Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-27 / 280. szám

1992. NOVEMBER 27. 7 Sport Nagy hét vár a kézilabdázókra Kétszer ad, aki gyorsan ad - tarjta a közmondás, amely bő egyhetes ciklusra érteodpen az Olajbányász kézilabdázóira is ér­vényes lehet. Feltéve, ha a. soron következő három hazai találko­zóból valamennyit bezsebeli a közeljövőben. Abban az esetben a jelenlegi harmadik-negyedik hely megtartása biztosnak látszik még úgy is, hogy az idei két utol­só mérkőzésen a listavezető Elektromos és a Békéscsaba ven­dégei lesznek a piros-feketék. Sorjában haladva, ma este a Komló a napirendi feladat. Mindössze két ponttal szerzett kevesebbet a Viharsarokból „im­portált’ ’ edző, Skaliczky László együttese a szolnokiaknál. Az el­ső menetben 1500 fanatikus szurkoló előtt komlói győzelem született az ősszel (26-22), tehát akad miért visszavágni. Mond­hatni úgy is, négypontos mérkő­zésre van kilátás, (a Komló hat, az Olajbányász nyolc pontot gyűjtött idáig) megnövekedett hazai esélyekkkel. A vendégek ászai, a két válogatott kerettag átlövő, Horváth és Keszthelyi va­lamint az orosz beállós Tolsztih törhet némi borsot a Tisza-parti- ak orra alá, de nem annyit, hogy Klemánéknak könnybe lábadjon a szeme. Az Olajbányász játékosainak lelki egyensúlyát helyre billen­tette a soronkívüli, ám vastagon bekalkulált ceglédi győzelem, s miután sérült nincs, a legkedve­zőbb összeállításon gondolkod­hat trénerük Zsiga Gyula. Hazai pályán százszázalékos a csapata, és ha a jövő szerdán és az azt követő vasárnapon is az marad otthonában, a nagy cél, a négy közé jutás kézzel fogható közel­ségbe kerül. Mai műsor Kézilabda: NB I. férfiak: Szolnoki Olajbányász - Komlói Bányász, Szolnok, Olajbányász sportcsarnok, 18.30. Kosárlabda: Megyei bajnok­ság, férfiak: Lehel SC - Kun- szentmárton II., Jászberény, Le­hel Vezér Gimnázium, 18.00. Idegenben szerepelnek: a Lehel HC jégkorongozói Szé­kesfehérvárott, az Álba Volán el­len. Asztalitenisz Sziporkázik a Szikra A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Asztalitenisz Szövetség és a .Martfűi Városi Sportegyesület Martfűn rendezte meg a négyfor­dulós Tisza Kupa újonc fiú és leány verseny második forduló- ját. A viadalon hat sport­egyesület 43 fiú és leány fiatalja vette fel a küzdelmet a helyezé­sekért, a végelszámolásnál kisúj­szállási és martfűi győztest ünne­pelhettek az érdeklődők. Eredmények: Fiú egyes: 1. Belukács Gábor (Kisújszállási MÁV ESE), 2. Molnár Attila, 3. Guba Zsolt (mindkettő Szolnoki Tisza HSE) és Bognár Gyula (Kisújszállási MÁV ESE). Le­ány egyes: 1. Vass Viktória (Martfű Városi SE), 2. Tóth Ani­kó (Kisújszállás), 3. Bata Edina (Jászkun Volán SC) és Hajdú Adrien (Szolnoki Tisza HSE). * Négy fordulót hagytak maguk mögött a megyei férfi asztalite­nisz bajnokság résztvevői. Ered­mények: I. forduló: Tiszafüred- Martfű 4:14, Jászkun Volán— Jászapáti 14:4, Szolnoki Szikra- Kisújszállás 16:2. A Jászkisér szabadnapos volt. II. forduló: Tí- szafüred-Jászapáti 14:4, Jászki- sér-Kisújszállás 2:16, Szolnoki Szikra-Martfű 16:2. A Jászkun Volán szabadnapos volt. III. for­duló: Kisújszállás-Jászkun Vo­lán 6:12, Martfű-Jászkisér 14:4, Jászapáti-Szikra 4:14. A Tisza­füred szabadnapos volt. IV. for­duló: Kisújszállás-Tiszafüred 12:6, Martfű-Jászkun Volán 11:7, Jászapáti-Jászkisér 10:8. A Szolnoki Szikra SE szabadnapos volt. A bajnokság állás: 1 .Szikra 3 6 46:8 2. Martfű 4 6 41:34 3.J.Volán 3 4 33:21 4.Kisújsz. 4 4 36:36 5.T.füred 3 2 24:34 ó.Jászapáti 4 2 22:50 7.J.kisér 3­14:40 Kosárlabda, Magyar Kupa Egy „osztálynyi” különbség döntött Nők: Szolnoki MÁV MTE- Univer KSC 54-86 (20-40) Véső utcai sportcsarnok, 100 n., v.: Pázsitka, Bukta MÁV MTE: Koroleva 17, Czeglédi 2, Krasznai 8/2, Pet- róczi 9/9, Gailouma 9/3. Csere: Cseh 5/3, Janik 2, Szombathe­lyi 1, Miklós, Lugossy 1. Edző: Rasid Abeljanov Az NB I. A-csoportjának nyolcadik helyezettje látogatott a MÁV MTE otthonába a Ma­gyar Kupa legjobb tizenhat közé jutásáért. A hazaiaknak nem le­hettek vérmes reményei, hiszen a találkozó biztos esélyese a vendégcsapat volt. Azonnal a feldobás után Koroleva találatá­val a MÁV MTE szerezte meg a vezetést. Nehezen lendültek já­tékba a csapatok, rengeteg el­adott labda, rossz dobás jelle­mezte a mérkőzés ezen idősza­kát (a 7. percben még csak 6-5-re állt a találkozó). Gailouma a 9. percben talált be először, kosara Kiemelkedett a csere Cseh játéka azonban három pontot jelentett. Két perccel később vette át a ve­zetést az Univer, 12-15. A hírős város lányai egészpályás letá­madással igyekezték megakadá­lyozni a szolnokiak támadási kí­sérleteit - többnyire sikerrel, így hat perc alatt tizennégy pontra növelték vezetésüket. A vendégek edzője jól látta, a szoros emberfogás nem ízlik a szolnokiaknak, ezért továbbra is ezt játszatta lányaival. Kár, hogy a MÁV MTE csapatában ezen a délutánon egy-két kulcsjátékos gyengébb teljesítményt nyújtott. Abeljanov edző kénytelen volt a cserékhez nyúlni, akik közül Cseh emelkedett ki harcos, bátor játékával. A 26. perctől kezdve megvál­tozott a játék addigi kéjre. Sok­kal bátrabban, nagyobb önbiza­lommal a MÁV MTE kitűnő tá­madásokat vezetett, sőt a távoli dobások is sikerrel jártak, Pet- róczi jredig rendre triplákkal nö­velte a pontok számát. Végered­ményben a nagyobb játékerőt képviselő Kecskemét megérde­melten jutott tovább, de a MÁV MTE sqjn szégyenkezhet a vere­ség miatt. Balogh Karácsonyi motorparádé Az eddigi két szolnoki ver­senyautó kiállítás ötletére ala­pozva, valamint annak szervező­jével, László József autóver­senyzővel együttműködve de­cember 19-én és 20-án kará­csonyi autós-motoros-kerék- páros parádét rendest á'Speed- way Szolnok Egyesület'. Á ren­dezvény színhelye a Széchenyi városrész sportcsarnoka, ahol a négy- illetve kétkerekű sport­ágak kedvelőinek igyekeznek tartalmas programot biztosítani. A városban egykor nagy népsze­rűségnek örvendő salakmotoro­zásra emlékezve többek között Mészáros László többszörös ma­gyar bajnok, Európa-döntős pá­lyafutását bemutató kiállítást te­kinthetnek meg az érdeklődők. Maradva a speedewaynél, a hazai élgárda legjobbjaival sze­mélyesen is találkozhatnak a sportbarátok. A versenymotorok mellett az ismert világmárkák egy-egy közúti „csodaparipája” szintén ott sorakozik majd a technikai tárlaton. Az autós A ralibajnokság AX-as kategóriájának győztese „szekcióban” a versenyzésre szánt modelleken kívül megte­kinthetők a szolnoki márkakép­viseletek választékából köz­szemlére tett gépkocsik. A por­felhő lovagokat, azaz az ország­úti kerékpárosokat a Szolnoki Cukorgyár Rt. csapatának tagjai reprezentálják. Szemet vonzó le­hetőségnek ígérkezik az is, hogy monitorokon autó- és motorver­senyekről készült filmeket vetí­tenek. A kiállításhoz - miután közeledik a karácsony - autós, motoros és kerékpáros felszere­lések, alkatrészek vására kap­csolódik. A tervek szerint a ren­dezvény mindkét napján mini motorosok városi felvonulása és produkciója emeli az esemény látványosságát.-laz­Szovjet hokisok rejtélyes halálsorozata Szovjet jégkorongozók rejté­lyes halálsorozatáról számol be a dpa német hírügynökség. Azok az adatok, amiket a kommunista rendszer éveken át elhallgatott, a politikai változásoknak köszön­hetően most napvilágra kerültek az archívumokból. A mai napig magyarázat nélkül álló esetek között szerepel repülőgépsze­rencsétlenség, autóbaleset, ön- gyilkosság és gyilkosság, de még szívbénulás is - bocsátotta előre a dpa összefoglalója. Äz 1950 és 1991 közötti idő­szakban a szovjet jégkorong vá­logatott, a szbomaja egymás után nyerte az olimpiai és világ- bajnoki címeket. így a válogatott játékosok természetesen kivéte­les helyzetbe kerültek és mint ki- váltságosok, hozzájuthattak olyan luxuscikkekhez, amelyek­ről az átlag szovjet állampolgár nem is álmodhatott. A sok pénz, a drogok, a gyors autók, a mér- hetetlen alkoholfogyasztás mind-mind magyarázata lehet a haláleseteknek. Fordulópont előtt a Maradona-ügy? Diego Armando Maradona szerződtetése körül még mindig sok a bonyodalom. Az argentin sztár ugyan már hétről hétre ját­szik a spanyol Sevilla csapatá­ban, és újból gólokkal is bizonyí­totta kivételes tudását, mégis le­het, hogy nem sokáig tart spa­nyolországi pályafutása. A Sevilla - mint ismert - még mindig nem utalta át teljes egé­szében az olasz SSC Napoli szá­mára Diego vételárát (4.5 millió dollár). A Napoli vezetősége ezért kérte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA), hogy füg­gessze fel Maradona játékenge­délyét, tekintse a megkötött szer­ződést érvénytelennek, és ítéljen meg az olasz klubnak egy méltá­nyos összegű kártérítést. A FIFA november -19-ikén felszólította a Sevillát, hogy november 25-ig utalja át a Napoli részére a vétel­ár fennmaradó részét (2.5 millió dollár). A határidő szerdán éjfél­kor lejárt. Amennyiben nem történt meg az összeg törlesztése, a FIFA fel­bontja az argentin futballista szerződését, és december 4-ikén újra tárgyalja az ügyet. Maradona ismét a pálya szélére kényszerül? A baj azonban nem jár egye­dül! A Mexikóban, 1986-ban vi­lágbajnokságot nyert argentin válogatott csapatkapitányát még egy bírósági ügy „bosszantja”. Egy Cristina Sigranas nevű hölgy apasági keresetet nyújtott be ellene és a bíróság 365 millió lira tartásdij megfizetésére köte­lezte Maradonát. A világ sportja sorokban Tokió: Súlyos baleset történt a Kjusu-szigeteki hagyományos nemzetközi hőlégballon verse­nyen, amelyen az idén 19 ország 112 versenyzője indult. Az egyik japán ballonos francia uta­sával a fedélzeten éppen emel­kedőben volt légi járművével, amikor 150 méteres magasság­ban összeütközött egy arrafelé haladó, szintén japán színekben indult ballonnal. A hirtelen le­csökkent légnyomás miatt a gondola a földre zuhant, aminek következtében a japán és francia pilóták láb- és csipőtöréseket szenvedtek. A földi kisegítő sze­mélyzet egyik tagja is megsé­rült, amikor a mentés közben a kiáramló gáz lángra lobbant. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, mert állításuk szerint közlekedési szabálysértés tör­tént. A nemzetközi előírások szerint ugyanis az emelkedő lég­gömbnek minden esetben el­sőbbsége van. * Párizs: A Forma-l-es autós­világ egyik ismert istállójának elnöke 37 év után ,,kiszáll” a világbajnoki körforgásból. A 62 éves francia Guy Ligier jelentet­te be, hogy nyugállományba vo­nul, egy meglehetősen gyenge év után. A Ligier pilótái idén mind­össze 6 vb-pontot gyűjtöttek, an­nak ellenére, hogy a jónak tar­tott Renault-motor hajtotta ver­senyautóikat. Ligier utódja egy francia üzletember, Cyril de Ro- uvre lesz. * Frankfurt: A Német Labda­rúgó Szövetség (DfB) már most elkészítette a Bundesliga 1993/94-es idényének program­ját. Ezek szerint a következő szezon 1993. augusztus 7-ikén kezdődik és 1994. május 7-ikén fejeződik be. A kupadöntőre 1994. május 14-én kerül sor. Ez­zel az időbeosztással a DfB Ber­ti Vogts szövetségi kapitány ké­rését teljesítette, aki elegendő időt szeretne az Egyesült Álla­mokban megrendezendő világ- bajnokság előtt a válogatott fel­készítésére. A téli szünetben januárban hagyományos teremtornán vesznek részt a Bundesliga csa­patai. Az együttesek tizenöt helyszínen vetélkednek egy­mással és négy gárda kerül be a január 30-iki nyolcas döntőbe. Hozzájuk csatlakozik a tavalyi német bajnok VfB Stuttgart, és kupagyőztes Hannover 96, a te­rembajnok Borussia Dortmund és a házigazda jogán a Bayern München. Az egyik legrejtélyesebb ügy Vszevolod Bobrové és Viktor Tyihonové, a későbbi hokikapi­tányé. .Az 50-es évek két játé­kossztárja nem utazhatott el csa­patával Szverdlovszkba egy baj­noki mérkőzésre, rrtiy^l Bobrov sérült volt, Tyihonov) pedig be­teg.’ Furcsa módon éppen ez mentette meg az életüket. A csa­pat különgépe ugyanis lezuhant és a fedélzeten tartózkodók kö­zül mindenki életét vesztette, kö­zöttük a világhírű edző, Anatolij Taraszov testvére. Az együttes vezetője Sztálin fia, Vaszilij volt, ő azonban nem a gépjtel utazott. A tragikus haláílista megdöb­bentő hosszúságú. A dpa csak néhány konkrét példát említ: a Szpartak Moszkva 23 éves védő­je, Viktor Blinov edzés közben holtan esett össze (1968), a vo­natkerekek alatt lelte halálát a Dinamo Moszkva csatára, Alek- szandr Szakejev (1973), Vlágyi- szlav Najgyenovot, a Szpartak 24 éves támadóját megfojtották (1979), a leningrádi válogatott Vjacseszlav Szoloduhin pedig öngyilkos lett. Ismertebb tény a Harlamov- házaspár halála. A híres Mihaj- lov, Petrov, Harlamov csatártrió tagja éppen edzésre igyekezett feleségével, amikor gépkocsijuk frontálisan ütközött egy teherau­tóval és mindketten szörnyethal­tak. Még ebben az évben, 1986- ban a CSZKA 21 éves támadója, Vlagyimir Korsenkov edzésen súlyos fejsérülést szenvedett és egy hónap múlva a kórházban meghalt. Ugyancsak 1986-ban vesztette életét a CSZKA Moszkva védője, Mihail Koval- jev, illetve Konsztantyin Kli­mov, aki Leningrádban játszott. Egy másik esetre viszont van magyarázat: a Fetyiszov-testvé- rek kivilágítatlan autóval szágul­doztak az országúton, mikor ka­ramboloztak. A 20 éves Anatolij a kormánynál lelte halálát, Vja­cseszlav, a világhírű - jelenleg az észak-amerikai profi hokiligá­ban szereplő - játékos életveszé­lyes sérülésekkel, de túlélte az ütközést. A halálesetek a 90-es években is folytatódtak. Valentyin Gri- gorjev edző egy vonat kerekei alatt végezte. A CSZKA két újonca, Kozlov és Taraszov egy busszal ütközött. Taraszov meg­halt, Kozlov túlélte, ő azóta már, Fetyiszovhoz hasonlóan, az NHL sztárja. Az idei esztendő sem múlt el jégkorongozó-halál nélkül. Ufában a Szpartak Moszkva volt játékosát, Szergej Busmeljevet találták holtan, go­lyóval a szívében - zárul a német hírügynökség rejtély-dossziéja.

Next

/
Thumbnails
Contents