Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-14 / 269. szám

1992. NOVEMBER 14. • • • 5 Azt beszélik Besenyszögön Fészekrakók a Fecskelyukban Dél van, menjünk az iskolába! Kevés olyan faluját szerető em­ber van a megyében, mint a be- senyszögi. A magyarázatok sorába alighanem az is tartozik, hogy a környéket nem kapcsolja vasút az ország fő ütőereihez, így az ittla- kók nehezebben mozdulnak. Az­tán vallásos község is Besenyszög, meg erősek a családi kötődések. Ez az oka annak, hogy miközben országszerte pang az építési piac, itt a Chiovini utcában - a kedves Fecskelyukban - kész és félig kész házak sorakoznak egymás mellett. Nagy Imre éket arról kérdeztem: miként birkóznak az építkezés ter­hével ebben az ínségesnek mon­dott világban? Kiderült, hogy a padlásteres, 72 négyzetméteres ház bizony „megette” mindenü­ket. Van ugye a 600 ezer forint OTP-juk, aztán a 300 ezer szocpol- támogatás. Két év alatt ráment az összes keresetük, ehhez jön a saját munka, meg a családé, és ha el akarnák adni a házat, nem kapná­nak érte annyit, mint amennyibe került. Mert ugyan ki jönne ide lakni? Ez a ház csak nekik éri meg az árát. Mert ők itt maradnak, mi mást tehetnének. A fiatalasszony a második gyereket várja, Nagy Im­rének pedig nemrég adták ki a munkakönyvét a Víz- és Csatorna­mű Vállalatnál. Most úgy számolnak, hogy egy jó másfél évig állni fog a munka, s félig kész mivoltában lakják majd a házat. Az állam az öregeket tá­mogatja. de mi lesz a fiatalokkal? Rendben van, azok az idős embe­rek, akik össze tudnak valamit spó­rolni, végül a gyerekekre költik, de akiknek már hiányoznak a szülők, mint Nagy Imrének is, az kihez forduljon? Az OTP nem ad köl­csönt a munkanélküli segélyre, bezzeg a nyugdíjra igen. Hát igaz­ság ez? Természetesen mindenki bol­dogul, ahogy tud. A beszélgetés egy parányi boltban zajlik, mely­nek a tulajdonosa Danyi Gyuláné. O valamikor a könyvtárban dolgo­zott, aztán a három gyerek mellől már nem volt könnyű elmozdulni, így valamennyi pénzüket ebbe az üzletbe fektették, melyet egy ga­rázsból alakítottak ki. Most a fiata­lasszonynak kiforogja az apró ABC a havi jövedelmet, és mivel férje a helyi Tüzép-telep vezetője, ők még nem panaszkodhatnak. Ami pedig az áraikat illeti? Ők Be­senyszögön a legolcsóbbak, ma­guk mennek az áruk után, olcsón szereznek be mindent, és igazán csak annyi felárat tesznek rá, amennyiért érdemes nyitva tarta­niuk. Van baj is, gond is a Fecske­lyukban éppen elég. Mégis, némi bizakodással távoztunk az új lakó­telepről. Elhittük Nagy Imrének, hogy csak egy jó másfél évig fog itt állni minden. Aztán az építke­zés, no meg az élet is a rendes kerékvágásban folytatódik majd. Nagy Imréék Danyi Gyuláné boltjában Mi lesz veled, róka koma? Hej, valamikor de nagy élet zajlott a termelőszövetkezet emeletes irodaházában! Most amolyan kísértetháznak tűnik a szocreál stílusban készült kocka­épület. Kész, vége, a termelőszö­vetkezet csődbe jutott, éppen a felszámolás van folyamatban. Aki ismeri a józan gondolkodá­sú, szakmájukat értő besenyszö- gi embereket, nehezen tudja megemészteni, mitől is jutott ká­tyúba ez a közös gazdaság? A helybeliek azt mondják, a szol­noki „gyüttmentek” dáridóztak itt sokáig, és az ő leikükön szá­rad, hogy végül elkótyavetyélték a falu vagyonát. Bizony nincse­nek könnyű helyzetben azok, akik most osztanak-szoroznak az irodaházban, hiszen amikor a téesz hitelezőit összehívták, tele volt velük a TESZÖV nagyter­me. Közel százan vannak azok, akik a pénzükre várnak, s ebben a társaságban ácsingózik a pénze után a társadalombiztosítás, az APEH, hogy a többieket már ne is említsük. Hogy kezdődött a dolog? Úgy, hogy 1987-88-ban 30 millió forintos hiányt „ter­meltek” a gazdaságban. Szeren­csés lett volna talán akkor mele­gében túladni néhány vagyontár­gyon - így az üdülőn -, és rendez­ni a tartozást, mert bizony a 30 millióból nemsokára 130 millió lett. A termelőszövetkezet akkori vezetői azt állítják, hogy a tagság miatt nem tudtak lépni, mivel a közgyűlésen minden újító szán­dékot leszavaztak. Folyik tehát a felszámolás, és a 200 milliós adósság törlesztésére annyi pénz van - lesz -, amennyiből kifizetik a jelzálogot - ha egyáltalán elkel­nek az épületek -, és rendezik a tagok járadékszerű követeléseit. A 90 hitelező pedig nagy való­színűséggel futhat a pénze után. Amint Telkes István a felszá­molásban közreműködő betéti társaság közreműködője el­mondta, a helyzettől függetlenül megy a munka a földeken, van egy-két vállalkozó, aki bérmun­kát végez, egyszóval jövőre ta­lán meglesz a kenyérnek való. Egyébiránt Telkes István is szol­noki „gyüttment”, és azt állítja, hogy nem volt könnyű a beseny- szögi téesztagokkal dűlőre jutni. Való igaz, hogy nehezen moz­dultak az újra, és amikor változ­tatni kellett volna, nemegyszer akadtak el a tagság akaratán. Va­lamikor nevezetes rókafarmja volt a termelőszövetkezetnek, jelenleg is 21 ravaszdi várja, hogy valamelyik vállalkozó Telkes István: „Én is szolnoki „gyüttment” vagyok, de azt nem vállalom, hogy mi dári- dóztuk volna el a gazdaságot! majd kiprivatizálja őket. Hogy mi lesz a téesz irodaházával? Telkes István úgy tudja, hogy az önkormányzat pályázik rá, és ta­lán az öregeknek szeretne vala­miféle otthon létesíteni benne. Akárhogy is van, rosszkor, na­gyon rosszkor jött a termelőszö­vetkezet csődje, hiszen a 3600 lelkes településen ma a legszeré­nyebb számítások szerint is 300 munkanélkülit tartanak számon. Végre egy nyereséges cég! A besenyszögi vadászházon ott van még a tábla: „Lenin Tsz Va­dásztársasága”. Ezzel együtt eb­ben a közel tízezer hektáron va- dászgató testületben már új szelek fújnak, mondhatni megtörtént a rendszerváltás. Kiss Ernő, a társa­ság elnökhelyettese számolt be a nyereséges gazdálkodásukról. Va­lamit a múltról: aki gyakori ven­dég volt az elmúlt évtizedek során a faluban, az tudhatja, hogy a tár­saság mindig „szponzorált” min­den jószándékot. Adtak támogatást az iskolának, de ott álltak a pénzükkel, no meg az őzvacsorájukkal a községi sportkör mögött. Tehették, hiszen az élőnyúl befogás 1985-ig kifeje­zetten nyereséges vállalkozás volt. Úgy 1000-1500 tapsifüles indult innen Olaszországba, Franciaor­szágba, s hozott darabonként 4300-4500 forintot. Aztán túlsza­porodtak. beütött a tularémia nevű nyúlbetegség. így ma már külföld­re nem engedik őket. Hanem jön­nek helybe az olasz vadászok, és háromezer forintért kilövik a be­senyszögi határban darabját. Van nyúl, fácán, őz, vadkacsa is a kör­nyéken, így nem csoda, hogy eb­Kiss Ernő, a társaság elnökhe­lyettese ben az esztendőben I millió 400 ezer forintot profitáltak csak az őztrófeából. A nyúlból 1200-1300 darab kel el, a fácánból ennek a duplája. Itt van a megye egyik leg­nagyobb fácánnevelője, volt olyan év, amikor 36 ezer madarat enged­tek innen szárnyára. Jelenleg egy normálisabb tempóban 25 ezer fá­cánt nevelnek. Miközben ország­szerte a vadásztársaságok is tönk­remennek, a besenyszögiek élnek és virulnak. Most éppen a duna- kömlődi társasággal pereskednek bizonyos adósságok behajtása okán, mert a pénz azért nekik is pénz. Hogy mire megy el a bevé­tel? Fejlesztésre, a négy hivatásos vadász és a gondnok-adminisztrá­tor fizetésére, a vadászház fenntar­tására, a fácánnevelő fűtésére, egyszóval kiadás is van bőven. De kapnak kompetenciát a tagok is, lőszert és ruhát vásároltak szá­mukra. Úgyhogy nem rossz bolt Besenyszögön társasági tagnak lenni. Hogy mit hoz a jövő? Ezt jó lenne tudni, hiszen az új földtulaj­donosok máris mondják: vége van az ingyen vadászatnak, ha jösztök a földemre, hát fizettek! Mindene­setre a besenyszögi félszáz vadász egyelőre jól van. Aztán majd meg­látják... Az oldalt írta: Palágyi Béla Fotó: Korényi Éva Danyi Imre és Szabó Ferenc konyhafőnök (képünkön) gulyásle­vest kínál ebédre A vidéket járó ember a déli harangszókor megcélozza az ét­termet, hogy ebédjét eltöltse. Szerencséje van, ha olyan helyen harangoznak rá, ahol a vendéglá­tóegység a jó konyhájáról neve­zetes. Ezen a térképen általában piros betűvel vannak jelölve. Be­senyszög eleddig nem tartozott e települések sorába, most azon­ban mindenképp szót érdemel a község étkezési szokása. Délben ugyanis az éhes emberek az isko­la napközis konyhája irányába indulnak. És legtöbbször nem bánják meg, hiszen egy laktató ebédért - ottjártunkkor például a marhagulyásért és a grízes-lek- város tésztáért - nem kémek töb­bet ötven forintnál. Sajátságos dolog na, minden­képp sajátságos, hogy egy okta­tási intézmény kifőzdét üzemel­tessen azok helyett, akiknek a dolga a társadalmi munka- megosztásban a vendég ellátása lenne, mivelhogy a nevük is ezt jelenti: vendéglátó. Márpedig Besenyszögön az esett meg, hogy Molnár Tamás iskolaigaz­gató hatszáz adagosra fejlesztet­te fel a napközis konyhát, mely­nek a felét a gyerekek fogyaszt­ják el, a másik fele pedig a szo­ciális otthon lakói vagy az étel­hordóval érkező dolgozók köré­ben talál gazdára. Az sem min­dennapi dolog, hogy a beseny­szögi iskolás gyerek 38 forintért háromszori étkezést kap, és eb­ből az ebéd 26 forint. Hogy mi a magyarázata ennek az igencsak mérsékelt árfekvésnek? Hát el­sősorban az, hogy már a nyers­anyagnak valót - marhát vagy disznót - is az iskola vásárolja fel, s szerencsére az egyik sza­kács hentes és mészáros is, így a vágás és a feldolgozás sem kerül külön pénzbe. Aztán saját maguk szerzik be az egyéb nyersanya­got, jobbára helyből, aminek igencsak örülnek a termelők is. Lajkó Terézia semmi kivetniva­lót nem talál abban, ha az iskola a gyerekek érdekében vállalko­zásba kezd Aztán mást sem kell csinálni, mint jól eltalálni az ízeket. Erre is saját módszere van a konyha személyzetének: kikérdezik a gyerekeket, mit ettek otthon, és általában azt főzik ők is, így si­kerül olyat tálalni a vendégek elé, melyet jóízűen fogyaszta­nak. Az iskolaigazgató kiszá­molta, hogy tavaly szeptember óta egy gyermek négyezer forint­tal fizetett kevesebbet az étkezé­sért, mint a szolnoki társa. S rá­adásul mindezért még jobbat is kapott. Természetesen az ember nem barátkozik meg könnyen a mun­kamegosztás ily mérvű átrende­ződésével, hiszen bennünk még az él, hogy az iskolában oktatni, az étteremben pedig ebédelni kell. Az összefüggések alapo­sabb megismeréséért kerestük meg Lajkó Terézia jegyzőt, aki szemmel láthatóan már jobban megbarátkozott ezzel a helyzet­tel. Elmondta, hogy a szolnoki áfész évente többször is árat akart emelni, aminek a gyerekek látták volna a kárát. Hát persze, hogy ebbe nem mentek bele, in­kább teljes önállóságot adtak az iskolának, így munkához jutot­tak a gamesz dolgozói is, és a tanulók is jól jártak. Hogy egy oktatási intézményben kiművelt emberfőket kellene előállítani és nem kispörköltöt? Ebben a világ­ban ez sem tűnik már szokatlan­nak. Mindenesetre a dolog majd kiforogja magát, talán kerül majd egy vállalkozó, akinek megéri vendéglőt nyitni, ott ol­csó áron fehér asztal mellé ültet­ni a besenyszögieket és a faluba tévedt vendégeket, aztán majd dönt a piac. Addig pedig? Ami­kor delet kongatnak, csak bátran célozza meg valamennyi éhes ember az általános iskolát!-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------\ (Nem) csak fiataloknak! Képes játékunk beküldési határideje 1992. november 12-én 16 órakor lejárt. Több mint négyezer érvényes összerakott kép érkezett be, melynek sorsolását ígéretünkhöz híven a szerencsés napon, november 13-án pénteken tartottuk meg. Nyertesek: Egy-egy walkmant: HOMONNAI JÓZSEF Szolnok, Aranyi S. u. 6 IX. 36., SIMON SÁNDOR Túrkeve, Ágota u. 8., BALATONI LÁSZLÓ Szolnok, Klauber J. u. 6. II.8. A fődíjat, egy darab Mountain-bike kerékpárt KISS MAGDOLNA Törökszentmiklós, Kiss J. u. 29. sz. alatti lakos nyerte. Gratulálunk a szerencséseknek! írásban értesítést küldünk a nyereménytárgyak átvételének helyéről és idejéről. * Tekintettel a játék iránti nagy érdeklődésre, folytatni kívánjuk, annyi különbséggel, hogy nem egy, hanem két darab Mountain-bike kerékpárt sorsolunk ki főnyereményként karácsony előtt a velünk játszók között, továbbá a walkmanek mellett további kedves szilveszteri ajándékot is kisorsolunk. Figyelje lapunkat, rövidesen kezdődik a játék folytatása! v ___________________________________________________________________)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents