Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-24 / 199. szám
I 1992. AUGUSZTUS 24. Sportextra 9 Labdarúgás — megyei I. osztály Góleső a kániKuiá&ar. Martfű - Újszász 0-0 Martfű 300 n., v.: Kormos. Martfű: Sagát - Drávucz, Novák, Nagy A., Hábensusz - Kurta (Tóth), Szántai, Kesjár - NagyJ., Balogh, Sípos. Edző: Kardos Mihály. Újszász: Rézsó - Makai, Antal, Viola, Káló (Vígh) - Szőnyi (Kerekes), F.Tóth, Nagy l. - Konka, Nagy Gy., Mérész. Edző: Mérész József. 67. perc: Hábensusz szabadrúgását Rézsó bravúrral ütötte szögletre. 75. perc: Nagy I. szabadrúgását Sagát látványos vetődéssel tornázta ki a jobb felső sarokból szögletre. 87. perc: Nagy J. bomba szabadrúgása a kapufáról vágódott a mezőnybe. 90.perc.: Balogh mesteri labdáját Nagy J. óriási helyzetben kapufára fejelte. Mérkőzéslabda volt!!! Rekkenő hőségben két jól felkészített csapat küzdelmes mérkőzést vívott. A hazaiak a gólhelyzetek sokaságát hagyták ki, s a finisben két kapufát is lőttek. Az eredmény a vendégekre nézve hízelgő. Jók: Kesjár, Novák, Balogh, illetve Antal, Makai, Viola, Mérész. Kardos Mihály: - Jobb összpontosítással talán kicsikarhattuk volna a győzelmet. Mérész József: - Idegenben, kulcsemberek nélkül elégedett vagyok az eredménnyel. Ifi: Martfű-Újszász 3-1. Juhász Szajol - Tiszajenő 6-0 (1-0) Szajol, 300 n., v.: Pál Szajol: Májer-Bernáth, Bódi, Bállá, Nagy, Kiss, Török (Csörgő), Sós, Hor- gosi, Antal, Fehér. Edző: Németh Ferenc. Tiszajenő: Szarvák (Burján)-Kato- na, Péter, Balázs, Gulyás, Sebestyén, Koleszár (Kocsis), Pálinkás, Pallagi (Eszes), Farsang, Zatkó. Edző: Szalai István. 30. perc: Antal partdobás után lőtt a hálóba, 1-0. 50. perc: Antal büntetőből talált a hálóba, 2-0. 60. perc: Horgosi 18 méterről bombagólt lőtt, 3-0. 70. perc: Szabadrúgásból Bemáth szerezte a negyedik találatot, 4-0. 72. perc: Fehér egy begurítást sarkalt a hálóba, 5-0. 78. perc: Ismét Fehér érkezett időben, 6-0. Nehezen született első gól után kidomborodott a nagyobb tudás. Jók: az egész hazai csapat, illetve senki. Németh Ferenc: - Menekülés a pokolból, káprázatos második félidővel. Szalai István: - Gratulálok a Szajol- nak, ránk még sok munka vár. Ifi: Szajol - Tiszajenő 1-1 Török Kisújszállás - Kunhegyes 4-0 (3-0) Kisújszállás, 500 n., v.: Farkas Gy. Kisújszállás: Miia-Rapcsok, Földi, Kállai, Tóth G. (Kása),Zsidei (Farkas), Kolics (Sotus), Hídvégi (Paszternák), S.Nagy Zs., S.Nagy K, Kincs. Edző: Kádár József. Kunhegyes: Bodnár-Kovács, Fűtő, Szoboszlai, Szász (Földes), Ladányi, Török, Varga (Szívós), Szabó, Kiss, Péter (Kiss). Edző: Gorzás Lukács. 15. perc: Hídvégi 11-esből szerzett vezetést, 1-0. 