Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-21 / 171. szám

J 4 Hazai tükör 1992. JÚLIUS 21. A rendszerváltás folyamat Félidőben - nehéz örökséggel Időigényes és nem is olcsó hobbi Kiből lesz jó galambász? Az utóbbi időben felerősödtek a rendszerváltással kapcsolatos kétkedő bírálatok. Az egyik oldal lassúnak tartja, a kormányt pedig erélytelennek a korábbi rendszer elemeivel szemben; míg a másik oldal túl keménynek, olykor drasztikusnak ítéli a múlt felszá­molását és a piacgazdaságra való áttérést elősegítő törvényhozást és kormányzati intézkedéseket. Mivel ezek a kérdések gyakran szóba kerülnek képviselői tevé­kenységem során, szeretnék né­hány ezekkel összefüggő gondo­latot megosztani az olvasókkal. Természetesen számolva azzal, hogy véleményemet nem osztja mindenki, sőt egyes megjegyzé­seim vitát válthatnak ki. De azért élünk végre demokráciában, hogy a vélemény is szabad le­gyen! Egy négyéves, ráadásul rend­szerváltó választási ciklus félide­jénél számvetést tenni és a továb­bi teendőket vázolni csak annak tudatában lehet, hogy jól tudjuk: a kormányprogram megvalósítá­sa négyéves, sőt még ennél is hosszabb folyamat. S nemcsak a kormány előtt, hanem az egész nemzet előtt állnak ezek a felada­tok, hisz legtöbbjük olyan nem­zeti célokat szolgál, amelyek fel- emelkedésünket garantálják, így túlmutatnak a különböző cso­port- és pártpolitikai érdekeken. Miért szükséges mindezt kiemel­ten hangsúlyozni? Azért, mert a jelenlegi helyzetben tapasz­talható türelmetlenség, szélsősé­ges megnyilvánulások, az olykor erőteljesen egyoldalú vagy elfo­gult nyilvánosság, valamint a parlamenti csatározások és párt­harcok gyakran elfedik a lénye­get, indokolatlanul megosztják és nyugtalanítják az amúgy is sok feszültséggel terhelt közvéle­ményt. A fejlett nyugati demokráciák­ban mindezek már rég elfoga­dott, megszokott velejárói a többpárti parlamentáris demok­ráciának. Nekünk még nem volt időnk megtanulni az új típusú fe­szültségek kulturált kezelését, feloldását. Nem is lehetett, mert a parlament - erejét felülmúlóan - az új rendszer megalapozását és működőképességét biztosító tör­vények megalkotásával volt és van elfoglalva; a kormány pedig minden igyekezetével annak az iszonyú súlyú gazdasági és mo­rális romlásnak a megállításán, tehertételeinek enyhítésén mun­kálkodik, melyet az előző rend­szertől örökölt, negyvenöt év fel­mérhetetlen kártételeivel együtt. Arról nem is szólva, milyen újabb, minket is érintő súlyos fe­szültségek keletkeztek a környe­ző országokban az elmúlt két esz­tendőben. Ezért kell ma minden tisztességes embernek világosan látnia: felemelkedésünkhöz a tár­sadalom józanságára, türelmére, jövőt építő munkakedvére és a polgárok személyes felelős­ségvállalására, kezdeményező­képességére egyaránt szükség van. Természetesen mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az elmúlt két évben - a történelmi változások vitathatatlan értékei mellett - átmenetileg súlyosbod­tak problémáink: nehezebb a megélhetés, nőtt a munkanélkü­liség, csökkent a tűrőképesség, és sokszor indokolatlanul szemé­lyeskedő, elhúzódó pártharcok, politikai villongások osztják meg erőinket. Súlyosbítja mind­ezt a volt kommunista nómenk­latúra rejtőzködő önátmentése - elsősorban a gazdasági szférába és egyes, magukat baloldalinak tartó pártok etikát nem ismerő