Új Néplap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-11 / 215. szám
4 Kultúra—ügyeletek 1992. SZEPTEMBER 11. Kulturális hívogató Bemutató előadások, zenei estek a színházbán — Kiállítás Karcagon - és Kisújszálláson A Szolnoki Szimfonikus Zenekar (képünkön) közreműködésével olasz nyelvű koncertelőadást tartanak Verdi Rigoletto című operájából szeptember 12-én a Szigligeti Színházban Az iskolák után, ha nem is túl nagy pezsgés, de lassanként élet tölti be a művelődési intézményeket is. A Szigligeti Színházban már augusztus végétől javában próbálnak, két új bemutatóra is készülnek a művészek. A Stúdiószínpadon szeptember 26-áp (jM'tják meg Sámuel Beckett Godatrra várva című világhírű színművének bemutatóját. Az előadást Tompa Gábor rendezi, a szereplők Mucsi Zoltán, Mészáros István, Györy Emil, Kátay Endre és Mucsi Gergő. A nagyszínpadon október 2-án lesz az új évad első bemutatója. A társulat Fábri Péter és Gallai Péter Rinaldo Rinaldini című musicaljét adja elő Hegedűs D. Géza rendezésében. A főbb szerepeket Mertz Tibor, Szer érni Zoltán, Kerekes László, Czibulás Péter és Császár Gyöngyi alakítja. A Godot-ra várva című darabot szeptemberben még 27-én, 29-én és 30-án láthatja a közönség. A Stúdiószínpadon szeptember 26-án mutatják be Beckett világhírű, Godot-ra várva című színművét. Képünkön Mucsi Zoltán és Mészáros István jelenete a próbán Igen nagy érdeklődés kíséri a Szolnoki Galériában a város művésztelepének jubileumi kiállítását. Mint ismeretes, az alkotótelep 90 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, s a kilenc évtized alatt a hazai festészet, szobrászat hírességei is eltöltöttek hosszabb-rövidebb időt a műtermekben, a városban s környékén. A tárlatot október 4-ig nézheti meg a közönség. Ezt követően Nagybányán, majd Reutlingenben is bemutatják a reprezentatív tárlatot. Felvételünkön a kiállítás egyik részlete látható A színházban azonban valójában egy zenei estre várják először a közönséget az új évadban. Szeptember 12-én olasz nyelven, úgynevezett koncertelőadáson mutatják be Verdi híres operáját, a Rigo- lettól. A kétrészes koncerten Rigoletto szerepében Miller Lajosi láthatja, hallhatja a közönség. A további szerepeket Daróczi Tamás, Szűcs Márta, Begányi Ferenc és Szonda Éva játssza, közreműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Báli József vezényletével. Az összekötő szöveget Baranyi Ferenc mondja el. Az előadást Lovas Károly szerkesztette. Szeptember 25-én ismét a zene kedvelőit várják a színházba. A Nemzeti Filharmónia bérleti sorozatának keretében a Concentus Hungaricus mutatkozik be a holKERESSE 5 AMFORA g SZOMBATI □ □ □ □ EGLEPEIESE FELIRATOT SZOMBATON EGYES CIKKEK 30-50 %-kal OLCSÓBBAK Szeptember 12-én: teflonedények import rézbútorok import evőeszköz-garnitúrák import művirágok Szolnok, Csaba u. 28. * Tel.: 06-56-75-283/24 mellék Nyitva: 7.00 - 12.00 óráig land Isabelle von Keulen hegedű- művész közreműködésével. Karcagon szeptember 14-én nyílik meg Jász-Nagykun-Szol- nok megye képző- és iparművészeinek tárlata a Déryné Művelődési Központban. Ugyanott tartják meg a nyugdíjas Ki mit tud? területi elődöntőjét szeptember 16-án. A kisújszállásiak figyelmét is egy kiállításra hívjuk fel. Szeptember 25-én Czobor Sándor munkáiból nyílik tárlat az Alkotóházban. A kunszentmártoniak szeptember végéig még megnézhetik Séra Erzsébet, a helyi József Attila Gimnázium tanárnőjének tűzzománc-kiállítását a múzeumban. A túrkeveieknek pedig a nagyszabású szüreti felvonulást és bált ajánljuk, amelyet szeptember 25- én tartanak meg. Mint a fentiekből látszik, nem sok kulturális rendezvénnyel kényeztetnek el bennünket szeptember második felében a művelődési házak. Részint mert az intézmények évi költségvetése már igencsak megcsappant, de van némi szándékosság is a „pangásban”, hiszen köztudott, hogy az iskola- kezdés alaposan kimeríti a szülők pénztárcáját. így az intézmények népművelői nemigen kockáztatnak sem felnőtteknek, sem gyerekeknek szóló programokkal. Elkezdődnek viszont a különböző tanfolyamok, s újra benépesülnek a szakkörök is a művelődési házakban. Aki szeretné bővíteni vagy elmélyíteni eddigi tudását, illetve megcsillantani tehetségét valamilyen művészeti ágban, az jól teszi, ha a közeli napokban felkeresi az intézményeket, s választ kedvére valót a kínálatból.-tgNYUGATI autósoknak érdemes DEBRECENBEN vásárolni! Autóalkatrészek és világszínvonalú HELLA termékek RAKTÁRKÉSZLETÜNKBŐL azonnal, vagy megrendelésre. DISZKONTÁRAK Debrecen, Síimen u. 22., a Béke- W esselényi-lakótelepen. Tel/fax: (06-52) 68-464 Telefon: (06-52) 68-076 ÍH6LLB Ötletek az autó jövőjére Hét végi ügyeletek Orvosi ügyelet Az ügyelet 1992. szeptember 12-én (szombat) 07 órától 1992. szeptember 14-én (hétfőn) 07 óráig tart! Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket a kórházi telephelyen; Balesetiáltalános sebészet a sürgősségi osztályon. Nőgyógyászat a nőgyógyászati ambulancián. Belgyógyászat: sürgős esetekben a központi körzeti ügyeletén, illetve táppénzes felülvéleményezés a kórház sürgősségi osztály belgyógyászati rendelőjében. Szolnok: Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2-4., tel.: 33- 373. Ellátási területe: Szolnok város, Tószeg, Tiszavárkony, Tisza- várkonyszőlő, Tiszajenő, Zagyvaré- kas, Szászberek, Szajol, Rákóczifal- va, Rákócziújfalu, Vezseny. Az ügyelet ideje: vasárnap 07 órától hétfőn 07 óráig tart. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 43-102. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben 08-17 óráig; 17 órától másnap reggel 08 óráig a kórház szájsebészeti osztályán (Tószegi u. 21.) történik a betegek ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Jakab L., Kossuth u. 70. Besenyszög: dr. Elba- kour Afif, Damjanich u. 4. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Zsótér Gy., Kőtelek, Szent I. tér. Újszász: dr. Szóró M., Kossuth u. 1. Jászberényben szombaton 07- től 12-ig működő szakrendelések a kórház-rendelőintézetben: sebészet, fogászat, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13.,tsk: 12-226. Ellátásiterülete: Jászberény, Jásztelek, Jászjákóhal- ma, Jászfényszaru, JáSzfelsőszent- györgy, Pusztamonostor. Gyermek- gyógyászati ügyelet: vasárnap 09- 12, valamint 15-18 óráig. Fogászati rendelés: 7-12 óráig: Jászberény, Szelei u. 2. Jászberényi terület: Jászkisér: Vörös H. u. 1. Ellátási területe: Jászkisér, Szellőhát. Jánoshida: Központi ügyelet: Fő u. 41. Ellátási területe: Jánoshida, Alattyán, Jászboldoghá- za, Jászalsószentgyörgy. Jászapáti: Körzeti ügyelet: Beloiannisz u. 6., tel.: 57. Ellátási területe: Jászapáti, Jászivány. Jászladány: Körzeti ügyelet: Petőfi S. u. 1. Ellátási területe: Jászladány. Jászárokszállás: Körzeti ügyelet: Engels tér 7. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászdózsa: Körzeti ügyelet: Hajnal u. 2. Ellátási területe: Jászdózsa. Jász- szentandrás: Körzeti ügyelet: Rákóczi u. 88. Ellátási területe: Jász- szentandrás. Karcagon szakrendelések nem működnek! Körzeti ügyelet: Széchenyi sugárút27/a.,tel.: 11-233.Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő. Kisújszállás: Központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 21-721. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Csorbái Á. G., Má- rialaka. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: Fogászat: 08-tól 11 óráig (Kossuth u. 7-11.); A Gyermekgyógyászati ügyelet megszűnt! Központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Kétpó, Mezőhék, Mester- szállás. Törökszentmiklós: Központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: Központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Tiszabő. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: dr. Mikó Z., Kossuth u. 141. Kunszentmárton: Központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Ellátási területe: Kunszentmárton, Tiszaug, Cserkeszőlő, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Öcsöd, Tiszakürt, Nagyrév, Tiszainoka. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Litkei T., Hősök tere 10/a. Tiszafüred: Központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: 52-422. Ellátási területe: Tiszafüred, Tisza^ szentimre, Tiszaörs, Tiszaderzs, Nagyiván, Kócs, Tiszaigar. Kunhegyes: Központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: 26-800. Ellátási területe: Kunhegyes, Tisza- gyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Abád- szalók, Tomajmonostora. Túrkeve: Központi rendelő: Kálvin tér 4. s Állatorvosi ügyelet Jászberényi kerület: Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldoghá- za, Jászalsószentgyörgy: dr. Maczkó S., Jászalsószentgyörgy, Fő u. 51. Jászapáti, Jászivány, Jászszentand- rás: dr. Hoblyák J., Jászszentandrás, Akácfa u. 4.; dr. Ujaczki T., Jászapáti, Hunyadi u. 1/b. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Szűcs I., Jászárokszállás, Horváth u. 26/b. Jászkisér, Jászladány, Újszász: dr. Szántó L., Jászladány, Kossuth u. 98. Jászberény, Jászfelsőszent- györgy, Pusztamonostor, Jászjá- kóhalma, Jászfényszaru: dr. Bucz- kó B., Jászjákóhalma, Fő u. 69.; dr. Csabai T., Jászberény, Hunyadi u. 75. Jászsági Állami Gazdaság, Jászberény: dr. Szabari G., Jászberény, Jókai u. 29/a. Export-állami ügyelet: dr. Rada I., Jászberény, Bedekovich u. 1.; dr. Szántó L., Jászladány, Kossuth u. 98. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszent- imre, Tomajmonostora: dr. Lőrinc J., Karcag, Kacsóh u. 36. II. körzet: Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszagyenda: dr. SinkaN., Abádszalók, József A. u. 59. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes: dr. Horváth L., Kunhegyes, Kossuth u. 55. IV. körzet: Kunmadaras, Tiszaörs, Tiszaigar, Nagyiván: dr. Varga M., Tiszaörs, Bacsó B. u. 46. Export-állami ügyelet az I-IV. kerületben: dr. Lőrinc J., Karcag, Kacsóh u. 36. Karcag város: nagyüzemben: dr. Magyar Gy., Karcag, Hajnal u. 22.; városban: dr. Fűzfői B., Eötvös L. u. 3. Exportügyelet Karcag városban: dr. Fűzfői B., Eötvös L. u. 3. Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Sass Z„ Kőtelek, Kossuth u. 3. Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu: dr. Konrád E., Kengyel, Áchim u. 14., tel.: 25. Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Tóth S., Fegyvernek, Hársfa u. 13. Zagyvarékas: dr. Katona L., Szolnok, Retek u. 23., tel.:73-305. Szolnok város: Szolnok, Szajol: dr. Gulyás L., Szolnok, Pozsonyi u. 31. 1/2., tel.: 79-280. Rákóczifalva: dr. Balogh J., Rákóczifalva, Déryné u. 28. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Boné L., Szolnok, Dózsa Gy. u. 18. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: dr. Wyszoczky F., Törökszentmiklós, Alkotás u. 18. Exportszállítási ügyelet: 1. körzet: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő, Kuncsorba, Örményes, Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu: dr. Konrád E., Kengyel, Áchim u. 14., tel.: 25. II. körzet: Szolnok, Szajol, Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Zagyvarékas, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Sass Z., Kőtelek, Kossuth u. 3. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tiszaföldvár: dr. Tátrai J., Tiszaföldvár, Ó Nagy B. u. 33/a. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Duró J., Csépa, Béke u. 54/a. III. körzet: Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mezőhék: dr. Farkas E., Kunszentmárton, Széche- nyi-ltp. 0/13., tel.: 534. Kisújszállás: dr. Paraczky S„ Kisújszállás, Béla király u. 21. Túrkeve: dr. Ravasz F., Liget u. 31. Mezőtúr, Kétpó: dr. Matuska L., Szabadság u. 9., tel.: 435. Gyógyszertárak Szolnokon a Fehérkereszt gyógyszertár szombaton 8-tól 14 óráig tart nyitva, ugyanott hétfő reggelig zárt ajtós ügyeletet tartanak! A Korona patika (Szolnok, Dózsa Gy. u. 26-28.) szombaton 8-tól 13 óráig várja a betegeket. Karcagon a Kórház u. 4. szám alatti, Kisújszálláson a Kossuth 12.- ben lévő, Tiszaföldváron az ószőlő- si, Tiszafüreden a Somogyi B. u. 27.-ben lévő, Törökszentmiklóson az Almásy u. 2. szám alatti, Túrke- vén a Széchenyi u. 1 .-ben lévő, Mezőtúron szeptember 11-től 17-ig az Újváros VII. úti gyógyszertár tart ügyeletét. Állandó ügyelet éjjelnappal, a hét minden napján: Jászárokszállás, Postaköz u. 1 „Jászberény, Apponyi tér 2., Kunszentmárton, Kossuth u. 4., Szolnok, Baross u. 5. Autómentés A Magyar Autóklub Szolnok Megyei Szervezete hétköznapi és hét végi városi indítószolgálatot és ügyeletet tart 7,00-től 18,00 óráig. Az ügyelet helye: Szolnok, Thököly u. 48-56. Műszaki állomás. Tel.: 088 és 56/34-801. Autómentési és szállítási ügyeletet tart éjjel-nappal Szolnokon Papp János, tel.: 56/36- 676; Kunhegyesen Faragó Imre, Besenyő u. 7., tel.: 59/26-442. Hétfőtől péntekig 7-től 16 óráig a tiszafüredi műszaki állomás is hívható. Telefon: 088 és 59/52-355. ff r /. C /) V •) 3 3 } J I «.< « - fe — J— v, - . - I i >. (♦ < ~ '■s • • *' Dl t f