Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-06 / 236. szám
4 Munkavállalók figyelmébe 1992. OKTÓBER 6. Együtt - Érted! Az MSZOSZ követelései a munkavállalók, a nyugdíjasok érdekében Vasasok a munkanélküliekért A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége tavaly december az Érdekegyeztető Tanács ülésén világosan leszögezte: megalapozatlannak tekinti a kormány 1992-re vonatkozó elképzeléseit, elégtelennek tartja a munkavállalók helyzetének védelmét szolgáló egyezségeket, és garanciák nélkülinek a megkötött megállapodások jó részét. Mint annyiszor, a tények a szak- szervezeti álláspontot igazolják. A kormány ígéretei ellenére: 1. Tovább tart a gazdasági visszaesés. 2. Minden kormányzati várakozást messze meghaladóan, rohamosan nő a munkanélküliség. 3. Csökken a reálbér és a reál- jövedelem. 4. Elfogadhatatlan mértékűre duzzadt a költségvetési hiány, s ezek terheit is várhatóan a bérből és fizetésből élők vállára kívánják helyezni. 5. A privatizációs bevételekből a megállapodás ellenére sem teremtenek ellenőrizhető módon megfelelő számú új munkahelyet. 6. Az infláció leginkább az alacsonyabb jövedelmű bérből és fizetésből élőket, a nagycsaládosokat, a nyugdíjasokat sújtja. 7. A családi pótlék emelése nem éri el a megállapodásban rögzített mértéket. Két héttel ezelőtt foglalkoztunk a Szolidaritási és a Foglalkoztatási Alap jövő évi várható helyzetével, illetve annak kormányzati elképzeléseivel. Dr. Kalmár László, az Országos Munkaügyi Központ vezetője Debrecenben a foglalkoztatással foglalkozó szakemberek regionális értekezletén fejtette tovább a korábban leírt gondolatokat. Külön hangsúlyozta, hogy mára már az érdekegyeztetés létjogosultságot nyert, sőt a Munkaügyi Tanácsok, az Országos Munkaerőpiaci Bizottság nélkül a feladatot így sem lehetett volna megoldani, a szakma sokkal több kritikát kapott volna, az MMT-k nélkül, az FA-t sem lehetett volna decentralizálni. Természetesen kritikai észrevételek is elhangoztak. Hiányzik a kormányzati foglalkoztatáspolitikai koncepció, a megyéknek nincs elképzelésük a foglalkoztatási lehetőségekről, a foglalkoztatási érdekek háttérbe kerültek. Jövőre várhatóan a munkanélküliség lesz a fő ellenség az infláció helyett, tehát az említett foglalkoztatási érdekek előtérbe kerülhetnek. Ezen közben meg kell küzdeni az ellenségképpel, magyarul azzal, hogy a munkanélküli, mint olyan gyanús és nem akar dolgozni. Ez a helyzet alapvetően nem jellemző. Mindez nem azt jelenti, hogy ellenőrizni nem kell, viszont ennek a helyét meg kell keresni. Nem biztos, hogy az MMK-nak kell ezzel foglalkozni, s az sem biztos, hogy csak a munkavállalókat kell ellenőrizni. Az MMK-nak inkább szolgáltatnia kellene, ez viszont ma még elég szegényes. A leírtakat a mai 600 ezres s a jövőre várható 1 millió körüli munkanélküli tudatában kell értelmeznünk. Rá8. Megkérdőjeleződött az egészségügyi ellátás és az állami oktatás ingyenessége. 9. Továbbra is késik az átfogó szociális törvény. 10. Mindeközben, s talán éppen mindezért a kormány olyan szakszervezeti választási törvényt terjesztett a parlament elé, amely egyszer és mindenkorra lehetetlenné kívánja tenni a dolgozók együttes, szervezett fellépését érdekeik védelmében. A MSZOSZ követelései Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa újólag felhívja a kormány figyemét, hogy a társadalmi konfliktusok kiéleződésének megakadályozása érdekében végre komolyan mérlegelje és érvényesítse, a már korábban is megfogalmazott szakszervezeti követeléseket: 1. Meg kell akadályozni a munkanélküliség további növekedését! 2. Meg kell állítani a reálbérek és a reáljövedelmek további csökkenését! Emelni kell a minimális béreket, szabaddá tenni a bérmegállapodásokat! 3. A nyugdíjakat továbbra is a nettó bérek növekedésének megfelelően kell emelni! 4. Az árak alakulását, az áremeléseket a kormány, a szak- szervezetek, a munkaadók adásul térségünkben (Kelet-Ma- gyarországon) az országos átlagnál jóval magasabb a munkanélküliség szintje. A felelősség alapvetően a kormányzaté, már ami a probléma megoldására irányuló fő feladatokat illeti. Fő gond, hogy jövőre nő a munkanélküliek száma, s azután sem várható csökkenés. Jövőre 120 milliárd forint kellene, s ezért tartja a főigazgató a szigorításokat indokoltnak. Javaslata szerint ezért is kellene önigazgatási rendszert megvalósítani, amit viszont a munkaadók és a munkavállalók nem tartanak ma még indokoltnak. Azt ő is elismerte, a pénzügyi szigorítások csak a költségvetés helyzetén könnyíthetnek, de a problémát megoldani nem tudják. A debreceni konferencián Pék Zsolt, az OMB munkavállalói olalának szóvivője némileg másként közelítette meg a problémát. O is hiányolta az országos foglalkoztatáspolitikai koncepciót, s ennek egyik oka, hogy így nincs mi mellé odaállítani a Foglalkoztatási Alap pénzeit. A munkavállalók helyzetét az érdekegyeztetésben igen megnehezíti az is, hogy a végső szót a parlament mondja ki. Ez éppen a mai súlyos helyzetben jelent igazi gondot. Az alaphelyzetet ők is elfogadják. A munkanélküliséget finanszírozni kell. Viszont ma ezen a területen válság van, egyes területeken kritikus a helyzet. A 11 százalékos ráta nem sok, de külföldön az elhelyezkedési esély belül van a 100 napon, nálunk pedig egy év. Ezt a problémát tehát a hagyományos eszközökkel nem lehet megoldani, tehát a fizetendő százalékok emeegyetértésén alapuló ellenőrzésnek kell alávetni! 5. A munkavállalókat, a nyugdíjasokat érintő adók - személyi jövedelemadó, áfa, fogyasztási adók, helyi adók stb. - együttes hatása nem ronthatja tovább az érintettek jövedelmi helyzetét! 6. Haladéktalanul szülessen meg a garanciákat is tartalmazó szociális törvény! 7. 1993 elején jöjjenek létre a járulékfizetők - a munkavállalók és a munkaadaók - képviselőiből a társadalombiztosítási önkormányzatok! Az önkormányzatok létrejöttéig ne hozzanak a nyugdíjrendszert, az ellátások szintjét érintő döntést! 8. Ne emeljék a nyugdíjkorhatárt! 9. A kormány tartsa tiszteletben az országos szakszervezeti szövetségeknek a szakszervezeti vagyon megosztásáról, a szak- szervezeteket érintő választásokról kötött megállapodását! Végre valóban garantálja a munkavállalók szabad szervezkedését, a szakszervezetek függetlenségét! Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa a követelései itnegvalósítá- sához'kéri valamennyi szakszervezeti tag, minden munkavállaló és nyugdíjas támogatását, ha kell, személyesj kjjíllását! Egyre többen, egyre jöbbqt! lése nem járható út. A válság- helyzet rendkívüli intézkedéseket kíván, s ezzel a kormány már egy éve adós. Sőt, az minilmális elvárás lenne, hogy ne tegyen, ne tervezzen olyan intézkedéseket, amely átfogóan növeli a munka- nélküliséget. Tipikus példa a nyugdíj korhatár tervezett emelése. Ma az iskolákból is „ömlik” ki a munkanélküliek serege, ahelyett, hogy az iskoláskort tolnánk ki. Pék Zsolt külön hangsúlyozta, hogy a pályakezdőknek munkanélküli segélyt fizetni bűn, ez nem járható út. Járható út a munkaidő, a női foglalkoztatottság csökkentése. Újra lehetne gondolni a nagyobb elbocsátások jogi feltételeit. A privatizációnál be kellene építeni a foglald koztatási garanciákat. A gazdaságpolitikában szelektív élénkítés feltételeit javasolja megteremteni, s ezzel együtt a magyar termékek védelmét. A fenti javaslatokkal kellene szerinte a kormánynak foglalkozni, mert talán így nem lenne egymillió munkanélküli. Ha így lesz, lehetne foglalkozni az önkormányzat kérdéseivel ezen a területen is. A szociális háló jelennlegi problémái mellett a munkavállalók nem értenek egyet a tervezett szigorításokkal, mert ez az egyébként is alacsony ellátási szintet csökkenti tovább. Az ellenőrzést ők is szükségesnek tartják. A szakszervezet eleve nem képviselhet olyanokat, akik nem hajlandók törvényesen munkát vállalni. De nem támogatják az éhbéren, adócsaláson meggazdagodott vállalkozókat sem, hiszen senkinek nem lehet érdeke a korrupt vállalkozások elszaporodása.-feA kiszolgáltatottak, így a munka világában ma is igazságtalanul alárendelt munkavállalók erejét csak komoly, törvényes szervezettség, és az érintettek legjobb belátásán alapuló szolidaritás adhatja. A szolidaritást persze nem szabad leszűkíteni, éppúgy szolgálhat gazdasági, politikai, vagy szocális célokat. A Vasas Szövetség az 1930-as évek után immár másodszor - ezúttal a legrá- szorultabb munkanélküliek megsegítését szolgáló - 10-20- 50 forintos szolidaritási bélyegekkel fordul tagjaihoz, munka- vállalókhoz, intézményekhez, önkormányzatokhoz, pártokhoz és felekezetekhez, közéleti személyiségekhez..., egyszóval: mindenkihez. A szándék nyilván nem szorul magyarázatra. A munkanélküliek segítségét szolgáló szándék azonban nemhogy magyarázatra, henem még védelemre is szorul. Sajnos. Előfordul ugyanis, hogy gyakran - vétkes általánosítás következtében - már az ember méltóságát is sértő ellenszenv érződik, fogalmazódik meg a munkanélküliek iránt. Pedig a mai, és még inkább a várható helyzetben igazán szerencsétlen dolog, ha valaki - akár tudatos feszültségteremtés hatására is - megengedi magának, hogy kétségbe vonja hatszázezer - majd egymillió - volt társa, kollégája többségének becsületét, szándékát, hogy ő is dolgozni szeretne. Nem hiszem, hogy bármely ellenségesen kétkedő szívesen cserélne velük. Nem hiszem, hogy amikor legtisztábban kellene látni, akkor lehetünk elvakultak, igazságtalanok. Ok hatszázezrenn, vagy többen, döntően nem önként jelentkezők. Sőt. Vannak köztük, akiket mi magunk - ma még „túlélők’ ’ tettünk áldozattá. Büszkén gondoljuk, hogy szemléletünk változott, miközben hivalkodó, gonosz reklámok takaríttatják el velünk mások szemetét. Mert ha minőségi is a portéka, és van olyan - vagy jobb - hazai is, mennyien gondolunk arra, hogy az utóbbit vegyük, mert az munkahelyet jelent? Vagy: az állam- polgári magatartáson túl, a hivatalos gazdaságpolitika szintjén - ha van ilyen - miért olyan nagy dolog a néhány százalékos védővám? ■ Félreértés ne essék: nem akarom bántani magunkat. De azt nagyon szeretném, ha megértenénk: a piac, a gazdaság - nálunk még rosszabb: ézek összeomlása - okozza a munkanélküliséget. Nem az, hogy kinek van kedve dolgozni, kinek nincs. Lehet csak szerencse, de nagyon fontos, hogy a munkanélküliekkel a szakma, a hivatás szintjén foglalkozók többsége tudja ezt. Mi lenne, ha rájuk is átterjedne az ellenségeskedés, vagy akár csak a közöny? Ami jelenleg hatszázezer, az jövőre egymillió, és várhatóan januártól a járadék, segély folyósítási ideje is jelentősen csökkenni fog. Olyan folyamat ez, ami ellen nincs biztosítása senkinek. Emberségünk, de ha ez túlzás, akkor azt mondom, emberségesebb megközelítésünk kezdetét jelentheti, ha meg tud érinteni a gondolat: mi lesz, ha közéjük kerülünk? Vagy talán marad akkor is olyan ösztönös, meggondolatlan minden reakciónk? A munkanélküliek döntő többségének elkeserítő élethelyzet az, amit szenvedni kényszerül. Ha közülük csak keveseknek - de biztosan a legrászorultabbaknak - tudunk adni valamit, nem lehet más gondolatunk: adunk. Persze hogy nem azoknak, akik a „keresőkkel egy szinten élnek”. Keresőkkel? Alulkere- sőkkel. Nem a munkanélküli juttatás magas - 8.600 forint/hó a megyei átlag -, hanem a minimálbér körül keresők jövedelme kevés, szégyenletesen. Azok pedig, akik a munkanélküli ellátásból egyre többen kiszorulnak, élhetnek a négyezer forintos - ön- kormányzatok által kérelemre megítélt - segélyből. Mintha nem is szerepelt volna vágyaink között négy ven-egyné- hány év után, hogy megszabaduljunk a megalázó kérelmektől. A hangunk csuklott el a szégyenkezéstől, zavaros gondolatokat „fogott” ceruzánk, amikor kérni kellett. Ma pedig egyszerűen nincs más megoldás, rákénysze- rítenek. Az önkormányzatok, ha megszakadnának sem tudnák a négyezer forintos semmit az emberi megélhetés minimumáig minden rászorulónak kiegészíteni. Szegény az államkassza - mondják. Lehet. De tisztességesebb elvek a költségvetésben, a privatizációs bevételek felhasználásában, az átalakulási és privatizációs folyamatok korrektebb irányításában és kezelésében, elfogadható védővámok segíthetnének talán többet is. A Vasas Szakszervezet által kibocsátott bélyegek teljes bevétele a munkanélküliek anyagi megsegítését szolgája. A támogatások odaítélését nem bízzuk akárkire. A megoldásban azonban sokat segítene, ha a munka- nélküliek volt munkahelyükön megtartanák tagsági viszonyukat, „együtt maradnának” vagy létrehoznák egy-egy településen a maguk vasas - vagy más szakmákkal közös - érdek-képviseleti szerveiket. Mert a legigazságosabb csak közreműködésükkel lehet az elosztás. Tudjuk, hogy az ilyen jellegű megoldás családok tartós megélhetésének anyagi forrását nem jelentheti. De minden forint egy- egy jó szóval talán felér. Erre gondolhat, aki adja, és így fogadhatja, aki kapja. Terjéki Ferenc a Vasas Szövetség megyei szervezője A betegszabadságról Az utóbbi hetekben többen fordultak hozzám betegszabadságukkal kapcsolatos ügyükkel. Ennek bizonyára az is oka, hogy a betegszabadság a Munka Törvénykönyve teljesen új rendelkezésein alapul. Bevezetésével egyszerűbbé és emberibbé válhat a kisebb súlyú, rövidebb időtartamú megbe-. tegedések munkaügyi kezelése, csökkentheti a bürokráciát, növelheti a bizalmat a munkaadó és munkavállaló között. A Munka Törvénykönyve szerint: a munkavállalót betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként 10 munkanap betegszabadság illeti meg (kivéve az üzemi baleset és foglalkozási betegséget, mert ezekre külön szabályok vonatkoznak).