Új Néplap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-12 / 267. szám
4 A szerkesztőség postájából 1992. NOVEMBER 12. A lakosság régi vágya volt Berekfürdő négy évtizedes kívánsága - a hosszú ideje tartó harc eredményeképpen - még ebben az évben valóra válik. Szabó Sándor úr, a Magyar-Bolgár Barátság Tsz elnökének ígérete szerint, a termelőszövetkezet tulajdonba adja azt az egyenként ezer négyzetméteres, 430 parcellát, amit Berekfürdőn 1990- ben bérletbe kiosztott. S talán a közös legelő is megvalósulhat. Almaink sajnos csak részben válnak valósággá, mert ebből az osztásból kimarad a Karcagról elszármazott, de itt földváromáSzolnok 1944. november 4-én szabadult fel a német fasiszták és magyar szövetségeseik uralma alól. Azok a szolnoki polgárok, akik még nem felejtették el a második világháború borzalmait, a fasizmus elleni, világméretű küzdelem jelentőségét, akik most elborzadva látják hazánkban is a fasiszta erők és támogatóik erősödését, akiket még nem sikerült megfélemlíteni, 1992. november 4-én 16 órakor megemlékezésre gyűltek össze a Tiszai igét bejáratánál lévő emlékműnél. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy hívásunkra a szolnoki médiák közül csak az Új Néplap tudósítója nem jelent meg. Lehet, hogy az a nap, ami a mi életünknek egyik legfelemelőbb és legreményteljesebb napja volt, önök számára már semmit sem jelent. De a sajtó számára akkor is kiemelkedő értékű esemény, mert a lapjukban megjenyosok több mint kétszázas tábora. Éppen az a csoport, amelyiktől azt vártuk, hogy ide illő építkezéseikkel világszínvonalra emelik községünk kitűnő gyógyfürdőjét. Ezen csoport kerti földhöz juttatásának lehetőségét továbbra is keressük - néhány képviselő-testületi taggal, a téesz - remélhetőleg - vezetősége és tagsága, a Magyar Parasztszövetség támogatásával. És reméljük, a közös legelőt is sikerül megvalósítani. Id.Kanta Gyula Berekfürdő lent uszító nyilatkozatok után - nagy valószínűséggel - provokációra lehetett számítani. A provokációt megkísérelték, de az időzítés rosszul sikerült. A körülbelül húsz-huszonöt főből álló álarcos csuklyás, jellegzetes öltözetű rohamosztag kb. 10 perc késéssel érkezett. Az emlékmű elé érve, megzavarodva tapasztalták, hogy a tömeg már szétoszlóban van és amikor a háttérből előlépett három egyenruhás rendőr, jobbnak látták, ha a Tiszaliget belsejébe, sietve távoznak. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mi nem kértünk rendőri védelmet. A közrendvédelem azonban kellő megfontoltsággal járt el, amit logikusnak és példamutatónak tartunk. Ez volt 1944 óta az első eset, hogy egy szervezett neonáci csoport zárt alakzatban városunkban megkísérelte egy emlékünnepély Szülőfalum, Pusztamonostor Jászberény és Jászfényszaru között fekszik, neve ennek ellenére nem szerepel az 1699-ben felsorolt tizenegy község között. A falu neve összetett szó, melyből a puszta szláv eredetű, jelentése üres, kopár, műveletlen; a monostor görög, de a latin nyelvbe korán átkerült szó, eredeti jelentése: hely a magányos élethez. Napjainkban a legtöbb európai nyelvben megtalálható, a középkorban különböző szerzetesrendek kolostorainak megnevezésére szolgált. Pusztamonostor szabályos alaprajzú település, lakosai zömmel kis családi kötelékekben éltek; a körenyező települések népe a Jászságtól kulturálisan is elkülönülő község lakóit palócoknak tartották. (Lakóinak száma 1984-ben 1870 volt, területe pedig 2460 hektár.) Pusztamonostoron a török kiűzését követően, 1723-ban épült az első kápolna, és 1747-1762 között önálló plébániája volt. A lakosság azqpban nem volt képes eltartani a papol, ezért fiijaként JászfényszaÉ^ katolikus egyházához csatolták. (1838-tól van ismét önálló plébániája.) Temploma 1793-ra készült