Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-19 / 247. szám
1992. OKTÓBER 19. Sportextra 7 __________Röplabda NB I. A-csoport__________ A közönség felállva tombolt nők: Lehel SC - Vasas tutto-Mobili (13,14,15) Jászberény, 100 n., v.: Békési, Juhász Lehel: Sápi, Göblyös, Petliak, Nagy M., Pesti, Arisena. Csere: Hallgat, László, Agócs. Edző: Szőke Péter. Vasas: Császár, Danbeinzet, Sza- lontai, Schlégl, Nyári, Demeter. Csere: Domokos. Edző: Sun-De-Li. A válogatottak egész sorát felvonultató Vasas - hárman a felnőtt, hárman az ifjúsági keret tagjai - nem titkoltan győzelmi szándékkal érkezett az idei szezonban egyelőre haloványabb lehelesekhazaiakat. A közönség felállva tombolt, mikor 14-nél egyenlő volt az állás. Agócs két remekbe szabott nyitása után pedig nem akartak hinni a szemüknek, véget ért a találkozó. Magas színvonalú, izgalmas mérkőzést vívott a két együttes. A hazaiak valamennyi játékosa dicséretet érdemel, ám közülük is ki kell emelni Göblyös Judit teljesítményét, aki szinte hibátlan játékával a mezőny legjobbjának bizonyult. (géléi) TFSE - Szolnoki Vegyiművek 3:1 (-14,10, 9, 9) hez. Budapest, 100 n., v.: Simái, Rádi TFSE: Halász, Dunszt, Szvet- nyik, Nagy, Merek, Gödri. Csere: Papp. Edző: Forman József. Szolnok: Lőrinczné, Csertán, Szlivkó, Kmézic. dr. Sikéné, Hajdú- né. Csere: Dlésné, Vasicsek, Ger- gelyfl. Edző: Vasicsek János. A sereghajtó szolnokiak számára kezdődött jobban a találkozó, hiszen ami eddig nem sikerült nekik négy mérkőzésen keresztül egyszer sem, most össze jött. Játszmát nyertek nagy csatában, így először vonulhattak térfélcserére vezetésük birtokában. Sajnos ezzel ellőtték minden „puskaporukat”, az egyetemisták fegyelmeze- ten, jól játszottak, és biztosan fordították meg az eredményt. A negyedik szettben még egyszer úgy tűnt, talpra tud állni a vendégegyüttes (6-9), de a hazaiak előbb gyorsan egyenlítettek, majd pillanatok alatt befejezték az összecsapást. Dunaújváros, 500 n., v.: Hóbor, Ba- bati Dunaferr: Berta, Szűcs J., Szabó, Varga Z., Gebhardt, Varga A. Csere: Rabi, Sallai. Edző: Liszi Ferenc. Vegyiművek: Januscsika, Ülés, Hajdú, Makai, Gulyás, Tóth. Csere: Göblyöst hibátlan nyilasai hozzasegitettekpapp Szűcs Buday Edz6; péter a mezőny legjobbja „címhez” Göblyös keményen meghúzott nyitásaival azonnal magához ragadta a kezdeményezést a házigazda, pillanatok alatt 5-0-ra elhúzott. Ugyan az angyalföldiek ettől kezdve nagyobb ellenállást tanúsítottak, de csak megnehezíteni tudták a remekül játszó kék-fehérek szettgyőzelmét. Térfélcsere után ott folytatódott a találkozó, ahol az előző menet abbamaradt, öldöklő küzdelem dúlt minden pontért. Ebben a Lehel méltó partnere volt esélyesebb vetélytársának. Igazi csapatmunkájuk eredményeként rendre náluk volt az előny, de 9-7-nél váratlanul megtorpantak, amit azonnal kihasznált a rutinos vendégegyüttes. Már szinte elkönyvelték az egyenlítést a fővárosiak, mikor a vendéglátók hatalmas lelkierőről téve tanúbizonyságot több játszmalabdát hárítottak, és megnyerték a második szettet is. Minden energiáját mozgósította a Vasas a harmadik „félidőre”, percek alatt tetemes előnyre tett szert (2-13). Félő volt, a gyors szépítés lehetősége szárnyakat ad a budapestieknek és képesek lesznek a győzelem megszerzésére. Göblyös és Petliak azonban másként gondolták, „összekapták” csapatukat, pontról pontra jött fel a Lehel. Hiába kért gyors egymásutánban kétszer időt Sun-De-Li, nem tudta megfékezni a lendületbe jött Ferenc. Az NB I-es női kézilabda-rangadóról átrándult szurkolósereg előtt lépett pályára a két együttes. Váltakozó küzdelemben tartós fölényre egyikük sem tudott szert tenni. Egészen 6-6-ig haladtak együtt, ekkor azonban meglódult a vendégek szekere, és simán nyerték a szettet. A folytatásban hasonlóan szorosan alakult az eredmény. A játszma közepén úgy tűnt, ezúttal is a szolnokiak örülhetnek majd a végén, ám négypontos vezetésük sem bizonyult elegendőnek. Nemcsak egyenlített, de a vezetést is átvette a Dunaferr. A hajrában drámai csata folyt, szettlabdát hárítva egyenlítettek a hazaiak. Meglepetésre őket viselte meg jobban az előző menet, Illés és Gulyás vezérletével fölénybe került a Vegyiművek. Tetemes előnyéből (5-14) hét pontot megőrizve ismét maga felé billentette a mérleg nyelvét. A negyedik játszma kísérteties mása volt a másodiknak. Szolnoki vezetés után újra fordítani tudott a házigazda, ezzel kicsikarta a döntő „ütközet” lehetőségét. A rövidített játékban a dunaújvárosiak kezdtek jobban (5-1), de a hallatlan lelkesedéssel játszó Tisza-partiak nagyszerű csapatmunkával felőrölték ellenfelük erejét és teljesen megérdemelten nyerték a több, mint két órás összecsapást. Jók: Varga A., Varga Z, Szűcs J„ ill Gulyás, Tóth, ülés. (Csomós) férfiak: Dunaferr SE - Szolnoki Vegyiművek 2:3 (-9,15, -8,13, -12) Táskatánc Mátyás-módra Fotó: novak Happy Birthday! „A Mátyás.” Mára fogalommá vált Szolnokon az iskola neve a tanulmányi eredmények alapján épp úgy, mint a gyerekek testi nevelésének sikerét tekintve. Pedig alig húsz éye, hogy az intézmény megnyitotta kapuit és a nevelők elhatározták, előtérbe helyezik az testnevelést, sporttagozatot indítanak. Pénteken délután zsúfolásig megtelt a Tiszaligeti sportcsarnok. Pedagógusok, egykori tanítványok, szülők és rokonok ünnepeltek együtt a padokat most koptató nebulókkal. Spottagozatos iskola hogyan is emlékezhetne meg fennálásának huszadik évfordulójáról másként, mint tomabemutatóval? Dr. Miskolci Tamás- né igazgatónő kedves szavai köszöntötték a megjelenteket, majd dr. Lengyel Györgyi alpolgármester nyitotta meg .a dísztomát. Lovas András, az iskola tanulója elszavalta a Gól című verset, ezután kezdetét vette az igazi torna. Elsőként a legkisebbek mutatták be, mennyire nehéz az iskolatáska, a következő műsorszámban előkerültek a testnevelés órákról oly jól ismert padok, a „Kosárlabda-bűvölő”-ben a fiúk mutatták be, hogy nemcsak szurkolni járnak Olaj-meccsre, hanem sokat tanultak is a „nagyoktól”. Láthattunk még gúla- és futógyakorlatot, szünet után pedig a város sporttagozatos iskolái mérték össze tudásukat. A Mátyás ezúttal udvarias házigazdának bizonyult, maga elé engedte a többieket. Az első helyen a Belvárosi Alt. Isk. végzett, második lett a Széchenyi krt.-i iskola, harmadik pedig az Újvárosi. Ezt követően a Corvinka táncs- csoport műsorát láthattuk (ugyanazt a programot^ mellyel 1973-ban először léptek fel). A felső tagozatos lányok Pom-pom című gyakorlata következett, végül a záróképben - amikor az összes szereplő a pályára lépett - az előzőleg szereplő ifjú hölgyek a Queen együttes népszerű száma, a „We are the champions” (mi vagyunk a bajnokok) dallamára az olimpiai ötkarikát alakították ki. Valóban bajnokok ők, a lelkesedés, a mozgás, az itjúság bajnokai. szilvási Férfi kézilabda NB i/B Gulyás megrázta magát Törökszentmiklósi SE - Csömöri KK 23-19 (10-8) Szolnok, 200 n„ v.: Zavaczki, Tiba Törökszentmiklós: Tajthi-Kocsis 2, Sípos 1, Szécsi 1, Danyi 5, Baranyi 2, Csuti 5 (3). Csere: Fejes (kapus), Gulyás 7, Laki, Mester, Zsíros. Edző: Kocsis Lajos. Kiállítások: 2, ill. 2 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 7/6. A tavalyi tapasztalatok alapján, durva mérkőzésre készültek a hazaiak, ám mint később kiderült, feleslegesen aggódtak, a játékvezetők kellő eréllyel léptek fel az alattomos ütések gazdáival szemben. Az erre a szezonra egykori válogatottal - Taga György - megerősített csömöriek igazolták jó hírüket, nem ijedtek meg a vendéglátók iramától, kemény védekezéssel próbálták féken tartani a mozgékony miklósiakat. A mikléósiak felvették a „kesztyűt”, férfias küzdelemben rendre néhány gólos előnyre tettek szert. Szerencsére Danyi és Sipos remekül semlegesítette a toronymagasságú Tagát, akinek hiányzó találatait megérezte csapata. A második félidőben Tajthi kapus bravúijaira is szükség volt, hogy ne csökkenjen vészesen a TSE előnye, hiszen társai egyre nehezebben tudták bevenni a csömöriek hálóját. Mikor végre mégis megnyugtatónak tűnő különbségre sikerült szert tennie a TSE-nek, váratlanul lefékeztek, amit azonnal kihasznált az ellenfél. Dudái beállósból dobott góljai partiban tartották a vendégeket. A hajrában Gulyás megrázta magát, bombaerős átlövéseivel szemben tehetetlen volt Zen- tai kapus. Nagy csatában, teljesen megérdemelten szerezte meg a két pontot a Törökszentmiklós. Ha a hátralévő fordulókban a két sereghajtóval szemben begyűjti a papírforma szerinti győzelmeket, ismét az élmezőnyben várhatja a tavaszi folytatást. (gj) Képünkön Gulyás, aki a miklósi gólok több, mint a felét szerezte.