Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-19 / 196. szám

1992. AUGUSZTUS 19. Történelem 9 Harcias, okos és Krisztus-tisztelő volt Az államalapító A magyar történelem legfontosabb napjai között tartjuk számon augusztus 20-át, ál­lamalapításunk ünnepét. A jeles dátum kap­csán beszélgettünk E. Kovács Péterrel, a Történettudományi Intézet munkatársával I. (Szent) Istvánról, akinek műve, a királyság megalapítása és a kereszténység felvétele évszázadokra megszabta a magyarság helyét Európában.- Augusztus 20-a valójában István király szentté avatásának ünnepe. 1083. augusztus 15-én az ország lakosai összegyűltek Szé­kesfehérvárott, hogy részt vegyenek az 1038. augusztus 15-én elhunyt uralkodó szentté avatásán. Ez öt nappal később meg is történt az általa alapított bazilikában. A leírások szerint a király jobb kezét nem ta­lálták a római szarkofágból átfaragott kopor­sóban. A megkerült „szent jobbot” azóta ereklyeként tisztelik.- 1083-ban már I. (Szent) László uralko­dott. Miért kezdeményezte a király a szentté avatást, hiszen László nagyapja az a Vazul volt, akit, ha jól tudom, István megvakítta- tott?- Valóban így volt. Mivel fia, Imre egy vadászbalesetben életét vesztette, s a nem­zetségi szokásjog szerint örököse unoka­öccse, Vazul lett volna, István megelőzendő a bajt, a kor szokásának megfelelően nem csak a szeme világától fosztotta meg ellen­felét, hanem fülébe ólmot is öntetett Utód­jának nővérének fiát, Orseolo Pétert nevezte ki, akitől méltán remélhette, hogy, Vazullal ellentétben, tiszteletben tartja az új állam- rendszert. László tehát félretette a személyes sérelmeket, s mivel István műve Jjipfszú tá­von is kiállta az idők próbáját, inkább arra törekedett, hogy elődje munkáját tovább fej­lessze. A szentté avatási eljárásnak vallási okokon túl - hiszen így az országnak nemzeti szentje lett, mint Szent Vencel Csehország­ban - politikai célja is volt, László így bizo­nyította: Szent István örökösének tekinti magát.- Mit ért ma a történettudomány „istváni örökség” alatt?- A legmaradandóbb lépésnek a keresz­tény Európához való csatlakozást tekinthet­jük. István, még mint fejedelem, koronát kért II. Szilveszter pápától, s 1001. újév nap­ján Esztergomban meg is történt a koroná­zás. Természetesen ez csak a kezdet volt, s annak ellenére, hogy a kereszténység felvé­tele már apja, Géza idején megkezdődött - térítőpapokat kért Nagy Ottó császártól, csa­ládját megkereszteltette, de maga továbbra is a pogány szokásokat követte -, a térítés nem ment egyik napról a másikra.- Sokáig az sem volt bizonyos, hogy az ország a nyugati kereszténység mellett köte­lezi el magát.- Mint annyi esetben, ebben az időben is a politika döntötte el a csatlakozást. A X. szá­zad közepén ugyanis a magyar előkelők a kereszténység felvételében a német hagy ha­talmi politika kivédését látták, és ezért nem a velük ellenséges hatalomhoz, hanem Bi­zánchoz fordultak térítőkért. A bizánci ere­detű régészeti emlékek - templommaradvá­nyok, pénzek, keresztek - bizonyítják, hogy nem is eredménytelenül. Természetesen ez a térítés nem érintette a társadalom egészét, s a 960-as évek után, amikor a magyar-bi­zánci viszony megromlott, a keleti keresz­ténység Magyarországon elvesztette politi­kai támaszát. Géza előtt világossá vált, hogy mivel országa két nagyhatalom érdek­szférája között helyezkedik el, s 972-ben Tzimiszkész János bizánci és Nagy Ottó né­met-római császár szövetséget is kötött egy­mással, a béke feltétele nem lehet más, mint krisztianizáció. Azzal pedig, hogy István a koronát egy harmadik hatalomtól, Rómától kérte, apja reális politikáját folytatta. Ez a fejdísz nem maradt fenn, amit ma Szent Koronának hívunk, azt a XII. század végén állították össze két darabból.- Hogyan fogadták az új vallást az ország­iban?- A korabeli források csak elvétve szólnak erről. Géza alatt az erőlzakos térítés minden­és mélyítése elképzelhetetlen lett volna. A pap és az ispán a vasárnap megtartását, va­lamint a templomba járást ellenőrizték. Ist­ván törvényei pedig kiszabták a megfelelő büntetést a kereszténység ellenségeire. A püspökségek központjainak és a vármegyék székhelyeinek egybeesése is jól mutatja a korabeli állam és egyház szoros kapcsolatát és egymásrautaltságát.- Mit tudunk István államáról?- Sajnos keveset. Törvénykönyvében többször említik a királyi tanács szerepét, de ez kifejezetten tanácsadó testületként műkö­dött. Tagjai a főemberek és magas egyházi tisztet viselők voltak. Az Intelmekben is kel­lő súllyal foglalkoznak a tanáccsal: „. . . A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorso­kat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ront le ellenséges várakat. Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöf- feszkedő és középszerrű emberekből össze­állítani, én úgy vélem, mit sem ér; hanem a tekintélyesebbek és a jobbak, a bölcsek és a legmegbecsültebb vének ajkán formálódjék és csiszolódjék.” A helyi közigazgatás leg­fontosabb szervének a vármegyéket tekint­hetjük. Kialakulásuk feltehetően már István előtt elkezdődött, de végleges formájukat csak a királyi szervezőmunkának köszönhe­tően nyerték el. Az uralkodó a vármegyén keresztül gyakorolta a hatalmát, vezetőik az ispánok, az állami hatalmat képviselték. A tanács és a vármegye mellett a királyi udvar­ról és a hadseregről van tudomásunk. Ez utóbbi több esetben sikeresen védte meg az országot. Nem tartozik szorosan a kérdés­hez, de mindenképpen beszélnünk kell a fe­udalizmus alapjainak lerakásáról is. Ez már István idején megkezdődött. A hatalmas ki­rályi és a jelentős egyházi vagyon mellett megjelent, igaz, még csak csírájában, a vilá­gi nagybirtok is. A volt törzsi arisztokrácia rendszerhez lojális tagjai és a külföldi lova­gok kaptak földbirtokokat.- István alatt tehát Magyarország gazda­ságilag és politikailag megkezdte a keresz­tény Európához való csatlakozást, de a nyu­gati egyház nyelvén, a latinon keresztül, a felzárkózás megindult a művelődés terüle­tén is .. .- Az új vallás és az ahhoz kapcsolódó kultúra elterjesztését kezdetben csak külor- szágiak vállalhatták fel. A nyugati (cseh, itáliai és német) térítők és szerzetesek nem csak könyveket hoztak magukkal, hanem a hagyományos középkori irodalom ismeretét is. István törvényeinek írásba foglalója mun­kájához a korszak legjelentősebb joggyűjte­ményét is használta. A király névtelen írnoka (a szakiro­dalomban Heribert C.-nek nevezik) III. Ottó udvarából érkezett Magyarországra. A kül­földiek mellett azonban igen hamar feltűn­tek az országban kiképzett szerzetesek és papok. Erre utal Mór pécsi püspök visszaemléke­zése, aki feltehetően több társával együtt a korszak legjelentősebb bencés kolostorá­ban, Pannonhalmán élt, ahol minden bi­zonnyal nagy gondot fordítottak az egyházi utánpótlásra. Bonipert pécsi püspök a kor­szak kedvelt latin grammatikakönyvét, egy „Priscianust” kért Fulbert chartres-i püs­pöktől, nyilvánvalóan az iskolások számára. A fentiek mellett mindenképpen meg kell említeni a templomépítéseket is, hiszen nél­külük lehetetlen lett volna az új kultúra el­terjesztése.- Szent Istvánt méltán tekinthetjük a ma­gyar középkor egyik legjelentősebb uralko­dójának. Hogyan vélekedett róla az utókor?- István személyiségét csak tettein keresz­tül lehetne megítélni, de ez a módszer sem kielégítő, hiszen a források olyan hiányosak, hogy még a megközelítően helyes következ­tetés is lehetetlen. István műve viszont olyan elemeket hordoz magában, amelyekre min­dig szzívesen utalnak. A középkorban ha egy törvény erejét, tekintélyét akarták növel­ni, akkor a „szent királyokra” hivatkoztak. Századunkban előszeretettel emelték ki a ki­rály vallásosságát és keresztényi hitét. Ma kedvelt az Intelmek kiragadott mondatainak a citálása. Természetesen nehéz objektívnek maradni, és kikerülni az aktualizálás csapdá­ját, hiszen a történelem számos lehetőséget ad erre.- Ha mégis ,,aktualizálni’ ’ kellene, vélemé­nye szerint mi István legnagyobb érdeme?- Fáradozásának köszönhetően Magyaror­szág Európa része lett. Rékássy Zoltán napos lehetett, hiszen az építéshez előbb rombolni kellett. Egy pogánykultuszt követő nép nem adta meg magát könnyen. Talán eretnekség ilyet mondani, de a korszak lég­körét a szakirodalom mellett legjobban talán Szabó Magda drámájából („Az a szép fényes nap”), ismerheti meg az érdeklődő. István­nak már volt mire építenie. Az egyházme­gyék 1001 és 1009, majd 1018 és 1030 kö­zötti alapítása megadta a magyar egyház szervezeti kereteit, de az állam embereinek segítsége nélkül a kereszténység terjesztése A hit világa „István király, magyarok jeles tanítója” Mikor kezdődött a nagy király tisztelete? Az ezredforduló táján a magyar nép válaszút elé érkezett, s jól választott, évezredes jövő nyílt a számára. A törté­nelem nagy, személytelen erői, össze­függései természetesen ebben a folya­matban is közrejátszottak, ám maga a döntés egyetlen személy, Szent István király műve. A hatalom központosítása már Taksony fejedelemsége alatt (931- 962) elkezdődött. Jelentős mértékben Szent István-ábrázolás a Turóczi- krónikából ennek tulajdonítható, hogy az augsburgi vereség után a magyar népet nem őrölte föl, a Kárpátok koszorúján kívül vagy belül, támadó vagy védekező harcok so­rozata. Géza idejében (972-997) ez a központosítás már politikai program­ként jelentkezett, majd ez az irányzat Szent István uralkodásakor (997-1038) fölvette azt a nélkülözhetetlen jogi, po­litikai, kulturális formát, amely a több száz éve kereszténnyé vált népek, ural­kodóházak, államok sajátja volt. E ha­talmas életmű, melyet az államalapítás és egyházszervezés alkot, joggal kiérde­melte az utókor tiszteletét. A történelmi valóságnak azonban csak egy részét vennénk figyelembe, ha pusztán ezekben jelölnénk meg Szent István sokszázadon át töretlen kultuszá­nak alapjait. Az államalapító-egyház- szervező szent király kultuszának vizs­gálata pedig személyiségének legérté­kesebb összetevőire vet világot. Miként vált hivatalossá ez a kultusz, s milyen emlékei vannak? A köznép őrizte emlékét A trónviszályoktól, több évtizednyi pártütéstől, kül- és belharcoktól meg­gyötört nemzet a XI. század utolsó ne­gyedében, Szent László király uralma alatt (1077-1095) rátalált arra a békére, amelynek egykor Szent István utolsó évtizedében örvendhetett. A királyi ha­talom a haza „atlétája”, Szent László kezében összpontosult, és lehetővé vált a békés, belső fejlődés mellett a múlt viszonylag rövid, de eredményes ke­resztény szakaszának számbavétele. Ennek kiemelkedő ténye István király szentté avatása 1083-ban. László és em­berei részéről a múlt számbavétele első­sorban annak értékhordozó volta miatt történt, és nem kicsinyes, fölöttébb bi­zonytalan eredményű politikai számít- gatások miatt. Szent István 1038-ban történt temeté­sének leírása után Hartvik győri püspök a következőket jegyezte föl:.......érde­meiért azúr több éven át sok kórsá gban senyvedőnek, lázbetegnek, sanyargatá­sát és nyomorúságát kiáltozónak, tör­vény alatt görnyedőnek számtalan jóté­teményét tanúsította.” Mialatt a hatal­mon a főemberek marakodtak, s emiatt az országot nyomorúságok sorozata súj­totta, a köznép megőrizte emlékezeté­ben első királyának alakját és tetteit. A hatalom önkényétől szenvedők előtt még világosabbá vált, hogy Szent István kötelességeit teljesítve, az ország füg­getlenségét biztosítva, törvényeivel ren­det és békét teremtve, az egyházi szer­vezet kiépítésével a keresztény tanítás, hit befogadását segítve nem mást, mint Isten akaratát teljesítette. Aki pedig Is­ten