Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-28 / 254. szám

1992. OKTÓBER 28. Gazdasági tájoló 11 Költségvetési ABC Ideális adórendszer kerestetik Merre tart az élelmiszergazdaság? A költségvetési törvény elő­készítésében résztvevő szakem­berek között időről időre fellán­gol a polémia: a jövedelemadó vagy a forgalmi adó kerüljön el­őtérbe? A vitatkozók ugyanis abból indulnak ki, hogy az adó­rendszernek - a költségvetési cé­lokon túl - a gazdaság növekedé­sét kell szolgálnia. A növeke­déshez beruházásokra, a beruhá­zásokhoz megtakarításokra van szükség, a jövedelemadó pedig azt sújtja, aki megtakarít. A fo­gyasztási adó hívei ebből indul­nak ki és azt mondják: igazságo­sabb azokat adóztatni, akik köl­tenek. Ráadásul ezzel nem a je­lenlegi, hanem a jövőbeli fo­gyasztást preferálnák, az adó­rendszer egyszerű és világosan áttekinthető, könnyen nyilván­tartható és olcsón „üzemeltethe­tő” lenne. Túl egyszerű volna igazságot tenni a vitatkozók kö­zött, ha nem tennénk hozzá a forgalmi adóztatás gyenge pont­ját: a gazdasági növekedés mo­torja a fogyasztás, amit az erőtel­jesebb adóztatás természetesen korlátok közé szoríthat. A másik gyengéje, hogy nem alkalmas a jövedelemarányok szabályozá­sára, bizonyos társadalmi fe- szültségek korrigálására. ______ Az ideális ad órendszert nem­csak mi keressük, hasonló cipő­ben járnak a volt szocialista or­szágok is. Van ahol a magyar tapasztalatokat is hasznosítják, másutt - a volt NDK-ban, Orosz­országban, Ukrajnában, Észtor­szágban, Lettországban, vala­mint Cseh- és Szlovákiában - a nyugat-európai megoldást pró­bálják honosítani és az értéknö­vekedési adó mellett törnek lándzsát. Hasonló irányba indultak a lengyelek, a románok, a bolgá­rok és a jugoszláv utódállamok is. (Érdemes megemlíteni, hogy ezzel gyakorlatilag a világ legál­talánosabb adóneme alakul ki, hiszen a legfejlettebb 24 európai ország közül 21-ben és 40 afri­kai, ázsiai, latin-amerikai or­szágban is ezt alkalmazzák. Egyedül az USA, Svájc és Ausztrália számít kivételnek!) Az egykori szocialista orszá­gok gyakorlatilag két legyet üt­nek egycsapásra: közelebb ke­rülnek az európai gyakorlathoz és egymáshoz is, ami az utóbbi időben halványuló gazdasági kapcsolatok újraéledését is szol­gálhatja. Bácskai Tamás __________Ferenczy Europrcss A Központi Statisztikai Hi­vatal felmérése szerint 1992 el­ső felében a mezőgazdasági ágazat termelését jelentős mér­tékben hátráltatta a kedvezőtlen időjárás és a gazdálkodás pénz­ügyi feltételeinek további rom­lása, valamint a tulajdonosi és szervezeti változások elhúzódá­sa, időbeni lassulása. A mezőgazdaság, az erdő- gazdálkodás és az élelmi­szeripar teljesítménye egyaránt csökkent. A korábbi években keletkezett aszálykárok és az ér­tékesítés alacsony árszínvonala a gazdálkodó szervezetek közül igen sokat csődbe vagy csőd kö­zeli helyzetbe juttatott. A mezőgazdaság vesztesége 1991-ben21 milliárd forint volt. A pénzügyi stabilitás jelentős csökkenését jelzi, hogy a gaz­dálkodó szervezetek közel 10 százaléka került csőd- vagy fel- számolási eljárás alá. 291 szer­vezet ellen indítottak csődel­járást és 41 szervezet felszámo­lása kezdődött meg. Az év első felében tovább emelkedett a termelésből kivont területek nagysága. 1991 -ben az össszes szántóterület 2,1 száza­lékát nem művelték. Ez az arány 1992-ben már 7,0 százalékra emelkedett. A gabonafélék ve­tésterülete kismértékben csök­kent. Ezen belül búzából és rozsból az előző évinél jóval ke­vesebbet vetettek a gazdaságok. Az állatállomány június 30-i adatai szerint a szarvasmarha 232 ezerrel, a sertés 1775 ezerrel kevesebb volt, mint az előző év azonos időszakában. A termelés visszaesésével párhuzamosan mérséklődött a termékek értéke­sítésének volumene is. Ezzel egyidejűleg az értékesített ter­mékek árszínvonala alig emel­kedett. Az élelmiszeripar teljesítmé­nye 11 százalékkal elmaradt a tavalyi év első félévétől. A ter­melés mennyiségi növelésére csak a növényolaj-, az ásvány-, szikvíz- és üdítőitalipar, vala­mint a söripar volt képes. A me­zőgazdaság és élelmiszeripar folyó áron számított kivitelének értéke 27 százalékkal haladta lAeg 1991 azonos időszakát. __________________________ A z export étékének növekedé- se egy jelentős mérrtékű ex­portstruktúra módosulással ma­gyarázható. A mezőgazdasági termékek és élőállatok kivitele több mint kétszeresére emelke­dett, viszont az élelmiszeripari termékek közül a hús-, baromfi- és tejipari termékek kivitele kö­zel 22 százalékkal csökkent. A mezőgazdaságban foglal­koztatottak száma 32,7 száza­lékkal, az élelmiszeriparban dolgozóké 9,9 százalékkal volt kevesebb. A fizikai dolgozók létszáma összességében több mint 107 ezerrel csökkent. A nettó keresetek a mezőgazdasá­gi szervezetekben 13,8 száza­lékkal, az élelmiszeripari szer­vezetekben pedig 21,4 százalék­kal növekedtek. A hosszabb ideje fennálló és kedvezőtlen hatású gazdasági körülmények mellett - kül- és belföldi piacszűkülés, agrártá­mogatás minimalizálódása, hi­telezési preferenciák jelentős megszűnése - az ágazat az aszá­lyos esztendők miau a teljes el­lehetetlenülés felé halad. Szeretne banktulajdonos lenni? Dán tüszúrás Kislexikon s saját töke: A rész­vénytársaságok mérlegében a saját tőke az alaptőke, a tartaléktőke, az egyéb tartalékok, valamint a fel­halmozottnyereség formájában je­lenik meg. SDR. Különleges Lehívási Jo­gok (ang.): A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) által bevezetett nem­zetközi hiteleszköz. Árfolyamát 16 valutából képzett kosár alapján határozzák meg, amelyben azon­ban az egyes valuták súlyozása je­lentősen eltér. Felhasználása csak az IMF tagországai közötti pénz­ügyi elszámolásokban lehetséges, stand-by hitel: = készenléti hitel Megállapodás az IMF és vala­mely tagországa között, mely meg­határozott időre és összegben deviza lehívását teszi lehetővé az Alapból. spekuláns: A határidős piacok fontos szereplője olcsón akar vásá­rolni, drágán kíván eladni. Célja nagy profitszerzés, kockázatválla­lással. SWIFT: Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaság. Egyre többen kapják meg kárpótlási jegyeiket, egyben szembekerülnek azzal a problé­mával, hogyan hasznosítsák azo­kat, melyik módot válasszák: tudnak-e érte állami tulajdont vásárolni, eladják-e, járadékot igényeljenek inkább, vagy eset­leg részvényre cseréljék. A kárpótlási jegyek ellené­ben megszerezhető részvények listáját az Állami Vagyonügy­nökség állítja össze, illetve ezt folyamatosan aktualizálja. A lista most újabb névvel bő­vült, szeptember 30-tól október 30-ig jegyzés útján kárpótlás jegy ellenében megszerezhetők az OTP Rt. részvényei is. Ha Ön rendelkezik kárpótlási jegyekkel és szeretne banktulaj­donos lenni, forduljon ahhoz az OTP fiókhoz, ahol kárpótlási je­gyét megkapta. Amennyiben a Budapest Bank volt a lebonyolí­tó bankfiók (Pl. Szolnokon), úgy a megye nyolc településén (Jász­berény, Törökszentmiklós, Me­zőtúr, Kunszentmárton, Tisza- földvár, Karcag, Kisújszállás, Tiszafüred) működő OTP fiókok fogadják el jegyzésüket. A részvények kibocsátási ára a részvény értékének 119,1 szá­zaléka, amely megegyezik a kár­pótlási jegyek 1992. szeptember 1-jén érvényben lévő kamattal növelt névértékével. Ez azt je­lenti tehát, hogy egy adott címle­tű kárpótlási jegyért azonos cím­letű OTP részvény kapható meg. Az osztalék mértéke a névér­ték 12 százaléka. Az osztalékra való jogosultság kezdő időpont­* | a 'Üzletet lámák a nyugat-euró- pii gyógyászati eszközöket ké­szítő vállalatok a magyar egész­ségügy korszerűsítésében. A na­pokban az egy szerhasználatos injekcióstűket, fecskendőket, katétereket, infúziós vezetéke­ket gyártó dán Pharma-Plasl cég képviselője, Peter Vendelby a Szolnok megyei és a kecskeméti kórházak igényeivel ismerkedett és mutatta be orvosaiknak ter­mékeiket. Véleménye szerint - a már régebbi kapcsolatokkal ren­delkező konkurensek ellenére - vállalatának ígéretes terület a magyar egészségügy. Bá a tavalyinál kisebb mér­tékben, de szeptemberben is 3,2 milliárd forinttal növekedett a lakossági devizaszámlák értéke, amely így az elmúlt hónap vé­gén majdnem 152 milliárd fo­rintra, vagyis csaknem 2 milli­árd dollárra növekedett. Szep­Az üzlethez persze az kell, hogy az érdeklődés fizetőképes keresletté, megrendeléssé vál­jon. Erről érdemi tárgyalások csak akkor kezdődhetnek, ha az Országos Röntgen és Kórház- technikai Intézet engedélyezi a dán cég gyógyászati eszközei­nek hazai használatát. Az engedélyezési eljárás már megkezdődött, és ha „igenlő” határozattal zárul, a Pharma- Plast termékei iránt érdeklődők a VOSZ szolnoki kereskedelem­fejlesztési irodájának közvetíté­sével vehetik fel a kapcsolatot a dán gyártóval. temberben 30 millió dollár volt a lakossági turistavaluta fel- használás. Az első félévben 53 millió dollárt vásárolt a lakos­ság. A július 1-jei 300 dolláros keretnövelés óta pedig három hónap alatt mintegy 120 millió dollárt. Izraeli biztonság ja: 1992. január 1. Palla Anna Tőzsdekalauz Hogyan lehet tőkéhez jutni? Továbbra is nőnek a lakossági devizaszámlák Gyakran hallani, hogy tőke­hiány miatt számos jó üzleti el­gondolás nem valósulhat meg. Az ellenkezője is igen sokszor elhangzik: kül- és belföldi tőke­elhelyezők megfelelő ajánlatok - értsd: üzleti elgondolások - hi­ányában nem tudjak befektetni a náluk összegyűlt tőkét. Nyil­ván más ismérvek szerint bírálja el a javaslatokat az üzletember és szigorúbbak szerint a befek­tető, aki saját és mások reábízott tőkéjét kockáztatja. Van egy igen objektív mérce: a nagyközönség befektetési haj­landósága. A tőke megteremté­sének, majd bővítésének egyik módja, lehetősége a részvények kibocsátása. Ez a megoldás álta­lában olcsóbb, mint a hitelfelvé­tel, de csak a nyilvános rész­vénytársaságok számára adott. Az sem megvetendő, hogy a részvénykibocsátók igen széles bel- és külföldi körből számít­hatnak befektetőkre s válogat­hatnak a lebonyolítók között, hi­szen egymással éles versenyben nagyszámú intézmény foglalko­zik viszonylag kevés, nyilvános kibocsátással, majd a rész­vények másodlagos forgalmá­val. A tőzsdei jelenlét számos előnnyel jár. Az egyik: a válla­latok árfolyamaik közzététele révén nap mint nap szerepelnek a sajtóban. Ez persze csak akkor reklám, ha az árfolyam szilárd, vagy egyenesen emelkedő. A tőzsdei jelenlét másik előnye, hogy e szervezett piacok általá­ban csökkentik a befektetők üz­leti kockázatát. Ez fokozottan igaz a tőzsdére. Mind az Érték­papírtörvény, mind pedig a tőzs­de belső szabályai részletes és folyamatos információadási kö­telezettséget rónak a társasá­gokra. Ez pedig azt jelenti, hogy a befektető alaposan megismer­kedhet az adott vállalat helyze­tével, s annak változásaival, a gazdálkodással. A tőzsdére be­vezetett részvények esetén pe­dig a befektető a saját papírjai­nak az árfolyam-alakulását nap­ról napra nyomon követheti, s így befektetéseit állandóan újra­értékelheti. Ami azonban a legfontosabb: a tőzsde, amelyen a teljes keres­let és kínálat megjelenik, lehető­vé teszi a részvények reális áron való eladását. Ha a tőzsdén elég nagy a kereslet, elég sok a pénz, s megfelelő a likviditás, akkor a befektetések könnyen pénzzé tehetők s más irányba mozgat­hatók. Más értékpapírokat, pél­dául ingatlant lehet az értékpa­pírokból származó bevételért szerezni. Ezek a tényezők teszik von­zóvá a tőzsdei papírokat a befek­tető számára. S mivel a tőke az utóbbiaktól származik, a tőkefel­vevőnek is számolnia kell azzal, hogy melyek a befektetők prefe­renciái. S ezért érdemes vállalni azokat a kötelezettségeket, ame­lyeket a törvény és a tőzsde elő­írnak. Bácskai Tamás Ferenczy Europrcss A világon a legkorszerűbbek közé tartozó izraeli objektumvédelmi berendezéseket működés közben mutatják be azon a november 3-án 14 órakor a megyeházán nyíló biztonságtechnikai kiállításon, amelyet az Izraeli Exportintézet magyarországi képviseletét ellátó szolnoki VOSZ- iroda és a Jászberényi Kód Kft. közösen szervez. A havi kiskereskedelmi forgalom volumenének változása 1800 1800 1091 10B2---------- = eredeti idősor adatai ...................................... szezonálisan kiigazított idősor adatai F orrás: KSH Statisztikai Hírek Hétről htós Gazdasági hírmorzsák Romániában duplájára emelkedett a benzin ára Romániában csütörtöktől közel duplájára emelkedett a benzin ára. A legjobb minőségű benzin literje 120 lejről (20 dollárcent) 220 lejre (51 dollárcent) drágult. A benzin árának emelése nem érte váratlanul a lakosságot; a hiva­talosan meg nem erősített híreszte­lések hatására hetek óta hosszú so­rok álltak a töltőállomások előtt. Modernizálják a ✓ Kiváló Aruk Fórumát Újraélesztik, de immár moderni­zált változatban és az európai nor­mákhoz igazítva a Kiváló Áruk Fó­ruma védjegyet. A minőséget tanú­sító védjegy mint piaci és marke­ting eszköz a nyugati fejlett orszá­gok gyakorlatában is elterjedt, hi­szen a termék tulajdonságait illető­en irányadó a vevők számára. Mérséklődött az olajár Londonban néhány perc alatt 25 centet esett az Északi-tengeri Brent kőolaj hordónkénti ára arra a beje­lentésre, hogy az egyik Irakban szolgáló magasrangú ENSZ megfi­gyelő „tanulmányozta” annak le­hetőségét, hogy feloldják a Bagdad elleni olajembargót. A világszervezet a Kuvait elleni iraki agressziót követően vezetett be teljes olajembargót Bagdad el­len, és azt csak azután oldja fel, ha Irak megsemmisíti valamennyi tö­megpusztító fegyverét. A londoni tőzsdén a kijelentés hatására a Brent kőolaj ára 25 centet esett és hordónként már csak 20.15 dollárért kínálták. Suzuki - csökkenő profit A Suzuki, a hatodik legnagyobb japán autógyár társaihoz hasonlóan megszenvedi a mostani recessziót - derül ki a Nihon Keizai Simbun című lapban közölt adatokból. Eszerint a japán cég profitja az idei - márciusban záródó - pénzügyi év­ben várhatóan húsz százalékkal marad az egy évvel ezelőtti szint alatt, és mintegy 136 millió dollárt tesz majd ki. A Suzuki eladásai az év eddig eltelt időszakában 1 százalékkal mérséklődtek - a forgalom 4 milli­árd dollárt tett ki -, ezen belül első­sorban a japán piacon nehezedtek az eladások, itt a forgalom 7 száza­lékkal esett vissza. Pepsi ­dollármilliárdos üzlet Ukrajnában Két ukrán céggel egymilliárd dollár összértékű szerződést írt alá az amerikai PepsiCo cég, és ezzel minden idők legnagyobb külföldi befektetését mondhatja magáénak a volt szovjet köztársaságban. A szerződés szerint az amerikai üdítőital-óriás, a zsalivi hajógyár és egy ukrán szállítócég vegyes válla­latot hoz létre, amely az elkövetke­zendő 8 évben egymilliárd dollár értékben kereskedelmi hajókat ér­tékesít majd. Árharc a számítógépek piacán Agresszív árharccal igyekeznek az amerikai gyártók nagyobb szele­tet kihasítani maguknak a japán számítógéppiacon, amelynek je­lenleg mintegy felét a japán Nippon Electric Corporation (NEC) nevű óriásvállalat uralja. Legutóbb a múlt héten állt elő az IMB japán leányvállalata egy olyan asztali géppel, amely mindössze másfél ezer dollárba kerül, vagyis a rivális japán modelleknél ötven százalék­kal olcsóbb. A Gazdasági szerkesztett*: 1 tájolót V C '».vri.» T/..» j T 0. JU/ isei I

Next

/
Thumbnails
Contents