Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-17 / 246. szám

1992. OKTÓBER 17. Kulturális panoráma 9 Megszépült a kultúra pusztamonostori háza. Kétmillió forintot fordított a pusztamonostori önkormányzat a művelődési ház felújítására. Ez a pénz arra volt elég, hogy a múlt századi kastélyépület külső részét rendbe hozzák és a belső festést is elvégezzék. Képünkön a megszépült művelődési ház. (Fotó: Korényi Éva) A tévé háza tájáról Strauss dinasztia Október 20-tól tizenkét kedd esten at a TV 1-en Mit nekünk a közelgő tél, a fagyos november, a jég, a szél, a kint, s bent dúló vi­szály, ha fülünkbe idősebb és ifjabb Johann Strauss mu­zsikál? Mert hát így lesz ti­zenkét kedd estén, amikor is a TV 1-en vetítik a nagyhírű sorozatot. Épp ideje volt, hogy ideérjen, hogy láthas­suk, hallhassuk mi is. Megérdemeltük, megszen­vedtük, de kivártuk. Itt végre Ge- müthlichkeit a világ. Taftok, csipkék, gyöngyök, selymek, bársonyok, csilingelő kris­tálycsillárok, áttetsző porcelán- csészécskék, bennük forró cso­koládé gőzölög, illatoznak a cu­korhavas kuglófok és az abla­kokban a petúniák. Az utcák kö­ve fényes, induló ritmust vernek rajtuk a lópaták. Mintha május lenne mindig, virágzanak a vad- gesztenye fák. A férfiak? Hát szálfa termetű, csillogó szemű, snájdig, erős és bátor mind, s mégis gyöngéd, figyelmes, ami­kor kell, akkor simogató. A höl­gyek karcsúak, gyengék, szen­dék és szemérmesek, sehol sem­mi rohanás, megpakolt cekker, pokróc modor, tele szatyor, se­hol gyilok, tűz, robbanás... Itt csak zene van, zene, keringők, polkák, marsok, elvarázsolok. Porladó emlékek Egy amerikai rendező, Marvin J. Chomsky, nagy nemzetközi összefogással, több európai or­szág pénzéből, s elsősorban an­gol színészek közreműködésé­vel filmre vitte a két keringőki­rály, az apa és fia történetét. Az idősebbb Johann Strauss 1804- ben, Bécsben született (ugyanitt halt meg 1849-ben), 1819-ig brácsás volt, majd segédkarmes­ter lett, míg 1825-ben meg nem alapította önálló együttesét, amely csakhamar a császárváros legkitűnőbb tánczenekara, veze­tője pedig 1835-től az udvari bá­lok igazgatója lett. Közben arra is jutott idejéből, hogy több mint kétszázötven kompozíciót sze­rezzen: indulót, polkát, négyest, keringőt. Ez utóbbiból százötven ma­radt az utókorra. Legismertebb műve a Bécsből közvetített újévi koncertek örökös zárószáma, a Radetzky-induló. Fia, ugyancsak Johann, 1825- ben született (meghalt 1899- ben). Ő még apjánál is nagyobb hírnevet szerzett. A szülői akarat ellenére választotta a zenész pá­lyát. 1844-ben alakította első önálló zenekarát, amellyel - no és zeneműveivel - a kezdetektől nagy sikert aratott. Hangver- senykörútjain 1851-től Európa- szerte ünnepelték. 1872-ben még Amerikában is járt. 1863- tól bécsi karmester-tevékenysé­ge már csak az udvari bálok ve­zetésére szorítkozott. Zenekarát testvéröccseinek, Josephnek és Euardnak adta át, mert főként oprettszerzéssel foglalkozott. Ezek legnagyobbrészt szöveg­gel ellátott, cselekménybe il­lesztett keringősorozatok, úgy­nevezett táncoperettek. De mi­lyen élvezetesek! Ilyen a Dene­vér, az Egy éj Velencében és a Jókai-regény nyomán írt Ci­gánybáró, Zsupánnal, Saffival, Barinkayval. Keringői közül talán a leghí­resebb a Kék Duna keringő, amely ugyan az 1867-es bécsi bemutatón megbukott, de annál nagyobb sikere volt még ugyan­ebben az évben Párizsban. Az­tán ugyancsak szívesen hallgat­juk a Mesék a bécsi erdőről (1868), a Bécsi vér (1871), a Császárkeringő (1888) dallama­it. De ő is - akárcsak atyja - mes­tere volt a polkáknak és az indu­lóknak is. Képességeit Brahms és Ri­chard Wagner is elismerte, s el­ismerik az azóta született gene­rációk is mind. E filmsorozatban megszemé­lyesítője Anthony Higgins; aki igyekszik oly szemrevaló és vonzó lenni, mint a legenda sze­rint ő volt. Józsa Ágnes Rinaldo Rinaldini a Szigligetiben _ A megtért rablóvezér Hegedűs D. Géza eredetileg „csak” rendezőként jegyzé e pre­miert, aztán ő lett az előadás fősze- ^ replője is; úgy alakultak a dolgok, s-végül1 neki kellett magára öltenie Rinaldo jelmezét. Mi tagadás - ál­lapítsuk meg elöljáróban - ez a rab- lóvezér-szerep egészen jól áll neki. S ez az előadás szerencséje - no meg a nézőé is! - és egyben a szen­zációja. Hegedűs Rinaldinije mint egy romantikus kalandfilm hőse lép elénk, megnyerő, rokonszen­ves, férfias, bátor, ügyes, tisztalel­kű rablóvezér. Aki úgy dönt váratlanul, hogy a tisztesség útjára lép; elég a zsi- ványságból, fosztogatás helyett jöjjön valami más, valami neme­sebb! Ebből az elhatározásból akár egy shakespeare-i mélységű drá­ma is kinőhetne a színpadon - de sajnos nem nő ki, még csak vala­mire való komédia is alig-alig jön ki belőle - szövegkönyv Fábri Pé­ter. Mondjuk ki: ez a dráma, pon­tosabban a dráma valójában nincs megírva. Vannak motívumok, vannak figurák, vannak helyzetek, de mindez nem drámai belső szük­ségszerűség szerint szerveződik, hanem a véletlenek játéka csupán. Mit is látunk a színen? Látunk füstöt gomolyogni - kifejezés he­lyett drámai ködösítés - szaga van, ereje semmi; látunk rablókat, iga­zán rablóknak öltözve, akiknek egyetlen mániájuk, hogy szeretett vezérükről véletlenül sem monda­nának le; bugyuta zsandárokat, akik rendre összegabalyodnak azokkal, akiket üldöznek, aztán előkelő bárót és szerelemre éhes, pipiskedő kisasszonyt (akár egy operettben); egy tevékeny asz- szonyságot, aki hajdanán a rossz­lányok mesterségét űzte, s úri­hölgyként is megmaradt közönsé­gesnek; s hallunk egy Nagy Öreg­ről, no meg egy összeesküvésről, melynek szálai vékonyak és homá­lyosak és túl messzire nyúlnak. Mint kiderül, a suttogva emlege­tett Nagy Öreg kezében futnak össze, amibe hősünk, Rinaldo is belekeveredik szentnek és igaznak hívén az ügyet, ami végül is az ellentmondást nem tűrő,rút hata­lom maga: aranyló széken, fönn a magasban, ott trónol a Nagy Öreg. Aztán... eldurran a fegyver kétszer is, - némi riadalmat keltve a néző­téren; karcsú vitorlás döcög be a színre, hogy a bolygó Rinaldinit repítse tova (romantikus elem), és előlép a falból - hogy is került oda?! - ama “Kőműves Kelemen­né”, akit ugyebár béfalaztak egy­koron magos Déva vára erős kőfa­lába, ahogy a ballada is mondja. Van itt minden furcsa sokféleség­ben. És el ne felejtsem, e közben da­lok hangzanak fel, komoly monda­nivalóval az életváltás értelméről - „elegem van az énemből, keresnék helyette valami igazi lényt” - énekli például Rinaldo; dal az iga­zi célról, de némi iróniával, s dalra fakad “Kőmívesné asszony” is - a népiesnek paródiája. S a fődal, a tekintélynóta, amely a félelemről beszél, mit beszél, dübörög, ordít a tiltakozó dalok modorában. A hatalom, melyet eleddig az ostoba zsandárok testesítettek meg, kiken csak mosolyogtunk, most alapo­san ránk ijeszt, fent a korlátlan te­kintély, a Nagy Öreg, lent pedig „alattvalói” sötét lepelbe burko­lózva. Micsoda sötét, titokzatos banda! Szinte beleborsódzik a há­tunk. Kissé meglepő ez a hang, ez a fordulat, ez a finálé a könnyed, olykor parodisztikus, ironikus já­ték végén! Meg is dermed a néző­tér egy pillanatra; hát íme, ez sült ki az egészből, suttogja valaki mel­lettem csendben. S csak lassan ocsúdik a közönség, hogy azután tapssal köszöntse Hegedűs D. Gé­zát, erőteli játékát, a játékosokat, no meg azt, hogy ott ülhetett, részt vehetett ő is az évadkezdő ünnepi nyitányon. Rendezőként Hegedűs megtet­te, amit lehet, a színészek is. Bár, csak sajnálni lehet például Szere­lni Zoltánt, aki szerep híján maga próbált valamit előcsiholni tehet­ségéből, saját gyártmányú humort produkál a csetlő-botló piktor fi­gurájában; dicsérhető Illés Edit igyekezete felvágott nyelvű ko- mornaként, s Császár Gyöngyi or­denáré úrihölgye. Czibulás Péter egy-egy ötlettel kísérli meg érde­kesebbé tenni a báró alakját.A Nagy Öreget megtestesítő Káko- nyi Tiborra pedig azért figyelhe­tünk fel, mert „diktárora’ ’ újszerű­én van megfogalmazva, félelmete­sen joviális alak. Az előadás egyébként gördülékeny, hála a magabiztosan működő színpadi technikának, s a hangosítás is első­rangú, a zene mai,könnyű, de ha­tásos muzsika - Gallai Péter - jól szól mindvégig. Amit viszont hiá­ba várunk, a beharangozott “bű­vészmutatványba trükkös effek- tek;a műsorfüzet jelzi.a színpadon azonban nyomát se lelni. Vagy épp az a trükk benne,hogy nem lát­szik? /Állítólag trükkös az,aho­gyan a befalazott asszonyság a fal­ból kilép!/ A programfüzet különben az előadáshoz rangos irodalmi hátte­ret is rajzol, bizonyos Vulpiusról is beszél, aki a nagy Goethe sógora­ként épp a Rinaldo megírásával került be a pantheonba. Ily komoly formában, ezzel a mostani Rinal- doval kapcsolatban túlzás emle­getni az irodalmat-úgy vélem még inkább felesleges szóba hozni a halhatatlanságot. És mégis, aján­lom, járuljanak oda ehhez a Rinal­do Rinaldinihez, hátha csak a jegy­zetíró szemüvege volt - a bemuta­tón - homályos, netán túlzottan is sötét. Valkó Mihály A címszerepben Hegedűs D. Géza A „legnagyobb magyar” Tiszafüreden Eredetiben Bemát Gáspár, a Tiszafüredről elszármazott hír­lapíró Jókai lapjában, az Üstö­kösben írta meg az eseményt. Nekem özv.Lipcsey Imréné me­sélte el a történetet. Katika néni sokáig őrizte a cikk hiteles máso­latát, melyet Lipcsey Adám, a „Borsszem Jankó” neves zsur­nalisztájának fia küldött el csa­ládjának. Sajnos, ez a dokumen­tum valahol elkallódott, de Kati­ka néni minden mozzanatra em­lékszik:- Az esemény 1844-ben tör­tént. Széchenyi István a Felső- Tisza vidékéről hajózott Tiszafü­red felé. Társaságában vízügyi mérnökök és hajózási szakem­berek voltak. A gőzhajó a régi tiszai strand helyén kötött ki, ami akkor Józsa Gyuri földbirtokos portájának vége volt. A Pannónia nevű hajó fedélzetéről lépett partra „a leg­nagyobb magyar”. Józsa Gyuri a híres Kuli-féle tiszafüredi nye­reggel és egy borral töltött csikó­bőrös kulaccsal köszöntötte a grófot, aki így válaszolt: „Ez a nyereg emlékeztetni fog arra, hogy mindig a dolgok tetejére üljünk, ebből a kulacsból pedig egy életrevaló nemzet egész­ségére iszom.” Széchenyi elfo­gyasztott egy halpaprikást, és azt mondta Józsa Gyurinak: „Jó ez Gyuri, de hidd el, több fér a főbe, mint a hasba.” A gróf később Tiszaroff irá­nyába hajózott tovább, ahol is­mételten kikötött. A csodára összegyűlt a környék népe - írta a korabeli tudósítás. Úgy gondolom, a hely min­denképpen megérdemelne egy emléktáblát. percze Az énekes clown Halló! Kovács Kati? Katit hívom telefonon.-Szia. A Balaton TV Tóparti trace sparti című műsorában csinált velünk egy órás beszélgetést Juszt laci. Azóta eltelt egy év. Mit csinálsz most? Mintha kevesebbet hallanánk rólad. .- Most Szlovákiába járok koncertezni. Tom­boló teltházak. Készül a tizenhatodik nagyle­mezem, a Manhattan együttessel próbáljuk összehozni.- Hány kislemezed jelent meg eddig?- Száznál több. Nem tudom pontosan, nem számolom.- Ez elképesztő. Örömmel írom le, mert a kollégák nagy része panaszkodik.- Ezek az emberek nem tanultak meg harcol­ni, mint mi, annak idején.- Vannak új elképzeléseid?- Én vagyok az az énekesnő, aki a legtöbb zenekarral énekelt. Nem zárkóztam el semmi­lyen irányzattól, ami belefér a pop kategóriába. Spirituálé, Ava Maria, hard rock vagy Albinoni Adaggioja, de a sanzon sem áll távol tőlem.- Filmeztél is...- Igen. Nagy büszkeségem, hogy a Miss Ari­zona című filmben senki nem jön rá, hogy én énekelek, amíg nem látja meg a nevem kiírva. A rendező szerint teljesen félretettem „Kovács Katit”, és mint színésznő játszottam el a hangommal a dalokat. Kell ennél szebb dicsé­ret?- Ismerve sokszínű pályafutásodat, akarsz-e a mai tiniknek is a kedvence lenni?- Nemcsak a tiniknek. A Lambada magyarí­tásánál az a mondat hallható: „Adj egy puszi­kát!” Mondhatnak amit akarnak, egy olyan réteget sikerült ezzel megnyernem, amelyet nem lehet eléggé becsülni: a három éves gyere­keket. Imádom a szeretetüket, ahogy táncoltak a színpadon. Nem szabad célirányosan csak egy korosztálynak tetszetni magunkat. Mindegy, hogy kiktől kapjuk a szeretetet: a békéhez ve­zet! Ez egy jó út! A zene óriási hatalom és erő. Élni kell vele...- Kedvenc szerzőid?- Akik sikert hoztak, azokat szeretem. Neve­ket ejvből nem említek.- És Koncz Tibor? Régi fájdalmam, hogy a lemezeken nem mindig tüntetik fel a nevét, holott minden szá­mom zenei kíséretét Tibi csinálta, és csinálja most is. Az első hangtól az utolsóig. Sok régi felvételem dzsessz-rock kísérete ma is modem­nek hat az ő hangszerelésében. Most utólag köszönöm meg neki ezt az alapos, és nagyon nehéz munkát. Ezt feltétlenül írd meg. Fontos!- Új sikerélményeidről is beszélnél? Kovács Kati portréja- Igen. A Hanglemezgyár kiadott dalaimból lemezt, kazettát és CD-t. Éz feldobja az embert.- Kati! Hajdanán sok közös műsorban lép­tünk fel. Számtalanszor figyeltelek oldalról vagy nézőtérről. Szerintem te vagy az énekesek között a legnagyobb clown. Vállalod ezt?- Boldogan! Nagyon szeretem a humort, a cinkosságot a közönséggel. Persze nem az ol­csó szélsőségekre gondolok. Attól viszolygok. Te meg én, hasonló alkatúak vagyunk ebből a szempontból.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents