Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-28 / 254. szám

1992. OKTÓBER 28. 13 A tévé képernyője előtt Mennyi még a homály, sőt a fehér folt is 1956 megismerésé­ben; hogy tiszta fényében láthas­suk a magyar forradalom és sza­badságharc eseményeit, és mél­tón zárhassuk elménkbe és szí­vünkbe emlékét és tanulságait! Az évforduló alkalmából látott nem egy televíziós program erő­síthette meg bennünk ezt a gon­dolatot; minél több részletre de­rül ugyanis fény, annál erőseb­ben érezzük a hiányát újabb és újabb tények feltárásának. Emlékezés 1956-ra Több riportot vagy összeállí­tást is sugárzott a televízió, akár egy-egy program illusztrációja­ként is láthattunk riportokat, amelyekben az utca embere szó­lalt meg, s főleg a fiatalokkal ké­szített villáminterjúk döbbent­hettek meg bennünket: mennyire nincsenek tisztában többségük­ben az 56-os forradalom lénye­gével, jelentőségével. A válaszo-. lók között akadt nem egy, aki teljesen tanácstalanul nézett a kamerába. Igaz, az efféle szociá­lis szondázásokban lehet túlzás, s meglehet, hogy a kép, az ered­mény torzíthat is a valóságon, de mint jelzés, mindenképp figyel­meztető: beszélni kell minél töb­bet, minél igazabban és vonzób­ban 1956 valóságáról. S ebben oroszlánrész jut a televíziónak. Most csupán két olyan program- jára szeretnék emlékezetben visszatérni, amelyik a fehér fol­tok megszüntetésében jeleske­dett. Az egyik péntek délután egy dokumentumfilm, amely az 1957-es íróper részleteit tárta fel, melyről bizony vajmi keveset tudtunk idáig, legalább is széle­sebb körökben. Hogy tudniillik miért is kerültek börtönbe akkor írók, újságírók, hogy mi is volt a bűne Dérynék, Zelk Zoltán­nak,Háy Gyulának és Tardos Ti­bornak, akik a „nagy íróper’ ’ fő­vádlottjaiként kerültek titkos tár­gyaláson bíróság elé. Hatvan dosszié - a per írásos anyaga -, most belelapozhattunk a film segítségével, s bár az el­ítéltek közül csak Tardos Tibor van már közöttünk, ő is Párizs­ban él, a jegyzőkönyv segítségé­vel sikerült a Kuczka Judit szer­kesztette filmnek átfogó, hiteles képet adni azokról, akiknek leg­főbb vétkük az volt, hogy részt vettek az „ellenforradalom szel­lemi előkészítésében” - ahogy ezt a vád rájuk sütötte. A doku­mentumok ismeretében világos immár, hogy valóban az volt a legszebb tettük, hogy részt vet­tek e történelmi esemény szel­lemi előkészítésében. Az íróper­ről készült dokumentumfilmmel adósságot törlesztett a televízió. Miként az újabb Bibó-portréval is, melyet vasárnap késő este lát­hattunk. És most ismét egy köz­bevetett kérdés - hányszor el­hangzott már értékes programok esetében -, vajon miért csak éjjel 11 körül juthatott szóhoz a kép­ernyőn a Bibó-film, amikor so­kan, de főleg fiatalok már az iga­zak álmát alusszák! Pedig ez a „töredék” elsősorban az eddig főleg gondolatairól emlegetett és idézett Bibó emberi alakját hozta közelünkbe, méghozzá ember­melegen. Megismerhettük a családi kör­nyezetet - fia is beszélt apjáról, békés, idilli világ -, hallhattuk börtöntársainak véleményét ar­ról a cellatársról, aki mindig ma­gára vállalva vitte el a balhét; aztán megszólalt főnöke a Sta­tisztikai Hivatalból, ahol könyv­tárosként alkalmaztatva szorgal­mas napjait töltötte szabadulása után Bibó István, s néhány rövid részletben feltűnt ő maga is, s nyugodt, végtelenül kiegyensú­lyozott szavaiból áradt a