Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-12 / 216. szám

1992. SZEPTEMBER 12. Nézőpontok 7 Szomúati jegyzet , ,Fel vagyok háborodva!” Alighogy el­temették a férjet, a/ asszony máris nekilátott keresni az „igazát”, mert szerinte a férje az orvos hibájából halt meg. Kiderült ugyanis, hogy a vízhajtó tabletta mellé egy másikat is ki kellett volna írni, amelyet a doktor sorozatosan elfelejtett... Az asszonynak szent meggyőződése volt, hogy a férje még élne, ha más doktor kezelte volna. És ezért az orvosnak bűnhődnie kell! Minden napra megvolt a maga terve, úticélja. Tudta, hogy mikor kihez megy. Hol, melyik hivatalnál, melyik „illetékest” keresi meg, a férje melyik befolyásos ismerősét, hogy segítsen „igazságot szolgáltatni”. Szinte nem is tudott már másról beszélni. Reggel, délben és este ez volt a témája. Elmond­ta az esetet mindenkinek és mindenkinek több­ször is; lehetőleg annyiszor, ahányszor találkoz­tak. Nem érdekelte már a családja, a gyerekei, az unokái sem. Az ismerősök persze kerülni kezdték. Kinek van kedve olyan emberrel összefutni, akiből su­gárzik a gyűlölet, és aki mindig olyan indulattal beszél, hogy összeszorul tőle az ember gyomra? Aztán egyszer csak vége lett az igazságkere­sésnek. Az orvosra nem lehetett rábizonyítani semmit. Egyszer csak elfogyott az ajtó, amely előtt várakozni lehetett az „illetékesekre”, a „befolyásosakra”. És akkor az asszony hirtelen összetört. Elvesztette minden energiáját, eltűnt belőle az élet. Nem volt már célja tovább. A bosszú éltette eddig, és mert nem sikerült, ösz- szeroppant lelkének tartógerendája, amelyet gyűlöletből ácsolt. Mostanában gyakran találkozunk olyan em­berekkel, akik mindig „fel vannak háborodva”. Akik mindig ökölbe szorított kézzel járnak. Ar­cuk gondterhelt, még egy mosolyra is sajnálják az időt és az energiát. Valaha - talán sok évvel ezelőtt - sérelem érte őket, és most „törleszteni” akarnak. Ezek a sérelmek kisebbek, nagyobbak, olykor egész tragédiák. Hiszen az elmúlt évek, évtizedek különösen alkalmasak voltak arra, hogy embereket félreállítsanak, tönkretegyenek, mellőzzenek, megkárosítsanak. És mert akkori­ban nemigen volt lehetőség törvényesen elégté­telt venni, a régi sérelmek most újra felhorgad- nak, és új erővel csörgedeznek a gyűlöletet táp­lálópatak ócskák. Es akkor elindulnak azok, akik már szinte erre tették fel a hátralévő éveiket, igazságot ke­resni. Amelyet talán már nem is lehet mindig meglelni. Mert már nyugdíjba ment az a téesz- elnök, mert már nincsenek tanúk és dokumentu­mok, amelyek alapján bizonyítani lehetne az igazságtalanságot, vagy egyáltalán: sose voltak olyan iratok és tanúk. De aki elégtételt akar venni, az nem méri fel már a körülményeket, csak küzd. Felháborodottan jár hivatalról hiva­talra, és elmegy a legfelsőbb szervekig is, abban a reményben, hogy az igazát valahol megleli. Hogy valahol elismerik végre, hogy ő ártatlan volt, és az a másik bűnös, aki persze most meg­bűnhődik. És közben múlik az idő. Az igazát kereső talán észre se veszi. Föl se tűnik, hogy nincs már egy mosolya se, nincs már egy nyugodt, görcs nélküli pillanata se, mert a gyűlölet viszi át egyik napról a másikra. Hogy már nem törődik a csa­ládjával, nem tud figyelni a saját gyerekeire, mert egyre csak őrlődik és nincs nyugta addig, amíg elégtételt nem kap. Vagyis - másodszor is - áldozattá válik, úgy, hogy talán közben észre se veszi. Aki bosszút akar állni, aki „meg akar torol­ni” valamit, annak egészen más lesz a lelkivilá­ga. Nem vesz észre semmi szépet az életből, nem tud örülni semminek addig, amíg a célját el nem érte. A gyűlölet - tartják a lelkiélettel foglalkozó szakemberek - sokkal többet árt annak, aki gyű­löl, mint aki ellen a negatív érzelem irányul. Vagyis; könnyen előfordul, hogy az őrlődik fel, aki egyre megszállottabban keresi az elégtételt, míg az, aki vétkezett, „él és virul”, kutya baja sincs. Persze, közhely lenne azt mondani, hogy nincs igazságtétel. Hogy nincs kárpótlás. Hogy hiába foglalkozunk ezzel manapság országos és politikai szinten is; az elvesztett lehetőségein­kért, az eltékozolt reményeinkért, a szolgalélek­kel leélt éveinkért nincs semmiféle kárpótlás és semmiféle elégtétel. Talán hiábavaló lenne azt is mondani, hogy a bosszú helyett sokszor többet ér az, ha túllépünk a történteken. Mégis: egy-egy igazságkereső, belekesere­dett ember láttán ez jut az eszembe: egyszer végre tisztázni kellene már, egyszer végre szerte kellene foszlatni már azt a népmeséi illúziót, hogy a szegény királyfi megöli a sárkányt; hogy akinek igaza van, az győz, és a gonosz elesik. Meg kellene tanulni együtt élni az igazságtalan­sággal. Hogy sokszor nem az bűnhődik, aki vétkezett. Hogy nem törvényszerű az, hogy megleljük az igazunkat. De akkor is, utána is élni kell még, fölemelt fejjel kimenni az utcára, szeretetet adni tovább a gyerekeinknek. Azzal a tudattal is, hogy vala­mikor megaláztak, valamikor eltékozolták a le­hetőségeinket, összezsugorították a céljainkat. Clu iPu cv w_ w „Újjászületett” az MTA homlokzata. A Magvar TudüIIliinyos Akadén)ia felújításának első ütemében a napokban elkészült az intézmény „újjávarázsolt” homlokzata. Az 1990. januárjában kezdődött külső és belső rekonstrukicós munkák generálkivitelezője a Középület Építő Rt. volt. A jelenleg kész épületrész - melynek része,, a homlokzat és a főbejárat is - kulcsátadása augusztus végéig megtörténik. A Duna felőli oldal, s így az egész intézmény felújítása a tervek szerint 1995-re készül el. Egy csésze kávé mellett Szeredás Andrással Az „alvó” város ébresztője Beszélgetés Szolnok művészeti életéről, dramaturgiáról, rémtörténetekről Aki értelmiségi „idegenlégi­ósként” hosszabb-rövidebb időt tölt el Szolnokon, hamarosan rá­jön, hogy a városban szinte egy­mástól függetlenül léteznek, mű­ködnek a különböző kulturális intézmények, s nincs igazi kap­csolat, társasági élet az emberek között. Nincsenek hangulatos kávéházak, kulturált találkozó- helyek, ahova ha betéved az em­ber, tudná, hogy ott biztosan ta­lálkozik egy festőművésszel, szobrásszal, színésszel, muzeo­lógussal stb. E hiányt mindenki érzi, ám az esetek többségében tudomásul veszi: ez egy ilyen „alvó” város. Szeredás András, a Szigligeti Színház dramaturgja azonban a fenti tapasztalatok alapján gon­dolt egy nagyot és merészet, s legalábbis megpróbálja ébreszt- getni a várost. Ötleteihez támo­gatókra is talált, egyelőre csak a színházban és a városi önkor­mányzatban.- Egyre inkább azt érzem - kezdi a beszélgetést -, hogy egy vidéki színháznak egészen más funkciót kell betöltenie, mint egy fővárosinak. Egy vidéki színház nagyon magában áll. Ha bezárja kapuit, közönsége nem talál helyette másikat. Másrészt ez a magányos sziget egy sereg művészt gyűjt egybe: színészt, rendezőt, képzőmu vészt, muzsikust, írót, akik a közös célon, a színházi produk-. ción túl ösztönzői lehetnének egy város, adott esetben Szol­nok irodalmi, képzőművészeti. s általában kulturális életének. A közönség itt nagyon jó, sze­reti a színházat. S azon túl. hogy megnézi az előadásokat, szeretne többet tudni a színé­szekről, egyáltalán a színház életéről, kulisszatitkairól. Ez nyilván csak az első lépés, mely elvezet az elmélyültebb ér­deklődés felé, de nem hagyható figyelmen kívül. Magánbeszélgetések, s a tava­lyi sikeres francia színházi hét után - amelynek rendezvényein nagyon jól érezték magukat a színház barátai - merült fel elő­ször, hogy szervezzünk valami „háztáji”-t a színház körül. Ma- túz János dramaturg kollégám ta­lálta ki erre az ART-ház szót, mely se nem pártház, se nem zártház, hanem műhely; elsősor­ban fiatalok, de más érdeklődők számára is, ahol lehetőség nyílik színházi, zenei, filmes, képző- művészeti képességek kialakítá­sára, bemutatására, fejlesztésére; kiállítások, vetítések, beszélge­tések szervezésére. Az átalakított színészklubra és a Szobaszínházra gondoltunk, mint helyiségre, de részben az építkezés, részben a le nem zárt privatizáció miatt ez a kérdés egyelőre függőben maradt. Örül­nénk, ha akadna vállalkozó, aki szívesen befogadna egy ilyen művészkávéházat...- Jelenleg hol tart az ART -ház terv?- Biztos központ híján egyelő­re szeretnénk különféle progra­mokban részt venni, illetve prog­ramokat támogatni az ART égi­sze alatt. Mire gondolok? Fel­váltva vezetnénk egy most bein­duló filmklubot, meghívnánk a BBS fiatal rendezőit, ismerked­jenek meg az itteni közönséggel; segítséget nyújtanánk iskolai és amatőr színjátszóknak stb. Talán nem is baj, hogy nincs még háza az ART-nak, mert így saját pá­lyáján ismerjük meg a leendő kö­zönséget, barátainkat. A nagy programok beindítására azután kerülhet majd sor.- Ez mennyire függ attól, hogy van-e már színészklub vagy mű- vészkávéház?- Két nagyobb vállalkozásról lenne itt szó, amelyhez kereshe­tünk egyéb helyszíneket is. Az egyik: egy ajánlat Kecskeméti Kálmán barátom részéről, aki Ozirisz néven kft.-t alapított az elmúlt években méltánytalanul elsüllyesztett festői életművek feltárására, és szívesen rendelke­zésünkre bocsátana egy kiállítás­ra való anyagot. A másik egy régebbi keletű mániám: bemu­tatni Szolnokot Szolnoknak. Az előbbihez kicsit hasonló terv ez is. Ki kellene derítenünk - közö­sen, az itt lakókkal együtt -, hogy miből lett ez a város, mi tűnt el belőle, milyen épületek, terek, tárgyak. Hová lettek ezek, miért volt szükség az egészre. Fotók­ból, tárgyakból, festményekből, tervrajzokból, filmrészletekből, videoanyagokból állna ez a kiál­lítás, és^ az lenne a címe: Hol élünk? És nekünk kellene vála­szolni. A kiállítás után el lehetne beszélgetni, vitatkozni város­atyákkal, építészekkel, s ki-ki el­mondhatná, mit szeret ebben a városban, mit nem, mi kellene ahhoz, hogy olyan városban él­hessen, amit valóban a sajátjának érez. Lehet, hogy gyerekes do­log, de én nagyon fontosnak ér­zem azt is, hogy az emberek fá­kat, virágokat ültessenek, s így is beleszólhassanak életformájuk kialakításába.- Számomra legalábbis na­gyon szimpatikusak a terveik, de attól tartok, nehéz lesz kimozdí­tani az embereket a fáradt hét­köznapokból. Sok olyan rendez­vényen voltam, amiről azt hittem, hogy biztosan telt ház lesz, s va­lójában nagyon kevesen érdek­lődtek. Példákat az előadók mi­att nem mondok.- Ettől függetlenül el kell in­dulni. Szeretnénk minél több embert mozgósítani. Szakér­tőket is, érdeklődőket is. Lehet, hogy először csak tíz vagy húsz ember jön össze, de később meg­sokszorozódhat az érdeklődők száma.- Szóba került a nyitó társulati ülésen, Spiró György igazgató mondta el, hogy szorosabban fognak együttműködni a Városi Televízióval is...- A színháznak nem csak kul­turálisan, de gazdaságilag is meg kell alapoznia a jövőjét, indokol­nia kell a létezését. A két intéz­mény összefogása épp ezért ké­zenfekvőnek és hasznosnak lát­szik. A színház Stúdiószínpada tévéműteremmé alakítható, a színészek s a tévé technikai bázi­sa adva van: megindulhat a ko­produkció. Már a közeljövőben létrehozhatunk önálló műsoro­kat, irodalmi estektől, színházi előadásokon át a tévéjátékokig. Én ehhez először is azzal szeret­nék hozzájárulni, hogy kialakí­tok egy szinkronszínészcsapatot a színházban, mert úgy tűnik, ha­marosan szükség lesz erre a munkára.- Nem sok ennyi terv egyszer­re... műhely, kiállítások, színház- barátok...?- Azért kell egyszerre sok mindent elindítani, mert úgysem egyszerre érnek be a dolgok. Amit pillanatnyilag reálisnak lá­tok az előbbieken túl, az a Hétfő esték bendítása. Havonta egy al­kalommal összejönnénk egy-egy találkozásra, amelyre meghív­nánk művészeket, esetleg politi- kusokat, gazdasági szakem­bereket, hogy tovább szőjük a szálakat. Meg kell jegyeznem, eddig mindenkinek tetszett az, amit tervezünk. A színházunk természetes támogatásán túl ko­moly segítséget kaptunk az ön- kormányzattól is, amely 350 ezer forintot biztosított programjaink megvalósításához. Ez jó kezdet.- Sok szó esett arról, hogy mennyire nem ismerjük egymást, egymás munkáját. Hadd kérjem meg arra, hogy beszéljen a mun­kájáról, hiszen talán nem sokan tudják, mi a dolga a színházban egy dramaturgnak. Valaha úgy mondták, ő a cenzor a színház­ban.- Az ötvenes években valóban elláttak cenzurális feladatokat is a dramaturgok, de aki adott ma­gára, és jó szakember volt, az akkor is tette a dolgát. A drama­turg - cenzor minősítés elsősor­ban onnan ered, hogy a drama­turgot bízták meg a műsorra tű­zött darabok kiválasztásával és ..gondozásával”. Ez akkor ideológiai munka volt. Ma már egészen más a helyzet. Bár a dramaturgok dolga, hogy tájé­kozódjanak - idegen nyelveken is - a régi és új drámairodalom­ban, ajánljanak darabokat; de a műsor összeállítását általában mégis más szempontok diktál­ják: a rendezők érdeklődése, a színészek megfelelő munkával való ellátása stb. Manapság - ha nagyon röviden akarom össze­foglalni - a dramaturgi munka lényege az, hogy segít olvasni és írni. Ha valaki felnőtt korá­ban előveszi kamaszkori olvas­mányát, meglepődik, mennyire más mozzanatokat vesz észre, olvas ki ugyanabból a könyvből. Fokozottan érvényes ez a drámai olvasmányokra, hiszen a párbe­szédek nagyon titokzatosak, ezerféleképp értelmezhetők. Nem árt tehát a színháznál sem, ha van egy emberr, aki fölhívja erre a figyelmet, aki mer friss szemmel új dolgokat kiolvasni a százszor elolvasottból, és élmé­nyeit átadja színésznek, rendező­nek; az új íróknak pedig megsúg­ja, amit a régiekből „kiszedett”.- Jelenleg két bemutató elő­adáson is dolgoznak. Lehet mun­kája bőven reggeltől estig a szín­házban. Mire futja még?- Egy tizenhárom részes film­sorozatra kaptam megbízást a MagyarTelevíziótól. Az ideigle­nes címe Rejtélyek és rémtörté­netek. A sorozat tizenhárom fél­órában mutat be izgalmas törté­neteket, mint például a Loch Ness-i szörny, a Yeti, a Titanic, a Hasfelmetsző Jack, a Bermuda- háromszög stb. legendája. Meg­állapodtam az MTV-vel, hogy szolnoki produkcióban csináljuk meg a hangfelvételt, a Szigligeti színészeivel, az én fordításom­ban és hangrendezésemben. A tévé küldi hozzá az anyagot, s mi a kész filmet szállítjuk. A sorozat szórakoztató jellegű műsor lesz, dokumentumanyagokat, illetve fiktív s rekonstruált történeteket mutat be. Hasonló feladatot aján­lott ezzel egy időben az itteni tévé is, amelyet talán még az ART-házzal is össze lehet kap­csolni, ugyanis olyan külföldi filmekről van szó, melyekhez középiskolás korú fiatalok szinkronhangja szükséges. Bizo­nyára iskolai színjátszók között is válogatunk majd.- Kíváncsian várjuk a soroza­tot, de ha megengedi, menetköz­ben is megnéznénk, miként ké­szül, mondjuk a Lóch Ness-i szörny... Tál Gizella

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents