). A feladatot nehezíti, hogy az elmúlt évezredekben a geológiai folyamatok eredményeként az egyes területek felszíne és vízrajza - köztük az általunk vizsgált Jászságé is - többszörösen átalakult. Emiatt csak komplex kutatással, a légifotók elemzése mellett az egykori - az időközben már feltöltődött - medrek és partok régészeti, őslénytani, geológiai és morfológiai vizsgálatával lehet kideríteni az egyes őstörténeti időszakokban a felszín és a vízhálózat változásait, s azt is, hogy ezek fejlődése, hogyan hatott az akkor élt emberek településhálózatára, gazdálkodására. Kutatásaink jelentőségét a Jászságban azok a nemrég elvégzett régészeti feltárások eredményei adják, melyek megváltoztatták Jász-Nagykun- Szolnok megye benépésedésének kezdetére vonatkozó korábbi felfogást. 1990-ig a megyében a legidősebb korszakot az i.e. 5000- 3000 közé datálható újkőkori - ne-. olit - leletek reprezentálták. A Jászságban azonban az utóbbi években fellendülő ősrégészeti kutatások adatai az első megtelepedést új megvilágításba helyezik. Ebben nagy szerepe van Kerékgyártó Gyulának, a Jászberényben élő amatőr régésznek, aki a térségben számos helyről gyűjtött pattintott kőeszközöket és jégkori állatok csontjait. A későbbi régészeti ásatások (T.Dobosi Viola, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest) után pedig bizonyossá vált, hogy-a mik- rorégió északnyugati részén jégkor végi - felső paleolit - (i.e. 18000-16000 év között) táborhelyek lokalizálhatok. A jégkorszakot közvetlenül követő korból pe- ' dig a Jászság tengelyében középső kőkori - mezolit - (i.e. 7000-6000 év fordulója körül) lelőhelyek lettek feltárva (Kertész Róbert, Damjanich János Múzeum, Szolnok). A régészeti kutatásokkal összhangban megkezdődött a Jászság őskörnyezeti viszonyainak rendszeres vizsgálata (Sümegi Pál, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen). A Jászságban kimutatott őskőkori és középső kőkori települések meg; különbijztetett figyelmet érdemelnek, mivel jelenlegi kutatásainkat megelőzően a Nágyalföldön ezekből a korszakokból csak kevés, illetve bizonytalan leletegyütteseket ismertek. Légi megfigyelések, a légi fotók elemzése, és a terepkutatásaink adatai alapján a Jászságban az ős- kőkórtól kezdődően az egyes régészeti kultúrák és az ősföldrajzi viszonyok közötti kapcsolat a következő módon rekonstruálható.Az utóbbi harmincezer évben a Zagyva háromszor kényszerült irányváltoztatásra, mert a Jászság legmélyebb pontjai a tektonikus süllyedések kialakulása miatt áthelyeződtek. A fent említett időJászberény I. késő mezolit lelőhely és környezete JFI MAGYARÁZAT <=> egykori fnl\ómedrek reges/eti lelőhely Jászberény II. mezont lelőhely madártáb- latból tartamon belüli legidősebb Ős- Zagyva-medrek a Jászság magasan fekvő, garmadabuckákkal tagolt északnyugati részén, Puszta- monostor és Jászfelsőszentgyörgy között találhatók. Ezen ősi mederszakaszokhoz kötődtek a folyótól nagyobb távolságra (0,5-2,5 km), a kiemelkedő tereppontokon - elsősorban a homokdombok tetéjén - felfedezett őskőkori telepek. Ezt. követően 12000-7000 évvel ezelőtt az Ős-Zagyva kialakította mai futási irányát, s a Jászság központi laposabb térségein, a jelenlegi medrétől mintegy 1,5-4 km-ré nyugatabbra folyt. A középső kőkori vadásztáborok már ezekhez a fiatalabb medrekhez kapcsolódó alacsonyabb folyópartok vízhez közeli peremein lokalizálhatok. A Zagyva megközelítőleg 6000- 5000 évvel ezelőtt került mai helyzetébe, így a későbbi korok meg- telepedési nyomai elsősorban az élő, de még nem szabályozott medrek közelében találhatók. A fentebb kifejtettek jól tükrözik azt a folyamatot, hogy az őskori, de még a történeti korok emberei számára is mennyire létfontosságú volt a folyóvíz közelsége, hiszen letelepedési pontjaik térben és időben folyamatosan követték a hajdani medrek vándorlásait, áthelyeződéseit. Köszönetünket szeretnénk kifejezni azoknak a katonai és polgári személyeknek, akik önzetlen segítő szándékukkal lehetővé tették, hogy a Jászságban anyagi ellenszolgáltatás nélkül légi megfigyelést végezhettünk, a helikopter fedélzetéről pedig video- és fény- képfelvételeket készíthettünk. így elsősorban dr.Für Lajos miniszter úrnak és Békési József dandárparancsnok úrnak a repülés lehetőségét, Gyolcs Géza százados, Simon János százados, Gál Attila főhadnagy pilótáknak a repülés alatti kiváló együttműködést, valamint Imre Lajos és Kozma Károly fotósoknak a mintaszerű dokumentálást. Kertész Róbert-Sümegi Pál Az oldalt szerkesztette: Dr. Madaras László ■ ti