el, amit a későbbiekben több alkalommal is átalakítottak. Jövőre emlékeznek meg a templom 200. éves évfordulójáról, melynek előkészületei már megkezdődtek. Pl. a templom kifestéséhez pénzadománnyal járultak hozzá a hívek; özv.Kun Jánosné (Hájas Ilona), mint buzgó katolikus, a saját költségére órát szereltetett a templomtoronyra. Nemes cselekedetéért méltán kiérdemelte a falu hálás köszönetét. A templom előtt magasan áll egy emlékmű, amit az első és második világháborúban elesett hősi halottaknak állítottak. Legyen áldott emlékük. (Köztük van nagybátyám is, aki még az első világháborúban halt hősi halált.) Pusztamonostorról az első világháborúban háromszázötvenen teljesítettek katonai szolgálatot, közülük negyveny- nyolcan haltak hősi halált, míg a második világháborúban elesettek közül huszonhét katona neve olvasható az emlékművön, amelyen bronzból alkotott katona szólítja meg az előtte elhaladókat: „VÁNDOR ÁLLJ MEG!” Serfőző János Martfű Foltozgatás helyett újrafedés! Válasz az Eső után... c. levélre A szolnoki Papp Gyuláné panaszáról szóló, tetőbeázással kapcsolatos levelet azzal zárták november 2-án: „Ha valaki tudja a választ, írja meg”. Megkísérlem: A volt SZOÁÉV építésvezetőjeként - mint az elmúlt 15 évben készült tetők kivitelezője, az elődömtől örökölt munkák helyreállítója - mondhatom, elég jó ismerője vagyok a városban épült tetőknek. Nehéz a kérdéshez úgy közelíteni, hogy ne gerjesszek indulatokat, hisz aki ázik, az nem a magyarázatra, a megoldásra kíváncsi. Tény, hogy a közelmúlt ipari produktumát az építőipar inkább a mennyiséggel mint a minőséggel tette maradandóvá. A rossz végtermékért azonban nem csupán a kivitelező hibás. A gyorsat, korszerűt tervező intézetek, az anyaggyártók a szigetelő műanyagban is követték a nyugati példát, hőszigetelő habot adtak a házgyártáshoz. Persze miért lett volna sikeres pont a szigetelőanyag-gyártás? A következtetéshez nem kell szakmabelinek sem lenni. Mintegy húsz éve a szigetelő szakmunkások képzése az önképzésből áll, intézményesen csak nagyvállalati berkekben volt. A meny- nyiségi szemléletű, eredményt hajszoló építőipar, a korszerűre törekvő tervező intézetek mellett adva volt egy monopolhelyzetben lévő anyaggyártó háttér - a maga „csodaanyagaival”; 5-10 év elteltével kiderült, hogy a habok nem térfogatállóak, a szigetelőlemezek zsugorodnák, öregednek, repednek. S ha ezek összegződnek, mi jöhet ki belőle? Az, hogy ma a tetők olyanok, amilyenek, Papp Gyuláné is látja, beáznak. Mondhatni, 15-20 év telt el az útkeresés jegyében, miközben sokat tanult a tervező, a gyártó, a kivitelező; ma már van jó anyag - akár magyar, akár nyugati, minden együtt volna a jó lapos tetőhöz, csak egy nincs: pénz a helyreállításra. Van helyette elkeseredett szitkozódás, egymásra mutogatás, magyarázkodás. Egyet biztosan tudok: a házakat fentről lefelé szoktuk befejezni, ez érvényes a fenntartásra is. Ma 1.200-2.200 Ft/m2 árig már jó tetőt lehet csinálni. Ez egy tízemeletes, 86 lakás esetében - tetőfajtától függően - átlagosan cca. 1,1 millió forint; lakásonként 12.790 forintot jelent. (Makb. ennyibe kerül két szoba tapétázása.) Ezzel nem azt mondom, hogy nem pénz ma egy újrafedés, de az igazán nagy árat az fizeti, aki az egyszeri „drága” helyett a sok olcsó foltozást választja. Persze a lakók kollektívája válogatja, hogy például a kábeltévé vagy a tető az első. Mindenesetre a beázástól - a 86 lakásból - csak nyolc család szenved... Tehát nem is olyan bonyolult a válasz: a 12 éves tetőt, ha az minden részében rossz - hozzáértő, leinformálható kivitelezővel -, lehetőleg jó technológiával, jó anyaggal fel kell újítani. Végezetül még annyit: egy lakásszövetkezet feladatai közé tartozik a gazdálkodás, a tervezés, az előrelátás, és ha önhibáján kívül nehéz gazdasági helyzetbe kerül, kiutat jelenthet a hitel is - mint végső megoldás. Engler Ferenc a „kas” Kft. ügyvezető igazgatója Ne várjuk, hogy beváltsák a fenyegetést... Alkalmazkodjunk az éghajlathoz Visszatérő gond az aszály A mezőgazdaságban óriási kárt okoz az aszály, évről évre hazánkban is visszatérő gond. Melegszik az éghajlat - mondják a szakemberek. S ebbe belejátszik az a körülmény is, hogy az ipar fejlődése, a szerves anyagok égetése során világszerte sok széndioxid kerül a levegőbe. A távlati prognózis szerint a Földön felmelegedéssel kell számolni; nő az átlaghőmérséklet, csökken a csapadék mennyisége. Ennek értelmében nincs más hátra, minthogy a változáshoz szárazságtűrő növénytermesztéssel alkalmazkodjunk. Várható, hogy a szerkezetmódosulás következtében a szántóföldi, őszi vetésű kultúrák területe bővülni fog - a tavaszi vetésű növények rovására. Persze nehéz lenne előzetesen megítélni, hogy az éghajlatváltozás összességében mennyi előnyt és hátrányt jelent az országnak, egy közösségnek vagy a családoknak. Aki nem tegnap született, biztos emlékszik az 1952-es aszályra, hogy alig termett kukorica; talán arra is, hogy ugyanebban az évben, május 25-én, Orbán napján jelentős fagykár sújtotta a növényeket; egy méteres szőlőhajtások fagytak le. A tetemes kár ellenére, az egyénileg gazdálkodóktól a rendszer mégis szigorúan követelte a földadót és a kirótt beadást. Nem volt más megoldás, minthogy meg kellett vásárolni a kukoricát és az egyéb, beadásra kerülő termést. (Ebben az évben családunkban nem tellett ruhára, cipőre.) Megjegyzem, 1952 a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka közé tartozott. A következő aszályos év 1968-ban volt, amikor több hónapon keresztül nem hullott csapadék. Az idei szárazság is nagy kárt okozott a mezőgazdaságnak (még nem tudjuk, mennyi lesz az aszályszámla), de mindenképp szolgáljon tanulságul. Most elsősorban a racionális földhasználatra szeretném felhívni az érdekeltek figyelmét: pl. búzát csak búzatermő talajba vessünk, és ahol az idén nem hozott termést a kukorica, oda csak kockázattal lehet ismét kukoricát vetni! Tavaszi János A tiszaligeti csónakázó tóban, a vadkacsák közt, békésen megfér egy házi kacsa. (Fotó: I. Cs.) \ Küldjön egy képet Kedves Olvasóink! Változatlanul arra biztatjuk Önöket, küldjenek egy képet (több is lehet), fényképritkaságaikat osszák meg olvasóinkkal. Szólhat a családi körben megélt érdekes vagy jelentős pillanatról, történésről, de az élet más területéről is. Örülnénk, ha közte olyanokat is kapnánk, melyeken lakóhelyük egy-égy eseményét, változását örökítették meg. A képeket (a hozzá tartozó szöveggel, visszaemlékezéssel) ebben a rovatban hozzuk nyilvánosságra, és a beküldők között jutalmat sorsolunk ki. (A fotókat természetesen visszaküldjük) Szeretettel várjuk tehát a fényképeket, s a leveleiket. Házat kaptak a nagycsaládosok Kengyelen - 1943-ban Ez a kép 1943. októberében készült községünkben, azon az ünnepségen, amikor az Országos Nép- és Családvédelmi Alapból épített házakat átadták a nagycsaládosoknak. Az öt- és többgyerekesek költözhettek be tanyáról ezekbe a takaros, másfél szobás házakba, és méltányosan, részletekbe fizethettük ki az árát. Kilencen voltunk testvérek, sorrendben a második vagyok. Hárman ma is Kengyelen lakunk, öt testvérem pedig szerte az országban próbál boldogulni. (Szüléink sajnos már nem élnek.)A felvételen azt a pillanatot örökítette meg a fényképész, amikor Jász-Nagykun-Szolnok Megye főispánja, báró Urbán Gáspár köszönti az esemény résztvevőit, mellette egy újságíró jegyzetel, majd a szociális nővér látható. Jómagam az álló sorban balról az ötödik vagyok - pártában, magyar ruhában. Azért a kivételes ünneplő öltözet, mert a megajándékozottak nevében édesapám a főispánt, én pedig a szociális nővért köszöntöttem. Szilágyi Mihályné (Csiga Katalin), Kengyel — kistermelő A vállalt kötelezettségen a hangsúly A legutóbbi szerkesztőség postájában közöltük Borsos Árpádnak, a TELE-COOP Kft. ügyvezető igazgatójának hozzászólását, amit a november 19-i számunkban megjelent, „Ugyan mitől zavaros - A kábeltévé képe? ” című írásunkhoz fűzött. A TELE-COOP-ügy zárásaként adjuk közre a szerző, Molnár H. Lajos megjegyzését: _ Tisztelt Borsos Árpád Úr! Megjegyzéseit - sajnos - nem tudom másként minősíteni, mint az önreklámozás egyik kézenfekvő lehetőségének kihasználását. Az írásomban felvetett érdemi kérdésekről ugyanis semmit, vagy semmi újat nem tud vagy nem akar elárulni. Megállapításai közül jellemzőnek tartom, hogy arra hivatkozik, miszerint a visszafizetési kötelezettségeiknek mindig eleget tudtak tenni. Én ezzel nem dicsekednék. Nem lehet cél a visszafizetés teljesítése, annál inkább a vállalt munka elvégzése. Hivatkozik arra, hogy minden befizetés szerződés alapján történik, és szemérmesen elhallgatja azt, hogy Önök sajnos nem tesznek eleget a szerződésben vállalt kötelezettségüknek, mint pl. ami a Szolnok-pletykafalui rendszer üzembe állításának határidejét illeti. Állítja még, hogy peres ügyük (ügyeik?) nem függnek össze a cikkben említett kérdésekkel. Hanem mivel? Ugyanis a cikk a pontos, minőségi, korrekt munkájukkal kapcsolatban „kérdezett”. Netán a kisújszállásiak és a cibakháziak mindezzel elégedettek, és a kft.-jük szolgáltatásától teljesen idegen ügy - mondjuk, a kenyér minősége - miatt haragudtak meg Önökre? A gépkocsivezetők sem angyalok A november 2-i Új Néplapban megjelent, „Az emberek felelőtlensége! - Kivilágítatlan kerékpárosok az úton!” c. olvasói levél írójával egyetértek, de szeretném a saját véleményemmel kiegészíteni. Harminc évig jártam kerékpárral a tanyavilágból Jászberénybe, dolgozni. Naponta, oda-vissza, 24 kilométert tettem meg, és jól ismerem az emberek felelőtlenségét. Közöttük említem a gépkocsi- vezetőket is, akik - tisztelet a kivételnek - igen sok szabálytalanságot követnek el a közúton. Pl. egyesek 100 km-es sebességgel száguldva „centizik meg” a kerékpárosokat; figyelmen kívül hagyják, hogy a közlekedési út vizes, sáros, beterítik vele az embert. Nem egyszer jártam így, de a gépkocsi rendszámát nagyítóval sem láthattam volna, olyan sáros, piszkos volt. A másik: a gépkocsivezetők gyakran megfeledkeznek a szembejövő kerékpárosról, nem veszik le a fényszórót! Aztán akadnak vicces kedvűek: pl. előfordult, hogy egy tehergépkocsivezető a kerékpáros mellett levette a gázt, s amikor a nagy durranástól a szerencsétlen ember ijedtében majdnem elesett, jót nevetett rajta. Mindezt csak azért írtam le, mert az igazsághoz tartozik: nemcsak a kerékpárosok, sok esetben a gépkocsivezetők is megsértik a közlekedési szabályt. Szerintem ezzel a rendőrség is tisztában van, és az a tapasztalatom, hogy a közúti ellenőrzések során nagy gondot is fordítanak rá. Halász János--------------------------------------------------------nyugdíjas, Jászberény megzavarását. Biztosak vagyunk abban, hogy a kísérletért elsősorban nem ezek a szerencsétlen, tudatlan fiatalok a felelősek, hanem az őket tudatosan irányító, sötét erők, akik a hatalomért minden gonoszságra képesek. A történteket sajnos valamennyi média elhallgatta. Szolnok polgárainak joguk van tudni az őket fenyegető veszélyről, és a város egyetlen napilapjától elvárható, hogy erről az aggasztó jelenségről beszámoljon. Nem szabad megvárni, hogy az újnáci szervezetek beváltsák vezetőik fenyegetését: „annyi vérnek kell elfolynia, amennyire szükség van”. Dr. Lengyel Bertalan „Vándor, állj meg!”
