Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-23 / 225. szám

1992. SZEPTEMBER 23. Jászsági Extra—Jászfényszaru Hírek dióhéjban □ A képviselőtestület leg­utóbbi ülésén 385 ezer forintot hagyott jóvá a második világhá­ború jászfényszarui áldozatai­nak névsorát megörökítő emlék­tábla felállítására. Az önkor­mányzat 50 ezer forint támoga­tást ad a templom orgonájának felújítására. □ A településen sok magán­házba jelenleg kötik be a gázt. A polgármesteri hivatalban szep­tember 9-től egy irodát és egy raktárhelyiséget bocsájtottak a Tigáz kirendeltségének rendel­kezésére, ahol hétfőtől péntekig reggel 7 órától délután 4 óráig várják az ügyfeleket. □ A régi rendőrségi épületben varrodát alakított ki a budapesti Zenit Ruházati Szövetkezet. A varrodában jelenleg harminc­ötén felsőruházati termékeket készítenek exportra, belföldre pedig a MÁV megrendelésére dolgoznak. □ Az általános iskola lelkes pedagógusai úgynevezett inno­vációs csoportot alakítottak új tanítási módszerek kidolgozásá­ra és megvalósítására, amelynek az a lényege, hogy megszüntesse a különböző „rokon ’ ’ tantárgyak oktatásának egymástól való el­szigeteltségét. A nevelők tan­könyveket készítettek, amelyek ha méltónak tart rá a pályázati bizottság, országos programcso­maggá is válhatnak. □ Szeptember 27-én országos állat- és kirakodóvásárt tartanak Jászfényszarun. □ A helybeli Béke Termelő- szövetkezet szeptember 28-án a művelődési házban tartja meg az átalakulással kapcsolatos köz­gyűlését. Dicséret az önkormányzatnak „Nyugodtan vallhatom, nemcsak a ma­gam, de az egész község nevében, hogy az önkormányzatról csak pozitív vélemények lehetnek. A tények önmagukért beszélnek. Mindenkinek látnia kell, hogy két év alatt annyit fejlődött á község, mint azelőtt tíz év alatt.” A fenti sorokat Vörös Gyuláné hely­beli lakos írta a Mi újság Fényszarun? című lapban, majd sorolja, hogy mi minden történt az elmúlt két esztendő alatt a településen. S ezt valóban nemcsak ő látja, hanem mások is. A község az idegen számára is kellemes bennyomást kelt, tiszta, gondozott középü­letek, magánházak vonzzák a tekintetet. A gondoskodáson érződik a helyhez való kötő­dés, ragaszkodás. S hogy az önkormányzat ­az élen Győriné dr. Czeglédi Márta polgár- mesterrel - valóban megérdemli a dicséretet azt az új tornaterem, a tanmedence, a gáz­program, az utak aszfaltozása, stb. mellett az is igazolja, hogy a polgármesteri hivatal fel­újítását a jövő évre ütemezte át. A testület gondolataiban, tetteiben a lakosság érdeke áll az első helyen. A Samsung egyik legjobb televíziógyára Hagyományőrzők a művelődési házban Ötven év garancia a tanmedencére A községbe a Jászberényből vezető úton lehetetlen nem meg­állni egy aprócska kis üzlet előtt. Szépen ládákba rakott, osztá­lyon felüli minőségű, gyönyörű gyümölcsök - az almától a baná­nig - illatoznak a napernyő alatt. A mindössze tizennyolc négyzetméteres üzletet pontosan tíz évvel ezelőtt nyitotta meg Kovács Lászlóné, miután meg­szűnt a bolt, amelyben dolgo­zott. Jelenleg férjével együtt veze­tik az üzletet, s nem túlzás: haj­naltól késő estig dolgoznak. A bolt reggel öt órakor nyit, s este hatig várja a vásárlókat, kivéve szerdán, amikor is áruért men­nek. Cserébe viszont szombaton Nem panaszkodnak a forgalomra és vasárnap ugyancsak hajnali Az üzletben minden olyan öttől délután egyig, illetve délig élelmiszer megtalálható - hús és tartanak nyitva. hentesárut kivéve -, ami csak Ez a készülék már mehet is a csomagoloba. mindössze két év alatt. Mint is­meretes az országban elsőként csődbe ment kalapgyár helyén létesült. A csődeljárás után az Orion szerezte meg az épületet, majd ról. A Samsung cég egyébként évente 4-5 millió televíziót gyárt. A Jászfényszarun készült, kü­lönböző típusú televíziókat ed­dig elsősorban a hazai piacon ér­útja. Ehhez egyelőre a Videoton mutatkozik jó partnernek, de a szebbnél szebb televíziók cso­magolása már eddig is hazai anyagból készült. kellhet egy háztartáshoz. Árusí­tanak tejet, kenyeret - a helyi pékségben sütik a házi jellegű friss, ropogós vekniket -, tojást, sót, lisztet, olajat, italokat a kő­bányai sörtől egészen a legdrá­gább whiskyig stb. A forgalomra igazán nem le­het panasza a házaspárnak, hi­szen szinte szót sem tudunk vál­tani, annyian jönnek. Kovács Lászlónénak minden­kihez van egy kedves szava, mo­solya, pedig reggel öttől már igencsak elfáradhatott délután­ra. S hogy meddig lehet ezt csi­nálni? A kérdésre csak annyit mond: „Addig szabad csinálni, amíg az ember mosolyogni tud’ ’. Azaz igazán szereti a szak­máját. A napokban tartják meg a tanmedence műszaki átadását. 12,2 méteres medence minden alkotórésze műanyagból készült az Amerikai Egyesült Államok­ban. A belső borításra 10, a falá­ra pedig 50 évig tart a garancia. A szivattyú és a szűrőberendezés olasz. A tanuszodához két láb­mosó és két egyenként 200 lite­res napmeleggel működő zuha­nyozó is tartozik. A kivitelezés használhatják a gyerekek. A tannmedence létrejöttéhez sok segítséget kaptak a jászfénysza- ruiak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vál­lalat például egymillió forintot fizetett az oktatási alapítványra, amelyet az uszodára fordítottak, de különböző pályázatoktól is várják a támogatást. Az oldalt írta: Tál Gizella Fotó: Nagy Zsolt A Samsung Elektronics Hun­garian Corporation Ltd. jász­fényszarui televízió gyárában ottjártunkkor éppen a koreai anyavállalat filmesei forgattak, a cég elnöke számára. Mint Szász Gerőtől, a gyár termelési igazga­tójától megtudtuk, a filmforga­tás abból az alkalomból készült, hogy a jászfényszarui részleg a Samsung első három televízió gyára közé küzdötte fel magát. 1989-től vegyes vállalatként működött tovább. Majd később az Orion felajánlotta részvényeit a Samsungnak. A gyárban szigorú fegyelem­mel összesen százan dolgoznak. Ebben a számban benne van mindenki az igazgatótól a portá­sig. Egy műszak alatt - amely reggel hattól délután kettőig tart, összesen 30 perc szünettel - 470- 480 készülék gördül le a szalag­tékesítették, az idén azonban úgy tűnik, nagyobb arányú lesz az export, elsősorban a volt szocia­listaországokba, illetve Svájcba, Ausztriába, Finnországba szál­lítják a készülékeket. A részleg további tervei kö­zött szerepel, hogy minél több Koreából érkező alkatrészt, anyagot hazai termékkel „vált­sanak ki”, hiszen az anyaválla­lattól legalább öt hétig tart az áru A két együttes azóta számta­lan sikert ért el, a művelődési ház egyik helyiségének falát szinte teljesen elfedik az oklevelek, ki­tüntetések, díjak. A két együttes nemcsak ápolja, hanem élteti is a népi hagyományokat. A hagyományok éltetése volt a témája egyébként annak a ta­nácskozásnak, amelyet szep­tember 18-án rendeztek Ezred­forduló - folklorizmus - pedagó­gia címmel a művelődési ház­ban. A módszertani eszmecserén, előadások, korreferátumok hangzottak el, népművészeti ki­állítás nyílt, a gyerekek pedig bemutatták, hogyan kell egysze­rű eszközökből népi játékokat készíteni. Az általános iskola életében minden bizonnyal emlékezetes marad az idei tanév, hiszen nem­csak új tornateremmel gyarapo­dott az intézmény, hanem rövi­desen felavathatják a tanmeden­cét is. Az utóbbi persze nemcsak a kisdiákoknak okoz örömet, ha­nem az óvodásoknak is. Az uszo­dát ugyanis az iskola és az óvoda szomszédságában építették meg, így a gyerekek helyben tanul- hatjk meg az úszást. Eddig Hat­vanba vitték a diákokat úszások­tatásra, s ez nem csekély terhet jelentett a szülők számára sem. A már vízzel feltöltött, 6,1 x szinte rekordidő alatt készült el, hiszen augusztus 16-án kezdték el az építkezést, s a napokban már megtartják a műszaki át­adást. A tanmedence egyelőre fedetlen, így csak tavasztól őszig Jászfényszaru a gyermekszín­játszásnak - talán nem túlzás, ha azt mondjuk - az egyik hazai fel­legvára. A Fortuna Együttest és a Napsugár színjátszó csoportot pontosan húsz évvel ezelőtt ala­kította meg Kovács Andrásné ta­nárnő. Készül a faparipa. „Boltparadicsom” tizennyolc négyzetméteren

Next

/
Thumbnails
Contents