magatartása vagy néhány politi­kus veszélyes demagógiája. A rendszerváltás elmaradása legfeljebb csak abban az értelem­ben igaz, hogy nem lett azonnal és egyszerre leváltva minden ko­rábbi vezető, amire egyébként nem volt szükség, hiszen sok kö­zöttük a kiválóan képzett, tisztes­séges múltú ember. (Az állami felügyelet álló cégeknél külön­ben a vezetők több mint 50 szá­zaléka lecserélésre került még az első évben.) Ami viszont a rendszerváltás egyéb vonatkozásait illeti, annak maguk az ellenzéki pártok (némi segédlettel) az egyik fő kerékkö­tői. Gondolok itt a kárpótlási tör­vények, vagy például a Zété- nyi—Takács-féle törvény eluta­sítására. Ez utóbbiról egyébként álmomban sem jutott volna eszembe, hogy az MSZP mellett a többi baloldali párt, így a Fi­desz és az SZDSZ is egyértelmű­en elutasítja. Gondolom, szá­mukra némi zavart okozhatott Si­mon Wiesenthal nyilatkozata, aki szerint „gyilkos és gyilkos között nincs különbség”, meg kell nevezni társadalmi rend­szertől, pártállástól függetlenül, bármikor is követte el tettét! Bár, lehet, hogy a történelmi érdemű Wiesenthal ezzel a szemlélettel nálunk „csak egy kekeckedő öreg antiszemita” lehetne? (Egyébként az MSZP és az SZDSZ „cicázása” csak a kívül­állók számára okozhat meglepe­tést, hiszen kapcsolatuk lassan „gyermekáldással” kecsegtet.) Nagyban hátráltatja a rend­szerváltást az a tény is, hogy az ellenzék álláspontja az esetek zö­mében finoman szólva sem konstruktív, nem a hibák kijaví­tásán munkálkodnak, hanem kár­örvendő kibicként figyelik az események alakulását. Vagy olyan korántsem liberális felfo­gású javaslatokat dobnak be idő­ről időre a közvéleménybe, mint például legutóbb a Fidesz új vá­lasztási elképzelése, amellyel szeretnék indokolatlanul megnö­velni a parlamentben a pártlistá­kon bejutó képviselők arányát az egyéni kerületekből a választók által közvetlenül delegáltakkal szemben. (Világos: nekik az len­ne a jó, ha a törvényhozásban az általuk kiválasztott emberek ülné­nek, s nem a nép által választot­tak!) De mit is várhat az ember az úgy gondolkodóktól, mint például az SZDSZ-es Eörsi István, aki - igaz, Heinét idézve - nemrég a te­levízióban „keresztény barmok­nak” nevezte a magyar népet. Vagy mit várhatna azoktól a volt kommunista hatalomátmentőktől, akik „korábban Marxról beszéltek, s most a tőkét élvezik”? Mindezek ellenére történelmi horderejű, visszafordíthatatlan eredmények születtek az elmúlt két évben a rendszerváltás jegyé­ben. Hogy csak néhányat említ­sek, például a diktatúra minden elemének felszámolása, a szovjet csapatok teljes kivonása hazánk­ból, a VSZ és a KGST felbomlá­sa, melyben jelentős szerepük volt a magyar kezdeményezések­nek, a demokrácia és a privatizá­ció szilárd alapjainak törvényes megteremtése stb. Kedvezőtlen viszont - és ezt sem lehet elhall­gatni -, hogy emelkedett az inflá­ció és nőtt a munkanélküliség is. Ezek azonban döntően a korábbi, minden piaci követelménynek ellentmondó termelési struktúra összeomlásából következnek, amelynek olyan hatásai is van­nak például, hogy az addigi gyá­ron belüli munkanélküliség üze­men kívülre került, s megszűnt a tervutasításos elosztás látszatbiz­tonsága. Megkerülhetetlen teendő min­den felelősen gondolkodó képvi­selő számára a privatizáció gyor­sulásának előmozdítása - tör­vényhozóként és a helyi társada­lom