forrada­lmi meggyőződés, a demokrácia iránti mérhetetlen elkötelezett­ség. A film egyáltalán nem idea­lizált, s ez erénye, nem akarta óriássá növeszteni az emlékezés megszépítő erejével Bibó alak­ját, egy csendes, szerény ember portréja bontakozik ki a részle­tekből. Bibóról készült már film, amely főleg eszméit taglalta, de igazán most ez a töredék hozta közelünkbe őt, azokhoz, akik hírből, abból is csak halványan ismerhették őt. Pá, drágám! A múltból vette tárgyát a pén­teken bemutatott televíziós film, a Pá, drágám! is. De messzebbre nyúlt az időben, Felvidéki Judit filmjének cselekménye közvet­lenül a háború utáni időben ját­szódik, s nem a történelem ihle­tésében született, személyes, családi emlékek adták hozzá az indítékot. A rendezőnő rátalált nagyanyjának leveleire, melye­ket fiának, a külföldre disszidált, távozott Pistinek írogatott rend­re, s ezekből komponált érdekes családdrámát. Felvidéki alkotó módszeréhez tartozik, hogy a mikro, a kicsi világ apró tényei- ben, rezzenéseiben igyekszik feltárni a valóságot, az érzelmit és a gondolatit, az apró részletek realizmusa kap meg munkáiban. Ezúttal is az idős házaspár, a nagymama és a nagyapa min­dennapjainak árnyalt, finom raj­zában mutatja meg két életre szövetkezett ember konfliktusos napjait, a meg-megújuló ellenté­teket, a kibéküléseket, a szünte­len küzdelmet egymásért és egy­más ellen - benne a nagymama túláradó szeretetének ironikus ábrázolásával. Mert minden jó­ból megárt, ha sok, a szeretetből is; az is baj, ha túl sok van belőle, s ráadásul ha ez a szeretet önzés­sé is válik. Ahogy Pisti nagyanyja eseté­ben is, aki csak a maga érdekei­nek szemüvegén keresztül képes megítélni a világot, s aki egyéb­ként kicsit e Pisti-szeretet mögé is bújik, hogy ily módon felmen­tést kapjon cselekedeteinek kö­vetkezményei alól: hisz ő csak szeret! De mit ér az a fajta szere­tet? - kérdezi a film, s vele kér­dezhetjük mi is -, amely mások boldogulását, szabad akaratának megvalósulását hiúsítja meg, áll az útjába! Rendkívül pontos megfigyelésekről tanúskodik ez a film, jól villantja fel a ’45 utáni idők zavarosságát, a feketézés furcsa időszakát, az élet újraindí­tásának mozzanatait, a külső és belső világ, a család és közélet teljes összhangjában. Különös színezetet ad Felvidéki filmjé­nek, ahogy az öregedő asszony lelki világát ábrázolja! Vass Éva - ő játssza a nagymamát - való­ban remek, sőt lenyűgöző ahogy ezt a szeretettől „duzzadó” nagymamát megtestesíti, ahogy egyszerre tud rokonszenves és ellenszenves lenni, a maga túlzá­saival, rigolyás nyavajáival, hisztériáival. Mellette Gábor Miklós egy bölcs nagyapát ját­szik, aki átlát élete társának min­den hátsó szándékán, s megadó türelemmel viseli tudatosan, a reá nehezedő terheket is. A gondosan felépített, igaz filmnek csak egyetlen negatívu­mát éreztem: terjedelmességét, mint általában magyar filmek­nél, tévéfilmeknél, az ollót ezút­tal is erősebben lehetett volna használni. Kicsit hosszúra sike­rült ez a Pá, drágám! (Hogy cse­peg az „édességtől” ez a közhe­lyes elköszönés is!) Valkó Mihály Műsorok—hirdetés MŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Rádió Szolnok! Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. Teleefon: 344-618. Szerkesztő: Pálréti Ágoston. 17.00- 18.00: Magyarország­ról jövök. A vidék magazinja a Magyar Rádió Szolnoki Stúdió- jából. Szerkesztő: Szőke György. Telefon: 344-618. 18.00- 18.30: Alföldi Króni­ka. Hírek, tudósítások, riportok. Szerkesztő: Bálint Erika. Tele­fon: 341-133 (A tartalomból: Hírek - Alapítvány az oktatásért- Sajtótájékoztató a városházán- Kertváros a Széchenyin. A vi­lágkiállítás hatása a település- fejlesztésre) Kossuth KH: Óránként: Hírek. Időjá­rás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Törvénykönyv- 8.30: Hangszemle - 9.05: Nap­közben -11.05: Válogatott per­ceink - 11.33: Szobotka Tibor novelláiból -12.00: Déli Króni­ka - 12.30: Vendég a háznál - 12.50: Külpolitikai figyelő - 13.05: Ki nyer ma? - 103.15: Falurádió -13.30: A református egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.55: Versek - 15.05: A Hatá­rok nélkül naplója - 16.00: Dél­utáni Krónika -16.15: Minden­napi gazdaság - 16.30: Zenefó­rum - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvi­lág - 19.25: Jó éjszakát gyere­kek! - 19.35: Sándor Iván ösz- szeállítása - 20.05: Népzenei emlékeim - 20.30: Határok nél­kül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadómű­vészek URH: 6.55: Körzeti informá­ciós magazinok -11.00: Derűre is derű 11.25: Muzsikáló termé­szet - 11.30: Fórum - 14.00: Kettős kötődés -14.30: Kapasz­kodó - 15.05: Társalgó - 16.00: Amerika Hangja - 18.30: V materinskom jazyku 19.00: In limba matema 19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na ma- terinjem jeziku - 20.30: Na ma- temjem jeziku - 23.00: A BBC magyar műsora -23.45: Quoti- diennement... * 4.25-6.55, 9.00- 11.00, 12.00-14.00, 17.00- 18.30, 21.00-23.00, 24.00- 0.10: Azonos a közép- hullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sport­reggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Apró-cseprő - 9.00: Hí­rek. Időjárás - 9.05: Zene-szó - 10.55: Gordiusz plusz - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.05: Napóra- 12.00: Régi nóta, híres nóta - 12.45: Időjárás- és vízállásje­lentés - 13.00: Hírek - 13.05: Derűre is derű. Telefon­ébresztő, vagy a gépkakas láza­dása - 13.30: Kedvencek a múltból - 14.00: Pihenőidő - közben: 15.00: Hírek. Időjárás - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra - 17.50: Samsung-játék- 18.00: Rockhullám - 18.30: Segíthetünk? - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Kölyökrádió - 19.35: Népdalkörök és citeraze- nekarok felvételeiből - 20.00: Tövisek és virágok - 20.40: Visszaszámlálás -21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Más-világ - 22.00: Magnósok figyelem - 22.30: Jan Garbarek kvartettjé­nek hangversenye a Petőfi Csarnokban - 23.00: Hírek. Idő­járás - 23.03: Sporthíradó - 23.10-4.20: Napforduló - 4..20: Magyar nóták, csárdások Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Párducok pa­radicsoma - 10.34: Operasláge­rek - 11.05: Magyar zeneszer­zők fúvósműveiből - 11.40: Népdalkórusok, hangszerkettő­sök - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangverseny délidőben -13.30: Esztergomi Gitárfeszti­vál, 1991 - 14.00: Hírek. Időjá­rás -14.05: A szomorú Dirdre - IV/3. -14.36: Muzsikáról vers­ben, prózában -15.06: Kamara­zene klarinéttal - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: „Arra kérem a jövőt...” -16.34: Énekeljenek a népek - 17.00: Metronóm - 17.50: Most olvastam - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: A ma­gyar zene évszázadai II/l. - 19.35: Hírek. Időjárás - 19.40: Richard Strauss:Capriccio (opera egy felvonásban) - 22.10: Hírek. Időjárás - 22.15: Barokk zene - 23.00: Fiók - 23.30: A Manhattan Transfer énekegyüttes felvételeiből - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05: Századunk zenéjéből - 1.25- 2.00: Régi fúvószene Televízió Szolnoki Városi Televízió 19.00: Olajbányász - Monaco kosárlabda-mérkőzés közvetí­tése felvételről. TV 1 5.40: Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydok- torral - 6.00: A Reggel - 8.05: Az inkák földjén VII/3. - 8.35: Közjáték- 8.40-12.05: Napközi- benne: 9.00: Nyeregben va­gyunk (NSZK sor.) Kutyaszorí­tóban - 10.00: Sztárleltár - 11.00: Játék - 12.00: Hírek - 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg - 17.10: Megveszem ezt a nőt (mexikói sor.) - 17.35: Képúj­ság - 17.40: Mini klipmix - 17.50: Pénzvilág - 18.00: IS - Eredeti másolat II/2. - 18.30: Hol-mi? - 18.45: Álljunk meg egy szóra! - 18.55: Napközi - 19.15: Cimbória - 19.35: Esti mese - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - 20.40: Ez + Az - 21.40: Közjáték - 21.50: króni­ka - XXV/6. - 23.10: Centnral Express - 23.55: Késő Esti Hír­adó TV 2 16.15: Műsorismertetés - 16.20: Hírek - Időjárás - 16.25: A chateauvalloni polgárok (fr. sor., ism.) XXVI/6. - 17.25: Kérdezz! Felelek -17.45: Regi­onális híradó - 18.00: Híradó - 18.12: Időjárás -18.20: Kattsés kutyája (am. sor.) A csapás (ism.)-18.44: Zöldpont-19.05: Márai Sándor: Kaland (színmű három felvonásban) - 21.17: Musica Historica - 21.30: Pre­fektusok - 22.00: Esti Egyenleg- 22.20: Időjárás - 22.25: Be­szélgetés a halálról II/2. Az élt végső fázisai - 23.00: Műsor­ajánlat - 23.05:A TV 2 Film­klubja. Evald Schorm-sorozat: Tulajdonképpen nem történt semmi (csehszl. film) Újvidék 15.10: Műsorismertetés - 15.15: TV-objektív - románul - 16.15: Művészeti műsor - 16.45: TV-napló - magyarul - 17.00: Tv-napló - 17.30: Szer­bia ma -18.30: T V-napló - szlo­vákul -18.40: Rajzfilm -18.45: TV-napló-ruszinul -19.00: Tv- napló - magyarul - 19.30: TV- napló - 20.20: Filmest - 22.50: Reklám - 22.55: TV-napló, mű­sorzárás Super Channel 13.30: Hírek -14.00: Belföldi tudósítások - 14.30: „Fekete” sor. - 15.00: Egyveleg - 17.00: Élő videoshow - 18.30: Bonan­za - 19.30: „Fekete” sor. - 20.00: Én, a kém - 21.00: Bel­földi tudósítások - 21.30: Fó­kusz - 22.00: Hírek - 22.30: Üz­leti hét - 22.48: Piacgazdaság - 23.00: Harlequin Eurosport 9.00: Aerobic - 9.30: Tenisz - 11.30: Aerobic - 12.00: Labda­rúgás - 13.00: Dzsúdó - 14.00: Kerékpársport - 16.00: Labda­rúgás - 18.00: Motorsport - 19.00: Tenisz - 21.30: Euro- sport-hírek Screensport 8.00: Lóerők - 8.30: Profi su- perbike - 9.00: Európai foci­magazin - 11.00: Golf Európá­ból - 12.00: Hosszútáv - 12.30: Teherautó-verseny Európából - 13.30: NFL, 1992 - 15.30: Ökölvívás 17.30: Autóverseny az USA-ból - 18.30: Brit bow­ling - 19.30: Thai kickboksz - 20.30: Rali VB - 21.30: Base­ball - 23.30: Golfhírek - 24.00: Forma-3 Franciaországból - 1.00: Lóerők - műsorzárás SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1- gyel! - 8.30: Szomszédok - 9.00: Hírek - 9.05: Egész­ségügyi magazin - 9.30: Népda­lok -10.20: Katasztrófa a Poto­mac folyónál - 11.55: Szeren­csekerék -12.40: A nap tippje - 12.45: Telebörze -13.00: Hírek -13.05: Telebörze 13.35: Sport- 17.05: Mindent vagy semmit - 18.15: Bingo - 18.45: Híradó - 19.00: Sport -19.20: Szerencse- kerék - 20.05: Időjárás - 20.15: Mindenkinek a magáét (szính.közv.) - 22.00: Akut - 22.30: Beszélgetés - 23.35: Hí­rek, sport - 23.40: Szaharov (am.film) -1.20: Mindent vagy semmit (ism.) - 1.30: Műsoris­mertetés RTL Plus 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németor­szág! - 8.50: Owen Marshall (am.sor.) Hamis gyanú - 9.45: Gazdag és szép (am.sor.) - 10.10: Dr.Marcus Welby (am.sor.) Vesztes -11.00: Viva- 11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin -12.30: Az élet játékai (am.sor.) - 13.20: Kalifornia klán (am.sor.) - 14.15: A Springfield-sztori (am.sor.) - 15.00: Quincy (am.sor.) Gyi- kosság részletre - 16.00: Be­szélgetés - 1700: Rizikó - 17.30: Forró nyeremény - 18.00: Fiatalok magazinja - 18.45: Híradó - 19.15: Robba­nékony - 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) - 20.15: Quincy - Árnyékbokszolás (am.krimi) - 22.15: Tévétükör­23.15: Gottschalk-show - 24.00: Nindzsazsaruk (am.sor.) Halálsivatag - 1.00: Borzasztó kedves család (am.sor.) Felesé­gem, a királyné 1. - 1.30: Quincy (ism.) - 2.25: Dr.Mar- cus Welby (ism.) - 3.20: Beszél­getés (ism.) - 4.15: Robbané­kony (ism.) - 4.40: Jó idők, rossz idők (ism.) - 5.10: Fiata­lok magazinja (ism.) PRO 7 5.30: Maxwell ügynökség - 6.15: Kiwi - 6.40: Rajzfilmek - 8.15: Harttól Hartig - 9.05: A madárijesztő és Mrs.King - 10.05: A bátor úszó -11.45: San Francisco utcáin - 12.40: Bili Cosby-show - 13.10: „Colt” a biztonság kedvéért (am.sor.) Négy férfi egy eset - 14.05: Zsákmány a tolvajtól - 15.50: Harttól Hartig (am.sor.) Ön­megvalósítás - 16.40: Rajzfil­mek - 18.30: Bili Cosby-show (am.sor.) Macbeth tizenkét ol­dalon -19.00: San Francisco ut­cáin (am.sor.) Elveszettek légi­ója - 20.00: Híradó - 20.15: Matlock - A Don (am.krimi) - 22.15: Jake és McCabe (am.sor.) Döntő játszma - 23.15: Szórakoztató műsor - Kabaré és szatíra - 24.00: Elve­szettek zászlóalja (olasz-jugo- szláv háborús film) - 1.50: Hí­rek - 2.00: Világok háborúja (ism.) - 2.50: Hírek - 3.00: Pénzszállítók (ism.) - 4.30: Hí­rek Színház A Szigligeti Színház szín­háztermében 19 órakor Rinal- do Rinaldini (Iványi-bérlet). Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Fér­fias játékok. A Tallinnban fél 6- kor és 3/4 8-kor Túl az Ópe- rencián. A Tisza mozi A-termé- ben fél 5-kor Eszkimó asszony fázik, fél 7-kor és fél 9-kor Isten veled, király! Jászberényben a Lehelben 6-kor és 8-kor Börtöncsapda, a Filmklubban 6-kor Holt költők társasága. Törökszentmikló- son a Dózsában 7-kor őrült Szafari. Mezőtúron a Szabad­ságban A végső megoldás a ha­lál. Rákóczifalván a Rákóczi­ban Omega zsaru. Szünnapos a kisújszállási Ady, a túrkevei Korda Sándor, a kunszentmártoni Körös, a tó­szegi Petőfi, a tiszafüredi Tisza, a karcagi Déryné és a martfűi Tisza mozi. Finn est Szolnok. A Verseghy Könyvtár Hang- és Videotárá- ban (Tisza A. u. 2.) holnap este 17 órakor „Az ezer tó országá­nak népzenéje ’ ’ címmel finn es­tet rendeznek. Darnel­tréning Szolnok. Ma este 18 órakor a Szapáry u. 19. szám alatt Dar- nel-tréning bemutatót rendez­nek. A csillagok szíve Tiszaföldvár. A művelődési házban csütörtökön a szegedi Mini Színpad előadásában a Csillagok szíve kerül színre két alkalommal, délelőtt tíz és dél­után négy órakor. Minden apró­ságot szeretettel várnak.

Next

/
Thumbnails
Contents