Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-26 / 228. szám

1992. SZEPTEMBER 26. Sport 15 SPORTEXTRA-AJÁNLAT Az első olyan hét vége követ­kezik, amelyikről elmondható: teljes a nagyüzem a sportpályá­kon. Ez annak köszönhető, hogy aröplabdázók is „beröppentek” a bajnokságba. Közülük a höl­gyek mindjárt kettős fordulóval nyitottak még pénteken, hogy aztán vasárnap, szűk két nappal a nyitányt követően, ismét harc­ba szánjanak. A Lehel SC lányai budapesti ellenfelet (TFSE) kap­tak a második fordulóban, míg az idegenben kezdő Vegyiművek a tavalyi ötödik helyezett DVSC-t fogadja közvetlenül a vasárnapi ebéd után. Férfi klubtársaik nem csapnak egyszerre a „lovak” közé, meg­elégednek egyetlen meccsel a hét végén. Hosszú évek múltával is­mét a legjobbak között próbál­nak szerencsét Hajdúék, még­hozzá új szakvezető irányításá­val. Péter Ferencnek sok sikert kívánunk pályafutásához, és nem utolsó sorban csapatának is. Nem lesz könnyű az időközben egy Fabulonnal szegényebbé vált Vasas otthonában, hiszen az angyalföldiek jó néhány eszten­deje a középmezőny oszlopos tagjai. De jó lenne őket meglep­ni. Kosárlabdában annyi újság van a nap alatt, hogy az Olajbá­nyász simán verte csütörtökön a PVSK-t és ugyanolyan lendület­tel próbál fellépni vasárnap a Nagykőrössel szemben. Nem árt azonban figyelembe venniük a piros-feketéknek, ha a konzerv­gyáriak netán tartósítani tudják hétközi formájukat, amellyel „lehűtötték” az addig veretlen Baját, akkor nem lesz könnyű „befőzés” a Tiszaligetben az olajosok számára. Kézilabdában a Lehel SC amazonjai Győr legjobbjait fo­gadják sorsdöntőnek is nevezhe­tő összecsapáson. Ugyanis, mindkét csapatnak csupán mate­matikai esélye maradt a négy kö­zéjutásra. Amennyiben a számí­tás bejön, tavasszal már nem ta­lálkoznak egymással, ellenben az eredményeiket magukkal vi­szik a folytatásra. A Rába-parti­f : \ HÁRMASSAL KEZDŐDIK! Felhívjuk tisztelt tudó­sítóink figyelmét, hogy szeptember 26-tól (szom­battól) szerkesztőségünk telefonszáma 56/34-22-11. Kérjük, a hétvégi esemé­nyekről szóló tudósításai­kat már az új számot tár­csázva adják le. V _________________J a k, edzőjük Horváth Lajos hiá­nya miatt (a miskoci ifjúsági EB-n volt a magyar válogatott kapitánya) három vereséggel kezdtek, ám legutóbb hat góllal verték a menet közben trénert cserélő Kisvárdát idegenben. A győriek erőssége a Laczó, Kú­ti páros, és az egykori válogatott kapus Hoffmann. Vendéglátóik­nál Debre bajlódik combsérülés­sel, de remélhetően meggyógyul a kezdésig, míg a' napokban a Sportkórházat elhagyó Kreh- lik Tünde egy hónapos rehabili­tációs kezelés után kezdheti edzéseit. A vízilabda OB I, második és harmadik fordulóját a Damja­nich uszodában rendezi a Vízügy RC-Cola. Szombaton a sokszo­ros magyar bajnok Vasas gárdá­ját vezeti Szolnokra, a máig nép­szerű Csapó „Dudi”. Rutinos rókákkal (Tóth L., Tóth F. és Kosz alkotja a piros-kékek ge­rincét) és két orosz légióssal megerősítve szállnak medencé­be a mondhatni, hazai tinédzse­rek ellen, megkövetve termé­szetesen a csapatkapitányt, Tóth Csabát. Cseh Sándor edző lelkes és fegyelmezett játékra számít fiai részéről, amellyel kompen­zálhatják a két csapat közötti ru­tinkülönbséget. Szerdán ismét bajnoki találkozóra kerül sor az öreg Tisza híd lábánál, a Ferenc­város egyiptomi túrája miatt elő­re hozták a késő őszre tervezett összecsapást. Martfűn a nemzetközi ifjúsá­gi és junior kyokushin karate verseny lesz a szombat délután fénypontja. Utóbbi korosztály „ballagó’ ’ diákjai lesznek a fiúk, míg az ifjúságiak közül a le­ányok női kategóriába lépnek. Több mint százötvenen jelezték indulásukat a három korcsoport­ban, a nagy létszám miatt egye­nes kiesésben folynak a küzdel­mek. A labdarúgó NB Ill-ban nem lesz megyei rangadó, vala­mennyi együttesünk a „hatá­ron” túlról kapott ellenfelet. Kö­zülük csupán a MÁV MTE és a Jászberény utazik, a többiek ott­hon próbálnak szerencsét a hete­dik fordulóban. Egy emelettel alább a Kisújszállás - Kunszent- márton és az Újszász - Tiszafü­red találkozó ígérkezik izgal­masnak és háromesélyesnek. Természetesen a Forma 1. újabb fordulójáról is beszámo­lunk hétfői mellékletünkben, mint ahogyan a szolnoki lövész­verseny mesterlövészeiről, vala­mint arról, hová tűnt az egykori ezüstérmes női vízilabdacsapat? Jégkorong Javul a forma, érik a taktika Már egy hónap sincs hátra ad­dig, amíg bedobják a pakkot az 1992-93-as jégkorong-bajnok­ság első mérkőzésén. Megyénk tavalyi bronzérmese a Lehel HC együttese, ebben az évadban va­lami fényesebb medálra áhíto­zik. Ennek szellemében készül­nek már hónapok óta a jászberé­nyi hokisok, akik a közelmúltban egy rangos nemzetközi tornát nyertek Romániában. A gyer- gyószentmiklósi siker szemmel láthatóan növelte az összetartást a fiúk között, s miután a jeges edzések egyre szaporodnak, a bajnoki versenyláz is szép lassan emelkedik a rajt közeledtével. Kereső Csaba vezető edző és segítője Havrán Péter ezen a hé­ten három alkalommal Székesfe­hérváron tartotta a foglalkozáso­kat, amelyeken a technikai kép­zés mellett a taktikai variációk kaptak hangsúlyt. Kereső mester a tavalyi csapathoz képest jóval masszívabb második sort ígér, és bízik abban, hogy a harmadik és negyedik sor hamarosan stabili­zálódik. Hétfőtől kéthetes edző­táborba vonul az együttes szintén Fehérvárra, azt követően pedig irány Gyetva, Zólyom, Beszter­cebánya, hogy onnan vissztérve teljes lendülettel vessék magukat a küzdelembe a játékosok októ­ber 22-én a bajnokság első fordu­lójában. Ekkor még nem lesz tel­jes a mezőny, hiszen a válogatott dél-afrikai túrán vesz részt. Ker­eső Csaba nem kívánta kommen­tálni a „kirándulást”, nekünk azonban kötelességünk megem­líteni: jászberényi játékosok nél­kül utazik a nemzeti gárda. Érde­kes módon, amikor Szófiába vagy Bukarestbe kellett utazni, legalább három herényi fiú nyert „bebocsátást!’. Vajon Szajka, Bállá és Bugyi mit érezhet ilyen­kor? De visszatérve a bajnoki sor­soláshoz, amely a válogatottakat adó csapatok nélkül indul, az el­ső körben négyes mezőny csatá­zik egymással, az UTE, a Fe­rencváros és az Sz. Volán egy héttel későb kapcsolódik be, és nem akárhogyan. Ha valaki fi­gyelembe veszi az irányított sor­solást, akkor máris kiderül vala­mi turpisság. A második hármas játékna­pon a Lehel HC sorozatban kap­ta ellenfelül a Volánt, az UTE-t és végül az újonc Debrecennel előcsatározó FTC-t. Az ukránok - akik már a ne­gyedik esztendőt kezdik Jászbe­rényben - honosítási kérelmét beadták, s amennyiben kedvező elbírálás érkezik az Elnöki Ta­nácstól, úgy csupán három légi­ós maradt a kék-fehérek állomá­nyában. (ni) Röplabda NB I. A-csoport Minden kezdett nehéz Nők: Lehel SC - BSE Taverna 1:3 (-10,10, -8, -10) Jászberény, 100 n., v.: Béké­si, Huszti Lehel: Petliak, Sápi, Pesti, Nagy M., Arisena, László. Cse­re: Hallgat, Agócs. Edző: Sző­ke Péter. BSE: Szorokina, Glany, Ivanov, Balázs, Kőrös, Ber- cher. Csere: Hornung, Czakó. Edző: Csákó Tamás. A játszmák alakulása - I. szett: 0-7,5-11,9-12. II. szett:5- 2, 7-10, 15-10. III. szett: 2-7, 5-13. IV. szett: 9-3, 10-6, 10- 15(1). A nyáron alaposan megerő­södött fővárosi gárda nem titkol­tan győzni érkezett Jászberény­be. Ennek megfelelően magabiz­tósan kezdett, s rövid i lő datt tekintélyes előnyre tett szert. Nem ilyen bemutatkozásra szá­mított Szőke Péter edző, gyors időkérései alatt megpróbált lel­ket önteni riadt játékosaiba. Saj­nos sikertelenül. A folytatásban sem lehetett ráismerni a tavalyi év meglepetés csapatára, bár a játékosok akaratereje, lelkesedé­se átlendítette őket ekkor a holt­ponton. így a hazaiak gyengébb teljesítményük ellenére is ki­egyenlítették hátrányukat. Ezzel mintha el is lőtték volna minden puskaporukat a Sápiék, esélyük sem volt a vezetés megszerzésé­re. Ugyan Petliak adogatósorba kerülésekor felcsillant a remény, de 5-7 után mindössze már egyetlen pontra futotta erejük­ből .An.'jyedikmen»telején, o­káig úgy tűnt, elkapta a „fona­lat” a házigazda, míg a vendé­gek mintha túl hamar elhitték volna, hogy megnyerték már a találkozót. Tekintélyes előnye birtokában (9-3) váratlanul meg­torpant a Jászberény, s ez alkal­mat adott a budapestieknek a fel­zárkózásra. Két új szerzemé­nyük, a Vasasból érkezett Iva­nov és Czakó egymást felülmúl­va bombázta a Lehel térfelére a labdákat, nem csoda, hogy pilla­natokon belül megfordították az állást. Az egységesebb csapat be­nyomását keltő BSE Taverna megérdemelt győzelmet aratott az új „arcát” egyelőre csak ke­reső Lehel SC-vel szemben. (aj) Még egy edző elköszönt Ha rosszul áll egy labdarúgócsapat „szénája” általában az edző veheti a sátorfáját, az egyesület vezetése megköszöni addigi fáradozásait és közös megegyezéssel felbontja szerződé­sét. Ez így van szerte a világban, a Bundesligától kezdve a magyar bajnokságokig mindenütt. Szokatlan dolog, mikor a „mester” önként adja át helyét az új trénernek. A múlt héten előbb Gorzás Lukács tevékenységét „honorálták” felmondás­sal a kunhegyesi sportkör irányítói, majd pár nappal később a szajoli Németh Ferenc állt fel saját elhatározásából a kispad- ról. Ha öt forduló után kilátástalannak látja együttese helyze­tét egy edző, nyilván nyomós okai lehetnek.- A nyári szünet előtt meg­egyeztünk a játékosokkal, együtt marad a csapat, így előreléphe­tünk az idei bajnokságban, a me­zőny első felében végezhetünk. Ehhez képest a július 22-i meg­beszélésen már nem volt jelen négy meghatározó ember: Orosz, Honti, Kántor, Hegedűs. Helyükre három tehetséges, 17 éves fiatalember került - Kácsor, Nagy Z., Kiss J. -, akik azonban előrébbvalónak tartották a stran­dolást, a sátorozást, mint az edzéseket. Ettől függetlenül bíz­tam benne, a megmaradt tizenkét játékossal is elkerülhetjük a ki­esést. Sajnos rá kellett döbben­nem, a körülmények alkalmatla­nok Szajolban a megyei I. osz­tály kívánalmaihoz. Áz augusz­tusi rajtig mindössze egy(!) elő­készületi mérkőzést tudtunk ját­szani, pályánkon térdig ért a fű, ráadásul a nyári kánikulában egyszer sem locsolták meg. Nem győztem szégyenkezni a kunhe­gyesi utánpótlás-torna szervezői előtt, hogy milyen rossz talajú játékteret bocsátottunk rendelke­zésükre a nemzetközi Kun Kupa ’92-n. Ehhez párosult még a fia­talabb korú játékosok linksége, akik szombatonként hajnalig mulatoztak, így nem csoda, hogy másnap lépni sem tudtak a bajno­ki mérkőzéseken. Kihagyni pe­dig egyszerűen nem tudtam őket, mivel nem voltak többen. Sorra kaptuk a „pofonokat” (Vegyi­művek, Besenyszög, Újszász, Mezőtúr) anélkül, hogy bárme­lyiküknek is lelkiismeretfurdalá- sa támadt volna. Egy órával a vesztes meccsek után már úgy viselkedett a társaság, mintha ők nyerték volna meg a találkozó­kat. A kaput a mezőtúri összecsa­pás tette be. Félidőben két perc­cel később értem be az öltözőbe, s akaratlanul is fültanúja voltam, mikor az ifikorból épphogy ki­öregedett középpályás - rendkí­vül gyenge teljesítmény nyújtott egyébbként az első félidőben - „melegebb éghajlatra” küldte 37 éves kapusunkat. Akkor dön­töttem úgy, nem adom tovább a nevem ehhez a produkcióhoz, befejezem, lemondok. Sajná­lom, hogy így alakult, hiszen má­sodszor dolgoztam már Szajol­ban, de ez a társaság - beleértve a vezetőket is - nem ugyanaz, mint a tavalyi vagy az 1986-os együttes. Nyilván én is hibáztam. Ezért állok fel a kispadról. Hátha az utódom meg tudja menteni a gárdát a kieséstől. Égyedül az ő akarata azonban kevés lesz, ha nem lesznek partnerei, elbuknak. Azóta Mayer Gyulát bíz­ták meg ideiglenes jelleggel az edzések vezetésével. Be­mutatkozása bármennyire is szokatlan - hiszen az új sepü általában jól seper -, kudarccal végződött, hazai pályán szenvedtek veresé­get. Lehet, hogy mégsem Né­meth Ferencben volt a hiba? (Géléi) Kosárlabda NB II -es csapat alakult Szolnokon Nemrégiben újabb meglepe­téssel rukkolt elő a Szolnoki Tes­tedző Egyesület. Ősszel már az „szerkezetváltást” jelentett, amikor az ismert tömegsport­programok mellett (Májusfa-fu- tás, gyermektoma, body-klub) szárnyai alá vette a bomlófélben lévő női labdarúgó csapatot. Im­máron pedig NB Il-es férfi kosa­rasok népesítik tagságukat.- Hogyan jött létre az újabb szakosztály? - kérdeztük Tú- róczy Sándort, az SZTE elnökét.- Egyesületünk elsősorban a szabadidős-sport szolgálatára alakult, de nem zárjuk ki a ver­senyszerű sportolást sem. Az a tapasztalatunk, hogy az igen népszerű kosárlabdában sok az ügyes fiatal, akikből valamilyen oknál fogva nem válik élsporto­ló. Rajtuk kívül lehetőséget kívá­nunk biztosítani azoknak is, akik nem olyan régen még magas szinten kosaraztak, viszont visszavonulásuk után (helyett?) levezetésképpen szeretnének ját­szani. így jött az ötlet: hozzunk létre kosárlabda-szakosztályt.- Kik alkotják a gárdát?- Tóth Zoli a csapat irányítója, a tavaly még Karcagon játszottak közül Poór, Molnár, Vécsei, őket a főiskolások egészítik ki.- Miből tartják fent önmagu­kat?- Egyesületünk más sporttevé­kenységeihez hasonlóan önellá- tóan fog működni a kosárlabda­szakosztály is, vagyis nálunk a játékosok a saját zsebükbe nyúl­nak. Természetesen ez még ke­vés az anyagiak biztosítására, a többit szponzori támogatásokból teremtjük elő. Tudni kell, hogy a csapat tagjai elsősorban a sport­ág szeretetéért és természetesen, ha lesz nézőjük, a szurkolók ked­véért játszanak majd.- Hol rendezik a mérkőzése­ket?- Egyesületünk és a Sportcent­rum közötti rendkívül jó és kor­rekt kapcsolat következtében a Tiszaligeti Sportcsarnok ad he­lyet a meccseknek, amelyet ez­úttal is megköszününk Balasi Péteréknek.- Többen tudni vélik Önről, hogy nem tartozik kedvenc sportágai közé a kosárlabda. Miért karolta fel mégis ilyen lel­kesen ezt a társaságot?- A vízilabda, labdarúgás, at­létika valóban közelebb áll hoz­zám. De egy sportvezetőnek nem a személyes érzelmei alap­ján kell dönteni. Úgy gondolom, számunkra - bármivel is foglal­kozzunk - egyformán köteles­ség, hogy kiáíljunk és dolgoz­zunk bármely sportág mellett, amely után igény mutatkozik. A szolnokiak nem „panasz­kodhatnak” első ellenfelükre, hiszen éppen a tavaly még NB I-ben játszókkal tűzdelt Szegedi Universitas ellen lépnek pályára ma délelőtt 11 órai kezdettel, va­sárnap 10-kor pedig a Kiskunfé­legyháza fogadja a Szolnoki TE együttesét. (kocsis) Hét végi sportműsor Szombat Duatlon. Országos verseny, Új- szász-Parkerdő, gyermekek 9.30, felnőttek 11.00. Kézilabda. NB I. Női: Lehel SC-Győri Sportközpont SE, Jász­berény, Hűtőgépgyári sportcsar­nok, 16.00, Ónodi, Zrinszki. NB II. Férfi: Tiszaföldvár-Ercsi, 16.00. Kosárlabda. NB II. Férfi: SZTE-Szegedi Universitas, Szol­nok, Tiszaligeti sportcsarnok, 