politikai tényezőjeként, szervezőjeként egyaránt. Minde­nekelőtt azt a folyamatot kell megállítani, amely a privatizáció lejáratására indult. Túl sok lett mára a csalódott, illetve kárör­vendő kibic, a privatizáció azért állandó támadások kereszttüzé­ben zajlik. Ellenzői, megkérdője- lezői között megtalálhatók a po­zíciójukat, s ezzel magas jöve­delmüket vesztett volt vezetők éppúgy, mint az új követelmé­nyekhez igazodni nem tudó vagy nem akaró, így feleslegessé váló alkalmazottak és a helyüket ke­resgélő szakszervezetek, első­sorban a MSZOSZ. Ezek az ele­mek vagy történelmi vakságban szenvednek, mert nem látják: az egész ország átalakulása, jövője függhet attól, hogy lesz-e végre működőképes magántulajdon; vagy hazardőrök, pusztán pilla­natnyi egyéni érdekeiktől vezé­relt kalandorok, akik tudják, hogy amit tesznek, az az egész ország érdekeivel ellentétes, mégis minden erejükkel hátrál­tatják a privatizációt. (Kivéve természetesen, ha saját pecse­nyéjük is megsülhet közben!) E téren tehát mindenekelőtt gyökeres szemléletváltozásra van égetően szükség, valamint a privatizációs folyamattal össze­függő törvénykezés gyorsítására a még meglévő joghézagok pót­lása, illetve a szükséges törvényi korrekciók elvégzése érdekében. A választási ciklus még hátra­lévő idejében a pártoknak és a törvényhozóknak az az erkölcsi és politikai kötelességük, hogy az acsarkodás és a kampányele­mek rafinált előrehozatala he­lyett azoknak a még hiányzó tör­vényeknek a megalkotására töre­kedjenek, amelyek nélkülözhe­tetlenek a magyar társadalom és gazdaság valódi átalakulásához. Többek között ilyen az agrárpia­ci rendtartásról, a bányászatról, a rendőrségről, a nemzetbizton­ságról, a távközlésről szóló tör­vények megalkotása, vagy a la­kások bérletének és elidegeníté­sének s a kereskedelemnek és idegenforgalomnak a törvényi szabályozása. De ugyanilyen fontos az is, hogy megvalósulhasson a kor­mány gazdaságpolitikája, a vál­lalkozások elősegítése kamatláb- csökkentéssel, olcsóbb hitelek­kel, garanciaalapok létesítésével. Ezt szolgálja az MRP-ről, a mun­kavállalói résztulajdonosi prog­ramról szóló törvény elfogadása is, amellyel százezrek válhatnak saját vállalatuk tulajdonosává. Ezek nélkül nem teremthető meg az a gazdasági stabilitás, amelyre a tartós társadalmi fel- emelkedés épülhet. Bebizonyo­sodott, hogy mindehhez általá­nos koncepciója senki másnak nincs a kormányon kívül, vagy ha van, az alkalmatlan a célra. S a szükséges, olykor kellemetle­nül szigorú kény­szerintézkedések nem „sötét ügyleteket” jelentenek, mint ahogyan egyesek állítják, és nem a kormány hatalomkoncentráci­óját szolgálják, hanem mind­annyiunk érdekeit. Ha nem így lenne - talán - a mi belpolitikai életünk is a környező országoké­hoz hasonlóvá vált volna már. Petronyák László országgyűlési képviselő Azt hiszem, vita tárgyát sem képezheti, hogy az emberek többsége kedveli a galambokat. Minden bizonnyal azért, mert szépek, mutatósak, sebesen hagyják maguk mögött az egek országútja(t, és nem véletlen, hogy a béke jelképének is tartják őket. Hogy amúgy istenigazából kiből lesz jó galambász, erről még alig olvastam, ámbár sze­rintem ehhez néhány dolog kell. Talán a legfontosabb az, hogy szeresse a turbékoló tollasokat. A másik is magától értetődő: nem baj, ha a családban valaki, mondjuk az édesapa korábban foglalkozott velük, hiszen ilyen­kor van kitől tanulni. Nos, a 62 éves, szolnoki Mo­zsár István esetében mind a két feltétel adott, hiszen több mint neyven esztendeje megszállottja ennek a hobbinak. Volt kitől el­lesnie az alapvető ismereteket, elvégre az apja is foglalkozott galambokkal. Csak postaga­lambjai vannak, azok közül is huszonnégy tenyészgalamb, ti­zennéggyel pedig versenyez. Ezek nem csak ügyesek, de vég­telenül érzékenyek is, mivel azt is észreveszik a gazdájukról, ha felületesebb, idegesebb az átlag­nál. Ami a tubik értékét illeti; kétszáz forinttól hatvan-száz­ezerig terjednek. Attól függően, hogy milyen vérvonalúak, kitől származnak. Egy galamb általá­ban kétéves korától hatévesig re­pül a legbiztonságosabban, bár ettől a szabálytól eltérő kivételek mindig akadnak. Egy galamb­nak az a legnagyobb elismerése, ha a gazdája később kitömött ál­lapotban tartja magánál. Neki ilyen még nem volt, de hát ami késik ... A fegyverviselési vitában nehéz állást foglalni. Az egyik oldalon további szigorítást sürgetnek, hi­szen lám, legutóbb közúti versen­gés közben valaki a piros lámpánál pisztolyához kapott és lőtt. (Sze­rencsére csak riasztóval!) A másik oldal tehetetlenségében káromkodik, és könnyítést sürget: ha már kezdődik a vadnyugat ná­lunk is,'vonatrablással, pénzkísé­rőkre zúdított golyózáporral, a brutális gyilkosságok, rablások is egyre szaporodnak, akkor miért nem könnyítik meg, hogy a mind­inkább veszélyeztetett állampol­gár fegyverrel is megvédhesse ma­gát? Egy kormányrendelet (a 115/1991-es) és egy BM-rendelet (a 14/1991-es) szabályozza a kézi lőfegyverek, a gáz- és légfegyve­rek vásárlását, tartását. A fegyver­vásárlásnak, .-tartásnak törvényes akadálya nincs. A legfontosabb: hitelt érdemlően bizonyítani a rendőrhatóság előtt, hogy tevé­kenységünkkel kapcsolatban éle­tünk, testi épségünk fokozott vé­delmet igényel. (Ezt a bizonyítást 4 évenként meg kell ismételni, mert az engedély csak négy évre szól.) Pusztán azért, mert félünk, hogy megtámadnak, ránk törnek, még nem adnak fegyvert. A fegyverviselési engedélyt az illetékes rendőrhatóságon kell kér­ni, első ízben 3000 Ft befizetése mellett. A megújítási kérelemhez 1000 Ft szükséges. Az engedély megszerzéséhez elengedhetetlen a fegyverismereti vizsga a kért fegy­verfajtára. A vizsgához jelentke­zési lapot és befizetési csekket kell kérni. (Díj: 2000 Ft.) Fegyveres A közelmúltban is tízet röpte­tett Magdeburgból Szolnokra, és mind a tíz szerencsésen hazaér­kezett. Közülük kettő került a díjlistára. Vitathatatlan az is, hogy a galambászás időigényes, és lassanként drága hobbi. A mi­nap is ötezerért vásárolt egyet, mert frissíteni szeretné az állo­mányt. Az étrendjüket hét-nyolc féle eleségből állítja össze, mivel a hosszú repülésekhez kell az erő, hiszen ilyenkor a testsúlyá­ból sokat veszít a picike verseny­ző. Egyébként a galambok pél­dás családi életet élnek, sokszor tanulhatnának tőlük az emberek. A családnál maradva, a három fiú és az egy lány közül az egyik fiú az Amerikai Egyesült Álla­mokban él, és szeptemberben erők és testületek hivatásos állo­mányú tagjai ez alól mentesek, de azok is, akik a vadászat, vadgaz­dálkodás tárgyköréből legalább középfokú vizsgát tettek. A vizsgakérdések hozzáférhető­ek a Zrínyi Kiadónál megjelent Önvédelem című könyvből, a le­hetséges konkrét válaszok - úgy csokorba szedve, mint a KRESZ- nél - sajnos nem. Az elméleti és gyakorlati kérdések a kormány- rendelet ismeretére, az előírásokra és néhány elméleti, valamint gya­korlati tennivalóra összpontosul­nak. Ami természetes: a választott fegyvertípust ismerni, azt használ­ni, szétszedni, tisztítani tudni kell a gyakorlatban (lőfegyvernél a lő­téren) is. Tudni kell, hogyan sza­bad hordani, tölteni, üríteni, tárolni azokat. Az Országos Rendőr-főka­pitányság Igazgatásrendészeti Fő­osztályán az illetékes osztályveze­tő, dr. Széli András szerint az ed­digi vizsgázók 90 százaléka ment át elsőre, a többi elbukott. Az egészségügyi alkalmassági vizsga (lehet a körzeti orvosnál is) ára változó. A vizsgát négyéven­ként meg kell ismételni. Ennek igazgatási szolgáltatás díja jelen­leg 3-600 Ft között van, amit ille­tékbélyegben kell leróni. A pszi­chológiai vizsgálatra kötelezettek első fokon 1000, másodfokon 6800 forintért kaphatják meg az alkalmassági bizonyítványt. Ha minden rendben, vásárolha­tunk. Lehet venni olyan személy­től, akinek tartási engedélye van, lehet hazai fegyverboltban, de kül­földön is a magyar rendőrhatóság úgynevezett megszerzési engedé­lyének birtokában, a vámhatóság lesz az esküvője. A másik kato­na, a harmadik szintén Szolno­kon lakik. Tizenhárom éves egy szem lánya nagy valószínűség­gel örökölte az ő hobbiját. Már két saját galambja van, amelyet elmondása szerint ezerből is megismer, elvégre két egyforma a világon sincsen - állítja az ifjú hölgy. Bizonyára így igaz, leg­alább is a szakemberek szemé­ben, és ha minden igaz, ő már félig az. A másik felét pedig még van ideje megtanulni, hiszen előtte lebeg a szülői, apai példa. Azé az emberé, aki „mellesleg” második éve a megyei bíróság egyik ülnöke is. De hát ez már egy másik téma ... D. Sz. M. igazolása és a vámeljárás díja mel­lett. (Ennek is van ára: a behozatali engedély 2000 forint, a vámhiva­tali igazolás 1000 forint + az áfa és a tényleges vám.) A legális fegyverkereskedők azt mondják (persze érdekük is ezt mondani): a külföldi fegyver túl drága, a hazai (ezek java része használt) olcsóbb. A hazai kínála­ti árak: egy használt Walter 7,65- ös önvédelmi maroklőfegyver 8- 10.000 forint, a hozzávaló 25-ös csomagolású lőszer 250 forint. A riasztó- és gázfegyverek általában újak, de áruk borsos, 7-20.000 fo­rint között van. Például egy rend­kívül tekintélyes 9 milliméteres Mauser-utánzat 12.000 forint. Egyetlen lőszer hozzá (persze a csomagolás itt is 25-ös) 84 forint, vagyis egy dobozzal 2100 forint. Szóval, drágán pukkan a semmi... A megvásárolt lőfegyvert, de a gáz- és riasztófegyvert is legalább 5 évenként a Magyar Kézilőfegy- ver-vizsgáló Hivatallal kell meg­vizsgáltatni. Itt kap azonosító szá­mot a riasztófegyver is. A taksa most 450 forint. A fegyver- (és riasztófegyver!) előírás szerinti tárolására alkalmas legolcsóbb kazetta 3500 forintba, a tárakat, lőszert tartó kisebb 1300 forintba kerül. Az már szinte ter­mészetes, hogy az e kazettákat kü- lön-külön rejtő egyes bútordara­bokra szintén biztonsági zár kell. A pénztárca tehát még többün­ket korlátoz a fegyvervásárlásban. Hiába: drága az élet. De tegyük hozzá mindjárt: csak olcsó ne le­gyen! (Atlantic) Amit a fegyvertartásról tudni kell Riasztó a riasztó is!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents