Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-17 / 220. szám
1 Kunsági Extra—Túrkeve 1992. SZEPTEMBER 17. A „Kevi Napokéról Miközben a kultúrházban a Méta együttes zenéje csalogatta táncházba az érdeklődőket, Bácskai Bertalan, a polgármesteri hivatal közművelődési főelőadója, a szeptember elején megrendezett „Kevi Napok” főszervezője összegezte számunkra a rendezvénysorozat eseményeit, eredményeit:- Hagyománya van a Kevi Napoknak, csak különböző időpontokban szervezték, volt úgy, hogy kétévente, volt úgy, hogy minden évben, és ebben próbálna a hivatal valamilyen rendszert létrehozni. Erre azért van szükség, hogy az elszármazottak, mint egy érettségi találkozón, itt találkozzanak egymással, mert az ország különböző részein élnek. Itt kibeszélgethetik magukat...- Ez miért jó a túrkeveieknek?- Nyilván, ha csak ez a rendezvény lenne, akkor ez gyakorlatikes előadása Túrkeve korábbi történetéről. Ezt követően volt az AGRO Galériában egy kiállítás, ami azért fontos, mivel szeretnénk egy művésztelepet létrehozni a Kevi Kör köré csoportosulva az alkotóházban, amelyet az önkormányzat adott a Kevi Körnek, valamint félmillió forintot a rendbetételre. Miután ez létrejött, a Fiatal Művészek Stúdiójával kötöttünk szerződést olyan formában, hogy mi helyet és anyagot biztosítunk, a stúdió pedig ösztöndíjat ad az általuk meghirdetett pályázatot elnyert művésznek, és itt bármennyi időt eltölthet. Az első művész, aki itt volt a nyár folyamán, Baksai József festőművész, az itt létrehozott munkáiból nyílt kiállítás e napok keretében. Utána volt a kultúrházban a Kevi Pávakömek és Zvorák Katinak a közös műsora, amely inkább az idősebb korosztályt érdekelte. Mivel a Kevi a régészek, dr. Csányi Mariettá- nyitottuk meg a református paró- ék, akik végezték ezt az ásatást, kia gyülekezeti termében egy na- TÍ7 órakor volt az egyházi isko- svon kedves barátom, a szálontai Csipkeverés... Dómján Sándor grafikus művész kiállítását, melyre eljött testvér- városunk, Nagyszalonta polgár- mestere is. A piactéren lett volna a népi iparművészeti bemutató és vásár, de a rossz idő bezavart minket a kultúrházba. De a gyerekek ide is eljöttek nézni, mert ezek olyan értékek, amelyeket meg kellene őrizni. A táncházat is ezzel a szándékkal szerveztük, hisz a népzenét, a népi táncot városunkban is jobban lehetne művelni. Valamikor nagy hagyománya volt ennek Túrkevén, ezt próbálnánk feléleszteni. A Méta együttessel egyezkedünk, hogy jövő nyáron hozzunk itt létre egy népzenei-néptáncos művésztábort a gyerekek számára.- Végül is miként értékeli a rendezvénysorozatot ?- Mivel hagyományteremtő szándékkal született újra, úgy gondolom, jól sikerült. De többször kell csinálni, hogy hozzászokjanak az emberek. A „KEVEFÉM”-ről A KEVEFÉM Kft.-ről olyan híreket hallani, hogy van munkája. Bizony ez nem semmi ennyi csődeljárás közepette. Ez a társaság körülbelül 25 túrkevei dolgozót foglalkoztat, a szakmunkások évente bruttó 250.000 forint körül keresnek. Mivel főleg helyszíni Szerelésekre járnak a városon kívülre (saját mikrobu- szukkal sokszor naponta ingáznak), külön szerencse, hogy lakásán találom a kft. vezetőjét, Szöllősi Lajost, aki néhány részletbe is beavat:- Ez a KEVEFÉM Kft. a valamikor Városgazdálkodási Vállalatból vált ki, 1990. szeptember elsején alakultunk... Nagyon sok mindennel foglalkozunk, elsősorban lakatos szerkezetek gyártásával, helyszíni szerelésével. Sokat dolgoztunk a szolnoki Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnak, amelynek Török- szentmiklóson van a központja, szereltünk komplett takarmánykeverő üzemeket, aztán kétszáz köbméteres tartályokat állítottunk fel az ömlesztett takarmányok tárolására. Az egész megyébe és országosan is gyártunk hulladéktároló konténereket, ezeket jelen pillanatban is csináljuk, amit Szolnokon lehet látni, azok nagy részét mi gyártottuk. Sajnos, a műhelymunka egyre kevesebb, el kell járnunk vidékre dolgozni.- Hogyan sikerül munkát felhajtani’ ’ ?- A régi kapcsolatainknak köszönhetően. Dolgoztunk a váci cementgyár rekonstrukcióján, ez elég nagy munka volt, két évig húzódott ez a dolog, a nyílászárókat, üvegfalakat és egyéb lakatosmunkát mi végeztük. Kéményekhez feljárólétrákat, taposórácsokat készítettünk. Dolgoztunk a Suzuki gyáron, három hónapot voltunk helyszíni szerelésen. Tengizbe is készítettünk, egy 140 méter magas kéménynek a feljárólétráját csináltuk meg. Jelenleg egy lakitelki nagyobb munkán dolgozunk, a Lakitelek Alapítvány beruházásában épül ott egy népfőiskola, illetve annak a vendégháza, fennállásunk óta ez a legnagyobb vállalkozásunk. Májusban sikerült megkapnunk ezt a munkát, mint fővállalkozók, jövő márciusra kell készen lennie mindhárom szintnek, ebből két szintet december 31-én kell adni.- És március után mi lesz?- Hát Lakitelken még vannak munkalehetőségek, mert ott elég komoly beruházások vannak és még indulnak, lesz ott termálszálló. abból részfeladatokat kaphatunk. Ennek feltétele, hogy a jelenlegi munkánkkal elismerést nyerjünk, bizalmat. Szintén az alapítvány területén képtár, bemutatóterem és hasonló épül, amire, úgy néz ki, az anyagiak is megvannak.- Ha a munkájukat elismerik, mi kell még a talponmaradás- hoz? Vagyis miben bízhat egy ilyen lakatos kft. vezetője?- Abban, hogy napjainkban olyan vállalkozókat keresnek a jelek szerint, akiknek egy kézbe oda tudják adni a munkát, aki vállalni tudja az egészért a felelősséget, az egész munka lebonyolítását. És mi ilyenek vagyunk... lag, szó szerint egy érettségi találkozó lenne. E köré igyekeztünk olyan programokat létrehozni, amely a város kulturális életében is szándékaink szerint egy számottevő dolog lenne. Arra törekedtünk, hogy nagyon sokféle réteget tudjunk kielégíteni a programsorozattal, ami három nap alatt elég nehéz dolog. Az első nap volt egy megnyitó, teljesen tele volt a díszterem és még kint is álltak, ahol dr. Örsi Julikának volt egy nagyon érde... és amit könnyebb megtanulni Körnek a szentendrei művészekkel legalább tízéves kapcsolata van, az alkotóházban csináltunk egy vacsorával egybekötött szakmai találkozót. Szintén első nap este volt egy diszkó a művelődési házban, amit a vezetője, Czik- kely Anna szervezett, ez nyilván egy másik rétegnek szólt. A második nap volt tulajdonképpen a legfontosabb, a Kevi Körnek az őszi tárlatát nyitottuk meg a Finta Múzeumban, valamint a bronzkori ásatások anyagát álították ki Iának a tanévnyitó istentisztelete a református templomban, ahol dr. Kocsis Elemér püspök úr hirdetett igét és átadta az egyházi iskolát. Délután a református templomban a Honvéd Művész- együttes férfi és női kara produkált egy csodálatos előadást. Ezután tartottuk meg a középiskola tornacsarnokában az elszármazottak vacsoráját, ez a város egyetlen olyan helye, ahova ennyi ember, több mint háromszáz fő befér. A harmadik nap Landolás Túrkevén a „Kincses”-t talán mindenki ismeri, mondják ezt a város éléskamrájának, kertjének és „kertvárosának” is. Ide irányítottak, egy telekre. Mert azt mondták, találok ott egy érdekes embert, Dukát Andrásnak hívják. Mikor megismerkedtünk, „pontosított”: ő Bandi... Azt mondták, pilóta volt. Kijavított: egy nagy csibész voltam, s talán vagyok. Repülős múltját persze, nem tagadta, de ebből is főleg a csibészségeket mesélte el, a „repülőgépes családlátogatást” a békéscsabai szülőház fölött; meg egy másikat egy éppen leszállni készülő repülőgép alatt; meg egy harmadikat, amikor éjszakai repülésre küldték Szolnok fölé, és gondolta, ha már ő nem alhat éjjel kettőkor, hát úgy ötven méteres magasságból felkölt néhány szolnokit „teljes gázzal”, amitől meghibásodott gépéből szinte katapultálnia kellett - mindezekért meg-meg- látogatta a tiszti fogdát, csoda, hogy hagyták tovább „műrepül- ni". Ez a múlt. 1952-től 1980-ig tartott, akkor leszállt... Végleg. Aztán a telkén termett szilvának „alkoholos” változatából készült néhány kupica után kiderült: abból a szerelemből nem lehetett sem könnyen, sem nehezen kigyógyulni, azóta is fel-felkérezkedik különböző repülő tárgyakra, például a trágyaszóró repülőgépekre, szóval, három hónapja is repült... Különben a sugárhajtású gépek berepül® pilótája tényleg landolt. Azt mondták, túrkevei telkén él remeteéletet kora tavasztól késő őszig magányosan... (Tán bűnhődne a csibészsége- kért?) Hét mindennek a fele sem igaz. Tényleg ideje nagy részét a téli hónapokon kívül kincses telkén tölti, de nem bűnhődve és nem Robinsonként. Dolgozik, újságot olvas, rádiót hallgat, tévét néz; focizik a helybéli rendőrökkel, pingpongozik, biliárdo- zik, haverokat fogad; főzőcské- zik, négy éve stabil élettársával szórakozik - él. Ahogy szó szerint mondta: nyugdíjasként én nagyon jól élek, mindig találok magamnak munkát, és ez a csend számomra megváltás... Jó ezt hallani, még akkor is, ha tudom, ritka madár az ilyen volt repülő... Merülés A „Kincses”-től kifele haladva, a halásztavon túl, de még jóval az elfogadható, embernek való létformán alul van egy tanyasi házféle a Berettyó partjához közel, egy kábel mutatja a fák közé az utat, mely a folyóhoz vezet és az „öreg halászhoz ’ ’, Czinege Kálmán bácsihoz. (A „bácsizást” nem én találtam ki.) Igen, halász a vékonyka ember, nem amolyan „úri horgász”, hálója ott feszül a víz fölött, abból éldegélne, amit azzal kifog. De ritkán fog annyit és olyat, amivel érdemes bemenni a túrkevei piacra. No és a villanyáram is lassan drágább. mint a „zsákmány”. Míg bírta, tekerte kézzel a hálót emelő sodronykötelet, de immár villany- motor kell, és még erre is, így is rá kell segíteni. Ha a hal teljesítené egyetlen kívánságát, fennakadna a hálón, beleszotyogna a szákba, akkor lenne értelme beevezni a lassan muzeális értékű csónakon, akár félóránként is. De rendszerint hiába lapátol egy darab deszka segítségével az árral szemben. Déli tizenkettőkor elballag a házikójáig, majd a reggelijével)!) együtt jön vissza a parti lócához erőt gyűjteni az újabb kísérletekhez. Addig hagyja, hogy mi, a látogatói játszadozzunk egy kicsit a csodahálóval. Közben eszik és morog, haragszik egy kicsit a világra. Az a baja vele, hogy nincs ki „megfogja” a fiatalokat, sok a bűnöző, a durva suhanc, a „szkíner” (nyilván, a bőrfejűekre gondol). Elmondása szerint ő sosem volt vallásos, mi több, kommunista volt, de azért most az egyházban reménykedik, hogy az majd jobb útra terelgeti az eltévelygő nyájat. Beszélgetőtársa szintén nem „vallásos” (nem én vagyok az, én csak hallgatózom), nem hisz abban, hogy az egyház segíthet. De segíthet, vitatkozik Kálmán bácsi, akit világnézete nem taszított, megfeszített munkája pedig nem engedett a templomba... Mert valakinek vagy valaminek segíteni kell, mert elzüllik a társadalom - erősíti -, és sikerülhet is ez az egyháznak, ha idejében kezdi, az egészen piciny gyermekeknél, akik még nincsenek megrontva. Bár ezt a kisebbik fiamat mentsék meg - mutat a még tízen aluli rajkóra -, mert a nagyobbikön már nem lehet, az már engem is ver... Bizony, szomorú ezt hallani, habár - remélhetőleg - egyelőre nem ez a jellemző gyermeki „szere- tetnyilvánítás”. Az oldalt írta: Molnár H. La jos Fotó: T.Z.
