Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-26 / 279. szám

1992. NOVEMBER 26 Kultúra 5 Mindhalálig tánc Hasonmás kiadásban újra kapható: Csákányi László utolsó filmszerepe Tehetségéhez és népszerűsé­géhez képest ritkán játszott film­ben. A rendezők, szereplőválo­gatás idején nem gondoltak rá. Kár. Ahogyan ez év szeptember tizedikén éjszaka, a Sose halunk meg! című film forgatásán ját­szott, az maga volt a csoda. Tán­colt. O volt Deutsch bácsi, a tánc­tanár. Finom, szelíd, fáradt öreg­úr. Forgott, siklott, simult, sasszézott, mintha nem is egy sú­lyos operáció előtt állt volna. Filmbeli párja a Sose halunk meg! rendező-főszereplője, Kol- tai Róbert volt.- Deutsch bácsi, a tánctanár szerepére, már évekkel ezelőtt az Izraelben élő Pártos Gézát, a rendezőt, egykori kedves taná­romat választottam ki. Felkér­tem, tetszett neki a szerep és már a repülőjegye is megvolt a Ma­lév jóvoltából. Sajnos két nappal az ideutazása előtt tüdőgyulla­dást kapott és kórházba került. Rögtön Csákányi Laci bácsi ju­tott az eszembe. Ő az a színész, akiben sohasem lehetett csalód­ni. Azt külön tiszteltem benne, hogy minden műfajban otthonos volt, teljes intenzitással, tehet­séggel játszott. Nekem ez külö­nösen kedves, hiszen.engem so­kat bántottak, az úgynevezett könnyebb műfajba tett kirándu­lásaimért. Ugyanakkor azt is tudtam róla, hogy nem vette jó néven, ha például egy magyar filmben külföldi színészt kellett szinkronizálnia: ha pótlásként használták. Felhívtam telefo­non, hogy „bajban vagyok Laci bácsi, csak te segíthetsz”, és el­mondtam mindent. Erre ő, jel­legzetes, dörmögő hangján azt felelte, hogy „köszönöm az őszinteséget. Ha nem így kez­ded, nem is tudnánk miről be­szélni. Csak egy a baj: nem va­gyok jó állapotban. Most fognak operálni. Egy dolog azonban a forgatás mellett szól. Most fog­ják átadni az aranydiplomát és a műtétet megpróbálom addig el­húzni...” Ezekután elmentem Laci bá­csihoz, részleteket mutattam a filmből, Eszter is ott volt, sokat nevettünk. Akkor már négy hete nem evett, csak kávét ivott és a cigarettát szívta. Tetszett neki a film, azt mondta, olyan lesz, mint az Indul a bakterház. Aztán jött a varázslat, a forgatás. A tánc vele, a filmezés a pálya legszebb pil­lanatai voltak. Hogy valaki így le tudja győzni a fájdalmait, a testi nyavalyákat...! Tényleg so­se halunk meg... Fárasztó volt az éjszakai forgatás, de utána még volt ereje, hogy a forgatásunkról készülő tévéfilm felvételén, több mint egy órán át anekdotázzon. Másnap felhívtam és az egész stáb nevében megköszöntem ne­ki a segítséget. A műtét után is jelentkeztem, hogy megmutas­sam videón a táncunkat. „Nem vagyok jól - mondta hívj in­kább a jövő héten. ’ ’ De már nem volt jövő hét. Amikor újra hív­tam, senki sem vette fel a tele­font... Csákányi Lászlót a napokban helyezték örök nyugalomra. Várhalmi Gergely Visszafiatalodtak a Tavernában Hatvanéves találkozón túl az abonyi vásártéri „srácok” A vadvirágos vásártér régi varázsára emlékezett 60 év után harminc idős, ám fiatalszívű fér­fi és nő Abonyban. A találkozót Kapala Kati néni és Hegedűs Mihály bácsi szervezték meg. A mezítlábas, háborús világ kö­zösségformáló melegsége ma is példaértékű. A Tavernában gyűlt össze a nyugalmazott bolti eladón át a postai alkalmazotton keresztül a mérnökig, az orvosig mindenki. Volt, aki közel 70 évesen, ko­moly betegségét legyőzve száz kilométert is megtett, hogy ta­lálkozzon, s keblére szorítsa egykori pajtásait. A nehéz idők gondtalannak tűnő gyermekévei mély nyomokat, emlékeket hagytak bennük. „Visszafiata­lodtak’ ’ az együtt töltött pár órás beszélgetés, visszaemlékezés alatt. Felidézték a diákcsínye­ket: amikor mezítlábasán, glott- gatyában szaladgáltak a gyepen, amikor stikában bagóztak, szív­ták a kukoricaselymet, olykor­olykor belógtak egy-egy kertbe. Május végén kedvenc csemegé­jük volt az agacsi és a recsege (krisztustövisfa termése), mely­nek szívós ága parittyának is jó volt. Rendszeres eledelük volt a pipacs, a papsajt, a sárgarépa és a szilva, mely „megtermett a kö­zeli kertekben”. Almát, barac­kot is „szerváltak” ágastól a ke­rítés alatt, de kedvenc csemegé­jük volt a káposztatorzsa és a mák is. A dinnyét természetesen szárán lékelték meg. Nagy csatá­kat vívtak „márkás” rongyfoci­val. Szívesen másztak fát, ám li­bára nem szívesen vigyáztak. Szóval ezek mind-mind előke­rültek a 60 éves találkozón. Dr.Csomós István hosszú költe­ményt „faragott” ez alkalomra az egybegyűlteknek, hogy fel­idézze a Nagykőrösi és Bocskai út régi fiataljainak emlékét: „Ugye, milyen szép volt?! Tele vadvirággal, / Nem cseréltük volna fel a széles világgal / Pedig nem volt az életünk a gondoktól mentes, / Kamráinktól bizony, messze volt a hentes.” ... „Lel­künk kicsit kérges, de még nem fagyott be, / Az emlékek élnek, sőt lázadnak benne. / Oly jól esik lélekben újra visszajárni, / A zöld gyepen újra barátokra vár­ni...” „Fütyüljünk az öregségre, minden nyavalyára, / Fütyüljünk a lábfájásra, meg a reumára. / Fütyüljünk rá minden bajra, ta­tárra, törökre, / Vásártéri barát­ságunk éljen mindörökre! ” (Ta­láló részletek a versből.) _________________________b. zs. K icsinek, nagynak egyaránt szép Kézimunka­kiállítás Virágné Nagy Emília már na­gyon sok kiállítást szervezett. A Tiszafüredi Szakmunkásképző Intézet szakismereti tanára most valami újat talált ki. A tanítvá­nyai most nem „hímeztek-há- moztak”. Csak hímezett, aki akart. A többiek csipkéket, térí­tőkét, párnákat gyűjtöttek, gye­rekjátékokat készítettek. Ezek­kel a játékokkal, babákkal ott- jártamkor is szívesen játszottak az apróságok. A kézimunkák mellett meg­található itt az is, amivel azokat régen csinálták: szenes vasaló, varrógép, szövőszék és még sok minden más. A tanárnő nagyon szívesen mutatta meg a régebbi kiállítá­sok emlékkönyvét. A beírások arról tanúskod­nak, hogy van kapcsolatuk oszt­rák ruhaipari cégekkel, a Ma­gyar Divatintézettel. A mostnai kiállításuk nagyon szépre sike­redett. Sok érdeklődő tekintette meg, kicsi és nagy egyaránt. Gyárfás István:, Aj ász-kunok története Először adják át a „Jászságért” díjat A Jászságért Alapítvány no­vember 27-én 15 óra 30-kor Jászberényben, a Zagyvamenti Termelőszövetkezet dísztermé­ben ünnepséget tart. Ez alka­lommal első ízben adják át a „Jászságért” díjat dr. Rusvay Lajos nyugalmozott főjegyző, vasdiplomás közgazdának, aki jászalsószentgyörgyi helytörté­neti kutatásával érdemelte azt ki. Munkásságát dr. Szabó Lász­ló kandidátus méltatja. Ez alkalommal mutatja be Kaposvári Gyula nyugalmazott megyei múzeumigazgató Gyár­fás István: A jász-kunok törté­nete című müvének négykötetes, hasonmás kiadását, amely a Jászságért Alapítvány gondozá­sában jelent meg. Gyárfás István: A jász-kunok története című, négykötetes munkájának több mint száz év utáni, dúsan aranyozott, egész­vászon kötésű, díszdobozban való hasonmás kiadásával tisz­teletre méltó feladatra vállalko­zott a Jászságért Alapítvány, s annak ügyvivője, dr. Dobos László. Gyárfás István szavaival róluk is elmondható: „...a régi történelem felderítésére szak- képzettségük s ernyedetlen bú­várkodásaik által igen sokat tet­tek...” S még többet azért, hogy a jászokban - múltjuk jobb meg­ismerése révén is - erősödjön az önbecsülés, a szülőföld szere- tete, értékeinek, hagyományai­nak őrzése, ápolása. Nagyon rokonszenves mó­don szolgálják ezt a célt azzal, hogy olyan ember életét, mun­kásságát állítják példaképül, aki megfelelő körülmények, lehető­ségek hiányában is vállalkozott egy ezernyi buktatóval teljes, szinte megoldhatatlannak tűnő feladat megoldására. Gyárfás István így írt erről: ,,En éreztem erőm gyengeségét, a vidéki élet szellemi eszközök tekintetében minden lépten-nyomon zsib- basztó elszigeteltségét: azonban elhatároztam magamat, lelkesít­ve hazám szeretetétől, s hírneves őseink reánk visszasugárzó fé­nyes tetteitől, hogy megküzdőm a nehéz munkát.” Becsülettel állta szavát. A jász-kunok története első két kötete (egy fejezet kivételével) őstörténeti kérdésekkel foglal­kozik. A megfelelő forrás­anyagok hiányának tudható be, hogy Gyárfás őstörténeti fejte­getéseiben hibás alaptételek­ből indult ki. Ezeket a IV. kötet utószavá­ban részletesen elemzi Selmeczi László, aki kiemeli, hogy már a harmadik és a negyedik kötet megjelenésekor tudni lehetett; azok lesznek az időállók. Szilá­gyi Sándor annakidején - többek között - a következőket írta: „Kétségtelenül a gazdag ada­tok nagybecsű tárháza A jász­kunok története. Gyárfásnak jó magyaros, tiszta irálya van, ra­jongó hazaszeretete, mely az egész munkán átvonul, meg­szerzi számára közönségének érdeklődését. Józan felfogása azon a talajon, hol már okleve­lekből dolgozott, megóvta őt a hypothezisektől, minden irány­ba kiterjedő kutatása az egyol­dalúságtól, s ha a roppant adat­halmazt nem is tudta mindenütt egységes egésszé forrasztani, de éppen azért, mert kutatásai köz­ben minden feltalálható anyagot összegyűjtött, nagybecsű forrás­munkává teszi A jász-kunok tör­ténetét. Az az oklevéltár, mely min­den kötethez van mellékelve, s melybe a fontosabb és becse­sebb oklevelek fel vannak véve, nagyban emeli a munka becsét... az, aki a magyar történetnek ez érdekes és tanulságos lapját úgy akarja megismerni, hogy arról megbízható, tiszta képet szerez­zen magának, az Gyárfás köny­vét sohasem fogja nélkülözhet­ni.” Annál is inkább így van ez, mert a Gyárfás István által még használt feljegyzések, oklevelek jó része a háborús események következtében elveszett vagy megsemmisült. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében ajánljuk Gyárfás Ist­ván: A jász-kunok története cí­mű munkáját (amely megren­delhető a Jászok Egyesületénél 1536 Budapest 114, Pf. 367) ol­vasóink figyelmébe. (S. B.) Lemezen, kazettán Dél-Amerika népeinek zenéje Képünkön a Los Andinos Együttes legutóbbi szolnoki koncert jén Második lemezével és új kazet­tájával ünnepli fennállásának tize­dik évfordulóját az ország zenei életének egyik legnépszerűbb együttese a régi-új Los Andinos. Régi, mert egy évtizeden át bi­zonyította töretlen elkötelezettsé­gét az andoki népek, eredeti, hite­les népzenéjének igényes tolmá­csolására. Alapítója, Tárnok Ákos vezetésével kialakította egyedi hangszeres-énekes stílusát, önálló koncertek tartására alkalmas, gaz­dag repertoárját. Országosan is­mert együttes lett, melynek épp úgy helye volt az Őrségi Kulturális Napok rendezvényein, mint a Maj- ki Nyár vagy a Szegedi Szabadtéri Játékok programkínálatában. Új, mert az amatőrökből hivatá­sos zenészek lettek, s közben tá­voztak azok a régi tagok, akik az ezzel járó kötöttségeket nem tud­ták vállalni. Jöttek a helyükre olyan tehetséges, fiatal zenészek, akik új színekkel gazdagították a Los Andinos hangzásvilágát (hangsúlyosabb női énekhang, erőteljesebb vonós és pengetős hangszerjáték, stb). A most közreadott zenei anyag nem könnyű fajsúlyú. Összeállítói arra a lelkes hallgatóságra számí­tanak, amely a hazai és külföldi koncertek során, vagy épp stúdió­munkák közben buzdítottak a lírai számok mellett európai fül számá­ra szokatlan, keményebb hangsze­res betétek megszólaltatására. Újra hallhatunk dalokat a szere­lemről, féltékenységről, a nehéz munkáról és az ünnepekről, a kis hegyi falvakban élők mindennap­jairól. A lemez és a kazetta anyagát élőben, koncertkörúton is bemu­tatja az együttes. A Los Andinos klubot kereső érdeklődők a jövő­ben az Almássy Téri Szabadidő Központban is hallgathatják rend­szeresen kedvenceiket. Jászberényben Születésnapját ünnepli a tanítóképző Hetvenötödik születésnapját ünnepli a Jászberényi Tanítóképző Főiskola. Ebből az alkalomból ün­nepséget rendeznek holnap dél­előtt fél tíztől az intézményben. A megemlékezésen a főiskola tanárai, hallgatói, valamint a Palo- tási János Zeneiskola oktatói, diák­jai adnak ünnepi műsort. Ezt követően szakmai program­mal folytatódik a születésnapi ren­dezvény. A nyitóelőadást Szövé- nyi Zsolt, a Művelődési és Közok­tatási Minisztérium főosztályveze­tő-helyettese tartja Tanítóképzés az ezredfordulóig címmel, majd korreferátumok hangzanak el a fő­iskoláról. így például dr. Tóth László a hetvenöt év jelentősebb állomásait eleveníti fel, dr. Notheisz János a változó irodalomtanítási gyakorlat elméleti hátterét elemzi, Várhegyi Tibor az iskola színházi műhely­munkájának két évét idézi fel. Szentesiné dr. Tóth Edit a pszicho­lógia oktatásának megújításáról. dr. Stanitz Károly az alsó tagozatos idegennyelv-oktatásról, dr. Farkas Ferenc a hallgatók névtani kutatá­sairól, dr. Nagy J. József pedig a kisiskolások élőbeszédének műfa­ji és szociális összefüggéseiről tart előadást. Érdekesnek ígérkezik a korreferátumok hosszú sorában a harmadéves Urbán Mónika Taní­tóképzés diákszemmel című elő­adása. Az alma mater születésnapjára egyébként várják az iskola hajdani tanárait és hallgatóit is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents