Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-28 / 229. szám
4 A szerkesztőség postájából 1991. SZEPTEMBER 28. Hogy ,,Lesz-e még tavasz az erkély alatt?” Szeptember 21-én az idézett címmel adtuk közre - B. J. monogrammal - az egyik szolnoki olvasónk levelét, melyre a Hortobágy Környezetvédelmi Kittől (Debrecen) az alábbi választ kaptuk: Tisztelt B. J.! Engedje meg, hogy a Petőfi S. utcában sárguló hársfák ügyében megnyugtassam. Körülbelül nyolc éve me- legködképzéses szúnyogirtást végzünk Szolnokon - olyan területeken is, ahol sokkal közelebb kerül a növényzettel. (Pl. Tisza- liget, hobbitelkek, Kertváros.) Sehol, egyetlen növényfaj egye- dein sem jelentkeztek fitotoxi- kus tünetek, hiszen a melegköd- képzésnél kijuttatott olaj meny- nyisége ehhez túlságosan kevés. (Ezt az eljárást Hollandiában és más nyugat-európai országokban fólia alatti dísznövények védelmére alkalmazzák, pedig ott a szabadtérinél nagyobb koncentrációt érnek el.) Sokkal inkább az évtizedek óta nem látott szárazság következménye a hársfák idő előtti levélszáradása, mert a növényzet ezzel igyekszik a növényzet a párologtató felületet csökkenteni. Hozzájárul az is, hogy a hársak sekélyebben gyökereznek mint más fafajták szárazságtűrő képességük korlátozott. Kérem, higgye el, hogy egy melegködképzéses kezelés nem jelent nagyobb terhelést a növényzet számára, mint az egész nap füstöt okádó gépjárművek. Mindezek ellenére arra törekszünk, hogy a következő években a kevésbé kömyezetszeny- nyező repülőgépes, lárvairtásos eljárások területét növeljük, és a belvárosból kivonjuk a meleg- ködképzést. (Ez utóbbinál az eddig alkalmazott gázolajos hordozót egy szagtalan és kevésbé szennyező kozmetikai olajféleségre cseréljük.) Célunk, hogy a köztudatban ne forrjon össze a Hortobágy Kft. neve egy elavult, az emberi környezetet károsító eljárással. Nyitottak vagyunk és alkalmazni tudjuk a környezetkímélő, új technológiákat, de ne feledjük, hogy a környezetünkben elsősorban az embert kell megvédeni - egyebek között a szúnyogok inváziójától is. Földesi Gyula ügyvezető mg. mérnök Nevezetes évfordulóra emlékeztek Kossuth Lajos születésének 190. évfordulójára emlékezett a kisújszállási Kossuth Lajos Úti Általános Iskola. Az előkészületeket már az előző tanévben megkezdtük - élve a Suliújság lehetőségével, melynek 2. számában pályázatot hirdettünk „Kossuth Lajos Kisújszálláson” témában. A legsikeresebbet elküldtük a Kossuth Alapítvány által meghirdetett országos pályázatra, ahol 4. lett. (Fiú kamarakórusunk Kossuth-nóták elődásá- val vett részt a versenyen.) Szeptember 18-án emlékeztünk a nevezetes évfordulóra, mely alkalomból - az „Esz-erő- bátorság-akarat” jegyében - az alsó tagozatosok sportnapot rendeztek, és a legjobb csapatok Kossuth Kupát nyertek. Az 5-6. osztályosok az Erzsébet liget színpadán elevenítették fel Kossuth kisújszállási tartózkodásának eseményeit. (A kort idéző kellékek Igen hangulatossá tették a játékot.) A 7-8. osztályosok biciklire ültek, és emléktúrán keresték fel áz Illé'sy család síremlékét, melyen virágot helyeztek el. Megemlékeztek arról, hogy Kossuth Lajos - Kisújszálláson járva - ennél a családnál lakott. Ismereteikről a túra végén, vetélkedőn adtak számot, ami a a kupáért folyó küzdelemmel ért véget. Délután került sor a Kossuth úti épület tetőterében kialakított „Informatikai központ” ünnepélyes átadására, az emlékkiállítás megnyitására. A gazdag program sokáig emlékeztessé teszi számunkra ezt a napot. Végh Erzsébet és Tukarcs Mária Kisújszállás Hiányzott a jóindulat, a ,,betyárbecsület” Szeptember 11-én a feleségem a Rákóczifalváról 14.30 órakor induló busszal szeretett volna a szandaszőlősi, ún. Csollák megállóig utazni. Induláskor mondták ugyan a gyakrabban utazók, hogy „ez a buszvezető nem fog ott megállni”, mégis felszállt - azzal a gondolattal, hogy majd megkéri rá. Sajnos hiába kérte, kénytelen volt a fájós lábaival - botjának segítségével - a „Ne tovább,, előtt leszállni, s ott várakozott a helyi buszra. Ezek után nem hagyhatjuk szó nélkül: ez az úr a Napfény mh. után, a Jókai út sarkán megállt, hogy egy hölgy leszállhasson; a szabályos megállóban már nem volt ilyen jóindulatú... Amennyiben megváltoztatták a korábbi rendet - már azt sem tudjuk, melyik megállóban lehet le vagy felszállni -, helytelennek tartom, ha az utasokat arra kényszerítik: pár kilométer után szánjanak át egy másik buszra. Ez fáradságos és időveszteség. Az ügyben szeretnék tisztán látni. Bajnóczky István Rákóczifalva * * * Dr. Márton Ágoston, a Jászkun Volán üzletágigazgatója válaszol: A távolsági járatnak nincs megállóhelye a szandaszőlősi „Csolláknál”. A busz az 1- es km-kőnél állhat meg először, majd a a Kiss János útnál. Ennek értelmében a buszvezető szabályszerűen járt el a levélben említett, utóbbi esetben. Azonban idős, bottal járó utasról van szó, ezért mi is azt mondjuk, hiányzott a jóindulat. Észrevételét köszönjük, utasunk szíves elnézését kérjük. A Sportextra hűséges olvasója Az Új Néplap régi előfizetője vagyok, s bevallom, a hétfőnként megjelenő Sportextra hűséges olvasója. Nem csoda, hiszen valamikor magam is az aktív sportolók táborába tartoztam. Futballoztam, ennél fogva ez a sportág áll hozzám legközelebb. A mérkőzésekről szóló tudósításokat, az eredményeket mindig figyelemmel kísérem, és örülök, hogy két oldalon keresztül tájékoztatást kaphatok az NB I-től a megyei első osztályú bajnokságokig. Érdekel a sportvezetők, edzők nyilatkozata, a mérkőzésekről szóló, néhány mondatos összefoglalójuk. Szeretem, ha a győztes vagy vesztes együttes vezetői nem a pálya rossz minőségére, a közönség ellenszenves magatartására, valamint a bírói döntésekre hivatkoznak, hanem korrekt módon elismerik, amikor a jobban felkészült - netán szerencsésebb csapat győzött. Nyírő László Szolnok Mesés kerülő (Hare Krisna?) Utcákon, palánkokon, házfalakon, üzletek kirakataiban elhelyezett plakátok merednek rám és csalogatnak a Krisna-hívők találkozójára. Leborotvált fejű fiúk, lányok édesgetnek ugyanilyen célból, elsősorban fiatalokat, de ha úgy adódik, felnőtteket, idősebbeket is. Homályos tekintettel beszélnek egy világról, az ő világukról, ami csak akkor lehet a jámbor leszólítotté, ha az elkötelezi magát. Mintha egy nagy horderejű vállalkozásba fognánk, melyben üzleti partnerünk arra biztat: írjuk alá ezt a „kötelezvényt”, azután meg majd meglátjuk... Persze nem mindig lehet így nekitámadni egy békés járókelőnek, körül kell járni a dolgot. Beszélni, beszélni mígnem meghomályosodik a hallgató tekintete is, akkor aztán elő lehet hozakodni a lényeggel. De jó érzék kell az idő kivárására, nehogy elszaladjon az illető. Addig is lehet beszélni arról, hogy ez egy „kulturális fesztivál”, ami az indiai kultúrát hivatott bemutatni Európában, vagy egy kis kóstolót adni egzotikus ételkülönlegességekből, csábító ingyenfalatokból. Ártalmatlan, szelíd, kedves színfoltjai a városnak elsőre, de az életét becsben tartó embernek már ekkor feltűnik: valakinek szüksége lenne ránk. Valakinek, akinek a kezében ezek a kedves lányok és fiúk csak marionettbábuk. Az első beszélgetés alkalmával még nincs szó arról, hogy a kultúra mögött egy vallás hív bennünket, nincs szó kolostorokról, a Krisna-hívők mindennapjainak szigorú szabályairól: a ve- getariánizmusról, a nemi élet - gyermeknemzésen kívüli - beszüntetéséről, a megbódult fiatalokról, akik sokan elhagyva otthonaikat, eladva tulajdonaikat, többé nem tudnak emberekkel kommunikálni (kivéve, ha toboroznak), és gyalog indulnak kelet felé, hogy meglássák Indiát. A Föld egyik legnyomorúságosabb helyét, ahol milliók éheznek, de a „szent tehenek” vígan jámak- kelnek az éhezők között; ahol az egyetlen megoldás a beletörődés a szegénységbe és a reménykedés, hogy majd a következő életben talán jobb lesz (mert ezt tartalmazza a lélekvándorlás elve); ahol a nemzetközi összefogás ellenére még a mai napig is találnak megnyomorított alsótestű, 10-12 éves lánygyermek-holttesteket, mert sokan még most sem találnak semmi kivetnivalót abban, hogy lányaikat gyerekfejjel férjhez adják... Félre ne értsenek: a demokrácia szabályaihoz véleményem szerint is hozzátartozik a tolerancia, de az is, hogy szabad akarattal eldönthessem: szándékozok- e adakozni a kolduló krisnások- nak újabb plakátokra, szórólapokra, fesztiválokra, „ingyenes ’ ’ kóstolókra, melyek el akarják lepni újra a várost. Mert ha napjaink színes palettája az egyén életében az értékes és a káros parttalan hullámaiként csapódik le, az csak válságot termelhet. Ha valamilyen eszmére, nézetre határozott NEM a válaszunk, attól még nem váltunk intoleránssá, nem vagyunk gyűlöl- ködők, mert ezen cselekvés nem mások ellenére, hanem a magunk védelmére szolgál. Mert túl nagy kerülő lenne, ha az a sokat emlegetett út Európába Indián keresztül vezetne. K. Ferenc Ez a becsületes dolog Mint az Új Néplap régi olvasója, a nagy nyilvánosság előtt is szeretnék köszönetét mondani Kóródi József törökszentmiklósi fiatalembernek, aki a túrke- vei Ványai Ambrus Szakközép- iskola II. évfolyamának hallgatója. A napokban elvesztett autóstáskámat megtalálta és viszszaadta. (A táskában pótolhatatlan irat, készpénz stb. volt.) A mai világban annyi rosszat hallunk az emberekről, különösen a fiatalokról. Álljon itt egy ellenkező jó példa! S. L. Törökszent ni iklós Expressz - ajánlva "\ Szolnokért és másokért Mi tagadás, időnként a szerkesztőségnek olyan levelet is kézbesít a posta, amelynek feladója megró bennünket ezért, vagy azért. Névvel, vagy névtelenül, finoman, vagy szókimondóan, igaztala- nul, vagy jogosan. Nem is haragszunk mi ezekért a bírálatokért, sőt! Szinte mindegyikben van valami megszívlelendő és többségük nem ellenünk, hanem értünk szól. Ha pedig jogtalannak érezzük a kritikát, akkor vitatkozunk vele - éppen e hasábokon. A napokban is hozott egy korholó levelet a postás. Szolnoki feladója többünket is megszólít és elmarasztal azért, mert „alig van nap, hogy az itt élő (mármint Szolnokon) embereket önérzetükben ne sértenék meg. Ettől csak egyre dühösebbek és közöm- bösebbek lesznek még azok is, akik valamit próbálnak tenni.” Később így folytatja: „Karcagon, Jászberényben mindenki tökéletes, minden oké.” Megint később: „Sajnos Önök cikkeikben - legalábbis a megyeszékhelyet illetően - azt erősítik, ami szétválasztja és nem összehozza az embereket.” Ezekkel a bíráló mondatokkal nehéz lenne vitatkozni. Nem azért, mert jogosnak érezzük őket, hanem azért, mert konkrét esetek említése nélkül korhol bennünket. így nem marad más hátra, minthogy kerek-perec elhárítsuk a bírálatot: nem igaz az, hogy Szolnokot, az itt élő embereket mostohán kezeljük, hátrányosan megkülönböztetjük másoktól. A nem létező vitát ezzel tulajdonképpen le is lehetne zárni. Igen ám, de a sorokban, illetve mögöttük olyan gondolatok is vannak, amiről érdemes néhány szót ejteni - nevezetesen lapunk alapállásáról, az újságírók felfogásáról. Nos, mindenekelőtt szögezzük le: távol áll tőlünk, hogy szándékosan valakit is megsértsünk. A sértést és a bírálatot igyekszünk nem összekeverni. Bírálataink megfogalmazásakor sem célunk senki és semmi lejáratása. Azért teszünk szóvá közvéleményt irritáló eseteket, hogy kevesebb legyen belőlük, kevesebb abból, ami szétválasztja az embereket. Nem szaporítani, hanem csökkenteni akarjuk a mindannyiunkiközérzetét rontó jelenségek számát. Sajnos, bírálandó dolgok bőven vannak és meggyőződésünk, hogy e tekintetben az olvasók nem várnak tőlünk elhallgatást. Emellett természetesen azon vagyunk, hogy az emberi erőfeszítésekről, a bíztató kezdeményezésekről, jjaz eredményekről is hírt adjunk. Mindezeket településre való tekintet nélkül igyekszünk megtenni, ügyelve arra a tisztességes hangvételre, mely nem törekszik pillanatnyi újságírói „sikerre”, melyet olvasóink joggal elvárnak tőlünk. Higgye el azt is a Kedves Levélíró, hogy számunkra nem kedvesebb Karcag és Jászberény Szolnoknál, és persze Szolnok Karcagnál és Jászberénynél. Talán az eltérő településnagyság, a „nagy számok’ ’ törvényéből adódó több, esetleg negatív szolnoki híradás sugallja azt az érzést, hogy számunkra mostoha a megyeszékhely. Kedves Levélíró! Bár a bírálatát nem fogadjuk el, mégsem írt nekünk hiába. Újólag felhívta a figyelmünket arra a felelősségre és tisztességre, amely a toliforgatáshoz szükségeltetik. Újra megmutatta azt az emberi érzékenységet, amely ma a közügyeket és az azt tükröző sajtót kíséri. Komolyan vesszük tehát észrevételeit, bár még egyszer leszögezzük, mi szeretjük Szolnokot - meg Karcagot, Jászberényt, Kisújszállást, Zagyvarékast, Tiszaörsöt... és itt felsorolhatnánk amegye valamennyi települését. V ___________________________________________) T iszavárkonyra látogattak Az óvodás korú gyermek számára környezetéből annyi ismerhető meg, amennyi az érzékszervekkel felfogható. Már hagyomány a szolnoki Jósika úti óvodában, hogy a nagy- csoportosok családias kiránduláson vesznek részt a megyeszékhely közelében. így történt az idén is, amikor egy szép szeptemberi napon harminc izgatottan zsibongó gyerek indult a tisza- várkonyi alkotótáborba. A nádtetős igazi parasztház, a búboskemence, a kézzel faragott bútorok, szép szőttesek, mind-mind élményt jelentettek a gyerekeknek. Persze nemcsak a ház, az udvar is ezernyi látnivalót kínált: Volt ott birka, kecske, vadregényes erdős Olvasván a „Kicsöngetés után” című cikket (szerzője Trencsényi Imre - IX. 12.), néhány gondolatom támadt, s az alábbiakat szeretném hozzáfűzni: A hagyományőrző mozgalomban vagyok érdekelt (Pro Patria Szövetség), ami a cikkben nincs elkényeztetve, de a valóságban sem. Szép dolog a cserkészet, és tiszteletem a résztvevőknek, de a hagyományőrző gyerekek is egy bozót, titokzatos pince, szabadtéri konyha; csatát vívhattak a képzeletbeli ellenséggel, és megismerkedhettek a nagyon is valóságos fazekas koronggal. Szinte észrevétlenül röppen el a délelőtt. Elkészült az ebéd is, mely stflsze- rűen gulyáslevesből és kürtöskalácsból állt. Ezután még egy rövid játék következett, majd kifáradva, de emelkedett hangulatban hazafelé indult a társaság. A szép és tartalmas napért ezúton is szeretnénk köszönetét mondani azoknak a szülőknek, akik lehetővé tették, hogy az I. sz. nagycsoportosok kirándulhassanak Várkonyba. Boros Zsuzsanna szülő kicsivel több figyelmet, törődést érdemelnének. Az írás eleve azt sugallja, hogy az úttörőszervezetek utódszervezetei működnek - a volt úttörővezető pedagógusok közreműködésével. Kifejezetten rólunk mindössze hat sorban szól, és ez nem a mi mozgalmunk valóságos képe, súlya a gyermekmozgalmak között. Trencsényi úr mintha kissé úttörőpárti lenne. (Egyébként nem baj, ha színes a paletta, akit az úttörőmozgalom vonz, az menjen oda!) De kérdem én: baj az, ha volt úttörővezető pedagógusok működtetnek hagyományőrző csoportokat? Talán azért, mert ők szeretik a gyerekeket és nem sajnálják a fáradságot most sem, amikor nem kapnak érte egy vasat sem. Miért nem csinálják azok, akik nem voltak uttörőve- zetők? Talán azért, mert akkor sem érdekelte őket a gyerekek szabadideje, meg ma sem? Ez ugyan nem erény. Én például sem pedagógus nem vagyok, sem úttörővezető nem voltam, sőt még úttörő sem, azonban voltam népművelő, s mielőtt polgármester lettem, már akkor volt hagyományőrző csoportom és országos vezetőségi tag voltam; honismereti szakkörös gyerekeimmel pedig 15 éve foglalkozom. Idézet a cikkből: „Magyarország felfedezői néven honismereti mozgalom is indult, illetve ilyen is működik, hiszen az úttörőmozgalomban is szerveztek rendszeres országjáró, megismerő utakat az iskolásoknak.” No igen! Csak ha a gyerekszervezetekről lehámozzák a politikát, akkor mindegyikben ugyanazt lehet csinálni, természetesen több-kevesebb ötlettel. Nagyon szép dolog, hogy a Zöld Szív táborában már tíz település ifjai vettek részt, csakhogy a Pro Patria Szövetség táboraiban - ami a települést illeti - a többszöröse; a Magyarok III. Világtalálkozója keretében megrendezett sárospataki találkozón pedig kárpátaljai, erdélyi, sőt vajdasági gyerekek is! Végezetül azért hadd említsem meg azt is, hogy ha az iskolákat - tisztelet a kivételnek - érdekelné a gyerekek hasznos szabadidő programja, akkor segítenének a szervezésben. A Jászságban pl. csak Jászberényben és Jászjákóhalmán van hagyományőrző csoport. Hol a többi 16 település? Miért van az, hogy Hegyalján egymást érik a csapatok? Talán a Rákóczi hagyományok miatt, vagy ott „pedagógusok” a tanárok? Azon a településen, ahol ferde szemmel nézik, hogy népművelő, könyvtáros vagy más járja a határt 1848-as emlékek után kutatva - zsibongó gyerekcsapat kíséretében -, ott bizony nagy baj van! Ahol nem veszik észre, hogy miért olyan az ifjúság, amilyen, és miért van szükség pl. a hagyományőrző mozgalomra, ott jobb, ha azok, akik a nyelvüket hegyezik, hallgatásba burkolóznak, s próbálnak megismerkedni a gyermek- lélektannal. Fodor István Jászjákóhalma Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Hozzászólás cikkünkhöz Több figyelmet érdemelnek a hagyományőrzők
