Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-02 / 258. szám
4.. A szerkesztőség postájából 1992. NOVEMBER 2. Becsüljék meg az egészségügyi dolgozókat! Elviselhetetlen, hogy anyagilag, erkölcsileg nem becsülik meg az egészségügyi dolgozókat. Azok, akik ebben az országban az elszegényedett, egészségileg is leromlott emberek gyógyításán, ápolásán fáradoznak, háttérbe szorultak. Köztudomású, hogy az egészségügy kasszájából hiányzik 14 milliárd forint. A tavalyihoz hasonlóan, a valós érdekegyeztetést megkerülve terjesztette a kormány a parlament elé a társadalombiztosítás jövő évi pénzügyi alapjairól szóló törvénytervezetet. Ez elfogadhatatlan. Amire választ kellene kapni, az az, hogy reformról vagy csupán a források átcsoportosításáról van szó? Az előbbi ugyanis - többletkiadások nélkül - elképzelhetetlen. Éppen ezért válságkezelő programra van szüksége az ágazatnak, amelyhez elkülönített pénzalap járuí. Felháborító, hogy a jövő évi költségvetés az első félévre nulla százalékos központi bérfejlesztést és ugyanannyi dologi automatizmust irányoz elő. Ebből az következik, hogy az intézmények rövid időn belül működőképtelenné válhatnak. Mi, egészségügyi dolgozók sérelmezzük, hogy a március 7-i országos tüntetéssel kiharcolt minimális bér- fejlesztéshez szükséges parlamenti döntés azóta sem született meg. Biztos, hogy a honanyák és a honatyák keresetének megállapítására telt ház mellett született volna döntés. A központi költségvetésből 2,3 milliárd forintot kellene átcsoportosítani a társadalombiztosítási költségvetésbe. Ennek révén is csupán 1.240 forinttal (bruttó) növekedne az egészségügyiek havi jövedelme. Mi, egészségügyi dolgozók elvárjuk, hogy a központi költség- vetés - a közalkalmazotti törvényben megfogalmazott juttatásokhoz - biztosítsa a szükséges anyagi hátteret. És itt van az, hogy a 13. havi fizetéshez, a túl- munka-pótdíjakhoz, valamint a jubileumi jutalmakhoz a 14 milliárd forint hiányzik az ágazat költségvetéséből. Ezért kell közös erővel küzdeni az EDDSZ- nek és a Ligának; végre figyeljenek fel az egészségügyi dolgozókra, akik éjjel-nappal és ünnepnap fáradoznak a betegek meggyógyulásáért! Kovács Magdolna Szolnok Eső után ... Papp Gyuláné szolnoki olvasunk Végső elkeseredésében fordult‘hozzánk, hogy segítsünk. Gondja nem egyedi, és sajnos megoldhatatlannak látszik. Történetét közreadjuk, hátha valaki tudja a megoldást. Az OTP-től 1988 tavaszán vásárolt egy lakást a Széchenyi-la- kótelepen, mely a ’80-ban épült Barta István, ma Czakó Elemér út 7. számú házának X. emeletén van. Öröme csak egy évig tartott, mert azóta sajnos szinte minden esőnél - az étkezőben, a szobákban - beázik a mennyezet; mállik a tapéta, az ajtóról a festék; a szőnyegpadló, a linóleum tocsog a vízben, amit vödörszámra szedhetnek fel. A falak már penészesednek, gombásodnak. Ha a hibát bejelentik, valamit javítanak ugyan rajta, de a következő esőnél már másik helyen csorog a víz. A lakás egészségtelen, s a két gyermekével létminimum alatt élő anya - akit közben a részleteken kívül, a megemelt kamatadóval is sújtottak - képtelen a helyreállítás költségét fedezni. A biztosító ugyanis nem fizet, mert a X. emeleti lakások beázás ellen nem is biztosíthatók. A lakásszövetkezethez legutóbb szeptember 7-én tett bejelentést, de csak október 6-án jelentek meg a helyszínen, s azóta sem történt semmi. Godó Endrétől, a Széchenyi István Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet műszaki vezetőjétől a következő választ kaptuk: Sajnos a tízemeletes házak tetőfedése rossz (ún. Neoacid) technológiával készült. A hozzájuk tartozó huszonnégy tízemeletes ház 192 lakását érinti ez a probléma, jelenleg 35 lakás ázik be. Néhá- nyuk még garanciális, ezekben a kivitelező AÉV utódja, a felszámolás alatt lévő SZÁÉV Rt. ügyintézője tűzi ki a megtekintés időpontját. Ha ezen elismeri a hibát, a házkezelőség megrendelheti a javítást. A SZÁÉV Rt. ugyanis erről már nem gondoskodik. Jelen esetben a KAS Kft.- t bízták meg, amely a múlt hét közepén elkezdte a munkát, s ha az idő is engedi, a jövő héten elkészül vele. Papp Gyuláné, s a többiek gondja azonban véglegesen nem oldódik meg, mert ez a tetőn lévő 15 repedés foltszerű javítását jelenti, ám a tető folyamatosan tovább repedezik. S ahol bereped, ott újra beázik. A komplett rekonstrukció épületenként 4,5-5 millió forintba kerülne, azonban nemcsak erre, a többi javításra sincs pénz. A felújítási alapra ugyanis a közös költség 10 százaléka kerül, ami lakásonként körülbelül havi 200 forint. Ez magában is kevés, de sokan sem ezt, sem az üzemelési költséget nem fizetik. Hogy fenn tudják tartani az épületet (víz, világítás, szemétdíj, csótányirtás stb.), a felújítási alapból is finanszírozzák a kiadások egy részét. Ez év szeptember 30-ig 15 millió 375 ezer forint a hátralék, melyet a szövetkezethez tartozó 2500 lakás (némelyikében) élők nem fizettek be. Sajnos ez az összeg nő, mert egyre többen élnek a létminimum alatt, s éppen ezért hiába próbálják a tartozásokat bírósági úton behajtani. Mit tehet olvasónk, s vele együtt azok, akik megvették (nem is olcsón) ezeket a lakásokat, melyek állaga - a rendszeres karbantartás, felújítás hiánya miatt - várhatóan tovább romlik? Ha valaki tudja a választ, kérjük, írja meg!- ké Az emberek felelőtlensége! Kivilágítatlan kerékpárosok az úton! Húsz éve vagyok a Néplap olvasója, s úgy érzem, a legutóbb velünk történt eset A szerkesztőség postájából című rovatba illik - mások okulására is. Férjemmel Tiszakécskéről indultunk haza Szolnokra, október 18-án este - kocsival. Az országúton legalább tizenöt kerékpárossal találkoztunk, közülük egyetlenegyen égett a lámpa! Tószeget elhagyva, hajszálon múlt, hogy a férjem nem ütötte el az elénk kanyarodó, sötét ruhába öltözött kerékpárost. Még csak fényvisszaverő, „macskaszem” se volt a biciklin. Magam is sokat kerékpározom, de ha nem jó a lámpám, nem közlekedem vele, pedig Szolnok belterülete ki van világítva. Jó lenne, ha a rendőrség a közúti ellenőrzések során nagyobb gondot fordítana a kerékpárosokra - főleg estefelé. Most már az az időszak következik, amikor korán sötétedik, esetleg sáros, ködös, csúszós az út. R. J.-né Szolnok Nagyon hiányzott az újság Legalább 25 éve fizetek elő a Néplapra, és csakis azért, mert szeretem, szükségem van rá. Beteg asszony vagyok, teljesen a lakáshoz kötve, így a világot nekem az újság és a tv jelenti. Eddig nem is volt semmi baj, megkaptuk rendesen, de október utolsó hetében már a harmadik eset, hogy nem hozták - az utcában két-három családnak sem. Kérjük, adják vissza nekünk a becsületes újságosunkat, aki reggel mindig időben érkezett a lappal. Olyan emberre nem tartunk igényt, aki Esti Hírlapnak nézi a Néplapot, vagy egyáltalán nem is hozza. Ha egészséges lennék, akkor sem tudnék ilyen időben kiállni a kapuba, lesni az újságost. Nagyon hiányzik az újság, különben nem spórolnám meg a rávalót a kicsi nyugdíjamból. Jeges Sándorné Szolnok (Alcsi) * * * Sajnos megbetegedett az az újságkihordó, akit szeretnek a körzet lakói, gyógyulásáig kezdő dolgozó helyettesíti. Mint látszik, nem zökkenőmentesen. Hogy hasonló eset ne forduljon elő, olvasóink naponta reggel kapják meg a lapot, közbenjárásunkra Gombos Gyuláné, a posta városi hírlaposztályának vezetője intézkedett. A kimaradt példányokat máris pótolták, s a hiányosságért ezúton is az előfizetők szíves elnézését kéri. (A szerk.) Hogy mindannyian jókedvűek legyünk! A közelmúlt napok történése a magyar politikai kultúra csődje. Ha volt valakinek valamiféle il- lúziója a magyar politikai közélet erkölcsi minőségével kapcsolatban, most szomorúan veheti tudomásul az ellehetetlenült helyzetben lelepleződött valóságot. Szégyen! Szégyen, hogy egyes politikusaink keble dagad a büszkeségtől, ha egy csoport neonáci suhanc, nyilas egyenruhában feszítő csőcselék megéljenzi, megtapsolja! Szégyen, ha valaki, felelős magyar személyiség eltűri maga körül a negyvenes évek sötét korszakának, Dunába lövöldözős szereplőinek megidézését! Gyalázat az áldozatok emlékére és a hátramaradottak fájdalmára! Ezen „férfiak” nem érdemlik meg a bizalmat. Új alapokra, új emberekre, új hangokra van szükség. A csalódást, a kiábrándultságot okozó képviselőket fel kell váltani friss szellemiségű, türelmes, eleganciával politizáló személyiségekkel. Azokkal, akik a haza szentsége előtt hajolnak meg, s nem a pénz hatalma előtt; akiket cselekedeteikben a demokrácia motivál, és nem a hatalom arrogáns természete; akik a megegyezést keresik; akik mosolyogva, türelemmel, jókedvűen közlekednek egymással, s velünk választókkal. Hogy mindannyian jókedvűek legyünk! M.I. Szolnok A munkanélküli fiatalok otthon alszanak?! A „Térjünk vissza a sparhelt- hoz?”című, október 22-i olvasói levélben foglaltakkal kapcsolatban szeretnék néhány észrevételt tenni. Nem tudom, ki, hogyan ítéli meg soraimat, de nem hiszem, hogy felháborodásommal egyedül lennék e hazában. Hallottam a rádióban, hogy jövőre csak 11 százalékos nyugdíj- emelést terveznek. Erre csak annyit, hogy például a közalkalmazottak vajon milyen béremelésre számolhatnak? Az idősebb korosztály dolgozik, a munkanélküli fiatalok meg otthon alszanak?! Minden elismerésem azoké, akik ezt az országot a háború után felépítették, az én szüleim is köztük voltak, de gondolkozzanak el azon, hogy a munkanélküliek zöme nem önszántából lett azzá; hogy ők nem dolgoznának, már csak azért is, hogy a napi kenyér beszerzése ne jelentsen gondot? Magunkról: a férjem és az én munkahelyem is komoly veszélyben van, lehet, hogy januártól a munkanélküliek népes táborát szaporítjuk. De már most biztos vagyok abban, csak akkor alszunk nappal, ha a megélhetési gondok miatt idegösszeroppanással kórházba kerülünk. Ott majd a jó melegben, napi háromszori étkezéssel, tele nyugtátokkal valóban „jókat alszunk”. Hogy a gyerekeinkkel ez idő alatt mi lesz, nem tudom. Az édesapám, s a férjem szülei is nyugdíjasok, elhiszem és tudom, hogy vannak, akik igen kevés pénzből és nagyon nehezen élnek. De mielőtt csak őket sajnálnánk, számoljunk egy kicsit együtt: A férjem 3 műszak mellett 13 ezer forintot, én nettóban 14 ezret viszek haza, két fiunkra a családi pótlék 6.200 forint. Tehát egy főre 8.250 forint jut. Sajnos sok fiatal családnak ennél is kevesebből kell megélni. Mi 3.980 forint OTP-részletet fizetünk havonta, és sorolhatnám azokat a dolgokat, amikre - minden takarékoskodás ellenére - hatványozottan többet költünk, mint az egyedül állók. Nem beszélve a gyerekek iskoláztatásáról... De az ember - ha már gyereke van azt szeretné, tanuljon, szakmát szerezzen, mert így több esélye lesz ahhoz, hogy megálljon a saját lábán. Sajnos egyre több szülő azért nem tudja szakExpressz ■ ajánlva Nem önhibáján kívül- Nem tudok hova fordulni bánatommal, nem segítenek rajtam - panaszolja egy Szolnok környéki faluban lakó asszony. A pontosabb megjelölés helyett érjük be most ennyivel. Három gyermeke mostoha körülmények között él - írja levelében - cipőre, ruhára sem futja. Vállalkozásába belebukott, és mindennek a tetejébe kénytelen a házára felvett hiteleket törleszteni. Összecsaptak feje fölött a hullámok. Szívszorító jelentés ez, útjára bocsátott, palackba zárt üzenet egy család helyzetéről. Hogy mikor, s miért futott zátonyra életük, az anya soraiból nem derül ki. Tőle sem tudhattuk meg, pedig tanácsát megszívlelve, faluszéli lakását kerestük fel először, nem a községházán a „fölsőket’ ’ - ahogy ő írta. Nem is csoda, hogy eredmény nélkül jártunk - mondták -, mert napközben ritkán tartózkodik otthon, autójával járja a vidéket. Nem segítenek rajtam - veti fel magában egyre több állampolgár. Pedig szorgalmasan dolgoztak évtizedeken át; ruha helyett házukhoz építőanyagot vettek; szegénységükben is embert faragtak gyermekeikből. Hovatovább már a munkanélküli segélyről is lemondhatnak. Már jó ideje, hogy kialakult egy pontos kifejezés a hátrányos helyzetű családok számottevő részének jelölésére. „Önhibájukon kívül” - fogalmaznak az iratokban. Ők ugyanis megtettek minden tőlük telhetőt, mégis megszenvedik az átalakulást. Joggal várhatják, hogy az arra hivatottak támogassák őket. Segélyt adjanak, vagy ami még célravezetőbb, legalább a feltételeit teremtsék meg annak, hogy maguk lábalhassanak ki a kátyúból. Az utóbbiak - anyagi helyzetüket tekinteve - közös táborba kerültek azokkal, akik mindig is távol tartották magukat a munkától. Óriási a különbség a két életfelfogás között. Egy kis közösség azonban nemcsak azt tudja többé-kevésbé jól megítélni, hogy ki jogosult támogatásra, hanem azt is látja, hogy a segély mire megy el. Lyukas zsebeket soha nem lehet megtölteni pénzzel, mint ahogy életformát sem lehet bankjegyekkel megváltoztatni. Jónéhány önkormányzat épp a napokban vizsgálta felül segélyezési módszereit. Újból fel kell tenniük a kérdést, kik is a legrászorultabbak? A költségvetésből ugyanis nem képesek minden igényt kielégíteni. A szóban forgó falu lakói tudják, hogy a három gyermeke nevelésével takarózó anya élete nem most feneklett meg. Ez a családi lélekvesztő mindig is imbolygott. A legénység megszokta a folytonos lebegést, a viharokért pedig ugye nem ők a felelősök. Végül is betértünk a „fölsőkhöz”. Levélírónk három éve rendszeres nevelési segélyt kap, havonta tej- és tejtermékutalványt, az idén kétszer utaltak ki számára rendkívüli segélyt, a gyerekek térítési díját az önkormányzat átvállalta. Azzal is tisztában vannak, hogy az elszámoltatás ellenére a támogatás egy része a szó szoros értelmében elfolyik...Levélírónk korábban sem dolgozott egy munkahelyen többet egy-két hónapnál, mert vagy ő állt tovább, vagy eltanácsolták. Adócsalásért pedig büntetőeljárás indult ellene. Nem önhibáján kívül... V munkástanulónak adni gyermekét, mert mestert kell szereznie (kemény tízezrekért), aki a szakma elsajátítására tanítja. Ha a gyerek még el is kerül otthonról, a szülő fizetheti a kollégiumot, az albérletet, az útiköltséget is. Öltözködés: Nem járunk legújabb divat szerinti ruhákban, sose tellett rá. Mi elfogadjuk a rokonok kinőtt gyerekholmijait is, csak ők is egyre kevesebbet vesznek és adnak tovább. Zokszó nélkül megesszük a zsíros kenyeret is. Családi házban élünk, kályhákkal fűtünk. Igaz, a gázt most hozták a faluba, de nem volt rá 300 ezer forintunk, hogy a központi fűtéssel együtt bevezettessük. Ebben a bolond világban még eladósodni sem mertünk. Őszintén sajnálom azokat a fiatalokat, akik most alapítanak családot, akiknek házat kell építeniük, amibe majd beteszik a sparheltot, hogy felnevelhessék a jövő generációját... K. Á.-né Tószeg Kis ünnepség volt a nőklubban „És érezzék egy kézfogásról rólad, hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy: s egy tekintetük elhitesse véled;- szép dologért élsz - és érdemes élned!’ ’ Váci Mihály idézett sorait olvashatjuk azon az emléklapon, amit a szandaszőlősi nőklub fennállásának 20. évfordulója alkalmából Csillik Lászlóné olvasónk, a klub vezetője juttatott el hozzánk. Kísérő levelében beszámol a közelmúltban tartott hangulatos kis ünnepségükről, melyen a Szandaszőlősi Általános Iskola tanulóival közösen adtak műsort. Megemlíti, sikerükhöz hozzájárult, hogy Kovács Mihály, a helyi művelődési ház igazgatója segített az előkészületi munkában. Az ünnepségen kedves vendégként köszöntötték Bekényi Istvánnét (Klárikát), aki húsz évvel ezelőtt létrehozta a szandaszőlősi nőklubot - írta végezetül. Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