11.00. Lövészet. Köztársaság Kupa megyei döntő, Szolnok, Véső u., 9.00, Teke. NB I. Férfi: Szolnoki MÁV Clips Coop-Inota GSC, Szolnok, Körösi u., 11.00. Úszás. Általános iskolák me­gyei bajnoksága, Szolnok, Damja­nich uszoda, 10.00. Vízilabda. OB I.: Szolnoki Vízügy RC Cola-Vasas Piákét, Szolnok, Damjanich uszoda, 17.00, Kosztolánczy, Matyó. Labdarúgás. NB III. Mátra­csoport: Törökszentmiklós-Heréd, 15.00, Jónás, Szolnoki Cukorgyár- Dunakeszi, cukorgyári páíya, 15.00, Kiss Gy. Megyei I. o.: Me­zőtúr-Szászberek, Veres, Szolnoki Ve^viművek-Tószes ("Heves me­gyéből), Martfű-Szajol (Békés me­gyéből). Megyei lí. o. Kunsági csoport: Tiszaderzs-Tiszaörs, Durst. Idegenben szerepelnek: a férfi röplabda NB I. A-csoportjában a Szolnoki Vegyiművek a főváros­ban a Vasas SC ellen, a férfi kézi­labda NB I/B-ben Törökszentmik- lós Nyírbátorban, az NB Il-ben Martfű Kecelen, Túrkeve Rácal­máson, az asztalitenisz NB I/B-ben a Szolnoki Tisza HSE a fővárosban Zugló ellen, a labdarúgó NB III. Mátra-csoportjában a Szolnoki MÁV MTE Pásztón, Jászberény Salgótarjánban a Kohász ellen. Vasárnap Atlétika. Meghívásos megyei gyermekverseny. Mezőtúr, 9.00. Kosárlabda. NB I. Férfi, A- csoport: Szolnoki Olajbányász- Nagykőrösi KK. Szolnok, Tiszali­geti sportcsarnok, 17.00, dr. Valo- vics, Bukta. Előtte ifi 15.00. Női B-csoport: Szolnoki MÁV MTE- Zala Volán MTE, Szolnok, Véső u., 16.00, Major Ú., Kovács P. Ifi 14.00. Röplabda. NB I. Női, A-cso­port: Szolnoki Vegyiművek-Deb- receni VSC, Szolnok, Tiszaligeti sportcsarnok, 13.00, Máthé, Haj­dú. Vízisport. Eldorádó Kupa jets- sky verseny, Abádszalók, Attila- öböl. 10.00. Labdarúgás. NB III. Mátra­csoport: Jászapáti-Balassagj ar­mat, Tóth B., Karcag-Füzesabony, Bakos, Rákóczi SE-Monor, Rá- kóczifalva, Ágoston. Kezdés egy­ségesen 15.00 óra. Megyei I. o.: Újszász-Tiszafüred (Pest megyé­ből), Besenyszög-Kunhegyes, Tóth S., Tiszajenő-Jánoshida, Csé- nyi, Jászalsószentgyörgy-Jászki- sér, Varga F., Kisújszáílás-Kun- szentmárton, Földi. Kezdés egysé­gesen 15.00 óra. Megyei II. o.: Jás­zsági csoport: Alattyán-Kőtelek, Deák, Jászdózsa-Jászszentandrás, Gyurkovics, Jászárokszállás-Jász- boldogháza, Ferenczi, Jászfény- szaru-Jászágó, Csipe, Pusztamo- nostor-Jászladány, Terenyei, Jász- jákóhalma-Zagyvarékas, Uhrinyi. Kunsági csoport: Kenderes-Túrke- ve, Markóth K., Cibakháza-Rá- kócziújfalu, Török, Fegyvemek- Tiszaföldvár, Kormos, Tiszagyen- da-Kengyel, Nagy I., Nagykörű- Abádszalók, Csató. Kezdés egysé­gesen 15 óra. Fegyelmi határozatok: Nagy I. (Újszász), Tóth A. (Jászkisér), Nagy Cs. (Jászszentandrás), Pádár (Kenderes), Vona (Fegyvernek) írásbeli figyelmeztetést kapott. Honti (Martfű), Kalmár (Jászalsó- szentgyörgy), Bukovinszky (Jász- ladány) 1, Négyesi (Kunhegyes), Dobos (Jászágó) 2 bajnoki mérkő­zéstől eltiltva. Idegenben szerepelnek: a női röplabda NB I. A-csoportjában a Lehel SC a fővárosban a TFSE el­len.

Next

/
Thumbnails
Contents