Új Néplap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-19 / 196. szám
1992. augusztus i9. Jász-Nagykun-Szolnok megyéért Kitüntetettek A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés egy évvel ezelőtt döntött a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díj” alapításáról. A díjat olyan személyek vagy szervezetek kaphatják, akiknek, illetve amelyeknek a tevékenysége túlmutat egy-egy település határain, munkásságuk a megye egészére kisugárzik, kimagasló, elismerésre méltó. A rendelet szerint évente öt kitüntető díj adományozható, amellyel pénzjutalom és oklevél jár. Az idén a bizottsági állásfoglalások alapján négy kategóriában döntöttek a díjak kiosztásáról. A négy kitüntetett a/, ünnepségen. Balról jobbra: Nagy András, aki a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium képviseletében vette át a díjat, Kiss Kálmán, dr. Dénes Lenke és Baranyó Sándor Dr. Dénes Lenke: Nem akartam lehetetlent Kiss Kálmán A birkózás szerelmese A jászberényi Lehel Vezér Gimnázium oktató-nevelő közössége Dr. Dénes Lenke a tüdőkórház röntgenosztályának részlegvezető főorvosa, főmunkatársa. (Nyugdíjba vonulásáig osztályvezetője volt.) A főorvos asszony életútja nem mindennapi. Székelymuzsán született, a kolozsvári egyetemen tanult. „Nem tudom, miért akartam orvos lenni, de már öt-hat éves koromban tudtam, hogy az leszek. Talán azért, mert volt egy kistestvérem, aki meghalt skarlátban. Nagyon sokáig, még gimnazista koromban is sokkolt, hogy miért kellett ennek a kislánynak meghalnia." Párizsi ösztöndíjat nyert, de közbeszólt a háború, és Kolozsvárott fejezte be az egyetemet. ,A radiológia már akkor érdekelt. Az az érdekes benne, hogy olyat látok meg, amit egyébként nem lehet''. Budapestre került, aztán Szombathelyre, aztán újra Budapestre. Ötvenhatban a férje Bécsből szállította a Vöröskereszt segélyszállítmányait. Aztán egyszer csak nem lehetett már visszajönni Bécsből. Üzent a feleségének, hogy jöjjön utána. „Dehogy megyek! Mit keresek én Bécs- ben?" Végül mégis kiment. Bécs- ben, később Kanadában dolgozott orvosként. Aztán hazajött. , Az egyik gyerekem Váradon maradt. A románok nem adták ki, nem engedték még Budapestre sem. Én Kanadában jól éltem, és közben jöttek a hírek, hogy a gyerekem meg éhezik. Ugyanis bármilyen csomagot küldtem, a román hatóság elkobozta. így hát hazajöttem.” Szolnokon vagy Miskolcon dolgozhatott volna. Szolnokot választotta, ahol megbízták a radiológiai osztály megszervezésével is. „Megszerveztük a tbc-hálózatot: a szűrést, a gondozókat. Az országban a legnagyobb arányú tbc-megbetege- désfSziolnok megyében tapasztaltuk. Ném'vdlt itt akkor semmi; se gépek, sem eszközök, se szakemberek. Közben, ahogy beindítottuk a szűrést, az más betegségek gyanúját is fölvetette. Igényin, de meg kellett volna határőrül, rúilyen betegségekről is van szó. Nem volt diagnosztika, ezért meg kellett szervezni a radiológiai osztályt. Ez jó tíz esztendőbe került, hiszen szakorvosokkal is el kellett látnunk.” Közben a két gyerekét egyedül nevelte Pesten, hiszen a férje kint maradt, Kanadában. A gyerekek Pesten laktak, ő Szolnokon dolgozott. Az emberben fölmerül a kérdés, honnan vette az energiát, hogyan tudott egyensúlyt teremteni az életében? .Másodnaponként beültem a kocsiba, és mentem föl Pestre. A gyereknevelés nem nehézség. Csak ott, ahol nincs baráti kapcsolat anya és lánya között. Én mindig is a rendet szerettem magam körül. Céltudatos vagyok, nem kapkodok. De az is igaz, hogy nem akarok lehetetlen dolgot megvalósítani. Csak abba kezdtem bele, amiről tudtam, hogy futja rá az energiámból. De azt megcsináltam. Nem volt könnyű, de nem volt erőmön felüli sem.” Akik ismerik, szókimondó, egyenes embernek tartják. Vajon hogyan viselte el a tekintélyelvre épülő egészségügy ezt az őszinteséget? „Nem volt konfliktusom a szókimondásom miatt. Persze adódtak vitáim, de í'égül is senki nem nyírt ki. Talán azért nem lett semmi bajom, mert igazam volt." P. É. Túrkeve egyik legismertebb polgára Kiss Kálmáp, .a, városi sportegyesület birkózószakosztályának vezető edzője. Kezdetben’ aktív versenyzőként, majd visszavonulása után a szőnyeg széle mellől próbál minél többet tenni a jövő nemzedékéért. Az 1969-ben a Ferencvárosi Torna Clubtól hazaérkező Kiss Kálmán minőségi változást hozott a halódófélben lévő túrkevei birkózósport életébe. Mostoha körülmények fogadták, de céljaitól, megálmodott vágyaitól ezek sem tudták eltéríteni. Mi más is tölthette volna ki egy ízig-vérig sportember gondolatait, mint hogy életre keltse szeretett sportágát, hogy lelket leheljen szakosztályába? Edzésekre, versenyszerű sportolásra legkevésbé sem alkalmas helyiségek álltak akkor a rendelkezésére. Szervezőképességének köszönhetően azonban mégis sikerült megtöltenie ezeket a termeket apró emberkékkel, akik szívták magukba lelkesítő „intelmeit”. Munkáját hamarosan sikerek koronázták, „fiai” egymás után nyerték a rangos versenyeket, bizonyítva, tanácsai meghallgatásra találtak. Az utánpótlás tagjai minden esztendőben egy vagy több úttörő-, diákolimpiái aranyat „szállítottak”, majd pár év múlva serdülő és ifjúsági magyar bajnokságokat nyertek. Örök vágya, hogy tehetséges tanítványaiból egyszer egy komplett túrkevei felnőttcsapatot kovácsolhasson. Óhaja azonban ez idáig beteljesületlen maradt. A nagyobb egyesületek - Ferencváros, Csepel, Vasas - kedvezőbb lehetőségeiket kihasználva mindig „elszipkázták” legügyesebb gyerekeit. Lendülete ettől függetlenül töretlen maradt, munkáját újra és újra határtalan lelkesedéssel kezdte. Kiss Kálmán nem csak edző, a birkózószakosztály mindenese is egyben. Ha kell, intéző, ha kell, szertáros, ha kell, a takarító egy személyben, ellát minden menet közben adódó feladatot annak érdekében, hogy a sportág zökkenőmentesen fejlődjön Túrkevén. Mi adhat erőt immáron több mint két évtizede a mesternek, hogy elszántsága, akarata töretlen maradt? Minden bizonnyal neveltjei sikerei éltetik tenni akarását, hiszen egykori diákjai felnőtt válogatottként - ugyan más egyesületek színeiben - is eredményesen szerepelnek. Helyezéseik, érmeik bizonyítják nevelőedzőjük hozzáértését. Tény, hogy Kiss Kálmánt a birkózás rajongó szeretete vezette és vezeti ma is, meg nem valósult álmaiért kárpótlást nyújtanak fiai dicsőségei, melynek fényéből neki is jár néhány sugár. * Huszonhárom év kiemelkedő tanítványai- Bíró László - tizenkétszeres magyar bajnok, Európa-bajnok, vb-ezüstérmes- Kiss Sándor - magyar bajnok, vb 5. helyezett, barcelonai olimpikon- Fórizs János - magyar bajnok- Lakatos Győző - ifjúsági és serdülő magyar bajnok, felnőtt OB ül. helyezettje- Kiss Károly - IBV-győztes, serdülő magyar bajnok, vb III. helyezett- Kiss Ferenc - magyar bajnokság ezüstérmese- Szarka Imre - serdülő-vb ezüstérmese- 1991-ben 47 olimpiai pontot gyűjtöttek a túrkevei birkózók, az országos egyesületek közötti rangsorban a 16. helyen végeztek- a felnőtt magyar válogatott keretekben jelenleg öt túrkevei birkózó található- tanítványai összesen 12 úttörő olimpiai bajnoki, 2 diákolimpiái, 9 serdülő magyar bajnoki, 6 ifjúsági magyar bajnoki címet nyertek is a kitüntetettek között volt, és átvehette a díjat kedden délelőtt a megyei önkormányzat ünnepi ülésén. ’ '., Nagy András, a gimnázium igazgatója, matematika-fizika szakos tanár nyilatkozott a tantestület kitüntetése alkalmából.- Egy igazgató számára az egyik legnagyobb öröm, ha iskoláját akár a megyében, akár országos szinten elismerik. Ez a kitüntetés nem egy személyben az igazgató munkáját dicséri, hanem egy kollektív munka eredménye. Esetünkben nemcsak a mai, közel 50 fős tantestület munkájának elismerése, hanem elődeinké is, több száz pedagógus jó munkájának kifejezése.- Mely területeken értek el olyan kimagasló eredményt, amelyért ezt a kitüntetést kiérdemelték?- Diákjaink egyetemi, főiskolai felvételi aránya országosan kiemelkedő. Vagy: kicsit távolabbról haladva a mához, iskolánk bekapcsolódott még az 1976/77-es tanévben a Magyar Tudományos Akadémia egyik kísérletébe, amely célul tűzte ki egy osztályban a komplex természettudományos oktatást. Úgy hiszem, a kitüntetésben része volt iskolánk zenei kultúrájának is. Rangos hazai és külföldi fesztiválokon nyertünk előkelő helyezéseket. Az idegennyelv-oktatás területén is nagy lépéseket tettünk az utóbbi esztendőkben. Állandó kapcsolatunk van egy német iskolával, Vechta vájos, gimnáziumával, amely egyébként Jászberény testvérvárosa, csakúgy, mint olasz testvérvárosunk, Conselve gimnáziumával. Ezenkívül egy erdélyi, egy japán és egy amerikai iskolával van rendszeres kapcsolatunk, ahová diákjaink csereakciók formájában ki tudnak menni. Egy gimnázium színvonalának mércéje az is, ahogyan diákjai az országos középiskolai tanulmányi versenyeken szerepelnek. Minden évben van egy-két tanulónk, aki bekerül az első tíz közé. Végül, de nem utolsósorban a sportban elért eredményeinkről is kell néhány szót szólni. Röplabdában leány válogatottaink vannak, triatlonban Európa-baj- noki helyezést nyertünk. Talán nem kis dolog az sem, hogy iskolánkból két fiú elkerékpározott Barcelonába.- Megtudhatjuk, Mit fognak csinálni az oklevél és plakett mellé kapott 180 ezer forinttal?- Alapítvány létrehozására fordítjuk, s az évente legjobban dolgozó egy vagy két pedagógus munkáját jutalmázíúik1' véle. így tulajdonképpen mint inspiráló erő visszatér az előbb említett eredményekért való munkálkodás körforgásában az újabb, még nagyobb célok elérése érdekében. Tisztelt Vásárlóink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy augusztus 25-31 között alábbi raktárházaink és diszkontáruházaink LELTÁROZÁS MIAU zárva tartanak: Szolnok, Véső út 1. Pálfyútl. Karcag, Forrás út 5. Ez idő alatt a Diszkont 2000, valamint a karcagi Diszkont Áruház (Forrás u. 5.) váija vásárlóit! A Karcagi KUNSÁG FÜSZÉRT Diszkont Aruház szeptember 1-jétől, előreláthatóan 2-3 napig zárva tart. *5985/lH* V_________________________________/ Baranyó Sándor Színekben megjelenített drámák Ahogy erre a tisztes alkalomra szánt köszöntőre készülök, s gondolataimat rendezgetem, a róla szóló írások, dokumentumok között böngészgetek, akkor döbbenek rá magam is, ki Baranyó Sándort régóta ismerem - milyen gazdag ez az életmű, s hogy milyen messzire, sok helyre jutottak el hazánkon kívülre is alkotásai. Pontosan tizenegy országba, köztük a távoli Japánba, és huszonegy városába a nagyvilágnak, mindenekelőtt a festők „fővárosába”, Párizsba, mely első külföldi bemutatkozásának színhelye 1967-ben. De München, Helsinki, Amszterdam, Kairó is ott szerepel a tárlatok sorában. Miközben tehát ’57 óta Baranyó Sándor a Szolnoki Művésztelep állandó lakója, és rendületlenül járja a maga festői útját, képei Európát, a föld távolibb részeit is bejárják. S ahol megfordulnak, mindig azzal hívják fel magukra a figyelmet, ami e művészet legbensőbb sajátja: az Alföld magyarságát, valóságát tükröző és reprezentáló színes, eleven erejű festői világukkal. O nem azért kalandozik el soha Nyugatra vagy a világ más tájaira, hogy ellessen netán valamit a művészet divatos hullámaiból, hogy azután azok a hátukra vegyék, ő inkább azt akarja megmutatni. bárhol jelentkezik, amit csak ő tud adni a nagyvilágnak: az emberségnek, a magyarságnak azt a képét, amelynek megalkotásán vászonról vászonra rögeszmésen fáradozik. A valóságból indul ki, és oda is érkezik vissza, de átszűrve közben egyéniségén mindazt, amit maga körül lát és tapasztal; nem széttárt karokkal engedi be vásznára a valóságot, akár elámulva természeti szépségeitől, mindig mérlegelőn és kritikai felelősséggel fordul hozzá: az emberért. Festményein nem a nyugalmas befogadás öröme pompázik, hanem az újjáteremtés szenvedélye, a lobogás láza munkálkodik. Tablói: a színek robbanásai; színekben megjelenített drámák. Mindegy, hogy tárgya a természet egy darabja - lehet az akár a Tisza is - vagy az emberélet valamelyik mozzanata - képein mindig ott találjuk a humánum maradandósága melletti protestálást. Ez a művészi-emberi magatartás adja sajátosságát a kortárs művészet rendjében való hely vállalásnak; amit értői és pártolói lelkesen igeneinek, viszont mások - ilyenek is akadnak - sanda gyanúval fogadnak, holmi konzervativizmust szimatolva benne, igazságtalanul. Baranyó Sándort azonban éppúgy nem hódítják el a dicséretek, miképp művészi eltökéltségében sem rendítik meg a gáncsoskodó avagy félreértő vélemények. Több mint negyven éve vállalja következetesen „alföldiségét” és lé nyegretörő realizmusát, amiben nagy elődeihez, a realista művészet hazai képviselőihez is szorosan kötődik. Művészete gyökerereit mélyen a valóság ba, a nemes hagyományokba ereszti, erős törzse a tiszta magyarság, és terebélyes lombozata meg annyi tájkép, portré, csendélet - színek és formák pazar világa. Micsoda út, mennyi kép! Erről adai hozzávetőleg sem létezik; életpálya, melyet napja inkig Baranyó Sándor megtett első hazai kiállítása óta, amely ’46-ban történt, az Emst Múzeumban Felsorolni is képtelenség lenne e rövid lélegzetű köszöntőben honi tárlatait, hazai gyűjteményes bemutatkozásait, akárcsak az itthoniakat is, a szolno kiakat, s amelyeknek sora remélhetőleg még újak kai gyarapodik. Mert miként Felszólaló című ké pével több mint egy évtizede kifejezte - mennyi, sorsa miatt érzett indulat, keserűség s ugyanakkor elszánás sűrűsödik abban a parasztemberben a vásznon - mindig kell a kiáltó szó: a humánum nevében. Minden arra vall, hogy az immár hetvenen is túljáró Baranyó Sándornak van ereje hozzá, hogy kiáltson. Valkó Mihály ASV-PLAST RT. Szolnok, Mártírok u. 32. pályázatot hirdet GAZDASÁGI IGAZGATÓHELYETTESI (főkönyvelő) munkakör betöltésére. A munkakör betöltésének feltételei:- Közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettség- 5 éves - ipari - szakmai gyakorlat- Legalább ötéves vezetői gyakorlat- Erkölcsi alkalmasság A munkakör betöltésének időpontja: 1992. szeptember 1. A pályázatot 1992. augusztus 24-ig lehet benyújtani: ASV- PLAST RT., Szolnok, Mártírok u. 32., Lehel Sándor ügyvezető igazgatónak címezve. A pályázatok elbírálásának időpontja 1992. augusztus 31. A pályázókat levélben értesítjük döntésünkről. *5576/1H* V ____________________________________/