akaratát hősies fokon teljesíti, az részesül Isten kizárólagos tulajdonából, a szentségből, vagyis ő maga is szentnek mondható. Nem a politikai hatalom jog­talan vagy jogos örökösei, gyakorlói, hanem a nép kezdte Istvánt szentként tisztelni, s a kultusz helye az István által alapított, a sírját befogadó fehérvári ba­zilika volt. István munkatársának. Szent Szent István ereklyetartó mellszob­ra (a zágrábi székesegyházban) Gellértnek az életírása megőrizte VII. Gergely pápa engedélyének emlékét, miszerint ,.emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hij tppgvát elvetették, és az országot a hit.hirdetésével öntözték, hogy őket a legnagyobb tiszteletben tartsák és méltó tisztelettel illessék.” Imák, himnuszok 1083. augusztus 20-án a király, Lász­ló jelenlétében történt István tetemének „fölemelése”, hogy a hívek méltó mó­don, új helyen, oltáron tisztelhessék. A fehérvári, Mennybe Fölvett Boldog- asszony tiszteletére szentelt bazilika ek­kor, az ünnepi mise számára fogalmazta meg azt a hitvallásszámba menő kö­nyörgést, amelyet az 1083-1092 között másolt és Zágrábban napjainkig fenn­maradt Szent Margit Sacramentarium István liturgikus kultuszának első emlé­keként őrzött meg: Jsten, aki boldog István, a mi királyunkat és a te hitvalló­dat a földi hatalom dicsőségével megko­ronáztad és szentjeid társaságába emel­ted, add, kérünk, hogy akit Pannónia a földön az isteni vallás tanítójaként érde­melt ki, ugyanúgy a te Egyházad az ég­ben védelmezőjeként nyerje el.” A kul­tusz nélkülözhetetlen támasza, a na­gyobbik legenda eí&öf már ismert lehe­tett, hiszen névtelen szerzője 1077 táján írta. A kisebbik legenda pedig 1083 tá­ján készült. Hartvik győri püspök szük­ségesnek látta, Ijogy q XI. század vége felé maga is lejegyezze mindazt, amit Szent Istvánról tpdptt... Ez a három élet­rajz, majd a fokozatosan megszülető li­turgikus imádságok, himnuszok, sőt verses zsolozsma ápolták elsősorban Szent István kultuszát. Szent István igazságosztó, jótevő, kardforgató jogart tartó jobbja, a szent­té avatás után a Berettyó-parti kis mo­nostorban fölbukkanva „külön életet élt” és külön kultusz tárgya lett. Az első király, a protorex tiszteletére a teljes zsolozsma, a minden részében eredeti verses história fokozatosan épült ki. A XII. század végi újabb kanonizá- ció, László szentté avatása új lendületet adott Szent István kultuszának. A törté­nelmi sorscsapásokban bővelkedő XIII. század végére készült el teljes egészé­ben a verses história, a már meglévő szövegrészeket magába építve, s ezzel hatékonyan előmozdította, hogy a kul­tusz megújulása révén az államalapító- egyházszervező szent király misztikus kisugárzásából táplálkozó karizmatikus erő fogja egybe, keresztény nemzetté a magyar népet. Az ország patrónusa Szent István kultuszát ezen túlmenő­en szolgálták a róla szóló, őt dicsérő, templomban vagy másutt elhangzó be­szédek, egyházi énekek, azután a műal­kotások egész sora, képek, szobrok. O pedig őrködött a templomok, monosto­rok, egyházmegyék, sőt az egész ország fölött mint patrónus. A XII. század elején, valószínűleg a székesfehérvári bazilika káptalani isko­lájában íródott Codex Albensis elneve­zésű zsolozsmáskönyvben olvasható a következő antifona: Isten dicsőséges imádója, István ki­rály, magyarok jeles tanítója, a pogányok szilajságát megszelídítet­te, a kegyetlenek hagyományait meg­szüntette, Krisztusban győztes, az Úr előtt kedvessé tette a népet. Szent Istvánnak a középkoron át tö­retlenül végighúzódó, egyre gyarapodó kultuszát ezen sorok elégségesen indo­kolják. Ámbár az igazi indok a hivata­los, liturgikus kultuszon, sőt a spontán népi kultuszon túl maga István, a király és szent, személyisége gazdagságával, karizmatikus egyénisége napjainkban is kivehető sugárzásával. Dr. Török József *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents