Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-01 / 181. szám

8 Magazin 1992. AUGUSZTUS 1. 4 ELMARADOTT TÉRSÉGBEN ÉLÜNK Minden munkanélküli egyforma? „Percekkel” a kilencvenedik év előtt Beszélgetés Hamza D. Ákos festőművésszel Hamza D. Ákos műtermében, egy félig kész kép mellett A munkanélküliség területi különbségeiről egyre több hasz­nálható ismeret halmozódik fel. Ha csak abból indulunk ki, hogy a munkaképes korúak közül hánynak nincs állása, azonnal szembetűnő különbségek mutat­koznak akár a megyék között, akár az egyes megyéken belül is. A közismert munkanélküliségi ráta alapján például csaknem hatszázalékos a megyei és az or­szágos adatok közötti eltérés. S ezen igazából nem is nagyon csodálkozhatunk, hiszen - ha be­valljuk, ha nem - olyan elmara­dott térségben élünk, ahol a gaz­dasági és a kulturális hátrányok vég nélkül szaporodnak. Legin­kább kedvezőtlen helyzetbe ugyanakkor azok a települések vannak, amelyeknek a lakói in­gázók, vagy önerőből egyszerű­en képtelenek változtatni helyze­tükön. Sem megfelelő iskolai végzettséggel, sem átváltható szakképzettséggel nem rendel­keznek. Nem szólva arról, hogy a kisebb falvakban legfeljebb a termelőszövetkezetekben talál­hatnak munkát. Csakhogy ezek átalakítása idáig nem történt meg, jövőjük teljességgel bi­zonytalan; akárcsak az innen ki­kerülők helyzete, mivel általá­ban idős, szakképzetlen embe­rekről van szó. Még korántsem omlott szét az államszocializmus minden sze­lete, s ennek elkerülhetetlen kö­vetkezményeként egyre többen kerülnek utcára. És nem pusztán a betanított és a segédmunkások. Jóllehet az elmúlt félévben is a munkanélküliek tizenhárom szá­zaléka nem végezte el a nyolc osztályt, s harmincöt százalékuk csak alapfokú végzettségű volt, ám a szakképzett rétegek esélyei is szemmel láthatóan romlottak. Ez év májusában közel tízezer szakmunkás, kétezer szakközép­iskolai és több mint hétszáz fel­sőfokú végzettégű volt állás nél­kül. Annál meglepőbbek az iménti adatok, mert elsősorban a munkanélküliség szerkezeti el­tolódására vetnek fényt. A gaz­dasági és kulturális kirekesztett­ség ugyanis nem pusztán a funk­cionális analfabétákat fenyegeti, hanem azokat is, akik valami­lyen magasabb fokú képzettsé­get szereztek. Több-kevesebb ideig szakmunkásként, esetleg pedagógusként dolgoztak, s szinte egyik napról a másikra mondtak fel nekik. Jászberény­ben például közel hatszáznál, Karcagon kilencszáznál, Mező­túron pedig hétszáznál is többen vannak, akik szakmunkásképző­Testi nevelés - Egészség cím­mel jelent meg egy nemrégen le­zajlott tudományos ülés anyaga Szegeden. A Szent-Györgyi Al­bert tudományos ülésen dr. Csa­bai Csaba, Jász-Nagykun-Szol- nok megyei sportfőorvos is kép­viselte megyénket előadással. A korszerű testi nevelés sportorvo­si szempontjairól számolt be a tudományos ülés résztvevőinek. A sportfőorvos a sportot alap­vető eszköznek tartja egy egész­ségesebb társadalom kialakítá­sára. Ez azonban csak akkor ér­hető el, ha mindenki sportember lesz. Mit tapasztalunk ezzel szem­ben? Azt, hogy a lakosság 10 százalékát sem éri el azoknak a száma, akik rendszeresen spor­vel vagy szak-középiskolai vég­zettséggel lettek munkanélküli­ek. Éppígy elgondolkoztató, hogy ugyanezekben a városok­ban a főiskolai és az egyetemi végzettségű munkanélküliek száma meghaladja a másfél száz főt. Látszólag elhanyagolható arányuk akár a nyolc osztállyal rendelkezőkhöz képest is (a szor­zószám meghaladja a tízet), de csak akkor, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy az értelmiségi munkanélküliség növekedése önmagában is tünet értékű. Mert arra a valós veszélyre világít rá, hogy a teljes leszakadástól nem fenyegetett, ám csökkenő (vagy rengeteg többletmunka árán stagnáló) életszínvonalú, bérből és fizetésből élő szellemi foglal­kozásúak munkaerő-pozíciói szintén gyengülnek. Más szóval: az elszegényedés nyomasztó va­lóságával egyre nagyobb létszá­mú társadalmi csoportoknak kell szembenézniük. Akár abban az értelemben is, hogy többé sem az iskolai végzettség, sem a szak­mai képzettség nem jelent kizá­rólagos védelmet. A szegénységi küszöb alatt élő emberek arányát így mindenképp növelik az év második felében munkanélküli­vé válók. Óvatos becslések sze­rint is 1993 elejéig a megyében negyvenezer fővel számolha­tunk. S nem csupán a városokban dolgozókat érinti a munkanélkü­liség, hanem ennél jóval na­gyobb mértékben az amúgy is elmaradott térségben élőket. Csak néhány adatra utalva: Abádszalókon például csaknem ötszáz, Kunmadarason nyolc­százhatvanhárom, Kenderesen négyszázhét volt a júniusban re­gisztrált munkanélküliek száma, miközben a kisebb településeken is jelentős növekedés érzékelhe­tő. Mert a munkaalkalmak annak mértékében csökkennek, ami­lyen nagyságú a település. Hiába irányul élénk kereslet a magasan kvalifikált pénzügyi és számítás- technikai szakemberek iránt, el­helyezkedésük esélye a nagyobb városokhoz kötődik. S az is két­ségtelen, hogy a munkáltatók el­sősorban a szakképzetlenektől válnak meg, majd a szellemi dol­gozókat küldik el, legvégül pe­dig a szakképzett fizikai munká­sokat. Valójában a megye gazda­sági szerkezetéből adódóan, mely ha lényeges területi kü­lönbségekről is árulkodik, a do­mináló iparágak - többek között a Jászság és Szolnok térségében - mégsem számolhatók fel egy csapásra. Legfeljebb fokozato­tolnak. Még kevesebb azoknak a száma, akik optimális körülmé­nyek között, szakszerűen, ellen­őrzés mellett végzik a sporttevé­kenységet. Ahhoz, hogy elérjük az ideá­lis állapotot, egy olyan korszerű testi nevelési rendszert kellene kialakítani, amely mindenki szá­mára biztosítja a személyi és tár­gyi feltételeket. Szomorú az a tény is, hogy a testi nevelés kérdésében - ki­emelten az ifjúságra vonatkoz­tatva - hazánkban az utóbbi hat- \ van évben nem sok változás tör­tént. A gyerekek mozgásigénye és az oktatási rendszer által nyúj­tott lehetőségek között nagyon nagy az ellentmondás. Jelenleg mintegy 3 és fél mil­san alakíthatók át, de így is elke­rülhetetlen, hogy az újonnan lét­rejövő foglalkoztatási struktúra szembeszökően eltér a munka- vállalók iskolai végzettségétől. Mint ahogyan eddig is eltért, hi­szen az elmúlt évben majdnem háromszáz mérnök volt állás nélkül; közöttük pályakezdő fia­talok. S ha figyelembe vesszük, hogy már 1991-ben is ezerhá­romszáz fiatal kapott munkanél­küli-segélyt, aligha lehetünk bi­zakodóak. Mert számukra ez a helyzet a családjuktól, illetve az állami segélyezéstől való foko­zott függést jelenti; jövőjük ve­szélyeztetett perspektívái pedig többnyire az erőszaknak kedvez­nek, amely egyszersmind fruszt­rációjuk és kétségbeesésük kife­jezése. Méghozzá annál na­gyobb mértékben, minél kevés­bé válik elhihetővé, hogy né­hány éven belül jelentősen vál­tozik a helyzet. Az erre utaló je­lek nem túlságosan meggyőző­ek. ^ így a foglalkoztatási válság akut jellege sokkal több romboló hatással jár, semmint megelé­gedhetnénk a növekvő munka- nélküliség statisztikai rögzítésé­vel. A munkáért folyó verseny­ben ugyanis nem pusztán a hi­ányzó szakképzettség jelent hát­rányt, hanem - egyebek között - a nem és az életkor is. Ejgyje többen lesznek, akiknek 45 vagy 50 éves korukban nem sikerül újra beilleszkedniük a szakmai életbe, s akik talán életük végéig szociális segélyen tengődnek. Az elvesztett munkahely min­den szempontból elindítója a fo­kozatos lecsúszásnak és a kultu­rális depriválódásnak. A megyé­ben is egyre több társadalmi cso­port, sőt terület rekesztődik ki a szociális integrációból. Vagyis a nincstelenek és a kisebb-na- gyobb anyagi biztonságban élők között a szakadék folyton nö­vekszik. Míg az egyik oldalon azok állnak, akik részesei a mun­ka világának, s viszonylagos ké­nyelmet biztosító életszínvona­lon élnek, a másikon azok, akik nem jutnak munkához, s akiket az anyagi elnyomorodás, az el­szigeteltség, a társadalmi életből való kirekesztettség sújt. Hason­ló élethelyzetük ellenére a mun­kanélküliség nyomasztó terheit mégsem egyformán viselik. Még akkor sem, ha a munkanél­küli-járadék szinte kivétel nél­kül csupán a megállíthatatlan le­csúszáshoz elegendő. Szomor- kodhatunk ezen vagy akár el is hallgathatjuk, de a tények ettől még tények maradnak. lió fiatal testi nevelését kellene átgondolni, és kialakítani az eh­hez szükséges feltételrendszert. Ehhez viszont előre kell lépni a tornatermi ellátottságban ugyan­úgy, mint a testnevelők számá­nak növelésében. Figyelmet kell fordítani az iskolaorvosi és a sportorvosi szakellátásra, vala­mint arra, hogy gyógytestneve- lők irányításával foglalkoznak azokkal a gyerekekkel, akik nem vehetnek részt a hagyományos testnevelési órán. Ehhez persze fokozni kellene a gyógytestne- velői képzést is. Egy felmérés szerint ugyanis a tanulók több mint 23 százaléka gyógytestne- velési ellátást igényelne - állapí­totta meg előadásában a szolnoki sportfőorvos. Egy regénybe illő kalandos élet alkonyán, pár évvel ezelőtt Jászberényben telepedett le Hamza D. Ákos és felesége. Ak­koriban persze még csak kevesek tudták, kiről is van szó, de azok is alighanem felületesen ismer­ték Hamza D. Ákos festőművé­szi, filmrendezői munkásságát. Lapunkban ugyan akkor több in­terjú is készült vele, de emlékez­tetőül azért idézünk néhány tényt, adatot. Hamza D. Ákos 1903-ban született Hódmezővásárhelyen. A festőművész ma így emlékezik gyermekéveire:- Apám vasúti alkalmazott volt, s hol ide, hol oda helyezték. Amikor megnősült, éppen Hód­mezővásárhelyre, ahol szület­tem. A keresztlevelemben az áll: „Született: Hódmezővásáhely vasúti állomás”. Később ezen jókat derült a család, de hát az volt a valóság, hiszen az állomás épületében volt a szolgálati la­kás. Tulajdonképpen nem sok emlékem van róla, hiszen rövid ideig éltünk ott. Annál több él­mény köt a Jászsághoz, Jászbe­rényhez, ahol nagyapám katoli­kus néptanító volt, s rendszerint nála töltöttem a nyári vakáció­kat, a sok unokatestvérrel. Nagy­apámnak ugyanis nyolc gyerme­ke volt. „A kisiskolás évek egy része már Szolnokon telt, majd a Ver­seghy Gimnáziumban érettségi­zett - olvashatjuk egy korábbi ta­nulmányban. A Képzőművészeti Akadémián Csók Istvántól festé­szetet, Kisfaludy-Stróbl Zsig- mondtól szobrászatot tanult, de egyidejűleg elvégezte a jogi egyetemet is. Tanulmányai vé­gén ösztöndíjat kapott Párizs­ba.”- A pár hónapos ösztöndíjból azonban tizenkét év lett - mond­ja. Párizsba eljutni minden fiatal festő álma volt, s amikor lejárt az ösztöndíj, nem tudtam szabadul­ni a város varázsától, művészeti életétől. Párizsban rendezték meg első egyéni kiállításomat 1929-ben, s ott kezdtem el barát­kozni Rene Claire asszisztense­ként a filmművészettel is. „A család hívó szavára a II. világháború előtt visszatért Ma­gyarországra, s érdeklődését a festészet mellett egyre inkább a filmezés köti le” - idézet a már említett tanulmányból. Játék­filmrendezőként Herczeg Fe­renc népszerű regényével, a Gyurkovics fiúkkal mutatkozott be, majd ezt követte a híres Kül­városi őrszoba, A láp virága, a Bűnös napok stb. A filmezés mellett Hamza D. Ákos élénk közéleti tevékenysé­get is folytatott, s szoros barát­ságba került többek között Bajcsy-Zsilinszky Endrével, akiről most is nagy-nagy tiszte­lettel és szeretettel beszél.- Bajcsyról már annyi min­dent, jót és rosszat elmondtak - jegyzi meg -, de azt még senki sem, hogy soha egy hazug szó el nem hagyta az ajkát. Én őt a vi­lág legtisztességesebb emberé­nek tartottam.- Az ön életútját olvasva ne­kem is a tisztesség és a becsület jutott eszembe. Hogyan lehetett ezt a zaklatott századot ennyire tisztán megélni?- Én meg azt kérdezem, ho­gyan lehetett végigélni úgy, hogy az ember nem maradt meg embernek. Az ember azzal tudja megőrizni tartását, emberi mi­voltát, ha legalább ő tisztességes marad akármilyen is, s mit mond a környezete. Ha másként éltem volna, most nagyon szégyelle­ném magam. A történelem vihara nemsok­kal a háború után külföldre űzte Hamza D. Ákost, s több évtize­det, élete nagyobb részét Sao Pa- ulóban töltötte. Miközben szá­mos kiállítása volt Európában, a szűkebb hazája közönsége azon­ban csak a nyolcvanas évek kö­zepén láthatta először a képeit, amelyek azonban most már örökre Jászberényben marad­nak.- Az eddigi munkáimat, s amiket még ezután készítek, a Jászság népének adományozom - mondja -, bár nem tudom, med­dig tudok még dolgozni, hiszen percek választanak el a kilencve­nedik évtől. Mindenesetre sze­retnék túltenni a mesteremen: Csók István 98 éves korában halt meg, de egészen addig festett. A képeket egyébként majd abban a házban állítják ki, amelyben a házaspár él, s az az alapítvány működteti majd a le­endő Hamza-múzeumot, ame­lyet nemrégiben hozott létre a festőművész felesége. Tál Gizella Az absztrakt képek mellett nem hiányoznak a festőművész munkás­ságából az emberábrázolások sem. Képünkön a Menekülés Egyip­tomba című festmény Kerékgyártó T. István Gyermekeink érdekében Nagyobb figyelmet a testnevelésnek!

Next

/
Thumbnails
Contents