Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-27 / 176. szám
4 A szerkesztőség postájából 1992. JÚLIUS 27. Hogy a beteg minél kevesebbe kerüljön? Felháborodva olvastam a Vál- ménybe. Nemrég komoly szemtozás a betegek utazási térítésében cím alatt, A szerkesztőség postájából rovatban (július 16.), hogy a kifizetéshez nem elég az orvosi igazolás, a jegyeket is csatolni kell. Nem tudom, kinek az ötlete volt, de az biztos, hogy1 ismét a betegeket, a rokkantakat, az időseket sújtják vele. Ezek az emberek - ha tehették - gyermekük, testvérük, rokonaik segítségével, kocsiba ültetve jutottak el a rendelőintézetbe, a kórházba, a budapesti, a debreceni klinikákra, ahová menniük kellett, s ahol reggel 8 óra körül megkezdődik a vizsgálat. Vonattal, busszal, Szolnok környékéről jóval később érnének oda, mint kocsival. Nem beszélve arról, hogy azok a betegek, akik súlyos műtéten estek át, hogyan szánjanak fel a magas vonatlépcsőkre, a zsúfolt buszokra? Vagy egy lázas gyerekkel utazzunk a távolsági buszon? Mert akinek nincs kocsija, ilyen esetben az is megpróbál szerezni, hogy könnyebben eljusson az egészségügyi intézműtéten estem át Debrecenben. Kilenc napig nem kelhettem fel, azóta sem lehet hajolni, emelni. Kérdem én: ennyi fekvés után, legyengülve, fel tudtam volna szállni a zötyögő villamosra, a hatalmas lépcsőjű vonatra? Nem! A klinika a vakságtól mentett meg, persze hogy vigyáznom kell. A társadalombiztosító ezzel az intézkedésével azt bizonyítja, hogy nem számít a beteg, csak az, hogy minél kevesebbe kerüljön. Emellett az orvosokkal szemben, akik mindent megtesznek a betegért, nagyfokú bizalmatlanságot jelent, hiszen nem elég az aláírásuk, a bélyegző, hogy a beteg indokoltan jelent meg a szak- vizsgálaton . . . Erre az illetékesektől bővebb magyarázatot kérünk. Igaz, pár száz forinttal emelték az idősek, rokkantak nyugdíját, de a másik oldalon sajnos ennél többet elvesznek tőlük. Sz. F.-né Ha egy prést is beállítanának A 6-os busszal, ami az alcsi- szigeti kertekhez visz bennünket a Kertvároson keresztül, illetve annak közelébe, nagy problémánk van a 8.25 órakor és a 9.25- kor induló járattal. Ebben az időpontban sajnos kis buszt indít a Volán, és annyian vagyunk rajta, hogy állva is alig férünk. Már az állomáson megtelik, de ha az indulás előtt érkezik be egy vonat, szinte elviselhetetlen a „nyomor’ ’. Ez a téma az utasok között napirenden van, különösen azóta, amióta óránként megy és jön Alcsiszigetről a 6-os busz. (Régebben félóránként közlekedett.) De mit lehet tenni? A vasútállomásnál lévő Volán-irodában előadtam a panaszt, amivel az utasok egy része bízott meg - még április 18-a körül. Az ügyintéző azt mondta, hogy ne bolygassuk már meg ezt a hónapot, május elsejétől erre a reggeli járatra nagy buszt állítanak be. A jó hírt mondtam az utasoknak, örültünk, és vártuk a május elsejét. Sajnos minden maradt a régiben, majd két hét után, az újabb kérdésemre azt válaszolta az ügyintéző, hogy a gépkocsivezető szerint van hely bőven a 6-os járaton. Ez nem igaz. Kérem, legalább egy hétig utazzanak ezzel a busszal,1 és győződjenek meg a tényről. Persze, ha egy prést is beállítanának ... A már említett időpontban többnyire idős emberek igyekeznek a kertekbe, ezenkívül sokan a Kertvárosba, a Héki Állami Gazdaságba, mások a tiszaligeti strandra, és nem várják a 15-ös buszt. Előfordul, hogy felszálláskor sorban állunk az első ajtónál, közben megérkezik egy iskoláscsoport. A sofőr ekkor kinyitja a másik két ajtót, a tanulók gyorsan felugrálhatnak, le is ülnek, mi, idősek, akik már a buszon is alig bírunk talpon maradni, egyensúlyozni, állhatunk a tiszaligeti megállóig. Szerintünk megoldás lenne: ha a 2-es buszjáratból egyet fél kilenckor 6-os járatként indítanának, fél tízkor pedig egy nagy buszt. Ugyanis a 2-es járat a cukorgyártól indul, abból az irányból, ahonnan az 1-es és az 1/Ä járat is - és az említett időpontban alig van rajta utas. A másik megoldás az lehetne, ha a vidéki járatok - leszálló esetén - megállnának az alcsiszi- geti utolsó megállóban is. Egy kis jóindulattal meg lehetne oldani. Szíves segítségüket az utasok nevében is köszönöm, és maradok a Jászkun Volán Vállalattal szemben nem csak utas, hanem nagy tisztelőjük is. Szabó Sándor Üdítőleg hatott Korábban a vezetékek nyári karbantartása másfél, két hetet vett igénybe, és az elmúlt hónapokban, hetekben mind a hideg, mind a meleg vízzel - különösen a túlzottan megállapított átalányok miatt - sok bosszúsága volt a lakóknak. Most azonban a nagy melegben valamennyiünkre üdítőleg hatott, hogy a melegvíz-szolgáltatás csupán egy napig szünetelt. A rekordidő alatt elvégzett munkáért a Szolnoki IKV Hőszolgáltató Üzem valamennyi dolgozójának köszönetünket fejezzük ki. A Kun B. krt. 3. sz. ház lakói V __________________________2_______________________J Jás zdózsaiak a Bükk csúcsain Az általános iskolában már évek óta eredményesen tevékenykedő természetjáró DSK tagjai ezen a nyáron sem maradtak számtalan élményt jelentő vándortábor nélkül. Már harmadik éve, hogy egy-egy hegységben - ha valami új túramozgalom indul - szinte elsőként ők is ott vannak az útvonalat teljesítők között. Idén a „Bükk 900-as csúcsai” új túramozgalom - nem könnyű - feladatainak teljesítése volt a cél. A túra kiírói - a Tiszai Vegyi Kombinát OLEFIN SC természetjáró szakosztálya - a Bükk hegység 20, 900 méternél magasabbra emelkedő csúcsának megmászását szabták feladatul az erre vállalkozóknak. Míg az előző években a táv hossza tette próbára az ifjú turistákat, most a szintkülönbség adta a túra nehezét. Ahhoz, hogy a 20 csúcs mindegyikén elhelyezett bélyegző lenyomata bekerülhessen az igazolólapok négyzeteibe, 2500 méter szintet kellett legyőzniük. A csoport az utolsó napot - a magasságok után - a mélyben töltötte, és szakértő barlangászok kalauzolásával a létrástetői barlang járatait járták, illetve néha csúszták végig. A csoport valamennyi tagja, tizenkilencen, megkapták a túra sikeres teljesítését tanúsító nagyon szép jelvényt. (Felvételünk útközben készült.) Faragó László Jászberény Köszönet a városszépítőknek Július 21-én, kedden reggel a megyeszékhely közterületein szorgoskodó fiatalokkal találkoztam, akik lemetszették a fák erejét elvonó rossz hajtásokat. Tisztították a fatörzsek környékét - tányérokat formálva a csapadékvíz befogadására; összeszedték, és a szemétgyűjtőbe hordták a hulladékot. Szóba elegyedtem a serényke- dőkkel, és kérdésemre elmondták, hogy Szolnokon táborozó diákok, zalaiak; társadalmi munkában vállalták a fák tisztítását, és - látszott - jó szívvel