Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-05 / 210. szám
1992. SZEPTEMBER 5. Az Uj Néplap Jászberényben Jászberény - Vechta Kedves ismerős a képernyőről Igazán nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk: országunk, településeink fejlődéséhez nélkülözhetetlenek a jó nemzetközi kapcsolatok. Ezt vallja, és ezért tesz is a Jászság fővárosának önkormányzati képviselő-testülete. Az elmúlt két év során kapcsolatkiépítő munkájuk eredményeként az olaszországi Conselvé- vel már megkötötték, míg a németországi Vechtával a jövő év júniusában kötik meg az erre vonatkozó szerződést. A jászberényiek és partnereik is komolyan gondolják az együttműködést, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy augusztusban Vechtában és Con- selvében is fogadták városunk küldöttségét. Németországban a két város kapcsolatkiépítésének lehetőségeit vizsgálták, s számos konkrét eredményt is hoztak ezek a tárgyalások. A közeljövőben lehetőség nyílik szakmunká/ Évkezdet az egyházi iskolákban Szeptember elseje a tanév kezdetét jelentette a Jászság jelenleg egyetlen működő egyházi iskolájában, a jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskolában is. A nyári szünetben a többi tanintézethez hasonlóan itt is felújítási munkálatokat végeztek. Az épület külső homlokzatának javítása húzódott csak át az iskolai tanév első napjaiba. Bővítették továbbá a fűtést, kicserélték a folyosó padlózatát, és a nyílászárók teljes festésére is sor került. Megszépült iskolában kezdte tehát az új oktatási évet az intézet 570 tanulója.- Az oktatáshoz a személyi feltételeink jók, s az anyagi lehetőségekhez képest technikai felszereltségünk is megfelelő. Hat pedagógusunk ment nyugdíjba, akiket fiatalokkal pótoltunk - mondta Kalla Tibor igazgató erre vonatkozó kérdésemre. Tőle tudtam meg azt is, hogy valamennyi oktatási programjukat indítani tudták. Az 1-2. osztályban a tanóra kereten belül folyik a hittan oktatása. A 3-8. osztályosok is járhatnak hittanra, de már a tanóra kereten kívül. Az 570 tanuló közül mintegy négyszázan vesznek részt ezeken az órákon. Lehetősége van továbbá a nebulóknak idegennyelv-elsa- játításra is. Angol, német és orosz a választható, s a második idegen nyelv oktatása is megoldható. Az 5-7. osztályokban matematikából úgynevezett nívócsoportokat hoznak létre. Ezzel is a középiskolai továbbtanulást kívánják elősegíteni, hiszen differenciáltan tudnak foglalkozni a különböző képességű gyermekekkel. Idén is indult sporttago- zat, s különösen nagy súlyt fektetnek az egészséges életmód elsajátítására, megszerettetésére. Működik az „Egyházi Iskoláért Alapítvány”, melynek segítségével a tanulók azon tevékenységeit tudják támogatni - táborozás, Cimborakor, színjátszás, kulturális és sportrendezvények -, melyeket közvetlenül központilag nem finanszíroznak. Az oktatás érdekessége, hogy azok az 1-2-os tanulók, akik nem vesznek részt hitoktatásban, a magatartási és viselkedéskultúra szabályaival ismerkednek meg. Á leírtakból gondolom kitűnik, hogy nem fognak unatkozni a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola tanulói a most kezdődött új tanévben. Az pedig, hogy mit és mennyit fognak elsajátítani, már csak rajtuk múlik. Sz. T. sok és szakmunkástanulók vech- tai továbbképzésére, melyet az ottani tartományi kormány finanszíroz. Várhatóan egy-két hónapon belül már utazhatnak is a kiválasztott szakemberek. Nagyon érdekes tapasztalatokkal tértek haza az észak-német kisvárosból - 24 ezer lakosa van - a mezőgazdasági bizottság tagjai. Olyan családi magángazdálkodásokkal ismerkedhettek meg, melyeknek színvonala nálunk egyelőre még elérhetetlennek tűnik. További tapasztalatszerzésre e területen is négy szakembert várnak. A Jászsági Építőipari Szövetkezet egy, a vechtai járásban működő magán építőipari céggel vette fel a kapcsolatot, s lehetőség nyílt közös vállalkozások, vegyes vállalat létrehozására. Sürgősen kőműveseket várnak a németek, akiknek a kedvező időjárási viszonyok miatt télen is tudnak munkát biztosítani. A kórházak közötti kapcsolatfelvétel első lépéÁtalakult és bővült a Vasutasklub a vasútállomás mellett. A biliárdteremben két amerikai biliárdon játszhatnak, míg az udvarban szabadtéri teke biztosítja a szórakozást a betérő látogatóknak. A nonstop nyitvatartású vendéglátó- helyen a múlt hét végén birkavacsorát rendeztek, melyen több mint százan vettek részt. Á házias, bográcsban készült paprikás mindse jászberényi nővérek vechtai tovibjaképzése, letet. Ott ugyanis ezzel is föglalraznak. Kulturális és sportcsoportok cseréjére is sor kerülhet 'a íovábbiakban. Különösen nagy volt az érdeklődés a társastánc, a kórusok és zenekarok, valamint a gyermek labdarúgók iránt. Utóbbiak részére évente nagy nemzetközi tornát rendeznek, s az 1993-as küzdelmekre a megbeszélések értelmében a JSE fiataljai is várhatják a meghívót. Vechtában egyébként a jászberényi küldöttség a tartomány legnagyobb ünnepségén, a hat napig tartó Stoppelmarkton - magyarul: tarlópiac - is részt vettek. Ennek méretéről talán elég annyit megjegyezni, hogy a hat nap során mintegy 600 ezer ember fordult meg az ünnepség területén, ahol kirakodóvásár és csodálatos vidámpark, s természetesen sörsátrak egész sora várta a vendégeket. Szántai Tibor össze 70 forintba került személyenként, savanyúsággal együtt. Áz üzletvezető Kispál Tamás azt tervezi, hogy rövidesen halászlé- és pacalvacsorával kedveskedik vendégeinek. A nyugdíjasoknak - ha ott fogyasztják el, vagy ha elviszik is - még külön kedvezményt ad, hogy ők is megkóstolhassák a „finom Ha van, akkor miért nincs? Volt időszak, amikor azért szidtuk a Lehelt, mert tudtuk, hogy létezik és termel, a boltokban mégsem találtuk meg a hűtőgépválasztékát. Most megint szidhatjuk, hisz a Lehel, illetve Electrolux kombinált hűtő- és fagyasztószekrényeinek csak a mintadarabjait vehetjük szemügyre, legalábbis a herényi és a szolnoki mintaboltban. Azt mondják a kereskedők, hogy a kft. fővárosi szaküzletében mindenféle készüléket lehet kapni. Ez persze sem engem, sem más megyei vásárlót nem vigasztal. Nemsokára kapnak árut - próbálnak megnyugtatni a boltokban. Természetesen lehet venni hűtőszekrényt, kicsit, nagyot, egy- és kétkompresszorosat, csak nem Lehel vagy Lehel-Zanussi márkajelzéssel, hanem Philips, Gorenje és más nyugati terméket. Méghozzá hasonló árban, mint a Lehel. Mi, magyarok kezdünk elké- nyelmesedni. Tudjuk, látjuk, halljuk, a világ szinte bármelyik autóját, televízióját vagy éppen úszómedencéjét megvehetjük forintért. Igaz, többnyire nem telik rá, de jóleső érzés, hogy ezek a nyugati óriás cégek minden eszközzel igyekeznek elnyerni a magyar vásárlók kegyeit. Az Elekt- roluxnál úgy tűnik, mkásképpen van mindez, a megyei fogyasztó sokadrangú a hatalmas svéd vállalatbirodalomban. Amikor az Electrolux bekebelezte a Lehelt, azt hittük, reméltük, hogy eljött a bőség korszaka, mondván, a svédek elsősorban piacot vettek, s csak másodsorban egy gyárat. Nem tudom, mi lenne a General Motorszal, a Sonyval, a Procter & Gamble-lel és más „multival”, ha termékeit a potenciális vásárló csak üveg mögül szemlélhetné. Bizonyára hamar elfelejtené mindenki, hogy létezik ilyen cég. Most már viszont azon gondolkodom, hogy milyen kombinált hűtőszekrényt vegyek. A Lehel (Zanussi) helyett. Ázt majd megnézem a reklámokban. Électro- lux, és ez biztos. Eddig leginkább a Jászsági Népi Együttes kiváló táncosaként és koreográfusaként ismertük Peterbencze Anikót, újabban viszont egyre gyakrabban találkozhatunk vele a képernyőn is.- Tulajdonképpen hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a Magyar Televízióval? - kérdeztük a minap a 14 hónapos és első osztályos kisfiúk édesanyját.- Lassan két éve, hogy a tévéhez kerültem. Annak idején Tiszta szóval címmel az anyanyelvet, a népi kultúrát bemutató műsort csináltunk, melyet havonta láthattak a nézők. De már előtte is dolgoztam a helyi kábeltévénél, mint külső munkatárs. Egy éve, amikor megszűnt a népi hagyományokkal foglalkozó műsor, akkor a szerkesztő beajánlott a Híradóhoz. Ott megnézték a kazettáimat, és felvettek három hónapos próbaidőre.- A Híradóban már nemcsak kulturális témákat dolgozol fel, hanem gazdasági jellegű anyagokat is készítesz.- Pesten ugyan népművelés szakon végeztem, de gyakran foglalkoztam gazdasági, társadalmi és szociológiai kérdésekkel is.- Mit szól a család, hogy a tévés elfoglaltságod miatt keveset vagy otthon?- Nekem is ez a gondom, mint minden dolgozó nőnek. Szeretnék minél több időt tölteni a családommal.- Eddigi újságírói, riporteri pályafutásod alatt mi volt az az anyag, amire a leginkább büszke vagy?- Májusban csináltunk a csángókról két filmet, a Panorámába és a Hét műsorba. Most készítünk egy 60 perces filmet, ugyancsak a csángók életéről, kultúrájukról. Ezek voltak számomra eddig a legértékesebb és legizgalmasabb feladatok.- Köszönjük a beszélgetést, és további sikereket kívánunk! falatokat”. Mester a háztetőn A hidegfront betörésekor, a legnagyobb szélviharban is a tetőn láttuk dolgozni Sánta Kálmánt, a Hűtőgépgyár egykori ineósa most nyugdíjasként is foglalkozik a nádtetők felújításával. A szakmát még édesapjától tanulta meg, s gyerekkora óta űzi ezt a nem mindennapi mesterséget. ÚJ HELYEN A KÖNYVESBOLT. Három hete új helyre, a Lehel vezér térre költözött a Jászsági Áfész könyvesboltja. Az üzlet, melynek régi helyén papír- és írószer-kereskedés létesült, most talán még közelebb kerül az olvasókhoz - remélik a bolt dolgozói. Hárommillió-hatszázezer üveg sör A Jászsági Állami Gazdaság legsikeresebb üzletága a forró nyári időszakban minden bizonnyal a sörpalackozó volt. A havi 11 ezer hektoliteres átlaghoz képest augusztusban rekordmennyiséget, 18 ezer hektoliter kőbányait töltöttek itt üvegekbe, 3 millió 600 ezer palack hagyta el az üzem kapuit. A palackozó hétköznapokon három műszakban, szabad- és ünnepnapokon pedig két műszakban ontotta a hőségben rendkívül kelendő folyékony „kenyeret”. Szép sikerrel szerepelt a jászberényi Jász Kertbarát Kör a Mezőtúron megrendezett országos mezőgazdasági termék- és termelőeszköz-kiállításon, ahol a KKOSZ vándordíját nyerték el. Felvételünkön a vándordíj átvételének pillanata látható. Fotó: Korényi Éva Szerkesztette: Laczi Zoltán Fotó: Nagy Zsolt Kedvezmény a nyugdíjasoknak A vacsora után a jó bor biztosította a hangulatot