Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-06 / 185. szám
1992. AUGUSZTUS 6. Nyugdíjasok fóruma Vélemények, tapasztalatok Jól sikerült az Idősek Népfőiskolája r Ki gondolná? ^ Hogy a háborús menekülteknek folyó gyűjtési kampányban a nyugdíjasok is szép számmal vesznek részt? Nyugdíjasok, akik közül sokan már most arra gondolnak, kegyetlen lesz a tél, meinem telik, vagy csak nagyón jcevés tüzelőre futja a pénzük. Falusi nyugdíjasok, akikről mindenki tudja, hogy nem tartoznak a tízezren felüli, sőt legtöbbször még a hét-nyolcezer Tőrinton felüli havi járandöságúak közé se. Nos, Kiss Jenő Béláné jászladányi nyugdíjas leveléből tudjuk, bizony így van ez, a sok nehéz évtizedet, háborút is megélt idősek tudják, a bajban akkor is segíteni illik, ha közben magunk se bővelkedünk javakban. A jászladányi levélből megtudtuk, a nagyatádi menekülttáborba küldtek két teherautót! Színültig megrakodva ruhaneműt, gyermekek és felnőttek részére, valamint gyermekjátékokat és természetesen (természetesen?) élelmiszereket, több mázsa lisztet, cukrot, búzadarát, száraztésztát és kon- zerveket. (Levélírónk megjegyzi, igaz, zárójelben: Pedig nekünk valaha nem adott senki, semmit!) Nos, a ladányi gyűjtés szép eredménye után a nyugdíjasok már megrendezték az unoka-nagyszülő találkozót augusztus ötödikén, és a héten készülnek a tiszasülyi nyugdíjasklub megvendégelésére. - Amihez, ha még előtte vannak, jó egészséget és kellemes ^szórakozást kívánunk mi is! j Legutóbb - a július 7-i nyugdíjasfórumban - hírül adtuk, hogy a Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetségének Kulturális Bizottsága népfőiskolát szervezett idősek részére. Nos, azóta már le is zajlott az első kurzus, s mint Dénes Pál, a kulturális bizottság elnöke elmondta, olyannyira jól sikerült, hogy augusztus végén már a második előadás-sorozatra gyűlnek össze az érdeklődők Soporon- ban. Az első résztvevői szinte az egész országot jelentették - Kaposvártól Debrecenig, Karcagtól Miskolcig képviseltették magukat a nyugdíjasszervezetek. Érdekes közvéleménykutatást rendeztek a népfőiskola végén. Néhány kérdésre választ kértek a résztvevőktől. Elsősorban persze az első.rendezvényről, s annak tartalmi értékeléséről, de szerepelt olyan kérdés is többek között, hogy mit tennének az idősek sorsát könnyítendő a népjóléti miniszter helyében, illetve mit javasolnak a kormánynak? Nos, a válaszok, vélemények közül néhányat közreadunk; illetve összefoglalva ismertetünk. A Nyugdíjasok Népfőiskoláját feltétlenül folytatni kell - ez szinte minden résztvevő véleménye volt, s legtöbben azzal indokolták ezt, hogy az időskorúak is érdeklődnek a világ és a hazai dolgok iránt, s kulturális érdeklődésüknek megfelelő tanácsokat várnak, hogy otthon megfelelő programokat dolgozhassanak ki társaik s maguk további épülésére. Többen - nagykanizsai, miskolci, pécsi nyugdíjasok - a minisztériumi támogatás alatt nemcsak pénzt értettek, hanem változatlanul kitartanak a nyugdíjasok szinte általános kérése, javaslata mellett: az utazást ne csak a hetvenen felüli nyugdíjasok vehessék igénybe ingyen, hanem a nyugdíjasok szélesebb rétege, hiszen hetvenen felül már nem általános az utazási kedv, a legidősebbek ritkábban, vagy egyáltalán nem szállnak vonatra, autóbuszra. Volt olyan résztvevő is, aki nemcsak a „föladott” tíz kérdésre válaszolt, hanem lesújtó véleményét is közölte. „A mű- velődési miniszter mindenek előtt törődjön önmaga művelésével, hogy beláthasson abba a mélységes kátyúba, amelybe a magyar művelődésügy került. A nyugdíjasok kulturális színvonalának legalább megtartása (emeléséről beszélni: romantikus ábránd) elsősorban pénzkérdés! A kormányzat a TIT-től megvonta a támogatást, de nagy pénzt juttattak az esztergomi lovagrendnek. Meghibbantak?” - kérdezi a kaposvári nyugdíjas tanár. A debreceni résztvevő megjegyzi, az idén már a cívisvárosban is megrendezik a Nyugdíjasok Ki mit tudját, ugyanerről számolt be a kiskunfélegyházi nyugdíjas is, de a legtöbben abban értettek egyet, hogy a kulturális tevékenységhez mielőbb rendszeres és módszeres támogatást kell a nyugdíjasszervezeteknek adni. Augusztus 24-én már másodszor nyitja meg előadás-sorozatát a Nyugdíjasok Népfőiskolája Sopronban. A közvélemény-kutatás első javaslata tehát megvalósul. A többi? Reménykedjünk. Nyári szünet - ügyelettel A Szapáry úti nyugdíjasoknak is otthont adó székházban a hirdetőtáblán ott az ilyenkor mindenhol szokásos felirat: nyári szünet. Alatta azonban ügyeleti beosztás, ami azt jelenti, hogy a megyei nyugdíjas kulturális egyesület minden héten pénteken a legfontosabb ügyek intézésére kész. Ott- jártunkkor épp kirándulást szerveztek, készítettek elő. A nyáron már három megyei csoport járt Nyugat-Dunántúlon. most augusztus 26-27-re Fertődre szerveznek kétnapos kirándulást, méghozzá olyant, ami a tervek szerint kis szomszédolást is jelent: a résztvevők átrándulnak Eisens- tadtba, megnézik, arrafelé hogyan élnek az emberek, különösen pedig az idősek. Állásfoglalás A nyugdíjasok érdekvédelméről A Magyar Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetsége a közelmúltban elnökségi ülésén állásfoglalást készített, s juttatott el az Ország- gyűléshez. Az állásfoglalás konkrét vélemények és javaslatok mellett több elvi nyilatkozatot is tartalmaz. így például: A saját jogú nyugdíjasok szociális biztonságát ne „szociális védőháló” révén nyújtsa a társadu lom, hanem elsősorban a nyugdíj értékállóságával. Ne kelljen a nyugdíjasnak nyomorba süllyednie ahhoz, hogy megsegítsék. Ne szűküljön le a szociális biztonsághoz való jog segélykérési jogra! - Minden idős embernek joga van megszokott életvitele folytatásához, amely megfelel több évtizeden át végzett munkája mennyiségének és minőségének, hiszen a nyugdíj munkajövedelem, munkához kapcsolt jövedelem. - A nyugdíjak emelésének éves mértéke és a nyugdíj éves összege nem függhet sem az állam költségvetési politikájától, sem attól, hogy a nyugdíjbiztosítási alapnak mekkora az adott éves bevétele.” Az állásfoglalás persze kimond kényelmetlen, de napjainkban reális igazságokat és követeléseket is. Többek között azt is; akinek dolga, ügyeljen arra, hogy az egészségügyi reform ne rontsa az idősek ellátási színvonalát, ne növelje kiadásait. Mielőbb törvényben kellene rendezni a megélhetési költségek növekedését ellensúlyozó nyugdíjemelés mértékét, hiszen a nyugdíjhoz való jog meghatározott vásárlóerőhöz való jogot is kell, hogy jelentsen. Az állásfoglalást a Kiáltás című, a LÉT kiadásában megjelenő újság 15. száma közli, Pirittyi Ottó, az országos szövetség elnökhelyettesének ismertetésében. Úgy tűnik, a nyugdíjasok szövetségének állásfoglalása más lapokban nem, vagy meglehetősen szűkszavúan jelent meg. Hiába, már a sajtó is mostoha az időskorúakkal, - lehet, nem is véletlenül? A legszomorúbb statisztika Míg 1990-ben 5854 elhunyt hozzátartozói fordultak temetési segélyért a társadalombiztosításhoz, addig 1991 - ben már hatezret is meghaladta az elhunytak száma a megyében. Bár az újságok fekete rovatában időnként megdöbbentően sok fiatal haláláról is hírt kapunk, azért a legtöbb elhunyt az idősek, a nyugdíjasok között van. Az eltávozottak többsége valamikori iparvállalatok, ipari szövetkezetek dolgozója volt, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek (a lassan néhai szövetkezetek...) tagsága is fogyatkozik évente jó kétezerrel. Nekik szegényeknek már nem kell a kárpótlási jegy, s az se biztatja őket továbbélésre, hogy újra gazdaságuk lehet, dolgozhatnak a magukéban, mint őseik. Tavaly több millió forint temetési segélyt fizetett ki a gyászolóknak a társadalombiztosítás. Az oldalt összeállította: Sóskúti Júlia Augusztusban még besüt a nap. (Fotó: korányi) Kedves Marikám! Gondolom, te is túl vagy már az unokák nyaraltatásán, hiszen augusztust mutat a naptár, közeleg újra az ősz és az iskola a drága szép gyerekeinknek. Hát nálam is itt volt már mind a négy unokám, igaz, a legnagyobb alig, mert ugye már nagylány, unalmas neki a nagyanyjánál múlatni az időt, még ha a jó öreg terülj asztalkámat varázsol is elébe napjában legalább háromszor. Marikám, a két közbülső, a két kisfiú két hétig kitartott nálam, süttem-főztem kedvükre, meg még azt se szégyelltem, hogy öreg csont létemre a közeli város strandjára is elvittem őket ebben a kánikulában. Igaz, a vérnyomásomnak, meg a trombózisos lábamnak nem használt az uszoda - jobban mondva a medence partján üldögélés, de a gyerekek nagyon élvezték a vizet. Nem is volt semmi bajuk, hacsak nem az anyjuknak most, hogy hazamentek, s az első vasárnap keresték rajta a foszlós üres kalácsot - amit ugye a korán serkenő nagymama bizony megsütött, mire fölébredtek. Nohát, kibírtam, jól van, adja isten, hogy jövőre is láthassam őket magamnál. Igaz, pénzem egy se, dehát majd csak megsegít az isten, s ugye, szeptemberben egy kicsivel már több nyugdíj várható megint. Csak az a baj, hogy lesz mire kiadni, mert még meg se kaptuk, már tudjuk, drágul az energia - hacsak nem vesszük elő a kamrából a jó öreg petrót, s nem kapcsoljuk ki a hűtőszekrényt - igaz is, úgyis alig van már benne valami, tán kár se lenne... Cipőjavítással pihen a volt szerszámkészítő- Nem hiszek a szememnek, ez a nem lehengaz.kedves Vendel bácsi. Qtyamdftt a cipőm, mint új korában, pedig már azt hittem, hogyíefcksJl dobni. Fájó szívvel tettem volna, mert borsos ára volt, a 3 ezerből alig pár forintot kaptam vissza. Most meg olyan, mint ak^or. volt, amikor megvettem, különösen azok a pántok... ki gondolná, hogy Vendel bácsi aranykezének a fém is ugyanúgy engedelmeskedik, mint a bőr. Az „aranykezű” Vendel bácsi ráérősen nyújtotta át a cipőt a fiatal lánynak. Ráérősen, mert előtte még megpihentette a tenyerén, hogy a jó mesterembernél bocsánatos büszkeséggel még végigpásztázza a tekintetét a „remekművön”. Azon akeskenynél is keskenyebb rézpántokkal díszítve, újból divatosan parádézó, újjájavított nőieipő páron. Jászberényben a Szövetkezet úton az egyik bérház alagsori műhelyében Kasza Vendel cipészmester szabadkozik - még ha alig titkolt büszkeséggel is teszi - hogy minek a sok dicséret és a nagy szavak. Cipészmester ő, az igaz, de megelégszik, ha csak cipőjavítónak titulálják, hiszen valójában „csak” javítja a cipőket. Ami az. aíapyiezét illeti, hát olyan kezek 4zek, mint bármelyik becsületes s^aktársé. Dolgosak, igyekeznek jól, tisztességesen megcsinálni azt, amit elvállaltak. Abban sincs semmi ör- döngösség^liegy ügyesen bánik az említett rézpántokkal. Szerszámkészítőként dolgozott a Hűtőgépgyárban majdnem 4 évtizeden át, onnan ment el - százalékosa nyugdíjba.- Igen, tudom, meg kell magyaráznom, hogy miért tűnik olyan kacskaringósnak az én pályafutásom. Annak idején cipészinasnak szegődtem, majd a cipész szakmunkás-bizonyítvánnyal „felvértezve” a szakmában dolgoztam, kerek egy esztendőn át. Akkoriban volt ez, amikor sorra adták vissza a kisiparosok - vagy vették el tőlük - a működési engedélyt. Változtatnom kellett, átpártoltam az akkor divatossá váló és bizonyos rangot jelentő vasas szakmába. Kitanultam a szerszámkészítő mesterséget és természetesen úgy, mint Jászberényben legtöbben, én is a Hűtőgépgyárban vállaltam munkát. Szép és érdekes feladat volt, örömet leltem benne, és olyan szívesen vállaltam mindent, amit rámbíztak, hogy meg is feledkeztem az elsőként tanult szakmámról. Eleinte, ha véletlenül szóba került, baráti körben még elmondtam, hogy 3 évig cipészinas voltam, egy esztendőn át pedig cipészsegédként dolgoztam. Később azonban, miután elvégeztem a gépipari technikumot, a gyárban pedig művezető lettem, már csak elvétve tettem említést cipész múltamról.- Hallgattam róla, de nem ezt tette az élet, amely ugye gyakran közbeszól és átrendezi az ember sorsát. Egészségi állapotom miatt a vártnál korábban kellett elbúcsúzni a gyártól. Leszázalékoltak, és váratlanul kézbe kellett vennem a nyugdíjasok - ráadásul a rokkantnyugdíjasok - botladozó lépéseit támogató vándorbotot. Elkeseredtem, de annyira nem, hogy csökkent volna munkakedvem. Eszembe jutott, hogy van még egy mesterségem, az is, hogy a cipőjavításnak - sajnos - hosszú távú jövője van, mert a vagyont érő cipőt a szegény ember - de még a jobb módú se - már nem dobja el, inkább többször is javíttatni viszi. Szétnéztem, és észrevettem azt is, hogy a cipőjavító erősen hiányszakma, hogy már alig van belőlük. Ilyen előzmények mérlegelésével nyitottam meg a Szövetkezet úti lakásom - a bérház alagsorában - a cipőjavító műhelyemet.- Nagyképűség lenne, ha azt mondanám, hogy ment minden úgy, mint a karikacsapás. Annak idején éppen csak belekóstoltam a cipészmesterségbe, pedig olyan szakma az is, amely egész embert, felkészülést és szakmai tapasztalatot kíván. Nem szégyelltem nyugdíjas fejjel megtanulni azt, amit még nem tudtam. Erőt adott a felismerés is, hogy sok magamfajta emberrel kerültem közvetlen kapcsolatba, de a figyelmeztetés is, hogy ezentúl a munka minőségét már személy szerint tőlem, és nem a gyártól kérik számon. Még valamit megtanultam, ami talán a legfontosabb. Azt, hogy nincs különbség például a nagy jelzőkkel titulált szerszámkészítő, a csúcseszterga, vagy a kicsit lenézett cipőjavító szakma között. Minden munka annyit ér, és attól rangos, hogy a szakember milyen becsülettel és mennyi odaadással végzi azt el. Sorokban Debrecenben megkezdődtek a Nyugdíjas Ki mit tud? elődöntői, három műfajban. * Nyugdíjasház kezdte meg működését Békéscsabán. * Nyugdíjasfórumot tartottak Egerben: a fórumon ott voltak a város országgyűlési képviselői is. * Megalakult Vas megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Kamarája. Marikám, legutóbbi leveledben írtad, kedves jó testvéred gyászolod. Hát, igen, ez már a mi bajunk, hogy több szerettünk van a temetőben, mint az élők között. És ugye, manapság egy temetés egy leégés - vagy egy nagy eladósodás. Nem tudom, hogy gondolják a kalapos emberek, meddig lehet még a népet sanyargatni, dehát a nép ugye egyelőre hallgat, szorítja a nadrágszíjat, húzza össze magát, ahogy tudja. Marikám, én látom a környezetemben, hogy már nagyon sokan szenvednek, az utolsó tartalékuk is elfogyott, s élnek máról holnapra. Különösen a fiatalok, a családosok baja visel meg, - mert mondjuk meg őszintén, mi öregek annyi mindenen túl vagyunk már, minket annyiszor próbára tett az élet, hogy tán legtöbbünk még ezeket a nehéz, szegény éveket is átvészeli. Dehát ahol gyerek kér napjában többször enni, ahol nem lehet az elvásott, régi cipőt újból felhúzni, - mert már kicsi is, - ott mi lesz? És ugye mondják, hogy majd a családi pótlékot most is, az energiaáremelés miatt emelik vagy kétszáz forinttal gyerekenként - hát ki számította ezt ki? Ki gondolja, hogy ezzel rendben? Szomorú, hogy országelső uraink nem tudnak már a szegény ember fejével, szívével gondolkozni, nem tudják, - elfelejtették, vagy sose tudták? -, mi az fizetésből, kis pénzből élni. De hát ugye tőled is hiába kérdem, sok a miértem mostanában, egyre több. Biztosan morgolódó, sose elégedett vénasszony vagyok - amit neked nem kívánok -, szeretettel: Juliska