Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-29 / 204. szám
1992. AUGUSZTUS 29. Interjú 7 Tizenkét kérdés, tizenkét válasz- Törvény készül a tudásgyárakra is Ahogyan lassan finiséhez érkeznek az oktatási törvény előkészületei, úgy kerülnek egyre jobban a figyelem előterébe a felsőoktatás jövőjével foglalkozó elképzelések. Néhány hónappal ezelőtt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium vezetői egy tárcaközi vegyes bizottságot kértek fel, hogy elkészítse a felsőoktatás ezredfordulóig terjedő fejlesztési elképzeléseit, kidolgozza a megvalósíthatóság programját és az ezzel járó költségeket. Gábor Józsefnek, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkárának a lassan végleges formát öltő tanulmány részleteiről tettünk fel kérdéseket. v f - Mióta készülnek a felsőoktatási törvény megalkotására?- A minisztérium immár másfél éve a felsőoktatási rendszer teljes átalakításának programján dolgozik - kezdte a helyettes államtitkár - egyik része e munkának egy törvénykezési szakasz, a másikban a hozzátartozó garanciákat igyekszünk megteremteni. A kettő együtt óriási feladat, s ha nem tudunk olyan ütemben haladni, mint azt szeretnénk, hát ennek a számlájára írható.- A közoktatási törvény tervezete nem kis vitát kavart. Hasonló politikai és szakmai csatára lehet számítani a felső- oktatási törvény kapcsán is?- Nagyon nehéz megjósolni, már csak azért is, mert a mai magyar felsőoktatás intézményrendszere rendkívül széttagolt, a nagyszámú és túlzottan specializált egyetemeken és főiskolákon rendkívül alacsony a hallgatók létszáma, ehhez képest viszont a kelleténél népesebb az oktatói kar és a kiszolgálószemélyzet. Mindez az oktatás gazdaságosságát rontja.- A felsőoktatási intézmények végül is nem gazdasági vállalkozások . . .- Ez kétségtelen. De amikor a fejlesztés koncepcionális kérdései kerülnek napirendre, nem lehet megkerülni a gazdaságosság problémáját sem. Ha mennyiségi és minőségi fejlesztésről, hatékonyságról beszélünk, akkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a pénzügyi lehetőségeket sem. Az évenkénti állami támogatás mértékét a jövőben legalább a kétszeresére kell emelni, s ha mintegy 6-8 évet szánunk is a megvalósításra, az állami költségvetést akkor is nehéz helyzetbe hozzuk. Szükség lesz külföldi és hazai szponzori, alapítványi és hitel forrásokra, az egyetemek, főiskolák belső hatékonyságának növelésére, önálló vállalkozásaira és bizony a tandíjbevételekre is. Ki kell mondani: az ingyenesség elvét a felsőoktatásban sokáig egyszerűen nem lehet, de nem is szabad fenntartani. ,- A 19-23 éves korosztályt tekintve az egyetemi és főiskolai hallgatók létszáma hazánkban messze elmarad az európai átlagtól. Nem tartanak attól, hogy a tandíj bevezetése még tovább szűkíti azoknak a körét, akik megengedhetik majd maguknak a továbbtanulás luxusát?- A felsőoktatás valójában rendkívül költséges, a terheket jelenleg az adófizetők viselik. Ami ingyenes, az az emberek szemében általában értéktelen, s a diákok is könnyebben veszik félvállról a tanulási kötelezettséget, ha annak nincsenek következményei, mintha a gyengébb eredmények a zsebükre mennek. Ezért úgy tervezzük, hogy a jövőben a képzés közvetlen költségeinek meghatározott részét tandíjként fogjuk kezelni, és ezek az összegek - mint bevételi források - megjelennek majd az intézmények költségvetésében is. Ami a diákok szociális helyzetét és a továbbtanulás lehetőségeit illeti? Az ezredforduló táján a családokat terhelő tandíj összege feltehetően nem lesz több az oktatás teljes költségének 5-10 százalékánál. Szeretnénk fenntartani a hátrányos helyzetűek, a nehezebb szociális körülmények között élők támogatását, és egyidejűleg megteremteni egy alapítványi tandíjtámogatás, egy képzési hitelrendszer pénzügyi alapjait.- Várhatóan mikortól hozhat gyökeres változást az új törvény a felsőoktatásban?- Az 1992-93-as tanévvel kezdődően % már vissza nem fordítható változásokat szeretnénk elérni, elsősorban azokon a területeken, ahol halaszthatatlannak tűnik a beavatkozás. Első helyen említeném - megfelelő követelményekkel összekötve - az oktatói jövedelmeknek az inflációt meghaladó mértékű növelését, s több pénzt szeretnénk fordítani az oktatás minőségét javító gépek, műszerek, szakkönyvek beszerzésére is. Gyorsan kell lépni, mert a demográfiai hullám lassatveléri a felsőoktatási intézményeket, s ha bizonyos foglalkoztatási gondokat is orvosolni akarunk, akkor egy népesebb korosztály előtt kell szélesebbre tárni az egyetemek, főiskolák kapuit, főleg vidéken. Az sem lényegtelen szempont, hogy csak képzettebb, felkészültebb nemzedékekkel szabad nekivágni a következő évezrednek.- Sokan fenntartással fogadják ezt a szemléletet, mondván, amíg nem ismerjük az ezredforduló gazdasági struktúráját, könnyelműség egész nemzedékeket iskolapadba ültetni. Könnyen odajuthatunk, hogy megint diplomások ülnek majd a villamosok vezetőfülkéibe. Összhangban lesznek-e a felsőoktatás fejlesztési koncepciói a gazdaságfejlesztés elképzeléseivel?- A működőképes piacgazdaság meg fogja oldani majd ezt a problémát, de ma még ott tartunk, hogy egyelőre a szakembereknek kell kiképezniük az őket követő szakemberek nemzedékét. Addig is kétségtelenül szükség van az ágazatok közötti összhangra, egyeztetésre, ami éppen a fejlesztési koncepció előkészítésével megbízott tárcaközi bizottságnak is az egyik feladata. Olyan rugalmas rendszert szeretnénk kialakítani, amely széles bázison konvertálható tudást ad a hallgatók kezébe. Elkerülhetetlennek látszik egy olyan nyitott felsőoktatási szerkezet megteremtése, amely a képzés-továbbképzés láncolatával szinte élete végéig visszavárja az egykori hallgatókat.- Gondoltak-e az ,.átjárhatóság’' lehetőségére? Arra, hogy idejekorán módja legyen a hallgatóknak a pálya- módosításra?- Bizonyos lépcsőzetesség szerepel a terveinkben. Az alkalmatlanok az első években kirostálódnnak majd, ha nem is kapnak valamiféle részképesítést, pályamódosítási lehetőséget, az elvégzett évek beszámítását mindenképpen szeretnénk „törvényesíteni”. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy bizonyos alapismereteket mindenütt azonos követelmények szerint kérjenek számon. Ehhez valódi egyetemekre - universitasokra - van szükség, amelyeken több kar működik, nagy létszámban képeznek diákokat. Az orvosi egyetem például nem biztos, hogy a jövőben is önálló intézmény marad, valószínűleg az európai mintát követve egy tudományegyetemen belüli kar, specializálódás lesz. A vizsgarend- szerben is változásokat tervezünk, másokkal együtt a magam részéről például el tudnék képzelni mondjuk egy olyan pontozási szisztémát, amelynek eredményeit más szakokon, más területeken is be lehetne számíttatni. Gondolkodunk az oktatási idő csökkentésén is, ami azt jelentené, hogy egyes szakokon az ötéves tanulmányi időt négyre lehetne rövidíteni, ami persze még nem jelentené automatikusan azt, hogy mindenki ennyi idő alatt el is végezheti az egyetemet. A jobbak négy év alatt, a többiek kicsit „lazábban” - a katonaidő, az első gyerek megszülésének közbeiktatásával, némi szünettel - kerülnek majd ki az iskolapadból. Ennek persze lesznek költségvonzatai, de ha úgy tetszik, nagyobb lesz a diákok szabadságjoga is.- Visszatérnek azok az idők, amikor voltak „örök diákok’ ’ ?- Nem erre gondolok. Az élet egyéb kötelezettségei nehezen választhatók el a diákélettől, meg kell adni a lehetőségét annak, hogy a fiatalok a mainál teljesebb életet élhessenek, s ha „közbejön” valami, ne törjön derékba senki sorsa. Szeretnénk, ha a képzés, az átképzés szerves részévé lehetne a felsőoktatási intézményrendszernek, ne csak vállalkozási alapon működő iskolákban vagy átképző központokban lehessen ezekefiaí! igényeket kielégíteni. A tudásgyárak infrastruktúráját ehhez kell hozzáígázítani.- Korábban azért volt olyan nehéz bejutni az egyetemre, mert szigorú rostát alkalmaztak a helyhiányra való hivatkozással. Most a hallgatók létszámának'-növeléséről beszélünk. Mitől lesz egyszerre több hely az egyetemi padokban?- Az első kérdés az: komolyan tovább akamak-e tanulni a fiatalok? Nem vagyok benne biztos, hogy olyan mértékű ez az igény, mint amennyi a korosztály lélekszámából adódna. A másik: a fogadóképesség. Újra kell gondolni a tartalmi szempontokat, és fel kell mérni a tartalék kapacitásokat is. Ha valahol mód van nagyobb létszámú csoportok összeállítására, ott például felszabadulhatnak egyéb férőhelyek, ahová újabb csoportok „ültethetők” le. Felül kell vizsgálni a műszakszámokat, az oktatók kapacitását. Ebben is vannak bizonyos tartalékok...- Mi lesz az esti, levelező tagozatok sorsa?- Most elsősorban a nappali képzés reformján dolgozunk, de mint mondtam már, egy egész életen át tartó tanulási kényszer felé haladunk, amiben a szakmát váltóknak módjuk lesz visszamenni az egyetemre és posztgraduális úton átvagy továbbképezniük magukat. Az esti és levelező tagozatok helyét részben és fokozatosan átveszi majd a távoktatás, ami egy korszerűbb módja lehet a felnőttek oktatásának.- A számokról eddig nem esett szó . . .- Az elképzelések szerint a felsőoktatásban a nappali hallgatói létszám 35 ezer fővel növekszik, viszont az ezredfordulóra a hallgatók összlétszámát a mai kétszeresére lehet emelni, ez mintegy 200 ezer fiatalt érint majd. Ahhoz, hogy ekkora diáklétszámot megfelelő szinten lehessen kiképezni - számításaink szerint - az ezredfordulóig mintegy 50-60 milliárd forintot kell az intézmények fejlesztésére fordítani és a képzés finanszírozásába be kell vonni az egyre tehetősebbé váló hazai vállalkozói réteget is.- Még egy befejező kérdést: mikorra szűnik meg a felvételi vizsga?- Nagyon sok főiskolán, egyetemen már most igyekeznek elfogadni az érettségit egyben egyetemi belépőnek is. Hogy mikorra szűnik meg ez a kellemetlen kettős megméretés? Az attól is függ, hogyan alakulnak a pénzügyi lehetőségek és mikorra sikerül elfogadtatni a parlamenttel a törvényt. Azt szeretnénk, ha az egyetem falain belül dőlne le, kiből lesz egyetemi polgár, kiből nem. Somfai Péter (Ferenczy Europress) Az államtitkár mondja: „Az ingyenesség elvét a felsőoktatásban nem lehet sokáig fenntartani...” Vidám tavaszi lubickolás. A szolnoki vargások ünnepelték a sikeres érettségit. Vajon milyen kedvet hoz a következő évek fürdözőinek, s nem kevésbé szüleiknek az új oktatási törvény?