- A keresőképtelenséget a kezelőorvos igazolja.- Nem szükséges orvosi igazolás évente egy alkalommal, ha betegszabadság a három napot nem haladja meg.- A betegszabadság idejére a munkavállalót megilleti az átlagkeresete 75 százaléka, melyet a munkáltatónak kell fizetnie. Ezekből a szabályokból az következik, hogy- minden naptári évben az első 10 napi „betegállomány” nem táppénzes állomány, hanem beteg- szabadság;- évente egy alkalommal - de legfeljebb három napos betegszabadság esetén nem kell orvosi igazolás a betegségről;- ha a betegség a három napot meghaladja, akkor már feltétlenül orvoshoz kell forldulni, mert csak az első három napot nem kell igazolni;- évente csak egyszer nem kell orvosi igazolás; ha egy napot már betegszabadságon töltöttem, akkor már a másik megbetegedésemkor 1 napot is orvosi igazolással kell igazolni;- végül a betegszabadság - eltérően a táppénztől - munkanaponként illeti meg a munkavállalót és nem naptári naponként (így ha két munkaszüneti nap közbeesik, akkor 12 naptári napig is tarthat). Az átlagkeresetet is munkanapokban kell számfejteni, illetve kifizetni.- abból, hogy a betegszabadság naptári évenként illeti meg a munkavállalót, az következik, hogy ha év közben létesít munkaviszonyt, akkor az év hátralévő részében időarányosan illeti meg a betegszabadság. Ha viszont korábban is munkaviszonyban állt, csak munkahelyet változtatott, akkor megilleti a még ki nem vett betegszabadság is. Felmerülhet néhány technikai jellegű kérdés: mikor kell közölni a munkáltatóval azt, hogy betegszabadságot veszek igénybe? Erre azt javaslom, hogy a lehető legkorábban. Ha tudjuk már, hogy holnap nem tudunk dolgozni, akkor már az utolsó munkában töltött napon. Ha csak „másnap” derül ki, hogy nem mehetünk dolgozni, akkor telefonon, vagy levélben kell közölnünk ezt. Ha pedig ezeket nem tettük meg, akkor az első munkában töltött napon be kell jelenteni. Ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy a munkáltató elfogadta-e a bejelentésünket, akkor célszerű lehet „Igazoló jelentés” formájában bejelenteni (például így: Igazgató Úr! Bejelentem, hogy október 18-án betegség miatt voltam távol, ezért kérem ezt betegszabadságként figyelembe venni). Ezzel látszólag túlzó gondossággal elkerülhetjük azt, hogy utóbb vita keletkezzen arról, hogy a mulasztásunk „hiányzás”, netán „igazolatlan hiányzás” vagy betegszabadság volt- e. Nagyon helytelen volna, ha valaki a betegség miatti hiányzás után semmit nem jelent a munkaadónak és csak akkor közli ezt, amikor már igazolatlan hiányzásnak tekintve, a bérszámfejtésnél kevesebb munkabért fizetnek a részére. Mint sok más jogintézményre, a betegszabadságra is igaz, hogy lehet élni vele, de nem szabad visszaélni, ez érdeke a munkavállalóknak és munkaadóknak egyaránt. Várom továbi megtisztelő érdeklődésüket levélben, vagy a szolnoki Szakszervezetek Házában (Szapáry u. 23.) szerdán délutánonként, ahol az MSZOSZ jogsegélyszolgálata a szövetséghez tartozó szakszervezeti tagok részére ingyenes jogi segítséget nyújt. I)r. Szegedi Károly MSZOSZ jogsegélyszolgálat vezetője Debreceni regionális találkozó Ellenvélemények a foglalkoztatásról 4
