Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-09 / 161. szám

2 Ausztrál kisebbségi szakértő Magyarországon Biszterszky Elemér, a Műve­lődési és Közoktatási Miniszté­rium közigazgatási államtitkára szerdán hivatalában fogadta Andrew Theophanoust, az Ausztrál Képviselőház Migráci­ós Bizottságának elnökét. Sze­geden Dr. Hódi Sándor, a Vajda­sági Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke a tiszte­letére rendezett ebéden tájékoz­tatta a magas rangú vendéget a vajdasági magyarok helyzetéről. Hollókői ház az UNESCO-ban Stilizált hollókői ház épült Párizsban, az ENSZ Oktatás­ügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO parkjá­ban. A ház része annak a nagy­szabású kiállításnak, amelyet a szervezet a világ kulturális örök­ségének megóvására vonatkozó döntés megszületésének 20. év­fordulója alkalmából rendezett székhelyén. Hollókő, az észak- magyarországi település, része ennek a kulturális örökségnek: a csodás szépségű falucska egésze védett műemlék. őrizetben a Szász-képek hamisítói Bár majd fél tucat képet le­foglalt a kaposvári rendőrség, még újabb kárvallottak jelentke­zésére számítanak, azokra, akik az elmúlt hetekben hamis Szász Endre-festményeket vásároltak, illetve más, eredeti műalkotáso­kat cseréltek a hamisítványo­kért. Az ügyről tartott szerdai sajtótájékoztatón azt is bejelen­tették, hogy a csalással alaposan gyanúsítható Bárány Istvánt és három társát, Bárány Csabát, Dombai Attilát és Dörömböző Ferencet - utóbbi régiségkeres­kedéssel, egyebek mellett képek adásvételével is foglalkozik - előzetes letartóztatásba helyez­ték. Hasonló esetre - legalábbis ilyen neves művészt meghami­sítva - eddig még nem volt példa a hazai gyakorlatban. Az ügyben a nyomozást tovább folytatják. Osztrák tartózkodási törvény Az osztrák parlament szer­dán délután a két kormánypárt és a Szabadságpárt képviselőinek szavazataival, a zöldek tiltako­zása mellett elfogadta az új tar­tózkodási törvényt. Az 1993. jú­lius 1-jétől életbe lépő törvény szigorúan szabályozza és éven­ként új keretszámban korlátozza a külföldiek ausztriai tartózko­dását. A rendelkezés kiegészíti a korábban hozott és ez év június 1-jén életbe lépett menekülttör­vényt. A két törvény együtt lehe­tőséget ad a különbségtételre a kétféle ausztriai tartózkodás kö­zött. A szerdán elfogadott tör­vény vonatkozik a vendégmun­kásokra, ám mint mondották, nem érinti azokat, akik már Ausztriában vannak és rendel­keznek a szükséges tartózkodási engedéllyel. Hatoslottó sorsolása A Szerencsejáték Rt. közlése szerint az 1992. évi 13. számsor­soláson a Hatoslottó nyere­ményei a jövedelemadó levoná­sa után a következők: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos szelvény 2 darab, nyereménye egyenként 921.917 forint, 5 találatos szel­vény 127 darab, nyereménye egyenként 21.778 forint, 4 találatos szelvény 4.410 da­rab, nyereménye egyenként 836 forint, 3 találatos szelvény 68.178 darab, nyereménye egyenként 68 forint. A következő hétre átvitt 6 ta­lálatos nettó nyereményösszeg: 36.229.360 forint. (MTI) Körkép 1992. JÚLIUS 9. A kormánynak nem okoz gondot a pénzszükséglet fedezése (Folytatás az 1. oldalról) lis, 100 millió dolláros deficit alakul ki a külkereskedelemben. A költségvetés jövő évre ter- vezett hiányát a Pénzügy­minisztérium teljes egészében a pénzpiacról kívánja finanszíroz­ni. Tervei szerint ebben különö­sen nagy szerepe lesz a többéves lejáratú állampapíroknak. A Nemzetközi Valutaalappal a tár­gyalások még nem fejeződtek be, a szakértők még augusztus­ban újra visszatérnek Magyaror­szágra, s akkor derül ki, hogy milyen lc^fségvetési hiányt tud­nak elfogadni. (Mint ismeretes, a közelmúltban Magyarországon tartózkodtak a szakértők, és ak­kor az általuk elfogadható szintet 150 milliárd forintban jelölték meg.) A sajtótájékoztatón elhang­zott, hogy az ez évi költségvetés­ben már az első félév során 108,1 milliárdos deficit alakult ki. ami 29 milliárd forinttal haladja meg a májusi szintet. Führinger Antal főosztályvezető úgy vélekedett, hogy a költségvetés idei deficitje az év végén valószínűleg nem lépi túl a 180 milliárd forintot. (A parlament által elfogadott tör­vény szerint a hiány csupán 70 milliárd forint lehetne.) Az első félévi, a vártnál jóval nagyobb hiány finaszírozása nem okoz gondot a kormánynak. Eddig 30 milliárd forint értékben bocsátott ki speciális értékpapírt a Pénzügyminisztérium, melyet a Magyar Nemzeti Bank vásárolt meg, és az idén 7 milliárd forint értékű államkötvényt hoztak for­galomba. A deficit többi részét kincstárjegyekkel finanszíroz­ták. A kormány már benyújtotta törvénymódosító javaslatát az ez évi költségvetéssel kapcsolat­ban. Arra kér felhatalmazást a parlamenttől, hogy újabb 100 milliárd forint értékű értékpapírt bocsáthasson ki. A Pénzügy­minisztérium azt tervezi, hogy hamarosan, egy-két hónapon be­lül nagy mennyiségű államköt­vénnyel jelenik meg a belföldi pénzpiacon. Még kérdéses, hogy ezek a hároméves lejáratra terve­zett papírok fix vagy változó ka­matozásúak lesznek, és kezdő kamatszínvonaluk miként ala­kul. Folyamatosan figyelik a pia­cot, arra számítanak, hogy a ka­matszínvonal tovább csökken, és így a költségvetési deficit pénz­piacról történtő finanszírozása egyre kevesebbe kerül a költség- vetésnek. (MTI) Először a gazdát szúrták, utána a süldőt (Folytatás az 1. oldalról) viszonyok megváltozásához: a két hívatlan vendég először ököl­lel, majd a kezükbe akadó üve­gekkel kezdte ütlegelni a házi­gazdát. Az üvegek persze eltör­tek, s az éles cserepekkel több helyen vérző sebeket ejtve leterí­tették a szerencsétlen embert. Ezután „kissé szétnéztek” a lakásban, és az ott található ruha­neműktől kezdve a befőttekig mindent összecsomagoltak. Ép­pen szállítóeszközt kerestek, amikor felfedezték, hogy Abo- nyi sertéseket is tart. Nosza, gyorsan áthívták a szomszédból az idősebb Baloghot, akivel az­tán hármasban rögtön leszúrtak egy kb. 80 kg-os állatot, majd megperzselték és feldarabolták. Az eltulajdonított javakat is szét­osztották. Mindezen idő alatt, sok seb­Diplomataképzés kezdődik szeptemberben a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Az intézmény a két­éves, posztgraduális képzést az olasz Trieszti Egyetem goriziai nemzetközi tudományok fakul­tásával közösen hirdeti meg. A szakmai tárgyakat olasz tanárok tanítják majd, s a majdani sikeres vizsga után a diplomát a goriziai egyetemi kartól kapják a volt hallgatók. Az önköltséges, fél­ből vérezve a szobában feküdt Abonyi István, aki sérüléseibe 40-50 óra múlva belehalt. A gyors orvosi beavatkozás még megmenthette volna az életét. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a vádlottak ellen társtettesként, csoportosan elkövetett kifosztás bűntette, ezen túlmenően a másod- és a harmadrendű vádlott ellen társ­tettesként elkövetett, halált oko­zó testi sértés miatt emelt vádat. A tárgyaláson a vádlottak be­ismerték bűnösségüket, s a bíró­ság is valamennyi vádpontban bűnösnek találta őket. Balogh Istvánt 4 év börtönbüntetésre ítélte, és 2 évre eltiltotta a köz­ügyektől; Balogh Mihály, illetve Jakab József ítélete: 6-6 év bör­tönbüntetés és 3-3 év eltiltás a közügyektől. Az ítéletek nem jogerősek. Sz.P. évenként 25 ezer forintba kerülő képzésre azok a - bármilyen - diplomával rendelkezők jelent­kezhetnek, akik angol vagy fran­cia középfokú nyelvvizsgát tet­tek. Jelentkezési lapot a főiskola tanulmányi osztályán lehet igé­nyelni. Jelentkezési határidő: au­gusztus 31. A Nyíregyházán képzett dip­lomaták a nemzetközi gazdasági kapcsolatok, illetve az üzletköté­sek szakemberei lesznek. Abony is belépett a Szolnoki Térségi Szövetségbe (Folytatás az 1. oldalról) ság elnöke. Megerősítették a Bi­hari János Zeneiskola újszilvási kihelyezett tagozatának létét, de gitár szakkal és 45 tanulóval való bővítését - feltételek hiányában - egy évvel elhalasztották. A zene­iskola 40. évfordulója alkalmából egyébként igen színes, európai színvonalú hangversenyek és más programok megtartására kerül majd sor. Az egyházi tagozat indításá­nak körülményeit, tárgyi és sze­mélyi feltételeit újabb hosszas vi­ta előzte meg. Végül is úgy dön­tött a képviselő-testület, hogy az első keresztény osztály 20 fővel a művelődési ház (mely egyébként is egyházi tulajdon) Petőfi-szobá- jában kap helyet. A testület megtárgyalta és jó­váhagyta az állattartási rendelet- tervezetet. A közterület-felügye­lők munkáját is eredményesnek találták. Megszavazták, hogy egy-egy URH-készülékkel segí­tik a házi-, illetve az ügyeletes orvos munkáját. Az ápolási, köz- gyógyellátási, rendszeres szociá­lis segélyt kérők fellebbezését is elbírálta a testület. Sajnálatos tény, hogy az erre a célra megha­tározott anyagi forrás már kime­rült. AII. világháborús emlékmű kérdése is felmerült csakúgy, mint Abony várossá nyilvánításá­nak pályázata. Végezetül a képvi­selő-testület megszavazta, hogy Abony is lépjen be a Szolnoki Térségi Szövetségbe. B.Zs. Dip lómat a képzés Nyíregyházán Az American Business School és a SCHWA-BO Kft kétnapos tanfolyamot szervez országszerte. M AMERIKAI ELADÁSI ÉS MARKETING TECHNIKÁK címmel, július 23-24-én Szolnokon. Várjuk mindazok jelentkezését, akik az eladás bármely fázisában részt vesznek, vagy a jövőben részt kívánnak venni, és minimum 20-30%-kal hatékonyabban szeretnének eladni. A tanfolyam elvégzése utón munkalehetőségek I A tanfolyam díja 2 napra: 14.444,- Ft. Jelentkezés az American Business School irodájában. It Cím: 1122 Ép. Goldmark Károly u, 14. :'T L^uhaHa ki SCin>A~BO Irodatechnikai Kft A menekülteket befogadjuk, a kitelepítetteket nem (Folytatás az 1. oldalról) Juhász Judit belügyeinkről szólva elmondta, hogy a kabinet elfogadta, és sürgősséggel az Or­szággyűlés elé terjeszti a beho­zott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló törvényjavaslatot. A leendő jog­szabály az ország folyamatos és biztonságos energiaellátása érde­kében kívánja szabályozni a készletezés versenysemleges rendszerét. Az importtól való - várhatóan mindinkább növekvő - függésünk miatt olyan biztonsági tartalék létrehozását irányozza elő, amely krízishelyzetekben is lehetővé teszi a fogyasztók za­vartalan ellátását. A jogszabály- tervezet értelmében - összhang­ban az EK és a Nemzetközi Ener­giaügynökség előírásaival - a biztonsági tartalék mértékét az egyéves nettó import mennyisé­gének 90 napra eső hányadában határozzák meg, 6 év alatt fel­emelve a jelenlegi 18, illetve 29 napnyi készletet. A tarta­lékkészletet pedig 60 százalék kőolaj - 40 százalék kőolajter­mék arányban tárolnák. Ezzel egy időben 500-700 tonna táro­lóbővítésre is szükség lesz. A ter­vek szerint a készletezéssel nem a MÓL Rt.-t, hanem egy szövet­séget bíznának meg. (MTI) Kevés üzemben hoz nyereséget a búza (Folytatás az 1. oldalról) Nyolcvankétezer hektárról kell a tárolókba szállítani a ter­ményt. Az eddigi adatokból csak következtetni lehet arra, hogy mikor végeznek a kombájnok, és a gazdálkodók mennyi terményt hordanak be a földekről. Annyi bizonyos, fennakadást sehol nem jelentettek. Van olyan gazdaság, ahol a búza harminc százalékát már le­aratták, máshol még csak a mun­kák tizedét végezték el. Üzem- anyaghiány miatt még sehol nem kellett leállni a gépeknek. A leg­jobb esetben is hektáronként 3,5- 4 tonna termés várható. Ez jóval kevesebb a múlt évi 5,2 tonnánál. Persze az idén is lesznek olyan gazdaságok, ahol a jó mi­nőségű vetőágynak, a megfelelő tápanyagellátásnak és növényvé­delemnek köszönhetően mintegy öt tonnás hektáronkénti búzater­mésre van kilátás, mint például a kisújszállási termelőszövetkeze­tekben. A hagyományosan kivá­ló gabonatermő területeken gaz­dálkodók sem örülhetnek azon­ban a jó eredménynek, hiszen az utóbbi években drasztikus mér­tékben lecsökkent a kenyémek- való jövedelmezősége. Az érté­kesítési feszültségek mellett en­nek is betudható, hogy a kisúj­szállási téeszben két éve még 1800 hektárról aratták le a búzát, az idén már csak ezer hektárt kell betakarítani. Noha eddig a terület 15 százalékával végeztek a kombájnok, már most látszik, hogy a közel öt tonnás termésát­lag mellett is csak elenyésző nye­reséget hoz majd az őszi búza - mondotta Oláh Balázs, a szövet­kezet elnöke. Ha viszont ebben a rendkívül aszályos évben ilyen termésátlag mellett nem képződik tisztessé­ges nyereség, akkor vajon mek­kora lesz azoknak a gazdaságok­nak a vesztesége, ahol csak 3 ton­na búzát ad majd egy hektár? Ingyentelek a helyi cigányszervezet részére (Folytatás az 1. oldalról) önkormányzat a szennyvíz elve­zetésére szolgáló tanulmányterv jóváhagyásáról is. A város keleti részén kijelölte azokat a területe­ket, amelyekre elsők között kell elkészíteni a kiviteli tervet (Dü­höngő, Sóhaj). A városban egyébként jelen­leg is üzemel szennyvízelvezető csatorna, illetve szennyvíztisztí­tó telep. A csatornarendszer 12,8 km hosszú, ezenkívül közel két kilo­méter hosszban egyedi átemelős nyomott szennyvízvezeték is üzemel. Vízvezetékkel a város egész területe ellátott, a környe­zetszennyezés azonban az ún. pöcegödrös szennyvízgyűjtő ak­nákon keresztül igen jelentős. Ezért az önkormányzat úgy dön­tött, hogy a szennyvízcsatorna, illetve -befogadó kiépítése, a szennyvíztisztítás tovább nem odázható. Saját erőforrásán, va­lamint a központi céltámogatá­son kívül számít a lakosság aktív közreműködésére és anyagi hoz­zájárulására is. A városlakók már eddig is szinte erőn felül vettek részt a mintegy 30 km önerős gázveze­ték megvalósításában, kétezer te­lefonállomás kiépítésében, ezen­kívül út- és járdaépítésben is.- Od us ­Ruházati szövetkezet pályázatot hirdet Jászberénytől 10-15 km-re lévő vidéki egységének vezetésére. Most induló varrodai betéti társaság felvételre keres közös érdekeltség alapján működö gyakorlott, szakképzett, felsőruházati termékek gyártásához (blézer, sportzakó, nadrág stb.) munkamódszer-átadó tökésexport-színvonalat biztosító vezetőt. Fizetés megegyezés szerint. Gépkocsihasználatot szükség szerint téritünk. Jelentkezéseket a megjelölt szakmai életrajzzal a kiadóba kérjük „Felsőruházat-3130” jeligére. »31 3o/ih* Kárpótlási jegyeket vásárolnánk reális piaci árfolyamon. Telefon: 56/75-737, 70-727, 71-782 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents