Új Néplap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-09 / 239. szám
I Meplap JÁSZ-N AG YKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Bezárj»h í* Tüzépet Jászladány. A jászladányi Tüzép-telepet a tervek szerint december 1 -tői bezárja a Jászapáti és Vidéke Áfész. Ennek több oka is van: a telepet senki sem akarja bérbe venni, ugyanakkor az árukínálat sem megfelelő, mert az áfésznak nehézségei vannak a beszerzéssel. Ennek pedig a lakosság látja a kárát, mivel helyben nem tudja időben beszerezni a téli tüzelőt. Mégsem adták el a borkombinátot Eger. Mégsem adták el a felszámolás alatt lévő Eger- Mátravidéki Borgazdasági Kombinátot az amerikai Oxford Traiding Ltd.-nek, pedig a legjobb ajánlatot tette az Egervin megvételére - közölte az MTI-vel tegnap a cég felszámolásával, illetve értékesítésével megbízott Reorg Rt. illetékese. Az üzlet - amelyre már előszerződést is kötöttek - azért hiúsult meg, mert az amerikai vevő többszöri halogatás után sem tett eleget foglalófizetési kötelezettségének, tehát a szerződésben foglaltakat nem teljesítette. A Reorg emiatt a szerződéstől eláll, ugyanakkor az abból eredő, 152 millió forintos foglaló iránti igényét fenntartja. Vita a cigányság helyzetéről Budapest. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal mellett működő Kisebbségi Szakértői Tanács október 8-i, soros ülésén a cigányság helyzetét elemezte. A tanácskozás a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivataltól kapott információ szerint a Parlament programjában szereplő „Cigány vitanap” szakmai előkészítését szolgálta. A résztvevők országgyűlési képviselők, cigány érdekképviseleti vezetők, államigazgatásban dolgozók, valamint a témában elméleti és gyakorlati kutatásokat végző szociológus- és közgazdász szakemberek voltak. A vitához rendelkezésre állt mind a kisebbségi hivatal, mind a Roma Parlament szakértői által készített írásos helyzetelemzés. Erősödik a nappali felmelegedés Eleinte kevés felhő, száraz idő várható, majd délutántól nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és elszórtan valószínű záporeső, eső. Az északi szél délnyugatira fordul és megélénkül. Erősödik a nappali felmelegedés. A hőmérséklet délután általában 16-21 fok között alakul. • • Ütemterv szerint épül a Szolnokot elkerülő út November közepén megindulhat a forgalom A Közlekedési Főfelügyelet, a megyei közlekedési felügyelet, valamint a városi közúti igazgatóság szakemberei tegnap helyszíni bejárást tartottak a 4-es út Szolnokot elkerülő második szakaszán. A hatósági szemle során az illetékesek megállapították, a beruházás a kiadott építési engedélynek és az ütemtervnek megfelelően halad, s ha az időjárás nem hoz kellemetlen meglepetést, akkor október végén megtörténhet a műszaki átadás. A forgalom előreláthatólag november közepén indulhat meg, amikor is végre fellélegezhet a város. A már átadott I. ütem az új, 7,2 kilométer hosszúságú útszakasz- szal együtt ugyanis a számítások szerint a Szolnokon átmenő forgalmat mintegy 40 százalékkal mérsékli majd. (Folytatás a 2. oldalon) Mint képünk is mutatja, a Kiskunfélegyháza-Szolnok vasútvonal felett épülő hídon van még tennivaló. November közepére azonban végre elkészül a várost elkerülő út, ahol közlekedési lámpáktól mentesen autózhatunk a 442-es úttól egészen Abony határáig. Fotó: Tarpai Z. Kevesebb taxis - jobb kocsikon Tájékoztató a kormányülésről A kormány szükségesnek látja a taxizás jelenleg érvényes szabályainak módosítását. A mostani, gyakorlatilag szabályozatlan helyzetben ugyanis a taxisok között elharapózott a tisztességtelen üzleti magatartás, és ez akár az ország jóhírét is veszélyeztetheti. László Baiázs kormányszóvivő a tegnapi kabinetülés szünetében tartott sajtótájékoztatón az új koncepció főbb elemeit ismertetve elmondta: a bérkocsizást a (Folytatás a 2. oldalon) Médiaügyben Az ellenzéki pártok / képviselői Göncz Árpádnál A három ellenzéki párt a tárgyalások és a gyors eljárás híve a médiákkal kapcsolatos kérdésekben - erről biztosították Göncz Árpád köztársasági elnököt az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz képviselői, akik tegnap találkoztak az államfővel. Az egyórás eszmecserén az ellenzéki pártok képviselői - a tárgyalási készség egyértelmű kinyilvánítása mellett - ismételten megerősítették, hogy egyidejűleg kívánnak egyeztetni a médiatörvényről, valamint a Magyar Rádió és a Magyar Televízió élén történő személy- cserékről. A találkozót követően Tardos Márton (SZDSZ), Gál Zoltán (MSZP) és Szájer József (Fidesz) egybehangzóan úgy nyilatkozott: médiaügyben minden egészséges kompromisszumra hajlandóak. A privatizáció jegyében / Átalakul a gabonaipar Megszűnik a földrajzi, regionális tagolódás, és a decentralizációt követően a megyei rendszer helyett olyan gabonaipari és -forgalmi vállalatok alakulnak, amelyek egyaránt megfelelnek a termelők és a vásárlók igényeinek. Erről döntöttek az ÁVÜ-ben, miután megvitatták a Földművelésügyi Minisztérium gabonaiparról szóló privatizációs koncepcióját. A decentralizáció célja, hogy a kis helyi üzemeket leválasszák, és azokat önálló egységekként értékesítsék. Ugyanakkor elengedhetetlen egy olyan közraktározási rendszer kialakítása is, amely révén a biztonságos ellátást nem fenyegeti veszély. Várhatóan 3-6 olyan gabonafelvásárló és -forgalmazó cég marad, amely régiónként végzi ezt a tevékenységet. A gabonaforgalmi vállalatok közül háromnak: a Pest, a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Komárom-Esztergom megyeinek már elkészült az átalakulási terve. Az ÁVÜ döntése értelmében e tervek alkalmasak arra, hogy ezek alapján váljanak társasággá az érintett cégek. A többi megyei gabonaforgalmi vállalat azonban ezután dolgozza ki átalakulási programját. (MTI) • • Összességében kedvező a vállalat megítélése Közvélemény-kutatást tartott a Tigáz A hazai gázszolgáltatás ÁVÜ által irányított átalakulása és privatizációja már hosszabb ideje gazdasági életünk napirenden lévő kérdése. Térségünk gázszolgáltatója, a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat vezetése is készül erre a lépésre. A vállalat az elmúlt másfél évben korszerűsítette szervezeti irányítási rendszerét. Az Európai Közösség szolgáltatási műszaki színvonalához igazodó nélkülözhetetlen rendszerek kialakítása most folyik, mint például a controlling és a minőségbiztosítás. (Folytatás a 2. oldalon) w Javuló bonitási index A külső finanszírozás megoldható akár hitel nélkül is Magyarország bonitási indexe az Institutional Investor szerint fokozatosan javul. A legfrissebb hitelkockázat-minősítő lista alapján az index márciushoz képest szeptemberre 0,7 ponttal lett jobb, s jelenleg 42,3 pontot mutat. Az egy évvel ezelőtti mutatóhoz viszonyítva a javulás eléri az 1,4 pontot. Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondotta: a mutatók tükrözik az ország külső pénzügyi helyzetében bekövetkezett jelentős javulást. Már három éve a folyó fizetési mérlegben folyamatosan többlet van. A devizatartalékok megtöbbszöröződtek, és ebben az időszakban az exporthoz, illetve a szolgáltatásokból származó devizabevételekhez viszonyított adósságszolgálati ráta lényegesen javult. Az idén az exportból mintegy 10,5-11 milliárd bevétele lesz az országnak, a szolgáltatásokból pedig 2-2,5 milliárd dollárra számolhat. Az így kialakuló 13 milliárd dollár elegendő a nettó adósságállomány kifizetésére, mivel az szintén 13 milliárd dollár körül alakul. Három évvel ezelőtt még lényegesen rosszabb volt a helyzet, akkor az éves bevételek csupán a nettó adósságállomány harmadát fedezték. (Folytatás a 2. oldalon) NISSAN ___________ NISSAN PRIMERA Ü zletemberek és családok elegáns autója Tágas utas- és csomagtér, sok extra. Hivatalos márkaképviselet: OMTEC Kft. Szolnok, Abonyi út 63. (a KGST-piactól 300 m) Tel.: 56/73-530. Az Ideál Kereskedelmi Vállalat mint az Oktán '89. Benzinkútkezelő BT. beltagja képviseletében, végelszámolás keretében nyílt árverésen értékesíti a BT. tulajdonában lévő Üzemanyagtöltő állomást kikiáltási ár /kútfejek/ térburkolat, világítás, közmű 1.808.000 Ft + ÁFA összes érték: 60,3 %-a, valamint a magyar állam tulajdonában, az Ideál Kereskedelmi Vállalat kezelésében lévő kútkezelő épületet és a hozzátartozó földterületet. kikiáltási ár Épület 704.920 Ft Telekár 487.080 Ft Összesen 1.192.000 Ft + ÁFA összes érték: 39,7 %-a. Kikiáltási ár együtt: 3.000.000 Ft + ÁFA A tartályokban maradt üzemanyag - leltár alapján - a vevőnek tényleges beszerzési áron leszámlázásra kerül. Árverés időpontja: 1992. október 27., 9.00 óra helye: Ideál Kereskedelmi Vállalat 5000 Szolnok, Baross u. 6. Az árverésre 100.000 Ft, azaz Egyszázezer forint bánatpénz letétbe helyezésével legkésőbb 1992. október 20-án 12.00 óráig lehet jelentkezni az Ideál Kereskedelmi Vállalat, Szolnok, Baross u. 6. sz. alatt. A vevő az árverést követően 15 napon belül - a teljes vételár kifizetése mellett - köteles adás-vételi szerződést kötni. *9613/1H*