Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-06 / 158. szám

16 Hírek—információk—érdekességek 1992. július 6., hétfő, Csabiyiap ja. Napkelte 4.54 órakor, napnyugtot 20.43 órakor. Holdkelte 12.31 órakor, holdnyugta 23.37 órakor. Eseménynaptár A Malawi Köztársaság nemzeti ünnepe (1964. 07. 06.). Az 1907 óta Nyasszaföld néven említett közép-afrikai terület a XIX. század végétől tartozott a brit gyarmatbirodalomhoz. A nemzeti mozgalom eredményeként az 1960-as évek elején az ország elnyerte a belső önigazgatást, majd 1964. július 6-án Nyassza­föld Malawi néven kikiáltotta függetlenségét. 1966. július 6-tól az ország neve Malawi Köztársaság. Kulturális program Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-korés fél 9-kor Kitúr-lak, a Tallinnban fél 6- kor Az orrszarvú, fél 8-kor Szabad préda, a Tisza mozi A-termében fél 5-kor Egy ágyban az ellenséggel, fél 7- kor és fél 9-kor Superman I. A C-teremben fél 5-kor Ők is a fejükre estek, fél 7-kor és fél 9-kor Bűn és álom. Jászberényben a Lehelben 6-korés 8-kor Táncőrület, Tö- rökszentmiklóson a Dózsá­ban 7-kor My girl, Mezőtúron a Szabadságban Grand Ca­nyon, Kunszentmártonban a Körösben Tini nindzsa teknő- cök, Tiszafüreden a Tiszában Őrült szafari, Rákóczifalván Szombat esti frász, Karcagon a Dérynében Neon city, Mart­fűn a Tiszában Tini nindzsa teknőcök 2. Szünnapos a túr­ke vei és a tószegi mozi. Városi Művelődési Központ Júliusban technikai szünet miatt zárva! Elköltözött az IKV-központ Szolnok. Az Ingatlankezelő Vállalat Mária utcai központja hétfőtől új helyen, a Thököly ut­ca 82. szám alatt található meg. Az ügyfélfogadás munkanapo­kon 7-től 15.30 óráig tart. A köz­pont telefonszáma: 72-411 és 72-237. A levélcím változatlan: 5001 Szolnok, Pf. 142. A műszaki ügyelet ugyancsak elköltözött a Mária utcából. Ez a továbbiakban a Nagy Imre (volt Csanády) körút 3.-ban, az 1. emeleten található meg. Tele­Változás a műholdvétel engedélyez­tetésében Július 1-jétől megváltozott a távközlési műholdvételi engedé­lyek kiadásának rendje. A távközlési műholdak (AST­RA, EUTELSAT, INTELSAT, TELECOM) egyéni vételének engedélyezési kötelezettsége - a nemzetközi gyakorlatnak meg­felelően - megszűnt. Ezért a Frekvenciagazdálkodási Intézet 1992-ben egyedi felügyeleti dí­jat nem számláz ki. A távközlési műholdak közös­ségi vételének engedélyét, a ká­beltelevíziós rendszerek enge­délyével együtt ezentúl a terüle­tileg illetékes Postai és Távköz­lési Felügyeletek (területi PTF- ek) adják ki. A Frekvenciagaz­dálkodási Intézet ezentúl fel­ügyeleti díjat nem számláz, Csak a Postai és Távközlési Főfel­ügyelet minőségfelügyeleti díja terheli a kábeltelevíziós rendszer üzemeltetőjét. A területi PTF-ek a kábeltele­víziós rendszerek engedélyezése keretében elbírálják a főállomás csatomakiosztását és a rendszer nagyfrekvenciás tervét is. Ezzel a Frekvenciagazdálkodási Inté­zet ezirányú kötelezettsége meg­szűnik. (MTI) Szúnyogirtás SZAJOL. Repülőgépes szúnyogirtás lesz a faluban megfelelő időjárás esetén kedden és szerdán. A kijut­tatandó permetszer a mé- hekre veszélyes. fonszám: 78-735. Az ügyeletén az önkormányzati bérlemények­re vontakozóan az azonnali be­avatkozást igénylő hibákat lehet bejelenteni munkanapokon 15.30-19 óra, szombat, vasárnap és ünnepnap 7-19 óra között. Az ügyeleti időn kívül műszaki bal­eset, életveszély elhárítása ese­tén bejelentést a Thököly utcai portaszolgálatnál lehet tenni. A vállalat többi egysége válto­zatlan helyen és időben áll az ügyfelek rendelkezésére. Utazási lehetőség West Travel Szolnok, Esther üzletház - 56/41-557 hétköznap 9-től 18 óráig, szombat szabad. 56/44-333 - bármikor (üzenet­rögzítős) Utak tv-vel, videóval, WC- vel, büfével felszerelt, légkondi­cionált luxusautóbusszal. 1. Túl az Alpokon - augusztus 26-30., öt nap, négy ország: Ausztria, Svájc, Lichtenstein, Németország - 11.800 Ft. 2. Triest-Tarvisio-Ausztria - KGM-áruház - nonstop bevásár- lóút, július 19-21., augusztus 10- 12. - 2500 Ft + biztosítás. 3. Vakáció a Safari Parkban + Pozsony + Hainburg + Bruck -július 28-29.; két nap utazással, szállással, belépővel; gyerekek­nek 2690, felnőttek 2990 forint. A West Travel útjaira a Lehel Tourist jászberényi irodájában is lehet jelentkezni: Jászberény, Szabadság tér 4., telefon és fax: 57/11-232. * A West újság terjesztésére al­kalmi árusokat és terjesztőket al­kalmazunk. Jelentkezni szemé­lyesen mától az üzletházban. Közélet Jászberény. A Munkanélküli­ek és Álláskeresők Egyesülete fogadóórát tart minden kedden és csütörtökön 9-től 12 óráig a Déryné u. 6.-ban levő SZDSZ- irodában. Tiszapüspöki. Holnap 14 órá­tól összeül az önkormányzat kép- viselő-testülete. A tagok jelen­tést hallgatnak meg a foglalkoz­tatás helyzetéről, a polgármesteri hivatalnál végzett pénzügyi el­lenőrzésről. Ezenkívül döntenek az első lakást vásárlók anyagi tá­mogatásáról, ápolási díjakról, nevelési segélyről, a Szolnok Térségi Szövetségbe történő be­lépésről és a jegyző munkaviszo­nyának megszüntetéséről. Véleményeket vár a Volán Szolnok. A Jászkun Volán a Szent István Tisza-híd átadását követően az új hídon át új járatok indítását tervezi. A vállalat azt kéri, hogy az alább közzétett ter­vezett járatok közlekedésével kapcsolatban július 20-ig a leen­dő utasok jelezzék észrevételei­ket. Menetrendi tervezet, hétfőtől péntekig: M8-as járat: szandaszőlősi isL kola-Vörösmező utca-új Tisza- híd-Tószegi út-József Attila ut­ca-vasútállomás. Az iskolától in­dul: 5.15,5.45, 6.15,7.15, 9.15, 11.15, 13.15 órakor; a vasúttól indul 6.40, 8.40, 10.40, 12.40, 14.40, 15.40, 16.40 órakor. M8 Y-os járat: Tóth Árpád ut- ca-Vörösmező utca-új Tisza-híd- Tószegi út-Kőrösi út-Erdért. A Tóth Árpád utcáról indul: 5,5.30, 6, 6.30 órakor. Az Erdérttől in} dúl: 14.25, 14,55, 15.25, 15.55 órakor. Az észrevételeket a 40-703-as telefonszámon, valamint szemé­lyesen vagy levélben a Jubileum tér 3/a.-ban várják. ___________ 0 82 Telefondoktor A 082-es számon hívható Te-) lefondoktor ezen a héten napozá- si jó tanácsokkal szolgál. Szolnok Városi Televízió 19.30: A TIT és a Városi Tele­vízió közös, angol nyelvű vetél­kedőjének döntője, felvételről - 20.45: Szolnoksport - 21.00: Olasz játékfdm Véradónapok Véradást szerveznek hét­főn a Jászberényi Hűtőgép­gyárban 8-14 óra és a mező­túri véradóban ugyancsak 8-14 óra között; szerdán a túrkevei Táncsics Klubban 7-től 11 óráig, valamint a szolnoki véradóban 8-tól 12 óráig. Értesítjük a lakosságot és az orvos kollégákat, hogy a KORONA PATIKÁT 1992. július 6.-án, Szolnokon az Ady E.u. és a Dózsa Gy. u.sarkán megnyitjuk! . Paracelsus BT. Nyitvatartás: hétfő tői -péntekig 8.00-19.00 szombaton 8.00-13.00 V ) A zöld Magyarországért Nincs egy éve, hogy Szekszár- don megnyitotta kapuit az első magánexpo. A 63 ezer négyzet- méteres kiállítási területen tíz hónap alatt Kanalovics László cégtulajdonos és csapata 8 nem­zetközi kiállítást rendezett, amelynek látogatói meghaladták a 200 ezret. A kiállítások felölelték eddig többek között a fogyasztási ja­vak, a szőlészet és a borászat, a tűzoltás, az építőipar bemutató­ját. A Gemenc Expo legközelebb július végén szervez kiállítást, amelynek középpontjában a víz és a környezetvédelem szerepel. Részletesebben kifejtve ez azt jelenti, hogy A zöld Magyaror­szágért - víz az iparban, a mező- gazdaságban és a sportban cím­mel kiállítást szerveznek július 30. és augusztus 4. között. A ki­állításnak az ad aktualitást, hogy az Európai Közösséghez csatla­kozó Magyarország nemcsak ivóvíz-minőségi szabványait, vízvédelmi előírásait kell, hogy a közösség színvonalára emelje, hanem vizei tisztaságát, vízellá­tásának és ivóvizének minőségét is. A bemutatón a vízellátás tech­nológiája mellett a termálvizek biogyógyászati hasznosító esz­közeit is láthatják. A vízügyi igazgatóságok, víz- és csatornamű vállalatok, víz­ügyi társulatok és a különféle új vállalkozások mellett nagy múl­tú cégek is képviseltetik magu­kat. A Nyugdíjasok Fóruma oldal anyagtorldás miatt hétfő helyett keddi lapszá­munkban lesz olvasható. Forgalom­korlátozás A szolnok-kiskunfélegyházai összekötő út 1,7-4 kilométer kö­zötti szakaszán, a Tószegi úton négynyomósítási munkák foly­nak, ezért sebességkorlátozás van érvényben. A 44-es számú kecskemét-bé- késcsaba-gyulai főúton a 37,1- 44,7 kilométerszelvény között töltésbővítés és burkolatjavítási munkák miatt félszélességű útle­zárásra és sebességkorlátozásra kell számítani. A 4-es számú főút 91. kilomé­terében, a Pest megyei határnál a Szolnok déli elkerülő szakasz csomópontjának építése miatt előzési tilalom és sebességkorlá­tozás van érvényben. A 442-es számú szolnok-kun- szentmártoni főút 0,9. kilomé­terében a 4-es főút elkerülő sza­kasz csomópontjának építése miatt szintén előzési tilalom és sebességkorlátozás van. A 34-es számú tiszafüred-ken- deresi főúton a 0-54,5 kilomé­terszakaszon tengelyvonalfes­tést végeznek. Megjelent a Kódexpress 8. száma Megjelent a Kódexpress 8. száma. A hetente megjelenő ki­advány legújabb száma az alap- jogszabályokkal egységes szer­kezetben tartalmazza - a Magyar Közlöny 62-65. száma alapján - a vízügyről, a vasutakról, az álla­mi pénzügyekről, a közúti közle­kedésről, a gazdasági társasá­gokról, és a Társada­lombiztosítási Alapról szóló tör­vényeket, valamint a hajózásról és a polgári repülésről kiadott törvényerejű rendeleteket. Közli még a pénzforgalomról és a bankhitelről, valamint a külke­reskedelmi szerződésekkel kap­csolatos devizafizetések lebo­nyolításának rendjéről szóló MT-rendeleteket. A Sportlétestímények Igazgatóságának tájékoz­tatása alapján, a tiszai sza­bad és naturista strand jú­lius 3-tól újra várja a láto­gatókat reggel .6 órától 21 óráig. Megközelíthető a volt szovjet raktárbázison keresztül. Vasutas énekkari találkozó Szolnokon, a Járműjavító Művelődési Háza adott otthont a VI. Országos Vasutas Énekkari Találkozónak, melyet Kodály Zol­tán születésének 110. és halálának 25. évfordulója tiszteletére rendeztek meg. Felvételünk a ceglédi vasutas vegyeskart örökí- tette meg. Fotó: Mészáros _________________________________ S ZUPEREXPRESSZ KERESKEDŐK! WC-pa- pír 4 tekercs 46 Ft, papír- zsebkendő 47 Ft, 1 literes sampon 100 Ft. Hypó 16 Ft, szalvéta 18 Ft Szolnok, Ke­szeg út 15. Telefon: 56/43- 444/171 mellék. »2331/2K* INTERNATIONAL LAN­GUAGE SCHOOL OX­FORDI nyelvvizsga-cent­rum nyári 60 órás 2 hetes, 5 hetes gyermek, felnőtt nyelvtanfolyamaira jelent­kezés: Szolnok, Szapáry 20., naponta 9-15 óráig. Te­lefon: 56/44-814. •2403/3K* UTAZÁS autóbusszal júli­us 12-én Isztambulba 5 nap­ra, 6,500 Ft + vízum és biz­tosítás. Jelentkezés: 56/39- 264, vagy Szolnok-Kertvá- ros, Horgász út 49. *2439/1K* MENTHOL-AJÁNLAT: Trieszt-Tarvisió: július 3., is 10. Isztambul: július 7., is 8-án. Spanyol Üdülési lehe­tőség. Jelent tézis: Szolnok, Mészáros L. út 2. Telefon: 5600-297. *2622/2K* FRISSEN műszakizott, 3 éves Maruti 800-as sze­mélygépkocsi 350.000 Ft­ért eladó. Érd: 56/33-487-es telefonon. *2833/lK* 9 ÉVES 16, 6 hónapos csi­kójával eladó. Rákóczi fal­va, Táncsics út 4L, Gál. •2834/2K* 1992. JÚLIUS 6. Rendezvények Nosztalgiabuli Karcag. Nyári könnyűzenei műsor lesz kedden 19 órától a művelődési központban, amely­ben fellép Karda Beáta táncdal- énekes és Angyal János humoris­ta. Ezenkívül élő nosztalgiabulit tart Hevesi Imre és Berényi Nagy Péter. Szolnok. A Technika Házában holnap 9 órától az újkígyósi Szi­getelőanyagok Gyára előadást és bemutatót rendez.- A Napsugár Gyermekházban (Réz u. 1.) ezen a héten a kézmű­ves, a fazekas, az üzleti és a pa- pírmodell-készítő stúdiót ajánlja a szünideiket töltő gyerme­keknek. Ökumenikus egyházi naptár Július 6., köznap. A katolikus naptárban Szent Goretti Mária, szűz, vértanú emlékezete. A 12 éves Mária tisztasága védelmé­ben 1906-ban 14 késszúrást ka­pott egy erőszakoskodó férfitől. Halálos ágyán megbocsátott gyilkosának. Szentté avatását (1950) több mint félmillió ember kísérte figyelemmel a Szent Pé­ter téren, akik között ott volt a szent édesanyja is. A református naptárban Csaba, az evangélikus naptárban Ezsaiás napja. Az or­todox egyházban Nagy Szent Sziszoisza napja. ^ MAI LAPSZÁMUNKAT ^ SZERKESZTETTE: Berki Imre és Géléi József TIPOGRÁFIA: Majnár József és Zsoldos György A híroldal összeállításában közreműködőn Tóth András, akivel információk a 73-104-es telefonszámon közölhetők. Szerkesztőségünk éjszaka is hívható a 77-404-es telefonszámú üzenetrögzítőn. Uj Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség ésjdadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház. Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Kft.. Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 75-433 Ügyvezető igazgató: Gombkötő Béla Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság (4046 Debrecen. Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; igazgató: dr. Kovács József). Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIII. Lehel u. 10/A. közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 Ft, negyedévre 735 Ft, fél évre 1470 Ft, egy évre 2940 Ft; áruspéldányok ára 9,60 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-915X

Next

/
Thumbnails
Contents