31. perc: S.Nagy Zs. beadását Hídvégi fejelte a hálóba, 2-0. 43. perc: Tóth G. mesteri átadását S.Nagy Zs. vágta a léc alá, 3-0. 68. perc: S. Nagy K. beadását Kincs a kapus lába közt pöckölte a gólvonalon túlra, 4-0. A hazai csapat ilyen arányban is megérdemelten nyerte a mérkőzést. Jók: S.Nagy Zs., Földi, Tóth, ill. senki Kádár József: - Biztosan nyertünk. Gorzás Lukács: - Amíg a játékosaim nem látják be, hogy edzés nélkül nem lehet eredményt elérni, addig csak vereségek sorozata következik. Ifi: Kisújszállás - Kunhegyes 10-0 Boros Tiszafüred-Jánoshida 5-1 (1-1) Tiszafüred 400 n., v.; Csényi Tiszafüred: Kiss A. - Gál, Fazekas, Görbe, Hajnal (Herbály), Kontra, Dajka, Szatmári (Antal), Óceán, Kiss L., Békési (Hídvégi). Edző: Jeczó András. Jánoshida: Kisbakonyi - Tóth P., Varga, Gazsi, Kisnémet, Fejes, Eszes (Gerhát), Szabó (Göblyös), Tóth G., Tóth Cs., Tóth J. Edző: Szabó Imre. 20. perc: A gólhelyzetben kitörő Óceánt Kisbakonyi elütötte, a jogosan megítélt tizenegyest Fazekas védhetet- lenül vágta a hálóba, 1-0. A játékvezető az új szabályokat alkalmazván Kisbako- nyit kiállította. 30. perc: Kapu előtti kavarodás után Csényi ismét 11-est ítélt, melyet Tóth P. biztosan értékesítette, 1-1. 55. perc: Herbály mintaszerű beadását Békési visszafejelte Kiss L. elé, aki közelről a kapuba bólintott, 2-1. 65. perc: Óceán ügyes szóló után a bal sarokba ívelt, 3-1. 75. perc: Herbály szögletét Görbe fejelte a léc alá, 4-1. 82. perc: Formás hazai akció végén Kontra lőtt a hálóba, 5-1. . Jó színvonalú mérkőzésen Tiszafüred megérdemelten győzött a sportszerűenjátszó vendégekkel szemben. Jók: Óceán, Fazekas, Herbály, illetve Tóth P. Jeczó András: - Fordulás után azt nyújtotta a csapat, amit elvárhatunk tőle. Szabó Imre: - Tőlünk jobb csapatok sem tudnának Füreden pontot szerezni tíz emberrel. Ifi: Tiszafüred-Jánoshida 0-2. ifj. Szabó Szászberek - Tószeg 4-0 (2-0) Szászberek, 250 n., v.: Kökény Szászberek: Alapi-Tóth, Donkó, Kovács, Gara, Laki (Burda), Pomázi, Göblyös (Vasas Zs.), Bezzeg, Länder (Zsá- kai), Nagy. Edző: Laki Imre. Tószeg: Pálinkás-Abel, Csizmadia, Volter, Tyután, Buknik, Vágó, Kiss, Mészáros,(Galy dós), Erkán, Vincze (Födi). Edző: Somogyvári József. 22. perc: Göblyös beadását Bezzeg a léc alá bólintotta, 1-0. 38. perc: Egy lepattanó labdát Bezzeg 18 méterről nagy erővel a bal sarokba vágott, 2-0. 62. perc: Nagy pontos beadását Göblyös helyezte a hálóba, 3-0. 75. perc: Tóth egy beadást fejjel csúsztatott a jobb sarokba, 4-0. A meleg ellenére jó iramú mérkőzést vívtak a csapatok. A hazaiak határozottabb játéka alapján biztos győzelem született. Jók: Bezzeggel az élen a teljes hazai csapat, ill. Buknik, Kiss. Laki Imre: - Egy jól játszó csapatot sikerült két vállra fektetni. Somogyvári József: - Taktikus, masszív gárdától kaptunk ki, a kapusunk cserbenhagyott bennünket. Ifi: Szászberek - Tószeg 1-1 Laki Kunszentmárton- Besenyszög 3-2 (0-0) Kunszentmárton 200., v.: Nagy R. Kunszentmárton: Gácsi - Hürkecz, Sípos, Demeter (Szabó), Kiss, Tóth, Bar- tucz (Garázs), Pálinkás, Határ (Valkai), Felföldi, Király (Varga). Edző: B.Tóth András. Besenyszög: Sziráki - Benedek, Szabó, Koncsik, Danyi, Horváth, Tóth, Da- nyi K. (Karkusz), Gilszki, Molnár (Beré- nyi), Ficsor. Edző: Baráth István. 8. perc: Felföldi nagy lövése a kapufáról pattant vissza. 48. perc: Az előrehúzódott Sípos közeli lövéssel szerzett vezetést, 1-0. 49. perc: Qyqgs támadást Király fejezett be eredményesen, 2-0. 53. perc: Pálinkás húszméteres szabadrúgása kötött ki a hálóban, 3-0. 70. perc: Horváth középen kiugrott és biztosan lőtt a kapuba, 3-1. 75. perc: Ficsor játszotta át a bizonytalankodó védelmet és helyezett a kapuba, 3-2. Az első rész gyenge játékát a másodikban feledtették a hazai csatárok. Jók: Kiss, Hürkecz, Sípos, Pálinkás, illetve Ficsor, Danyi, Molnár. B.Tóth András: - Negyedórás jó játékkal nem végezhetünk az élmezőnyben. Baráth István: - Erősen tartalékos csapatunktól most ennyire tellett. Ifi: Kunszentmárton-Besenyszög: 3-1. Lázi Jászalsószentgyörgy- Mezőtúr 1-1 (0-1) Jászalsószentgyörgy, 300 n., v.: Török Jászalsószentgyörgy: Balázs-Szita, Kiss B., Kátai, Szaszkó, Kiss T., Györgyei, Bankó (Varga), Csirke, Fekete (dr.Berecz), Gólya. Edző: Pecha Bertalan. Mezőtúr: Nagy-Liszkai, Szabó, Dávid, Barna, Múzsái, Hegyi, Juhász, Pa- nyik, Forgács, Závoda. Edző: Rácz Tamás. 8. perc: Balázs egymás után két közeli lövést is bravúrral hárított. 13. perc: Fekete beadását Csirke 8 méterről a kapusba lőtte. 16. perc: Panyik 5 méterről megszerezte a vendégcsapatnak a vezetést, 0-1. 43. perc: Csirke lövése a kapufáról pattant ki. 62. perc: Csirke 16 méterről egyenlített, 1-1. 82. perc: Gólya az üres kapu mellé lőtt. Jó iramú mérkőzésen mind a két csapat nyílt sisakkal támadott, az eredmény igazságos. Jók: Balázs (a mezőny legjobbja), Szita, Csirke, ill. Nagy Zs., Buzsai, Szabó. Pecha Bertalan: - Igazságos döntetlen. Rácz Tamás: - Sok helyzetet hagytunk ki. Ifi: Jászalsószentgyörgy-Mezőtúr 2-5 Pecha * A Jászkisér-Szolnoki Vegyiművek (2-4) összecsapásról tudósítás nem érkezett. Táblázatok Az NB I. állása l.FTC 2 2 - 4-1 4 2.Vác 2 2 - 4-2 4 3.MTK 2 1 1 6-3 3 4-¥?s#s > 2 «1 1 4-1 3 5.K*pest-H. 2 ‘ 1 1 5-3 3 6. Diósgyőr 2-1 I 3-2 3 7-8.Videoton 2 1 - 1 3-3 2 Siófok 2 1 - 1 , 3-3 2 9.PMSC 2 1 - 1 2-2 2 10.y,TE 2 • - 2 1-1 2 11.Békéscsaba 2 ,r 1 1 3-4 1 12.NYVSC 2- 1 1 1-2 1 13.Csepel 2- 1 1 0-2 1 14.Veszprém 2- 1 1 1-4 1 15.BVSC 2- - 2 1-4 0 ló.RábaETO 2- - 2 2-6 0 NB III. 1 .Gyöngyös Mátra-csoport 2 2 - - 4-0 4 2.B.gyarmat 2 2 - 4-1 4 3Jászapáti 2 2 - 3-0 4 4.SKSE 2 1 1 7-1 3 5.Dunakeszi 2 1 1 2-0 3 Monor 2 1 1 2-0 3 7.Szolnok 2 1 1 1-0 3 8.REAC 2- 2 2-2 2 Jászberény 2 1 - 1 2-2 2 lO.Pásztó 2- 2 1-1 2 11. Sz. Cukor 2- 1 1 0-1 1 F.abony 2- 1 1 0-1 1 13.Heréd 2- - 2 2-514.Karcag 2- - 2 0-315.T.miklós 2- - 2 0-51 6.Rákóczi 2- - 2 0-8További eredmények: Dunakeszi- Pásztó 0-0, Balassagyarmat-Füzes- abony 1-0, REAC-St. Kohász 1-1. Megyei I. osztály 1 Sz.Vegyi 2 2 - 9-2 4 2.T.füred 2 2 - 8-1 4 3.K.szállás 2 2 - 7-0 4 4.KUTE 2 2 - 5-3 4 5.Martfű 2 1 1 3-0 3 Újszász 2 1 1 3-0 3 7.Szászberek 2 1 - 1 4-1 2 8.Szajol 2 1 - 1 6-5 2 9.Jánoshida 2 1 - 1 2-5 2 lO.Jászkisér 2- 1 1 4-6 1 11 .Tószeg 2- 1 1 2-6 1 12.J.györgy 2- 1 1 1-4 1 Mezőtúr 2- 1 1 1-4 1 l4.Besenyszög 2- - 2 2-615.T.jenő 2- - 2 1-816.K.hegyes 2- - 2 0-7T otóeredmények 1.Kispest - BVSC 1 2.Ferencváros - Békéscsaba 1 3.Diósgyőr - MTK X 4.Pécs - Nyíregyháza 1 5.Rába ETO - Vác 2 6.Siófok - Videoton 1 7.Újpest - Csepel X 8,Veszprém - Vasas X 9.1. FC Köln - Frankfurt 2 lO.Bremen - Leverkusen X 11 .B. München - K.lautem 1 12.Hertha BSC - Düsseldorf X 13.Duisburg - Freiburg +1 1 14.Jena - Remscheid 1 NB II II. Mátra-csoport Jászberényi SE - Heréd 2-1 (0-0) Jászberény, 300 n., v.: Bogár. Jászberény: Rácz - Balogh G., Balogh J., Bathó, Karkusz - Lukácsi, Ludasi, Szántai, Iványi (Juhász R.) - Németh Gy., Ládi. Edző: Sárközi Gyula 34. perc: Ládi bal oldali beadását Németh Gy. mintegy 10 méterről nagy helyzetben fölé emelte. 66. perc: Bazsó a hosszú sarokba bombázott, 0-1. 68. perc: Patócs kilépett a védők közül, de Rácz jó reflexszel leszedte lábáról a lasztit. 70. perc: Szántai remek labdaátvétel után kilőtte a bal alsó sarkot, 1-1. 78. perc: Németh Gy. nagyszerűen eltalált lövéssel megszerezte a vezetést, 2-1. A két kupamérkőzést játszó csapat fáradtan lépett pályára, ami meglátszott a teljesítményükön. A hazaiak végül azért kiizzadták a győzelmet. Jók: Balogh J., Szántai A., Bathó, ill. Kapui, Sármány, Márkus, Kovács L. Sárközi Gyula: - Dicséret illeti acsa- patot, hogy vert helyzetből visszahozta a két pontot. Kristyán István: - Patócs elszórakozta a döntetlent. Ifi: Jászberényi SE - Heréd 2-0. Pomázi Gyöngyös- Törökszentmiklós 3-0 (0-0) Gyöngyös 700 n., v.: Molnár. Törökszentmiklós: Németh - Er- dősi, Csontos, Szecsei, Benedek, Ru- pa, Mihályi (Katona), Csatári (Sebők), Lóié, Bojtok, Ramos B. Edző: Porhanda János. 23. perc: A védők közül kilépő Ramos elől a hazaiak kapusa lábbal mentett. 32. perc: Gömöri nagy erejű lövését Németh bravúrral szögletre ütötte. 65. perc: Gyors hazai támadás végén Szekeres nyolc méterről fejelt a kapu közepébe, 1-0. 74. perc: Az elalvó védők mellett Gömöri vágta a labdát a hálóba, 2-0. 85. perc: Majzik 10 méterről kilőtte a hosszú sarkot, 3-0. Jó iramú, változatos mérkőzésen a helyzeteit biztosan kihasználó hazaiak megérdemelten nyertek a végére elfáradó miklósiakkal szemben. Jók: Borsányi, Majzik, Gömöri, Szerdahelyi illetve Németh, Csontos. Ács János: - A jól védekező vendégeket nehezen tudtuk legyőzni. Porhanda János: - A második félidő alapján megérdemelt a hazaiak sikere. Ifi: Gyöngyös-TSE 1-1 Nagy Monor - Karcag 2-0 (0-0) Monor, 500 n„ v.: Selmeczi Karcag: Móga-Kocsis, Ferenczi, Ágh. Módos, Varga, Tatár, Czinege (Dobos), Tóth (Albert), Bárány, Békési. Edző: Sólyom Vilmos. 12. perc: Vargát a játékvezető kiállította. 55. perc: Jancsika beadását Oroszki a felső lécre fejelte, a visszapattanó labdát Varró a hálóba bólintotta, 1-0. 58. perc: Békési egyéni akcióból a jobb összekötő helyéről alig lőtt fölé. 84. perc: Koltai bal oldali szabadrúgását László az ötösről a kapu közepébe fejelte, 2-0. A tíz emberrel játszó lelkes Karcag ellen a Monor megérdemelten nyert. Jók: Jancsika, Koltai, Varró, László, ill. Ágh, Módos, Tatár. Elekes József: - Győzni akarásunknak ez lett a vége. Sólyom Vilmos: - Az a játékos, aki 78 percen keresztül hátrányba hozza társait, az ne lépjen a pályára. Ifi: Monor-Karcag 3-1 Tóth Rákóczifalva-Jászapáti 0-2 (0-1) Rákóczifalva 300 n., v.: Nagy S. Rákóczifalva: Major - Tácser, Bencsik, Balogh S. (Csabai), Tóvizi, Szakali, Balázs (Kolozsi), Erdei, Szé- nási (Szokolai), Majzik, Molnár. Edző: Ladányi István. Jászapáti: Tajti - Kiss, Borics, Kálmán, Kálé, Urbán, Deme (Rideg), Tóth, Szabari (Nagy P.), Németh, Ltassi. Edző: Szabó Lajos. 2. perc: Majzik közeli lövését lábbal védte a kapus. 13. perc: Tóth 18 méteres szabadrúgása Major kezéből a kapufára perdült, onnan pedig szögletre. 15. perc: Németh 5 méterről fölé fejelt. 21. perc: Utassi közelről bólintott a hálóba, 0-1. 65. perc: Majzik 10 méterről a kapusba lőtt. 83. perc: Rideg a bal sarokba helyezett, 0-2. A kapu előtti határozottság döntőnek bizonyult. Ladányi Isvtán: - Gondjaink szaporodnak. Szabó Lajos: - Még álomnak is szép. Jók: senki, ill. Utassi, Tajti, Borics, Kálmán Ifi: Rákóczifalva-Jászapáti 3-2. Bagi