Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-13 / 242. szám
.1 Á S Z-N A G Y K U N-S / () L N () K MEGYEI NAPILAP III. évfolyam 242. szám 1992. október 13., kedd Ára: 13.80 Ft ✓ Göncz Árpád Bécsbe utazik Magánlátogatásra az osztrák fővárosba utazik október 14-én Göncz Árpád, hogy részt vegyen az Akzent The- aterben „Mérleg“ című darabjának bemutatóján. A köztársasági elnök kétnapos bécsi látogatása alatt találkozik az osztrák PEN klub tagjaival és a tervek szerint beszélget vezető oszták lapok újságíróival. Európa Telecom ’92 Nemzetközi távközlési kiállításnak és fórumnak ad otthont e héten Budapest. A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU), valamint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium által létrehozott 'Európa Telecom ’92 elnevezésű rendezvény- sorozatra 45 országból mintegy 3000 hivatalos vendég érkezett hazánkba. Az ünnepélyes megnyitóra hétfőn a Pesti Vigadóban került sor. Rátonyi Róbert temetése Rátonyi Róbert kétszeres Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész temetése október 18-án délelőtt 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Rátonyi Róbertét a Veszprémi Petőfi Színház saját halottjának tekinti. Helyreáll a „Barátság” Megkezdték a Barátság II. Kőolajvezeték megrongálódott részének kicserélését Nagyhalász térségében. Mint ismeretes, vasárnap a kora délutáni órákban kilyukadt a kőolajvezeték és az üzemzavar miatt a szivattyúk automatikusan leálltak. A meghibásodás oka feltehetően hasonló, mint korábban, vagyis a gyenge minőségű, olasz importból származó csővezeték a varratnál tönkrement. A mostani üzemzavar folytán a talaj felszíne 80 méter hosszan és 50 méter szélességben, tehát mintegy 4000 négyzetméteren szennyeződött. Fagyos éjszaka, hűvös nappal Észak felöl egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet, de néhol még előfordul kisebb eső, zápor. Kedden jobbára napos, száraz időre lehet számítani. A sokfelé erős északi szél holnapra jelentősen gyengül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában plusz 2, mínusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 7 és 12 fok között alakul. (MTI) Télre váró Tisza-tó Döntés október 20-án Kertváros a Széchenyi tövében? Mindenki lakik valahol. Aki szerencsés, saját lakásában. Aki kevésbé: rokonaival él együtt, vagy a létező „lakásszerű intézmények’ ’ közül választ. Kollégiumban, albérletben, munkás- szállón lakik. S aki tud erre áldozni, lakást vesz vagy házat épít, ami jóllehet nem olcsó megoldás, ám mégis bevált módja a lakáskérdés végleges megoldásának. Persze gyanítható, hogy az utóbbiak közül kerültek ki azok, akik tegnap délután részt vettek a szolnoki városházán azon a lakossági fórumon, ahol a szakemberek a megyeszékhely, és ezen belül az egykori Nád, a mostani Kaán Károly út és a Zagyva által határolt terület rendezési tervét ismertették. Az a mintegy 35 hektáros földdarab tulajdonképpen a mentőállomás mögött, a lovasiskolával és az öregek napközi otthonával szemben, a Széchenyi városrész emeletes házaitól csak egy kőhajításnyira található. (Folytatás a 2. oldalon) A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóságnál az elmúlt években az a gyakorlat alakult ki, hogy időről időre téli üzemmódra állítják át a Tisza-tót. A vízszintet az adott időjárásnak megfelelően állítják be, lehetőleg úgy, hogy minden érdekelt fél pontosan tájékoztatva legyen a változásokról. A 127 négyzetkilométeres tározó többféle funkciót lát el; szerepe van a vízlépcsőre telepített erőmű üzemeltetésében, a természet- és környezetvédelemben, a halászatban, vadászatban. A tározóban kialakult szigeteken megszaporodott a vízi madárvilág, jó életfeltételt találtak a különböző halfajták, a halászoknak, biológusoknak ezért fontos tudniuk, hogy milyen helyzetre készüljenek fel. Parlamenti hétfő T őr vényj avaslatok sorozatban Az Országgyűlés hétfői munkanapjának nyitányaként Szabad György házelnök Amerika felfedezésének 500. évfordulója alkalmából, valamint annak apropójából mondott néhány megemlékező szót, hogy az Ország- gyűlés 90 évvel ezelőtt „vette használatba” jelenlegi épületét. A testület ezután számos törvényjavaslat sürgőssége ügyében döntött. így például sürgősséggel kerül a Ház elé az 1992. évi pótköltségvetésről szóló törvényjavaslat, illetve az idei költségvetés alakulásáról, az államháztartás helyzetéről szóló országgyűlési határozati javaslat. A törvényhozás ezután folytatta a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitáját. Több hozzászólás után a vitát későbbi időpontra napolták el. Ugyancsak tegnap folytatták a lakások bérletéről és elidegenítésük szabályairól szóló, valamint a termőföld tulajdonával és használatával összefüggő egyes jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslatok vitáját. Az ülés az esti órákban fejeződött be, a munkát ma folytatják. Az Új Néplap T örökszentmiklóson (4. OLDAL) J Szakiskolai kollégium Jászdózsán . a A két és félezer lelkes Jászdózsán tavaly egy szakiskola: háziasszonyképző nyílt. A környező településekről, a megyéből, de megyén kívülről is az akkori első évfolyamra harminchat végzett nyolcadikost vettek fel. Azóta újabb évfolyam kezdte meg tanulmányait, amelyben huszonkilencen igyekeznek elsajátítani a sütés-főzés alapjait. Szerencsés helyzetben van az, aki közel lakik és naponta be- meg hazautazhat a busszal, akiket viszont messzebbről sodort ide a sors, albérletbe kényszerülnek. Segítendő raj tűk, az ónkormányzat elhatározta: részben saját erőből, részben céltámogatásból tizenöt személyes kollégiumot építtet. A hat és félmillióba kerülő létesítményen egy kft. munkálkodik, és ha hinni lehet az elképzeléseknek, ebben a hónapban átadják. Igaz, ezzel még nincs minden kész, hiszen be is kell rendezni valamiből, valakinek, valakiknek a segítségével... Fotó: Korényi EGYRE TÖBB A SEGÉLYRE SZORULÓ Százmillióra tízezren Szolnokon s Afész-tervek Jászladányban A Tüzép marad, csak átalakul Az idén Szolnokon mintegy százmillió forint jut szociális és gyámügyi segélyre, illetve egyéb támogatásra. Ez húszmillióval több, mint a tavalyi keret, és míg 1991-ben 8 ezer szolnoki kapott valamilyen formában pénzügyi támogatást, addig az idén már körülbelül 10 ezer polgártársunkat kénytelen rendszeresen vagy esetenként pénzhez juttatni a polgármesteri hivatal. A rendszeres pénzügyi támogatásban azok az idős emberek részesülnek, akiknek nincs saját jogú nyugdíjuk. Számukra a mi- nimálnyugdíjnak megfelelő A Pedagógusok Szakszervezete megyei intézőbizottsága alapszervezeti titkároknak, főbizalmiaknak rendezett tegnap délután fórumot Szolnokon. Az eszmecsere témája többek között a kollektív szerződések módosítása volt. De úgyis mondhatnánk, hogy a szerződések megkötéséről volt szó, hiszen mint Mészáros István, a megyei szervezetek konzultatív fórumának soros elnöke - a tanácskozás előadója - megjegyezte, az intézmények egy részében nincs is érvényben lévő kollektív szerződés. S főleg ebből adódnak a különböző munkahelyi viták, amelyek nem egyszer a bíróságon végződnek. összeget, havonta 5 ezer forintot utal ki a hivatal. A szociális segély többi részét az eseti támogatást kérők között osztják ki, egyéni elbírálás alapján a polgármesteri hivatal művelési és népjóléti osztályának munkatársai. Ilyen esetekben általában egyezer-háromezer forinthoz juthatnak az arra rászorulók. Van, aki ezt a pénzt élelmiszerre költi vagy törlesztőrészleteinek befizetésére fordítja, esetleg tüzelőt vásárol. Rendszeres gyámügyi segélyben azok a családok részesülnek, ahol az egy főre jutó jövedelem A megyei szervezetek konzultatív fóruma tekintettel arra, hogy új munkajogi és közalkalmazotti törvény készült - felkért egy munkaügyi bírókból álló csoportot, hogy készítsenek egy kollektívszerződés-mintát a pedagógusok számára. Nos a minta elkészült, s még szinte meg sem száradt rajta a nyomdafesték a tegnapi fórumon már megvehet- ték a szakszervezeti vezetők. A minta minden olyan fontos jogszabályra felhívja a figyelmet, amely védi a munkavállalók, jelen esetben a pedagógusok jogait. Szó van benne a munkaruhától kezdve egészen a felmondási időig. olyan alacsony, ami a gyermekek ellátását veszélyezteti. Eseti támogatásra ebből a keretből is számíthatnak a rászorulók. Érthetően a legtöbb szülő iskolaév kezdetén és végén kéri az ilyen anyagi támogatást. Az említett segélyezésre évi 40 millió forintot áldoz a városi brüdzse. A szociális segélyek és igények adminisztrációja jelentősen csökkenne, ha napvilágot látna a szociális törvény, ami ugyanis jó néhány, ma még kérvényező polgárt alanyi jogon juttatna ahhoz a pénzhez, ami saját vagy gyermekeinek ellátásához elengedhetetlen. Duna-elterelés Környezetvédő mozgalmak értesülése szerint a csehszlovák fél szombaton, a Duna Bizottságban bejelentette: a Duna elterelését október 20-án kezdik meg. A Duna Bizottság magyarországi képviselője tiltakozását fejezte ki a csehszlovák szándék miatt. A tiltakozás kapcsán rámutatott, hogy ez a csehszlovák szándék ellentétes hazánk érdekeivel, végrehajtása esetén a csehszlovák kormány súlyosan megsérti a nemzetközi jog alapvető normáit, számos nemzetközi egyezmény előírását, valamint a lépés komoly ökológiai kockázatot idéz elő a Duna ezen térségében. Talán már ebben a hónapban új üzemeltetője lesz a jászladány i Tüzép- telepnek - tájékoztatta lapunkat Nagy László, a Jászapáti és Vidéke Áfész elnöke. Nemcsak bérlők jelentkeztek, lenne vevő is. Egyelőre a hasznosítás feltételeiről tárgyalnak az érdeklődőkkel. A telek udvarán mindössze egy kis kupac szén maradt, a kerítéstől nem messze néhány cserép, odébb betongerendák fekszenek. A fedett tárolóban néhány ajtó- és ablakkeret vár vevőre. Ez a terület - mondja a telepvezető - korábban tömve volt áruval. A környező településekről is jártak ide vásárolni. Most szinte üres az udvar. Nyáron aránylag jól fogyott a cement, a mész. Most, a tél előtt, a szén és a tűzifa iránt lenne kereslet. A szállítmányok bármelyik nap megérkezhetnek - tudjuk meg a telepen. Nemrég jött 30 tonna szén, ám az egy óra alatt elfogyott. A szállítás azért nem folyamatos - érvelnek a kereskedők -, mert az áremelkedés miatt a bányák visszafogták az értékesítést, és a készpénzes vásárlókat részesítik előnyben. Közben Jászladányban megjelent a konkurencia: több magánkereskedő és fuvarozó házhoz szállítja a tüzelőt.- Nincs szándékunkban bezárni a jászladányi telepet - szögezi le az Áfész elnöke -, ám szeretnénk gazdaságosan üzemeltetni. - Nem kívánjuk ezt a tevékenységet a jelenlegi formában folytatni. Egyébként ez az egyetlen telepünk maradt, melyet még a hagyományos módon működtetünk. A többit már bérbe adtuk. Kereskedelempolitikánkban az élelmiszer-üzlethálózat fejlesztését támogatjuk. A jelenlegi alkalmazottaknak november 1-i hatállyal felmondtak, új építőanyagokat nem, vagy csak minimális mennyiségben vásárolnak, azért, hogy az átadás minél gördülékenyebb legyen. / Égett a napraforgó Tegnap délután negyed négykor Alsószászberekre hívták a szolnoki tűzoltókat. A településen egy Bábolna típusú szárító gyulladt ki, melyben 360 mázsa napraforgót tároltak. Mivel az effajta tüzek oltása rendkívül idő- és munkaigényes, lapzártakor még nem tudtak a kárról becslést adni a tűzoltók. Szakszervezeti fórum