Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-26 / 252. szám
1992. OKTÓBER 26. Műsorok—hirdetés 13 Műsorok — rendezvények VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS A JÁSZBERÉNYI ERZSÉBET KÓRHÁZ (5100 Jászberény, Szelei u. 2. megbízásából a H&H Nemzetközi Mérnöki Szolgáltató Kft. 1213 Budapest, Borókás u. 17.) NYILVÁNOS, EGYFORDULÓS VERSENYTÁRGYALÁST hirdet a megbízó komplex telephelyi rekonstrukció II. ütemének keretén belül a MOSODAÜZEM fővállalkozási formában történő megvalósítására. Követelmény: a megbízó által rendelkezésre bocsátott technológia beépítésével az építmény korszerű, nyugat-európai színvonalú megvalósítása, I. osztályú minőségben. Az ajánlat benyújtásához a részletes feltételeket az ARCHITEX Mérnöki és Kereskedelmi Kft. által készített tender tervdokumentáció, továbbá az azt kiegészítő fővállalkozói szerződéstervezet, valamint az építési engedély előírásai tartalmazzák. A tenderdokumentáció 1992. november 1-jétől vehető át a H&H Nemzetközi Mérnöki Szolgáltató Kft. Budapest, XXI. Borókás u. 17.) irodájában, illetve Jászberény, Erzsébet Kórház (5100 Jászberény, Szelei u. 2.) igazgatóságánál; vissza nem térítendő 20.000 Ft csekken történő befizetése ellenében. A pályázatokat zárt borítékban „MOSODAÜZEM” jeligével ellátva 1992. december 18-án 9 óráig kell eljuttatni a kórház tanácstermébe. A pályázatok bontása 1992. december 18-án 9.30 órakor a kórház tanácstermében történik. Az eredményhirdetés 1992. december 21-én 9 órakor ugyanott történik. A pályázatokkal kapcsolatban 1992. november 16-án 9 órakor konzultációt tartunk a fenti helyiségben. A vállalkozók a tenderdokumentációtól eltérő ajánlatot is tehetnek (költségtakarékosság, alternatív javaslatok). Kiíró fenntar tja magának a jogot, hogy a költségvetés éves pénzügyi lehetőségének megfelelően a tárgyév pénzügyi teljesítését a tárgyévet megelőző december hó Í5-ig határozza meg. Budapest, 1992. október 21. H & H Nemzetközi Mérnöki Szolgáltató Kft. ‘11064/1H* Szenzációs játék indul a MAGYAR NARANCSBAN október 22-től! A nyeremények: 3 x 2 db repülőjegy New Yorkba! Sorsolás karácsony előtt. KEZDJE AZ ÚJ ÉVET AMERIKÁBAN! *10968/111 E heti horoszkóp Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok. Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel.: 344-618) szerk.: Benkő Imre 17.00- 18.30: Alföldi magazin (tel.: 341-133) szerk.: Tamási László - A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Ünnep után - Gázprogram Szászberken - Cukorrépa betakarítás és feldolgozás - Sport - 18.00: Szóváltás, közben: Zeneturmix. Szak- szervezeti választások előtt Kossuth KH: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben * 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Törvénykönyv - 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben - 11.05: Szonda - 11.35: Szobotka Tibor novelláiból - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Vendég a háznál -12.50: Külpolitikai figyelő -13.05: Ki nyer ma?- 13.15: Falurádió - 13.30: Hitélet - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.55: Versek -15.05: Kossuth-klub- 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Mindennapi gazdaság -16.30: Zenefórum - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: Sándor Iván irodalmi összeállítása - 20.05: A népzene hagyományőrzői - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kos- suth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika- 22.30: Fórum - 23.05: Egy énekes - több szerep URH: 6.55: Körzeti információs magazinok -11.00: Irodalmi világjárás - 11.30: Riportműsor - 13.00: Amerika Hangja - 14.00: A tegnap slágereiből -14.30: A Nyitnikék postája- 15.00: Országgyűlés -18.30: V materinskom jazyku -19.00: In lim- ba matema - 19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na materinjem jeziku- 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: Pedagogical Pop * 4.25-6.55, 9.00- 11.00, 12.00-13.00, 21.00- 23.00, 24.00-0.10: Azonos a közép- hullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sportreggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Ápró-cseprő - gyerekekről - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó - 10.55: Gordiuszplusz-11.00: Hírek. Időjárás -11.05: Napóra-12.00: Nótakalendárium - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 13.00: Hírek - 13.05: Hogy tetszik lenni? - 13.30: Operettparádé - 14.00-17.00: Kettőtől ötig - a Rádió kívánságműsora - közben: 15.00 és 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra - 17.50: Sam- sung-játék - 18.00: Garázs - 18.30: Tárcsázz! - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Kölyökrádió -19.35: Táncházi muzsika - 20.00: Más-kép(p) - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Rockújság - 22.00: Magyar lemezbemutató - 22.30: Bemutatjuk a Brecker Brothers Return of the Brecker Brothers c. lemezét - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó -23.10-4.20: Napforduló - benne: 23.15-0.09: 1967. Slágerek, hangulatok - jelen időben * 4.03-4.20: Verbunkosok, csárdások Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium- 10.00: Hírek. Időjárás-10.05: Most olvastam - 10.15: Luisa Miller (részletek Verdi operájából) - 11.05: Zenekari muzsika -11.40: Farkas Ferenc népzenei feldolgozásaiból - 1200: Hírek. Időjárás -12.05: Hangverseny délidőben - 13.35: Operarészletek - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: A szomorú Dirdre - fv/1. - 14.41: Concertino Praha ’92 -14.58: Zenekari muzsika - 16.00: Hí- rek.Időjárás - 16.05: Kóruspódium - 16.35: XX századi fúvós kamarazene -17.00: Új Hangoló -17.50: A hét költője: Kölcsey Ferenc - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót - 19.05: Kalandos évek - 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét - közben: 20.20: Hírek. Időjárás - 20.25-20.40: Elfeledett irodalom? - 21.40: Világtalan szemtanú - XII/5. - 22.00: Hírek. Időjárás- 22.05: Új Zenei Újság - 22.50: A Rádiószínház bemutatója. Alfons Kauders élete és műve (kishangjá- ték) - 23.12: Sorok, sorsok, pillanatok - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05- 2.00: Évszázadok muzsikájából Televízió TV 1 5.40: Falutévé - törvénytippel - 6.00: A Reggel - 8.05: A Financial Times heti üzleti híradója - 8.30: Közjáték - 8.35-1205: Napközi - benne: 9.00: Vált Disney bemutatja (ism.) -10.45: Játék -12.00: Hírek 12.05: Képújság - 7.00: Délutáni egyenleg - 17.10: Megveszemezt a nőt (mexikói sor.) - 17.35: Képújság -17.40: Kárforintok - 17.50: Pénzvilág - 18.00: Dimenzió - 18.45: „Veletek vagyok mindennap” - 18.55: Napközi - 19.15: Bűvös hatos - 19.35: „Engedjétek hozzám!” - 19.40: Esti mese - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - s20.40: Ars musi- ca - 21.05: David Harre: A titkos elragadtatás (színmű két részben) - a szünetben: 22.05: Közjáték - 23.10: Kultúr-újlak - 23.50: Késő Esd Híradó TV 2 15.00: Parlamenti Napló - 17.00: Műsorismertetés - 17.05: Hírek - Időjárás -17.10: Felsőfokon -17.25: Kérdezz! Felelek -17.45: Regionális híradó - 18.00: Híradó - 18.12: Időjárás - 18.20: A könyvek könyve - 18.45: Van 5 perce? - 19.00: Tanúságtevők - 19.48: Matt 13 lépésben (német sor.) XIII/8. Leszúrja vagy felakasztja - 20.19: Remekművek - 20.30: Telesport-21.00: Stúdió’92- 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.25: Napzárta előtt... - 22.50: Az utolsó tánc (német film) Újvidék 15.25: Műsorismertetés - 15.30: Óra - szlovák ny. műsor - 16.00: Spektrum - szlovákul - 16.30: Gyermekműsor - magyarul - 16.45: TV- napló - magyarul - 17.00: TV-napló -17.30: Szerbiama-18.30: TV-napló - ruszinul - 18.45: TV-napló - románul -19.00: TV-napló - magyarul- 19.30: TV-napló - 20.20: Napjaink- magyar ny. műsor - 21.20: Hírek - magyarul - 21.25: Külpolitika - 21.55: Nagy terv ruszin ny. műsor - 22.55: TV-napló, műsorzárás Super Channel 13.00: Japán üzleti élete - 14.00: Belföldi tudósítások - 14.30: „Fekete” sor. - 15.00: Egyveleg - 17.00: Élő videoshow - 18.30: Bonanza - 19.30: „Fekete” sor. - 20.00: Én, a kém - 21.00: Belföldi tudósítások - 21.30: Eco-rekord - 22.00: Hűek - 22.30: Üzleti hét - 22.48: Piacgazdaság - 23.00: Dühöngés (arafilm) Eurosport 9.30: Kerékpársport - 11.30: Aerobic - 12.00: Nemzetközi motorsport- 13.00: Tenisz-17.00: Forma- 1 -19.00: Dzsúdó-20.00: Kickboksz- 21.00: Szörfösök magazinja - 21.30: Eurosport-hírek - 22.00: Labdarúgás Screensport 8.00: NFL - 8.30: Sprint - 9.00: Lóerők - 10.00: Biliárd - 12.00: Lóerők - 14.30: Egyetemi labdarúgás - 16.30: Nemzetközi sportmagazin - 17.00: Hosszútáv - 17.30: Holland labdarúgás -18.30: Baseball - 20.30: Autóverseny az USA-ból - 21.30: Brit Forma-2 - 22.30: Golf Európából - 23.30: Európai focimagazin I. 30: Műsorzárás SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.30: Szomszédok - 9.00: Hírek - 9.05: Állatvilág - 9.30: Tarzan - 9.55: Enterprise űrhajó -10.40: Körülötted forogavilág-12.05: Szerencsekerék- 12.40: A nap tippje - 12.45: Tele- börze - 13.00: Hírek - 13.05: Tele- börze - 13.35: Kaliforniai nap alatt (am.sor.) Beteg gyermek - 14.30: Szomszédok (ausztrál sor.) A férfi dönt - 15.05: Hotel (antsor.) Versenyfutás - 16.00: MacGyver (am.sor.) Borban az igazság -17.05: Mindent vagy semmit -18.15: Bingo- 18.45: Híradó - 19.00: Sport - 19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: A hegyi falu orvosa - 21.55: Fantasztikus fenoménok - 22.55: Hírek, sport - 22.55: Újdonságok és történetek - 23.45: Rövidfilm- 0.05: Filmkészítők - 0.20: MacGyver (ism.) -1.15: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Európa- jó reggelt, Németország! - 8.50: Owen Marshall - 9.45: Gazdag és szép - 10.05: Dr.Marcus Welby II. 00: Viva -11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin -12.30: Az élet játékai -13.20: Kalifornia klán - 14.15: A Springfield-sztori -15.00: Quincy (am.sor.) Az urna - 16.00: Beszélgetés - 17.00: Rizikó - 17.30: Forró nyeremény - 18.00: Fiatalok magazinja- 18.45: Híradó-19.15: Robbanékony -19.45: Jó idők, rossz idők - 20.15: Columbo (am. krimi sor.) Halálos főnyeremény - 22.05: Életre- halálra - 22.45: Kulturális magazin - 23.15: Gottschalk-show - 24.00: Trópusi hőség -1.00: Borzasztó kedves család (am.sor.) Milliomosok előnyben -1.30: Quincy (ism.) - 2.25: Dr.Marcus Welby (ism.) - 3.20: Beszélgetés (ism.) - 4.15: Robbanékony (ism.) - 4.40: Jó idők, rossz idők (ism.) - 5.10: Fiatalok magazinja (ism.) PRO 7 5.25: Óriások bolygója- 6.15: Kiwi - 6.40: Rajzfilmek - 8.15: Hantól Hartig- 9.05: Lottó-10.10: Gyilkosság a kertben - 12.05: Hardcastle és McCormick - 13.00: Riporterek - 13.30: Dok-film - 13.45: A madárijesztő és Mrs.King (antsor.) Kala- hári-lista - 14.35: Ördögi nő (am.western) - 15.55: Harttól Hartig (am.sor.) Az utolsó ugrás - 16.45: Rajzfilmek -18.30: Bili Cosby-show (am. sor.) Ruha teszi az embert - 19.00: San Francisco utcáin (am-sor.) A halál riportere - 20.00: Híradó - 20.15: Égő ágy (amfilm) - 22.10: Pénzszállítók (ausztrál krimi) - 23.55: Világok háborúja (am.sor.) Játék életre-halálra - 0.55: Hírek - 1.05: Akasszátok magasabbra! (ism.) - 3.00: Hírek - 3.10: Az Angyal (ism.) - 3.55: Hírek - 4.05: Nyersbőr (ism.) Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Férfias játékok. A T allinnban fél 6-korés 3/4 8-kor Túl az Óperencián. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor Ripa- csok, fél 7-kor és fél 9-kor Örült Szafari. Jászberényben a Lehelben 6-kor és 8-kor Isten veled, király! Török- szent mik loson a Dózsában 7-kor Nőstény ördög. Mezőtúron a Szabadságban Ásó, kapa, nagykaland. Kunszentmártonban a Körösben A prosti. Tiszafüreden a Tiszában Tökéletes katona. Rákóczifalván a Rákócziban Kolumbusz, a felfedező. Martfűn a Tiszában Nincs kegyelem. Szünnapos a kisújszállási Ady, a túrkevei Korda Sándor, a tószegi Petőfi, a karcagi Déryné mozi. Táncsics Mihály úti Helyőrségi Klug A hologramkiállítás és Sebők Tünde Hajóval a világ körül c. fotó- kiállítása megtekinthető 10-től 18 óráig. 17 órakor a Galéria Baráti Kör videoklubja Ahol a sivatag újra zöldül (India, Türkménia) és a Felföld magyar költészete címmel tart előadás L Városi Művelődési Központ Szolnok. Ma a gyerekek énekes népi játékokon vehetnek részt A foglalkozást Tisza Tibomé vezetői. A Biblia a helyes életmódról Törökszcntmiklós. Holnap este 17 órai kezdettel a városi könyvtárban a „Biblia a helyes életmódról” sorozat második előadását tartják, melynek címe: A rossz eredete. Orvosi tanácsok Martfű. A művelődési központban holnap 16 órától „Táplálékod legyen gyógyítód! ” címmel dr. Jánosi Gábor jászberényi sebész szakorvos tart ingyenes előadást korunk egyik leggyakoribb betegségének, az aranyér- és végbélráknak a megelőzéséről és kezeléséről. Napsugárprogramok Szolnok. A Napsugár Gyermekház (Réz u. 1.) ma is várja az érdeklődő gyerekeket szabás-varrás tanfo- lyammal, drámajátékkal, tűzzománcstúdióval, Önfejlesztő Diákkörrel. ISMÉT SZOLNOKON A „LUCA” nyugati bálás áruk vására. Helye: Városi Művelődési Központ Ideje: október 27-28., kedd-szerda 8-18 *108X4/111* Kos (III.21.-IV.20.) Valakinek sikerül a héten zavarba hozni Önt, de ez csak percekig tart, aztán feltalálja magát. Viszont egész héten az esemény hatása alatt áll. Bika (IV.21.-V.20.) Vonzza a romantikus hangulat, szívesen mond igent gyertyafényes vacsorameghívásra, még akkor is, ha ezt állandó partnere rossz szemmel nézi, mivel ő kimarad a „buliból”. Tényleg nem érti, miért féltékeny Önre a társa? Ikrek (V.21.- VL21.) Vidám, vonzó és tele van önbizalommal. Nem csoda, hogy most minden sikerül, sőt sokszor elég valamire gondolnia, és máris teljesül. Élvezze a helyzetet, mert nem tart sokáig. Rák (VI.22.VII. 22.) Mostanában többet foglalkozott idegenek problémájával, mások segítségével, s kevesebbet törődött szeretteivel. Ezt nemcsak megérezték, hanem partnere kifejezetten zokon vette. Oroszlán (VII.23.VIII. 23.) Ingerlékeny, türelmetlen, nem tudja végighallgatni a társát, sőt nem egy esetben veszekedést provokál. Próbáljon meg tízig számolni minden kritikus mondat előtt. Szűz (VIII.24.IX. 23.) (Szerelem) Az egyedülállónak a héten több alkalma nyílik új partner megismerésére, de addig válogat a jelentkezők között, míg azok ráunnak a várakozásra. Mérleg (IX.24.X. 23.) Az élet minden területén alkalmat kap arra, hogy régóta dédelgetett álmait valóra váltsa. Leginkább azonban a szerelemben sikerül tartós egyensúlyt találnia. Skorpió (X.24.XI. 22.) Amennyiben Bika jegyű partner mellett él, most igazán boldognak érzi magát, de az is jó jel, ha e jegy szülöttével hozza össze jósorsa, mert tartós kapcsolatra számíthat. Nyilas (XI.23.- X 11.21.) Szenvedélyes szerelemre lobban egyik közvetlen munkatársa vagy szomszédja iránt. Nincs az a józan érv, amivel bárki meggyőzhetné, hogy a vesztébe rohan. Bak (XII.22.-1.19.) Szívügyekben még mindig a visszafogottság jellemző Önre, és mintha szégyellné partnere előtt is, hogy mit érez iránta. Vízöntő (1.20.11.20.) Új szerelem veheti kezdetét a héten, még akkor is, ha első pillanatban ellenáll. Halak (11.21.III.20.) Amennyiben még nőtlen vagy hajadon, mindenáron a házasságot szorgalmazza. Viszont ha házas, a szabadságát szeretné visszakapni. Szóval, most semmi nem jó épp úgy, ahogy van. T elefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődről! Ez a saját eheti horoszkópod. _j\ Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd előbb a 00/1400 490 76 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát ^1 31 Kos 34 Rák & 37 Mérleg 40 Bak IV ll. e> 35 Oroszlán 38 Skoipió 41 Vízöntő 9 33 Ikrek f 36 Szűz 39 Nyilas 48 Halak A telefonhívás ára percenként: 180 Ft