csinálták. Aztán felidéződött bennem egy közelmúltbeli olvasmányom, amelyből megtudtam, hogy Zala megye hazánk legerdősültebb megyéje. Nem is véletlenül. A diákok munkáját a magam részéről is köszönöm. Dr. Erdei Katalin 4« * 4« Mi, a Zagyván túli városrész lakói, saját magunk is gondozzuk a lakóépületeink előkertjeit. A Szolnokon táborozó fiatalok viszont a Városmajor utat, az ún. Tallinn városrészt szinte újjá varázsolják. Formásán megnyírt bokrok, sövénysorok, megkapált kertek, ki tányérozott fák, kulturált, tiszta játszóterek fémjelzik ittlétüket. Gondosan összegyűjtik a felelőtlenül elszórt hulladékot, szemetet, tisztává és esztétikussá teszik környezetünket. Az illetékes városi vezetésnek köszönjük, hogy évről évre bevonják a lelkes diákokat a környezeti kultúránk alakításának, szépítésének nehéz és fáradságos munkájába. A városrész lakói nevében: Vasecz József Füstjellel hamarabb lehet segítséget kérni... Olvastam az Új Néplapban, hogy milyen jól dolgozott a távközlési vállalat. Sajnos Jászla- dányon ez nem érvényesül, mivel az egyetlen nyilvános segélykérő telefon többször rossz, mint jó. Legutóbb egy hétig volt süket a készülék, de hajó, akkor is többnyire foglalt (hét vonal van rákötve), vagy csak többórai várakozás után jelentkezik a központ Szolnokon. Úgyhogy az őskori füstjelekkel hamarabb lehet segítséget kérni, mint nálunk. így aztán mehetünk mi Európába, de nem érkezünk meg, és várhatjuk a nyugati tőkét, mert látva a katasztrofális telefonálási állapotokat, visszamegy! G. O. Hozzászólás cikkünkhöz A cím találó volt... A „Tyúkper” Mezőhéken - Nem elég akarni az iskolát . . . című, június 20-án megjelent cikkünkre Halász Vince, Mező- hék polgármestere - a képviselő- testület nevében és megbízásából - többek között az alábbiakat írta: Meg kell mondanunk, a cikk címe találó, valójában „tyúk- per”-ről van szó, ezzel a megállapítással testületünk is azonosulni tud. A szerző további okfejtését azonban nem tudjuk elfogadni, s azt a testület nevében visszautasítjuk. Idézem: „Május 28-án ült össze a huszonhárom kisdiákot tanító, öt(!) pedagógusból álló tantestület - ezzel az aránnyal alighanem bekerülhetne Mezőhék a rekordok könyvébe!” E megállapításából egyértelműen kiderül, hogy nem ismeri a mai oktatási formákat, különösen nem a kistelepülés sajátosságából eredő pedagógiai nehézségeket, az itt élő gyerekek hátrányait. A pedagóguspályán több évtizede tevékenykedő szakemberek és pedagógusaink véleménye alapján az iskolaotthonos forma, illetve a Tolnainé- módszer mellett döntöttünk. Ide valónak érzem az ülésünkön megjelent egyik pedagógus véleményét: „Az önkormányzat nem döntött rosszul, amikor a jelenlegi módon beindította az iskolát.” Szakmai alapon nyugvó okfejtésünket szeretnénk a következő matematikai számítással tovább erősíteni. Iskolaotthonos forma: egy tanulócsoport napi 10 oktatási órát eredményez (ebédeltetéssel együtt). Mivel Mezőhéken két tanuló- csoport van, ez 20 oktatási óra, heti 100 óra. Az igazgató 16 órát, a négy pedagógus 21x4 = 84 órát ad. Tehát a heti 100 oktatási órát csak öt pedagógus tudja ellátni úgy, ahogy azt az oktatási törvényben meghatározták. A következő gondolatsort is idézettel kezdem: „A néhány helyesírási hibát tartalmazó levélkét nemrégiben kézbesítette a postás Rusvai Bélánénak.” Gondunk van ugyan a „postás” szó körül, de idézettel szeretnénk mi is válaszolni a testületi jegyzőkönyvből. Szécsi László- né pedagógus kijelentette: „Azt tudja, hogy a gyerekek írták Juci néninek a levelet, melyet ő vitt el részére, ezt bárhol vállalja.” Az olvasóra bízzuk, döntse el, ki volt az igazi „postás”. Nem kívánjuk kikerülni az iskolatitkár körüli problémát sem. Valójában figyelmeztetett a jegyző úr az „összeférhetetlenségre”, ezért a Köztársasági Megbízott Területi Hivatala állásfoglalását, véleményét kértem. Válaszuk egyértelmű volt, ‘Ébressz - ajánlva Tisztelt Csapiáros Uram! Régi igazság, hogy minél korosabb az ember, fiatalabb korában annál jobb sportoló, kiválóbb tanuló volt. ** Nem vagyok kivétel ez alól én sem, bár hozzáteszem: sportolni még csak sportoltam (néhány labdajátékban elfogadható szinten), de azt őszintén bevallom, hogy kitűnő mindössze egyszer lettem harmadikos általános iskolás koromban. Szerintem akkor is tévedésből, öreg osztályfőnököm összetéveszthetett a névsorban előttem lévővel, mert ő valóban mindig színjeles bizonyítványt vitt haza. Ennek ellenére magyarból és földrajzból én voltam a legjobb, és mégis elkövettem azt a durva hibát, hogy a „A Sárkány névhez illően” című cikkem szerint Jászfénysza- ruban(?), Jászfényszarun jártam. Kaptam levelet többet is, a jegyző úrtól kezdve idős nyugdíjasig, aki felismerni vélte a címzettben otthonülő, idős nejét, mondván, őelőle menekül a kocsmába. Bár mint kedvesen megjegyezte: a bajusz nem egyezik. Szánom-bánom vétkem, mert most földrajzból igen gyenge osztályzatot érdemelnék, hiszen az eset valóban Jászjákóhal- mán történt. írja, hogy a cikk személyére nézve sértő és nevetséges is. Amikor mi Önhöz négyen beléptünk, mindössze egy ember ült a pultnál. Bármilyen hihetetlen, nem azért kerestük fel, hogy az anyanyelv szabályairól vitatkozzunk, feleseljünk, hanem kávét, tonikot, kólát - és ha emlékezetem nem csal, egy üveg sört inni. Meg megkérdezni néhány, általunk ismert ember nevét, címét. Hogy a beszéd fonala végül nem így alakult, abban, akkor és ott Önnek nem kis része volt. Nem értettük, hogy a szíveslátás-ven- déglátás fogalmába az emberek címkézése, megkülönböztetése is beletartozik, de hát lehetnek Önnek is rossz napjai, meg mint a rövid írás tévedése mutatja: nekem is. Pedig olvasásból sem voltam utolsó, noha tudom, ez most kissé fellengzően hangzik. Végül is mint távoli, bölcs, bajuszos, csapos ember azt javasolja, hogy egy tollforgató is szeressen mindenkit, még az ismeretleneket is. Kérem, én nem vagyok se csapos, se bajuszos, de még bölcs sem, mégis szeretem az embereket. Akár van vendéglőjük, akár nincs, akár a pult egyik oldalán állnak, akár a másikon. Mondhatnám azt, hogy büntetésből olvassa az írásaimat, hiszen azokból fehéren-feketén kiderül, igazat állítottam-e vagy nem. Maradjunk ennyiben a következő találkozásig, természetesen Jákóhalmán. Tisztelettel: G^ío Í(Jt/d r összeférhetetlenség nem áll fenn. Ezek után az anyaiskola igazgatója és a tagiskola igazgatója véleményét kértem az iskolatitkár személyét illetően. Támogatták Halászná Lehóczki Mária kinevezését. Kértem, írásban határozzák meg a munkaköri feladatát, munkadíját. Ekkor a tagiskola igazgatója kijelentette, nem kell a feladatkört írásban rögzíteni, hiszen gyermekkora óta ismeri, s tudja, hogy a feladatát meg fogja oldani, jól együtt tudnak dolgozni. Ennek ellenére kértem, konkrétan fogalmazzák meg a tennivalóit. Utólag felmerült bennem a kérdés: lett volna- e a tyúkper, ha van munkaköri leírás? Aligha hiszem, mert a munkaköri leírás nem nyújt lehetőséget embertársaink belső hiányosságainak kivédésére. Két ember jó kapcsolata nem az írott soroktól függ, hanem a kölcsönös bizalom, megértés, együttgondolkodás légköréből táplálkozik. Ma is az a véleményem, a feleségem iskolatitkári beosztása nagyban elősegíti munkámat. Persze nem a pletyka szintű hírek érdekelnek, hanem a tények. Különösen a zökkenő- mentes munkavégzésnek vagyok híve, amelyért időnként magam is eljárok egy-egy ügyben. Véleményem igazolásául hadd szolgáljon a következő idézet, amely a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Népjóléti Iroda vizsgálati összegzéséből . kiderül, ami a megye kistelepüléseinek, közoktatásának feszültségeit elemzi: „Feltűnően alacsony az egy csoportra jutó kiadás Jászágón, Mezőhéken...” stb. Vagyis többnyire azoknak a településeknek az általános iskoláiban, amelyek korábban „tár- sulásban”voltak. Valójában sokat foglalkozom az iskola ügyeivel, mert tudom, mérhetetlen a kár, mely a falvakat érte az iskola bezárásával. Május 28-án ült össze az öt pedagógusból álló tantestület, persze nem annak a tisztázására, hogy ki az iskola igazi vezetője. Ennek a kezdeményezője én voltam - azzal a szándékkal, hogy az oktatási év munkáját összefoglaljam, valamint a tizenharmadik havi munkabér (jutalom) odaítélését - milyen rendező elvek alapján történjen - elvégezzem. Ez alkalommal szóvá tettem azon apró hiányosságokat is. amelyeket mindannyian tyúk-" pernek fogadunk el. Áz ügy kapcsán senkit nem említettem személy szerint, hanem általánosságban fogalmaztam, mint olyan problémát, melyet a jövőben meg kell oldani. Az öt pedagógus közül - egy kivételével - senki nem sértődött meg, és többen megerősítették, ezt a munkahelyen kell megoldani. Egyébként ez volt az anyaiskola, a képviselő-testület véleménye is. Senki nem vádolt senkit, miért csak Rttsvainé sértődött meg? S miért nem jött el a testületi ülésünkre, ahol éppen ezért kívántunk volna találkozni. Tudom, igaza lehet annak a pedagógusnak is, aki ülésünkön úgy fogalmazott: „Rusvainé saját elhatározásából távozott el az iskolából, de ez az ő joga”. Persze lett volna egy másik joga, kötelessége is, hogy a munkaszerződésben rögzített határidőt betartsa. Azután ázt sem értem, miért is használta fel huszonhárom kisdiák levelét védőpajzsnak, ha ugyebár ő vétlen mindenben. Egyébként a huszonhárom diák szülei közül mindössze három tudott a gyerekek aláírásairól. Rusvai Bélánét pályázat útján nevezte ki az önkormányzat az iskola igazgatójának! Pályázatát a Néplapban is megjelent kiírás alapján - saját kezűleg -, s 1991. május 14-én írta. Az abban felsorakoztatott tények is azt bizonyítják, hogy az 1991/92-es tanévben önkormányzatunk sokat tett azért, hogy az iskola oktatási feltételei kielégítőek legyenek, az ott dolgozók munkájukat elismerve, olyan légkört teremtsünk, hogy mindenki jól érezze magát. Mindezt a gyerekeinkért tettük és tesszük a jövőben is. Összeállította: Csankó Miklósné
