Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-30 / 231. szám

1992. SZEPTEMBER 30. Sport 15 \ Szóváltás volt, harag nincs Bizonyára többeknek fülé­be jutott már, hogy a múlt hé­ten, mielőtt az Olajbányász kosárlabdázói a Pelikán szál­ló elől elindultak Pécsre, Re- zák László edző és Kékesi Ist­ván szakosztályvezető össze­szólalkozott. A dialógus a bu­szon ért véget sokak füle hal­latára, ám szerencsére a csa­pat olyan játékot nyújtott a Mecsek alján, amely majd­hogynem elhomályosította a két szakember afférját. Az egyesület vezetésének kéré­sét, miszerint az eset tisztázá­sáig ne írjunk semmit a tör­téntekről, betartottuk. Teg­nap délelőtt aztán minden ér­dekelt megjelent Treffer Ta­más szakosztályelnök irodá­jában, hogy tiszta vizet öntse­nek a pohárba. Megtették. Az elnök tájékoztatása sze­rint mindkét fél elismerte sa­ját hibáját, és hajlandó volt a békülésre. Rezák mester el­mondta, újból végiggondolva az elhangzottakat úgy érzi, a kelleténél elhamarkodottab- ban nyilvánított véleményt Kékesi Istvánnak, aki viszont vállalta, valamivel több belső szakmai információt osztott meg a szurkolókkal, barátok­kal, mint amennyi rájuk tarto­zik. A meghallgatások végez­tével valamennyien a „hajrá Olaj“- felkiáltással, egymás tenyerébe csapva (akár a meccsen) álltak fel az asztal- \ _____________________________ tói. Tehát szóváltás volt, de harag nincsen. Treffler úr egyébként el­mondta azt is, a két sportveze­tő megjelenik a csapat előtt és úriemberek módjára, a másik fél emberi méltóságát és az együttes érdekeit messzeme­nőkig szem előtt tartva, meg­nyugtató módon, egyszer­smind pontot tesznek a szó­párbaj végére. A szakosztály ezentúl hetente összeül az ak­tuális kérdések tisztázására, így a jövőben nem fordulhat elő az, hogy valakiben felhal­mozódhassanak a problémák, netán az indulatok. Ennyi és nem több, ami a pécsi meccs előtt történt. Nyilván csak az képes szélső­séges megnyilvánulásokra, aki rajongásig szereti csapa­tát, ami azonban nem jelent­het mentséget. Tudjuk jól va­lamennyi kosárszurkolóval egyetemben, az eddigi ered­mények nem igazolták a felfo­kozott várakozást, a paksi ve­reség után a győzelmek nem voltak meggyőzőek. De ezek a tények nem jelenthetik a ra­jongók pálfordulását, mert a fiúk a hosszú és kemény felké­szülés után napjainkban is rendkívül szívósan dolgoz­nak. Ha a jövőben hasonlóan cselekednek, az eredménynek hamarosan jelentkeznie kell. Kis türelmet addig, min­denkitől! (néder) _____________J Férfi kosárlabda NB II. Szolnoki öröm, kunszenti bánat A hét végén dupla fordulót bonyolítottak a férfi kosárlabdázók másodosztályában. Megyei csapataink szereplése felemásra sikere­dett, hiszen az újonc Szolnoki TE ugyan mindkétszer győzött, a Kunszentmárton és a Karcag azonban vereséget szenvedett. Szolnoki TE - Szegedi DKE 104-48 (59-21) Szolnok, 100 n., v.: Erdélyi, Mocsai SZTE: Földvári 7, Szalai 12, Pálszabó 4, Molnár 6, Tóth Z. 2116. Csere: Várady 2, Abonyi 10, Stumpf 816, Pásztor 8, Vécsey 10, Pór 1616. Edző: Szalay Ferenc. Jól debütált a szolnoki együttes, végig óriási fölényben játszott, ilyen különbséggel is megérde­melten győzte le fiatalokból álló szegedi ellenfelét. A találkozó leg­nagyobb izgalmát Molnár Gábor fejsérülése okozta, a center kórhá- . I zi ápolásra szorult. Kiskunfélegyházi KC - Szolnoki TE 71-87 (38-47) Kiskunfélegyháza, 200 n., v.: Lengyel, Vályi SZTE: Földvári 15/15, Tatai 8, TóthZ. 1713, Vécsey8/3,Pór21l6. Csere: Abonyi 2, Stumpf 16/3, Ko­vács. Edző: Szalay Ferenc. Nehéz mérkőzés várt az egyik meghatározó játékosát elvesztő kék-sárgákra, akik az első negye­dórában rendre az egyenlítésért küzdöttek. A félidő hajrájára azon­ban „összerázódott’ ’ a társaság, és megnyugtató előnyre tett szert. A folytatásban zsinórban négy triplát szórtak a Tisza-partiak, ezzel el­döntötték a mérkőzést. A szombati találkozó örömkosárlabdája után vasárnap küzdeni tudásból vizsgá­zott jelesre az SZTE. Nyíregyházi MGF - Kunszentmártoni TE 68-67 (33-28) Nyíregyháza, 150 n., v.: Derű­jén, Jobbágy KUTE: Hovorka 14, Heimann 15, Durkó 6, Vida 11, Boros 19. Csere: Dénes 2. Edző: Durkó Ber­talan. A tartalékosán pályára lépő kunszentiek repülőrajtot vettek, de a folyamatosan belelendülő hazai­ak a szünetig megfordították az ál­lást. Fej fej mellett haladtak a csa­patok a második félidőben is, ám az utolsó másodpercben szerzett nyíregyházi kosár végül a szabol­csiak sikerét eredményezte. Nagykállói SE - Kunszentmártoni TE 94-92 (40-42, 85-85) Nagykálló, 100 n., v.: Demjén, Jobbágy KUTE: Hovorka 8, Heimann 12, Durkó 27, Vida 24, Boros 19. Csere: Dénes 2, Balogh. Edző: Durkó Bertalan. Az a ritka eset fordult elő, hogy alig másfél óra pihenő után ismét tétmérkőzést kellett vívniuk a kun­szentmártoniaknak. Elszánt han­gulatban vetették magukat a küz­delembe, és remek erőnlétüknek köszönhetően minimális előnnyel fordultak. Durkó és Hovorka gyors kipontozódása azonban le­hetőséget nyújtott a nagykállóiak- nak az egyenlítésre, a hosszabbí­tásban aztán már az ő elképzelése­ik szerint alakult a végeredmény. Nagykállói SE - Karcag Épkar SE 128-80 (71-31) Nagykálló, 50 n., v.: Tolnai, Názon Karcag: Papp 8, Fábián 12, Gacsal 2516, Monori 5, Horváth 24. Csere: Gaál 2, Nagy K. 2, Sza­bó 2, Tyukodi, Varga. Edző: Do­bos László. Az első játékrészben a hazai együttes magassági és erőnléti fö­lényét túlzottan tisztelték a karcagi fiatalok, akik hit nélkül csak lé­zengtek a pályán. Szünetben ala­pos fejmosásban részesülhettek az épkarosok, mert a folytatásban fel­nőttek házigazdáik mellé. Rajt előtt az aerobic és a konditorna A korhatár nélküliség garantált... „Másodvirágzás ába” hajlott az aero­bic Magyarországon, és szele megyénkben, jelen esetben Szolno­kon is elhintette „magvait”. A 80-as évek kez­deti „amerikás őrüle­te” után egyre inkább tudatos formát ölt, sőt önálló sportággá vá­lik a versenyaerobic. amelyet a Shmittné Makrai Katalin és kompániája népsze­rűsít szerte az ország­ban. így jutottak el még mácius 12-én megyeszékhelyünkr e, ahol a Szolnoki Testedző és Szabad­idős Egyesület szer­vezésében, az Olaj­bányász sportcsar­nokban tartottak be­mutatót - óriási ér­deklődés kíséretében. Az akkori „vetés” mára hoz­ta meg termését, ugyanis hama­rosan - tervek szerint október 10- e után - négy korcsoportban megkezdődnek a fogalalkozások az SZTE szervezésében. Ezekre természetesen nemcsak a ver­senyzésre éhes hölgyeket várják, hanem minden mozogni vágyót. A hagyományokhoz hűen már az óvodásokat pártfogásukba ve­szik Ribár Zsuzsáék, de az álta­lános és középiskolás lányok mellett a 35 éven felüli hölgyek­nek is külön csoportot szervez­nek, „Konditorna” elnevezés­sel. ' t Aki bővebb információk bir­tokába szeretne jutni vagy már a részvételét szeretné bebiztosíta­ni, az egyesület 56/378-706-os telefonszámán jelentkezhet.-k­VÍZILABDA OB I. Ma az FTC Törley jön Szolnokra Sokan elkeseredetten távoz­tak szombaton a Damjanich uszodából, a Szolnoki Vízügy RC Cola-Vasas Plakett OB I-es bajnoki vízilabda-mérkőzés után. Csalódottan vette tudomá­sul a szurkoló, vezető és játékos egyaránt nem is annyira a veresé­get, hanem annak különbségét, az öt gólt. A sokszoros bajnoktól nem szégyen kikapni ugyan, de mindenki szorosabb eredményt vagy legalább egy döntetlent várt. Ma az október 17-ről előreho­zott mérkőzésen az FTC Törley látogat Szolnokra. Két, eddig nyeretlen csapat összecsapását láthatja majd a közönség. Ez a találkozó valamivel könnyebb­nek ígérkezik mint az eddigi ket­tő, de korántsem szabad elbiza­kodni, mert a zöld-fehérek elleni mérkőzéseknek mindig valami különleges, más a hangulata. A szolnoki játékosok a szombati vereség után fogadkoztak, hogy a vendégeket ma legyőzik. Erre az ad alapot, hogy az FTC Törley játékosállománya alaposan meg­változott, néhány erősségük más­hová igazolt, Pardi pedig eltiltás miatt nem játszhat. A szolnokiak mellett szól a hazai pálya előnye, s talán több jó képességű cserejá­tékossal rendelkeznek, mint el­lenfelük. Kérdés azonban, javul- e a csapatjáték, növekszik-e az önbizalom és a vállalkozó kedv, pontosabbak lesznek-e az átadá­sok és a lövések, szilárdabb lesz- e a védekezés, jobb a helyzetki­használás? És magasan lobog-e a játékosokban a győzniakarás? Szoros csatára számíthatunk, s bizonyára sokat segítene a csa­paton, ha minél többen kilátogat­nának a mérkőzésre, buzdítanák a játékosokat. _____________________________(£ri Mai műsor Labdarúgás. Előké­születi mérkőzés: Kunhe­gyes ESE-Karcag, 15.00. Vízilabda. OB I.: Szolnoki Vízügy RC Co- la-FTC Törley, Damja­nich uszoda, 16.00. KERÉKPÁR Idényzáró előtt a cukorgyáriak A Recognita „Számítástech­nika a Vakokért” Alapítvány az elmúlt hét végén immár harma­dik esztendei eseményeit írta „történelemkönyvébe”. Neve­zetesen egy demonstrációs ke­rékpárversenyen, amely ezúttal is a Városligetben lelt otthonra, dr. Andrásfalvy Bertalan műve­lődési és közoktatási, dr. Surján László népjóléti miniszter, vala­mint Gallov Rezső, az OTSH el­nökének fővédnöksége alatt. A jótékonysági viadalhoz a Szolnoki Cukorgyár versenyzői is csatlakoztak, akik közül a ser­dülő-korú Ivánfi Brigitta két al­kalommal „kerekezett” a dobo­góra. Saját korosztályában - a 14-18 évesek között - mosonma­gyaróvári vetélytársától csupán tíz centiméterrel lemaradva má­sodikként érkezett a célba a 9 km-es távon. Annyi ideje éppen még maradt, hogy kifújja magát, aztán edzője ismét nyeregbe pa­rancsolta a 18-50 évesek kategó­riájában, ahol szintén nem adta alább a második helynél. A fér­fiak főversenyében a legjobb „szolnoki” észt Suvi Toivot, Pa­is (FTC), Vida (Csepel SC) és Fábián (FTC) szorította le a do­bogóról. Háromnapos szünet után idényzáró fellépésüket kezdik meg szerdán a drótszamarasok, amely ötnaposra nyúlik a Schwinn-Csepel Kupa nemzet­közi viadalán. A szolnokiak két csapattal képviseltetik magukat. Az első­ben Szabó Lajos, Molnár Péter, Suvi Toivo és Kukk Martin ka­pott helyet, míg a másodikban Heuschmindt László, Csorvási Zoltán mellé a szintén észt ide­genlégiós Magi Tomas és Putsep Erki csatlakozik. Ma egy 900 méteres „villám­rajtot” tesznek a sportolók, a bu­dai várban és környékén, ezt csü­törtökön a Szentendre és Buda­örs közötti 120 km-es mezőny­verseny követi. Pénteken „ket­tős forduló” vár kerék­párosokra: a délelőtti csapatver­senyben 50 km-t, délután pedig 1 óra + 1 kört tesznek meg a csepeli stadion körül. Szomba­ton Csepel és Ráckeve között 70 km vár a bringásokra, míg vasár­nap a Citadellán 50 perc + 1 kör­rel teszik fel az i-re a pontot - a befejező napot egyébként a tele­vízió is közvetíti. (ko-) Ökölvívás Oláh győzött, Erdei kiesett Vereséggel kezdődött Montrealban a junior világ- bajnokság a magyar ökölví­vók számára. Az Európa-baj- nok 71 kg-os Erdei Zsolt egy orosz versenyzővel szemben maradt alul és kiesett. Utána az Eb-ezüstérmes Oláh Ta­más lépett szorítóba, aki vi­szont pontozással győzött egy japán bokszoló ellen. Oláh már a legjobb négy közé kerü­lésért, magyar idő szerint csü­törtök hajnalban egy bolgár öklözővei küzd. Szántó Imre, a válogatott edzője rövid telefontudósítá­sában elmondta, hogy a kana­dai vendéglátók szokatlanul spártai körülményeket terem­tettek a világ legjobb junior ökölvívói részére. Montreal- tól mintegy 100 km-re egy laktanyában helyezték el őket, ahol 30 ágyas termekben laknak, legalább négy-öt nemzetbeliek egy szobában. Az eredmények továbbítása is nehéz, mert a katonai viszo­nyok közepette a telefont sem használhatják. A vezetőedző azonban megjegyezte, hogy ez az eredményeket nem be­folyásolhatja, hiszen vala­mennyi ifjú hasonló körülmé­nyek között készül a küzdel­mekre. Bér­mentesítés nélkül adható fel POSTAHIVATAL HELYBEN

Next

/
Thumbnails
Contents