Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-25 / 227. szám
2 Új Sztálin-kultusz Moszkva. Oroszországban az életszínvonal csökkenésével egyre nő az egykori szovjet diktátor, Sztálin népszerűsége - állapítja meg tegnapi számában a Komszomolszkaja Pravda egy közvélemény-kutatás eredménye alapján. A megkérdezettek 49 százaléka ma Sztálint nagy vezetőnek tartja, míg ez a szám a múlt ősszel mindössze 28 százalék volt. Román gazdaság Bukarest. Romániában az év első nyolc hónapjában 22,9 százalékkal maradt el az ipari termelés a tavalyi hasonló időszaktól, és csaknem valamennyi ágazatban hanyatlást jegyeztek föl - közölte a bukaresti statisztikai bizottság tegnap. Igen sok ágazatban - elektronika, kohászat, textilipar, gépipar - ennél sokkal nagyobb, 30-37 százalékos csökkenést jegyeztek föl. A bolgár kormány veresége Szófia. Érzékeny presztízsveszteséget kellett elszenvednie a bolgár parlamentben a Filip Dimitrov vezette kormánypártnak, amelyet először szavaztak le a törvényhozásban a tavaly októberi választások óta. A 240 fős törvényhozásban szerdán először szavazott egymással karöltve a török kisebbséget képviselő 24 fős frakció és az ellenzéki szocialista párt 106 képviselője a kormánypárt 110 fős frakciójával szemben. Binder szerint ügynökök Pozsony. „Nem igaz, hogy Csallóköz lakossága ellenzi a bő- si erőmű befejezését” - nyilatkozta a Smena című szlovák lapban Julius Binder, a pozsonyi Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat igazgatója, aki azt állította, hogy „csupán egy maroknyi, a magyar kormánynak dolgozó fizetett ügynök” áll „a magyarországi közvéleményt befolyásolok hátterében”. Gyilkol a tiszta heroin Washington. A heroinfogyasztás ismét növekszik az Egyesült Államokban, mert ez a kábítószer mind nagyobb mennyiségben és olcsóbb áron kerül a piacra - írta az AP amerikai hírügynökség. Azelőtt inkább a kokaint vették, most azonban „a kokain fogyasztás úgy zuhan, mint egy kődarab, a tiszta heroiné viszont emelkedik” - mondta Mark Kleiman, a Szövetségi Kábítószer-ellenőrző Hivatal munkatársa. Adósságelengedés Bonn. Németország összesen 12,4 milliárd márkányi adósságot engedett el a fejlődő országoknak 1978 óta - jelentett be a bonni kormány szerdán. A kormány további 1,65 milliárd márkányi adósság elengedését fontolgatja - teszi hozzá a közlemény -, összhangban a kormány- hitelezőket tömörítő Párizsi Klub feltételeivel. Horvát-bosnyák megegyezés New York. A horvát és a boszniai elnök szerdán bejelentette, hogy kölcsönös védelmi megállapodást írtak alá az ENSZ New York-i központjában köztársaságaik nevében a szerb agresszió elleni közös fellépés céljából. Körkép 1992. SZEPTEMBER 25. A mezőgazdasági termelők Hektáronként 1500 forint támogatást kaphatnak Kormányszóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról) A részvénytársaság a hitelből fel tudja vásárolni saját, túlnyomórészt hitelképtelen kft.-itől az ott felhalmozódott 775 millió forint értékű, 60 ezer tonna minőségi vetőmagot, amelyet azután termeltetési szerződésekkel a mezőgazdasági üzemeknek továbbít. A termést az üzemek az rt.-n keresztül értékesítik, így a vetőmag ellenértékét a részvénytársaság a jövő évi bevételekből fizeti vissza a banknak. A kormány foglakozott a készülő médiatörvénnyel is. Ez ügyben csupán azt határozta el. hogy Katona Tamás államtitkár vezetésével szakértői csoportot állít fel a módosító javaslatok áttekintésére és annak megfogalmazására: mely indítványokat tud akár kompromisszummal is elfogadni a kormányzat és miben ragaszkodik eredeti elképzeléseihez. Szombaton rendkívüli ülést tart a kormány. A miniszterek a társadalombiztosítás költségvetésével foglalkoznak majd, hogy még szeptember 30-ig a parlament elé terjeszthessék elképzeléseiket. (MTI) A szifonok Nógrádba mentek (Folytatás az 1. oldalról) A számítások szerint évi 250- 300 ezer szifon gyártása esetén lehet kifizetődő a termelés. Az új gazdák felmérései szerint ekkora keresletre bizton számíthatnak a hazai és a hagyományosnak számító külföldi szifonpiacokon. A Lehel az új kft.-nek segít, hogy egykor szifont vásárló üzletfeleivel felvegye a kapcsolatot, de a társaság új külföldi vevőkört is igyekszik kialakítani. A szifonoknak csak a márkája változik, ettől függetlenül a forgalmazásához ismét be kell szerezni a Kermi engedélyét. A gyártók szerint ez nem lesz nehéz, hisz a minőség nem változik. És hallottunk még egy biztató dolgot: az új-régi termék nem lesz drágább annál, mint amikor legutoljára még kapni lehetett. V. Sz. J. Horogra akadt a korelnök „Harcsából” mi is jók vagyunk Nagy fogások az idei horgászkrónikában Nem panaszkodhatnak a pecá- sok: az elmúlt hetekben, hónapokban jó néhányszor melléjük szegődött a szerencse. Szaklapjuk, a Magyar Horgász szerkesztősége - dokumentált, hiteles bejelentések alapján - folyamatosan vezeti a rekordlistákat, amelyekből kitűnik, hogy ez évben is bőven akadtak nagy fogások. A pontyozók számára a ráckevei Duna szigetbecsei szakasza bizonyult a legjobb „vadászmezőnek”. Volt olyan horgász, aki ezen a részen két hónap alatt hat darab, egyenként 10 kilónál nagyobb súlyú potykát emelt ki a vízből. (Amúgy mellékesen kifogott 2 mázsányi amurt is - 7 kilós átlagsúlyban.) Érdekesség, hogy minden zsákmánya kukoricára harapott rá. Előkelő helyre került a horgászkrónikában Ba- latonboglár, ahol egy 21 kiló 15 dekás hal került horogra. Külön érdekesség, hogy „személyében” alighanem a magyar tenger egyik korelnöke mondott búcsút a Balatonnak: a pikkelyén lévő évgyűrűk tanúsága szerint 11 évet élt meg, ami a pontyok világában matuzsálemi komák számít. A pecások „Oscar-díjára”, az Aranyhorogra egy Rába menti horgász pályázhat jó eséllyel. Még februárban, kötésig vízben gázolva kerekedett felül egy csaknem 13 és fél kilós ponttyal vívott harcban, méghozzá könnyűfegyverzettel: 2 kiló szakítószilárdságú zsinórral és fél centinél is kisebb horoggal,' - * • Horgászberkekben ^izéink legelőkelőbb, legelegánsabb lakójának a fogassüllőt tartják. (Az a mondás járja, hogy csak frakkban vagy szmokingban szabadna horgászni rá...) Pár évvel ezelőtt az élő Dunából emelték ki legnagyobb, 14 kilós példányát - s ez a rekord máig is él. Ám a Balatonból és a Velencei-tóból ez évben már 10 kilónál nagyobb nemes ragadozókat fogtak ki, a csúcsdöntés tehát nem kilátástalan... A legmagasabb súlycsoportba a harcsák tartoznak - termetesebb példányaik néha má- zsányira is megnőnek. Roppant erejük félelmetes ellenféllé avatja őket, ezért csak nagyon erős felszerelésekkel, éjszaka, csónakból akasztanak bajszot velük a horgászok. Noha hagyományosan a Tisza és a Körösök vize a kedvenc lakhelyük, az idén a Vajai őstó volt a nagy fogások színtere: két hónap alatt hét, egyenként 35-50 kiló közötti harcsa került partra. Közülük hármai egy napon belül egyazon horgas/ fogott ki. Megyénkben és környékén július-augusztusban járt rossz világ a harcsákra. Például Pólyák László Abonyban 165 centisét fogott július közepén, amelynek súlya elérte a 33 kilót. Alig több mint egy hónap múlva Istványi János a Tisza dobai szakaszán 176 centiméteres, 32 kilós harcsát emelt ki a vízből. De alig telt el három nap, ismét nagy halról szólt a fáma, s ez egy hölgynek köszönhette a vesztét. Keczkó Já- nosné augusztus 21-én 160 centiméter hosszú, 33 kiló súlyú harcsát fogott a Tisza egyik holtágában. Levelek a papíripari védővámokról A kormányzat malmai őrölnek Mint várható volt, nem maradt visszhang nélkül a Papíripari Dolgozók Szakszervezetének a szolnoki papírgyárból a köztársaság, illetve a parlament elnökének, a kormányfőnek, valamint a PM és az NGKM minisztereinek címzett, a hazai papírgyártókat védő importvámok bevezetését sürgető levele. Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke a segítségét kérő megkeresésre azonnal reagált, és postafordultával, szeptember 18- án a következő levelet küldte Maczkay Valériának, a PDSZ szolnoki titkárának: ,,Igen Tisztelt Titkárnő! Köszönettel megkaptam szeptember 16-i levelét, és haladéktalanul megismertettem az Országgyűlés illetékes bizottságával és Kormányzatunk illetékes tényezőivel. Tisztelettel köszönti: Szabad György, az Országgyűlés elnöke.” Egy másik, dr. Szabó Iván ipari és kereskedelmi minisztertől Petronyák László országgyűlési képviselőnek érkezett levél pedig azt igazolja, a kormányzat nem most kezd alaposan foglalkozni a szolnoki papírgyáriak által is felpanaszolt helyzettel: „Több hónapos szakértői előkészítés után a Vámtarifa Bizottság 1992. február 27-i ülése tárgyalta előterjesztésünkben egyes, a GATT-ban lekötött papíripari termék importvámjának megemelését kifejezetten iparvédelmi, iparpolitikai célzattal. (Famentes író-, nyomó- és másolópapírok; zsírpapír; műnyomó- papír; hordó és dob papírból, kartonból; mázolt, felületkezelt karton 60 %-nál nagyobb papírhulladék-tartalommal). Javaslatunkat a Vámtarifa Bizottság jóváhagyta, és felkérte az NGKM illetékes főosztályait, hogy jelentsék be a GATT-titkárságnak és a Magyar-EGK vegyes bizottságnak. A GATT-egyeztetési folyamat - a lekötött tételeknél - a Szerződő Felek jóváhagyásával zárható le, ennek jelentős az időigénye.” ,,A piacvédelmi intézkedések meghozatalának gyorsítására, az egyeztetési folyamat lerövidítése érdekében utasítottam munkatársaimat, hogy augusztus első hetében tárcaközi konzultáción véglegesítsék a piacvédelmi intézkedést indítványozó papíripari előterjesztéseket, azok terjedjenek ki- a papírhulladék és- a papíripari vegyszerek importvámjának csökkentésére,- a nátronzsák és- az író- nyomópapír-behozatal kontingentálására, illetve az import vámpótlékának megállapítására” - írta július 30-án a tárca vezetője. Férfi kosárlabda NB I. A-csoport Kedvetlen hazaiak, magabiztos vendégek PVSK - Szolnoki Olajbányász 65-89 (33-46) Pécs, 500 n, v.; Berki, Gidó- falvy PVSk: Nazarenko 11, Sipos 13, Miklósy 11/3, Kovács N., Tyaguszov 10/6. Csere: Pákoz- di, Ihász 3, Völgyi 17/9, Káldi. Edző: Varga Ferenc. Szolnok: Hosszú 6/6, Stan 16, Horváth 6, Berkics 26, Ivkovics 9. Csere: Kmézic 4, Góby 11, Kis, Tóth A. 5/3, Mérész 6. Edző: Rezák László. A pécsi Kovács Nándornak rosszul kezdődött a mérkőzés, nem sokkal a feldobás után orrcsonttörést szenvedett, kórházba kellett szállítani. Az első kosarat ugyan a pécsiek dobták, de aztán a magassági fölényben lévő Szolnoki Olajbányász fokozatosan átvette a vezetést. Horváth irányítása mellett türelmesen játszottak a vendégek, így pontjaik zömét ziccerből szerezték. A PVSK nagy hírű ellenfelét tisztelve, megilletődöt- ten kosarazott. Ahogy telt, múlt az idő, egyre jobban elkedvetlenedtek a vasutasok a sikertelenség miatt, ráadásul Nazarenko, a/ egyik idegenlégiósuk állandóan reklamált, ahelyett, hogy küzdött volna. A Szolnok agresszív védekezése nem ízlett a pécsieknek, akik a vártnál lényegesen kisebb ellenállást tanúsítottak. Nem kellett tehát nagyon megerőltetnie magát az Olajbányásznak ahhoz, hogy sima győzelmet arasson a sokat hibázó PVSK ellen. (Horváth) Európa egyik legnagyobb dohányipari társasága — a német REEMTSMA — érdekeltségébe tartozó Debreceni Dohánygyár Kft., a közkedvelt Symphonia termékcsalád kizárólagos értékesítője, a megye jobb ellátásának érdekében ______üzletkötőt k eres. Ha Ön ambiciózus, jó megjelenésű, jó kapcsolatteremtő személyiség, aki egy teljesítményorientált csapat tagjaként szívesen vállalja a sok utazást, a megyeszékhelyen lakik és legalább középfokú végzettségű, 25-35 év közötti életkorú, rendelkezik jogosítvánnyal és saját telefonnal, akkor Ön lehet a keresett munkatársunk. Kereskedelmi gyakorlat, német- vagy angolnyelv-tudás előnynek számít. Munkáját a cég színvonalas, teljesítményarányos jövedelemmel ismeri el, amihez kiemelkedő munkafeltételeket, továbbképzési lehetőségeket ajánlunk. Jelentkezését szakmai önéletrajzával az alábbi címre kérjük: Debreceni Dohánygyár Kft. 4002 Debrecen, Pf.: 17. dr. Kocsis Dániel Benyújtási határidő: 1992. október 2. ♦7666/1H*