Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-04 / 183. szám

1992. AUGUSZTUS 4. Körkép Barcelona — XXV. Nyári Olimpiai Játékok — Barcelona Gyulay és Csípés vigaszágról jutottak tovább Némi ijedtségre adott okot Gyulay Zsolt, aki elsőként szállt hajóba a magyarok közül. Cím­védőhöz méltatlanul csak har­madik lett, s mivel futamonként ketten jutottak tovább a közép­döntőbe, Gyulay ismétlésre, az egyik késő délutáni reményfu- tamra kényszerült. Rendkívül frissen mártogatta a vízbe a lapátját Pulai Imre, a kenu egyesek 500 méteres via­dalának második próbájában, ahol az olimpiai bronzérmes bol­gár Nikolai Buhalov mögött má­sodikként érkezett be. Olimpiai döntőnek is beillett Kőbán ver­senye, ahová rajta kívül még há­Hétfőn a női tőrcsapatok küz­delmei közepette érkezett a te­rembe Szabó Bence, a magyar vívás újdonsült olimpiai bajno­ka. A közönség elcsodálkozott, ugyanis Bence új frizurával le­pett meg mindenkit: alig másfél centis haja, azaz tüskefrizurája van. Pedig az ÚTÉ 30 éves vívó­ja egyébként sem loboncos, lo­bogó hajáról volt ismert.- A verseny előtti éjjel fölriad­tam , ugyanis azt álmodtam, hogy kopasz vagyok. Ekkor elhatároz­tam, ha nyerek, valóra is váltom álmomat. Hogy most mégsem lett teljesen kopasz a fejem, an­nak az az oka, hogy a fodrász nem akart „elbánni” velem. Egyébként érdekes volt, mert a fodrászhoz előre be kell jelent­kezni. Amikor azonban megtud­ta, hogy olimpiai bajnok vagyok, azonnal előrevett. Szóval nagy felhajtást csinált.- Hogyan látja így visszate­kintve a versenyt?- Idegesen kezdtem, rosszul vívtam. De azzal nyugtattam ma­gam, hogy tavaly Abay Péter is rom világklasszist sodort a sors(olás).- Legfeljebb este újból próbál­kozom, lia netán most nem sike­rül - „prognosztizált” a magyar világbajnoknő, szöuli olimpiai ezüstérmes. Szerencsére a dup­lázásra nem volt szükség, a sok­szoros világbajnok, a 30 évesen is elnyűhetetlen egykori keletné­met Birgit Schmidt (lánynevén Fischemek ismerte meg a kajak­világ) mögött másodikként ha­ladt át a célvonalon. Utána vég­zett a sokáig német, egy ideje pedig már olasz színekben re­meklő Josefa Idem és a doppin­geltiltását letöltve ismét ver­így tett a világbajnokságon, az­tán mégis második lett. Egész nap senkivel sem beszélgettem, tudatosan kerestem a magányt. Különvonultam, és lelkileg ké­szítettem fel magam mindig egy- egy asszóra. Sohasem gondol­tam sokkal előre, csak arra, amely előttem állt. A táblán sors­döntő volt a német Becker elleni találkozó. Egyrészt azért, mert Becker nagyon nehéz ellenfél, úgy is mondhatom, hogy a mu­musom, másrészt akkor kerültem senyző lengyel Izabella Dylews- ka is. Aztán Csípés és Gyulay révén újabb hidegzuhany érte a magyarokat. A külön-külön olimpiai és vi­lágbajnoki érmek tömegével rendelkező kajakkirályok (?) ez­úttal együtt nem sokra vitték. Féltávnál a negyedikek voltak, aztán 500-nál már csak a hato­dikként csorogtak be a célba ... Gyulayra tehát immár a második reményfutambeli szereplés szo­katlan kötelezettsége várt. Aztán a délutáni reményfutamokban mind egyesben, mind kettesben egy hajóhossz előnnyel harcol­ták ki a továbbjutást. be a tizenkettőbe. A Scalzo elleni asszóban jól vívtam, mégis ki­kaptam. A döntőben már tele voltam energiával. Kizártam a külvilágot, nem figyeltem, hogy ki lesz a következő ellenfelem. Olimpia előtt minimális célom a döntőbe kerülés volt. Aztán a kö­vetkező lépcsőfok a négy közé jutás. Ennek az a magyarázata, hogy úgy tudtam, itt is két bronz­érmet osztanak, mint a világbaj­nokságokon. Barcelonában tud­tam meg azonban, hogy a har­madik helyért is vívni kell, ezért módosítottam a tervemet . . . Most mindenesetre nagyon fá­radt vagyok. Ilyen érzésem még sohasem volt, egyetlen verseny után sem. Fizikailag is ,,padló­ra’ ’ kerültem, mert nem ültem le egész nap, és ez igencsakfárasz- tó. A csapatversenyre szeretném magam kipihenni. Most társaim ,,bőrére” nem engedhetek ki, nem ünnepelhetek. Velük szem­ben is kötelességem, hogy jól vívjak - fejezte be az újdonsült olimpiai bajnok. Bajnok - új frizurával r V Ülő­sztrájk a j Veszíteni az olimpián is tudni kell - ámde nem mindenki tud. Tanyo Kirja- kov szöuli aranyérmes bolgár pisztoly­lövő összetettben az élen állt, mígnem az utolsó fordulóban lemaradt, s elvesz­tette önuralmát: a fegyverét földhöz vágta, szeme menthetetlenül kimeredt, és föl kellett adnia a versenyt. A tőrvívás egyéni győztese, a francia Phillippe Omnes türelmét ellenfeleinek nem éppen úri modora tette próbára: az osztrák Joachim Wendt nem volt haj­landó megszorítani a kezét, miután ne­gyeddöntőben vereséget szenvedett tő­le, míg német kihívója, Udo Wagner félrerúgta a sisakját, miután a bírói ítélet őt sújtotta. Stefan Scriggins ausztrál váltósúlyú ökölvívó a közönségen „töltötte ki ’ ’ ve­resége miatti bosszúságát: nyomdafes­téket nem tűrő stílusban halállal fenye­gette azt a nézőt, aki a közelébe merész­kedik. Paul Griffin pehelysúlyú ír bok- szolót pedig egyéves eltiltással büntet­ték, miután fogvédőjét erőteljes rúgás­sal a nézőtérre küldte, s megpróbált a tisztségviselőkre támadni. Marino Cattedra olasz cselgáncsozó ugyancsak hisztériában tört ki: a sző­nyegen való dobolással egybekötött öt­perces ülősztrájkkal tiltakozott, amiért a bírák lefaragtak pontszámából, és szer­tefoszlanák bronzreményeit. Lapszemle á >s­La Vanguardia: A lap tudósítója Samaranch- csal készített interjújá­ban arra is választ kapott, ^hogy a NOB támogatja a ’ kajak-szlalom szerepel­tetését az elkövetkezen­dő nyári játékok műso­rán. A NOB elnöke sze­rint máris 80 százalék az esély arra, hogy a kajak­kenu „kaszkadőrjei” az atlantai versenyeken is szóhoz jutnak. A kardvívóversenyek tudósítása legfőképpen azzal foglalkozik, hogy a spanyolok titkos érem­esélyese, Antonio Garcia a dobogó közelébe sem került, dacára annak, hogy a kétszeres nemzeti bajnok az elmúlt évek­ben számos jó eredményt ért el magyar edzője, Tá­bor Sándor segítségével. Jellemző, hogy a négy­hasábos cikkben mind­össze ennyi olvasható Szabó Bencéről: „Végül is az aranyérmet a ma­gyar Szabó Bence nyer­te, az olasz Marin és a francia Lamour előtt...” El Periodico: A toma­versenyek tudósításának néhány érdekes részlete:- Vitalij Scserbo, aki minden bizonnyal az olimpiai játékok legsike­resebb résztvevője lesz a maga hat aranyérmével, elmondta, hogy héthóna­pos házas, de az olimpiai felkészülés nehéz idő­szakában alig látta a fe­leségét.- Úgy hírlik, hogy a FÁK csapatával Barce­lonába érkezett férfi tor­nászok és edzők között nincs teljes egyetértés, főleg attól a naptól kezd­ve, hogy befejeződtek a csapatversenyek, és az aranyérmes tornászok már a „saját” köztár­saságuk színeiért harcol­tak. A legnagyobb rivali- záció a világbajnok Miszjutyin és az újdon­sült olimpiai bajnok Scserbo között alakult ki. Állítólag Arkajev ve­zetőedző ráparancsolt a FÁK-ot képviselő vala­mennyi pontozóbíróra, hogy ezúttal Scserbót fa­vorizálják. Szotév-rejtély Csak egy biztos: a felszámolás (Folytatás az I. oldalról) szintén Szotév nevet viselő, majd Szolnok Holdinggá átke- resztelkedő, és ma már Alföldi Kereskedelmi és Építőipari Vál­lalatként éppen csődeljárás alatt álló vagyonkezelő szervezet ve­zetői) tényleg túl sok hitelt vet­tek-e fel, és azt nem a kért célra, a termelés finanszírozása helyett beruházásokra költötték? - erről már nem eshetett szó. Próbáltunk volna később (mintegy két hónapja) a holding akkori vezetőjétől, dr. Ádámosi Györgytől is információkat sze­rezni. Persze a Szotév Rt., mint „szuverén cég ’ ’ dolgait csak úgy mellékesen kérdeztük volna: hátha van Ádámosi úrnak ötlete, merrefelé tájékozódjunk. In­kább arra lettünk volna kíváncsi­ak, hogyan is alakult meg, és kik a tulajdonosai „dolgozói kft.- jüknek’ ’, a Tisza Holdingnak, il­letve fokozatosan miként került teljesen osztrák tulajdonba a Szotév-Unimax Kft.? A vezér- igazgató azt ígérte, pár napon belül javasol időpontot a részle­tes beszélgetésre. Erre mindmá­ig nem sikerült módot találnia - igaz, egyeztetésünk után pár nappal búcsút is mondott vezetői tisztének. (Csak ennek az egyet­lennek, más eredetileg Szotév- vagy Ádámosi-érdekeltségű vállalkozásnál úgyis maradt még karosszék.) Talán a felszámolási eljárás folyamán többet tudhatunk meg- bizakodtunk. Ám a napokban teljesen igazat kellett adnunk Kovács Bálintnénak, aki a fel­számolásra megbízatást kapó Tisza Money Kft. (ennek a Ti­szának semmi köze a korábban említetthez - a szerk.) munkatár­saként igyekszik túladni a Szo­tév Rt. vagyonán. „Az én dol­gom csak a hitelezők érdekeinek képviselete. És nemcsak jogosít­ványom nincs arról nyilatkozni, hogy miként jutott el ez a cég idáig, hanem a mostani eljárás során nem is tudnánk feltérké­pezni a belső összefüggéseket”- voltunk kénytelenek elfogadni a felszámolóbiztos álláspontját. Annyit tudhattunk így aztán II ' -I ■£ rppg, hogy az.e^dig elkészült va­gyonértékelések és az ezeken tú­li becslések szerint a Szotév Rt. ingatlanainak, gépeinek és , í^gyéb eszközeinek elárverezése ttján a hitelezők nemigen kapják meg pénzüket. Nyomott ára van mifelénk (is) az építőiparban hasznosítható eszközöknek: eb­ben az ágazatban a Szotév csak egy a felszámolásra ítéltek sorá­ban. A SZÁÉV-nél már túl van­nak a dolgon, és a Profil Rt. is hasonló sorsra jutott. Igyekez­tünk kideríteni (mert a felszámo­lóbiztos a tartozásokról nem kí­vánt nyilatkozni), a legfonto­sabb adósok mennyi pénzük után futnak. A megyei APEH- nél - az adótitokra hivatkozva - elzárkóztak az innformációa- dástól, a legnagyobb hitelező banknak, az MKB-nek járó pénzt pedig 100 millió forintra taksálták informátoraink. Becs­léseik szerint a Szotév vagyona jó esetben 200 milliót érhet. Azt pedig a felszámolóbiztostól tud­juk, a cégnél úgy 200 hitelező vár forintjaira. Y.Sz.J. Kun Kupa 92 (Folytatás az 1. oldalról) A döntőkre augusztus 7-én Kunhegyesen kerül sor. A mai program:Kunhegyes, KESE pálya: BKV Előre-Eger, Pusztaföldvár-NYVSC, Skov- bakken-MTK, Réti DSE-Video- ton, MTK-Kosice, Jászberény- Békéscsaba Madách, Focisuli Esztergom-BKV Előre, Réti DSE-Pusztaföldvár (9-17 óráig óránkénti kezdéssel). Kunhe­gyes, Dózsa AI. felső pálya: Skovbakken-Kunhegyes, Las Palmas-Vác, Urago-Kunhegyes, Balmazújváros-Videoton, Réti DSE-Fehérgyarmat, Karcag- Abádszalók, BKV Előre- NYVSC, Krakkó-Kunhegyes (9-17 óráig). Kunhegyes, Dózsa AI. alsó pálya: Attese-Balma- zújváros, Balmazújváros-Foci- suli Esztergom, Kazincbarcika­JNSZ válogatott, Kunhegyes- Kunsági válogatott, Focisuli Esztergom-Jászsági vál„ Békés­csaba Madát'h-Balmazújváros (9-15 óráigj. Kenderes: Alba S. Maria-Kenderes, MTK-Arany DSE (9-10 óra). Szolnok, tiszali- get: Áullese-SZUSE, Spal LC- SZUSE, Juventus-SZUSE, Já- szapáti-Jászberény, SZUSE-Já- szapáti, Martfű-Szajol (9-15 órá­ig)­________________________ A lapítvány, Jászkun Munkás” néven Munkáspárt: Feljövőben a Munkáspárt Hasonlattal élve premiernek is nevezhető a Munkáspárt Megyei Koordinációs Bizottságának tegnapi sajtótájékoztatója Szol­nokon - ugyanis az MSZMP új­jáalakulása óta ez az első alka­lom, hogy a párt megyei vezeté­se tájékoztatóra hívta a sajtó munkatársait. Miért csak most került sor ilyen találkozóra? La­punk munkatársának erre a kér­désére a következő válasz hang­zott el: a Munkáspárt ez időre lett f : \ Jut eszembe! A melegtől félhülyén pihe- gek a szerkesztőségi szobá­ban. Szomjas vagyok, de egy falat dinnye, egy korty víz menten megjelenik a homlo­komon. Olyan érzést keltve, mintha langyos vízbe mártott pókhálókat huzigálnának az arcomon. Elképzelem, amint a kilyukadt ózonpajzson aka­dálytalanul zúdulnak egyene­sen be az ablakon a nap sugár- kötegei. Jó lenne ülni egy jég­veremben, borospincében sem lenne rossz, és talán az aggteleki cseppkőbarlang la­birintusában is kibírnám. De most ide szólít a kötelesség, ebbe a kitűnő hővezető beton­ketrecbe, ahol aztán csapdába esik a meleg, és előbb-utóbb siteregni kezd minden, ami nem szilárd halmazállapotú. És akkor beront kollégám, és magából kivetkőzve üvölti: - Mit szólsz hozzá, emelték a távfűtés díját, hát ez már több a soknál! Felháborító, érted, felháborító! - Azannyát! - fut át rajtam egy hőhullám, és menten a barikádra mennék az emelők ellen, ha nem lenne ilyen meleg. De remélem, ez legalább ingyen van... korszerű ellenzéki párt, amely­nek már van programja és mon­danivalója a nyilvánosság szá­mára. Az első sajtótájékoztatóra a Munkáspárt valóban tartogatott néhány „patront”. Bejelentet­ték, hogy a párt szervezetei a kö­zelmúltban alapítványt hoztak létre „Jászkun Munkás” néven 150 ezer forintos indulótőkével. Az alapítvány többek között tá­mogatni kívánja a munkások kulturális és sporttevékenységét - és várhatóan már az ősszel kiad egy, az alapítvány nevét viselő havilapot, melynek már a fejlé­cét is bemutatták a tájékoztatón. Elhangzott továbbá, hogy a napokban a megyei koordináci­ós bizottságban tisztújításra ke­rült sor. A tiszteletbeli elnök vál­tozatlanul Tabák Lajos. Dr. Un- gor Tibor elnököt korábban is hangoztatott kérésére felmentet­ték, e posztot a továbbiakban Kántor István tölti be. Alelnö- kök: Kálmán Béla, Lovász Sán­dor, dr. Fehér Lajos. A párt hely­zetéről az új elnök bizakodó hangon beszélt: az MSZMP fel­jövőben van, erkölcsileg meg­erősödött, minőségileg javult - mondotta. Céljuk, hogy parla­menti párttá váljanak, potenciá­lis koalíciós partnereket pedig a baloldali mozgalmakban és pár­tokban látnak - bízva mások fo­gadókészségében is. B.I. A MÓL MAGYAR OLAJ- ES GÁZIPARI RT. KÚT A TÁS-TERMELÉSI ÁG AZ A TA ÁLLÁST HIRDET két angol szakos tanár részére 1992. szeptember 1-jétől, a füzesgyannati oktatási központjában működő, interaktív nyelvi labor vezetésére. Heti óraszám kb. 15-15 óra. Bérezés megállapodás szerint. Szállást a „Hotel-Gará”-ban biztosítunk. (Házaspár részére a lakás rövid időn belül megoldható.) A pályázatokat, illetve az érdeklődőket az alábbi címre várjuk: 5000 Szolnok, Ady Endre út 26., vagy telefon: 56/71-611/21- 67-es melléken. •4824/1H* J

Next

/
Thumbnails
Contents