Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-20 / 170. szám
1992. JÚLIUS 20. Sportextra 7 Felderítettük a Flottát Fiatal ismerősöm (ősszel lesz negyedikes) a közelmúltban a szünidőből hátralévő napokat számlálta, mire eszembe jutott, jó lenne meglesni egy olyan gyerektábort, ahol a vakációba „lételemként” illeszkedik a sportolás, ha nem is kifejezetten a versenyszerű formája, inkább az egészséges életmódra nevelés céljából. Ilyen és hasonló gondolatokkal kerestük fel a tiszafüredi Flotta Kempinget, pontosabban annak pihenni, felüdülni vágyó lakóit, akik többségében a poros, benzingőzös fővárosból érkeztek hosz- szabb-rövidebb időre. Kaj ak-kenusok Kovács Gyula, az egri tanárképző pedagógusa leányával, Tímeával oktatja a sportág alapjaira, a vízbiztonságra, a vízi közlekedésre az ország minden tájáról Füredre látogató általános és középiskoKovács Tanár úr napi 5-6 órát tölt csoportjával a vízen megosztva délelőtt és délután. Akik már legalább a második hetet „lapátolják” végig, szinte minden fát, bokrot ismernek már, tudják, merre van a zsilip és hol lehet kijutni az élő Tiszára, ahol újabb ismeretekre tehetnek szert a fiatalok. » ,WV ____ : J" : ££l Van, aki csak mentőövvel szállhat vízre Vitorlázók A vitorlázók oktatója Cseresznyés Zoltán egy kollégáját kisegítve egyeneI > * *nyok” közlekedhetnek. Ők is voltak hárman, nekik szabad volt távolabbi vizeket is meghódítani, míg a négy kicsi az öbölben fogócskázott egymással, s csérnem a Flottái, mert igen jó hajókat bocsátottak rendelkezésünkre, valamennyivel jól lehet manőverezni, ami nagyban segíti a tanulást. Poroszlai Basen Balatonlelléről jött, ahol szintén vitorlázni tanítja a nebulókat. Amatőr versenyző lévén nem okoz neki gondot néhány Optimist tanulóhajó irányítása, ugyanis a Kalóz kategóriás „ladikokkal” csak vizsgával rendelkező „kapitáközben fokozatosan elsajátították a szél energiájának „befogását”.- Elsősorban a kezdőkkel foglalkozom - tájékoztatott az oktató, őket próbálom megtanítani az alapokra. Meg kell dilázs az Újpesti-öböl környékén lakik ugyan, mégis már a negyedik hetet tölti a Tisza környékén. - Harmadik éve járok Tiszafüredre, aminek egyetlen oka van: nagyon jó lehet itt nyaralni. lás leányokat, fiúkat. A nagyobbak olykor önálló feladatot is kapnak, mint például Kodolányi Gábor és Fábián Balázs negyedikes gimnazisták, akik egy benzinhiányban szenvedő motorcsónakot vontattak a kikötőbe.- Negyedszer vagyunk itt, s ha tehetjük, jövőre is eljövünk. Régóta barátok vagyunk, ez a vadregényes táj, a nyugodt környezet és no persze a kenuzás jó alkalom a kikapcsolódásra. így legalább a kondíciónkat is karban tartjuk, hiszen mindketten a suli kosárcsapatának erősségei vagyunk. Kézművesek Kisszebeni Krisztina asztalához kértünk engedélyt leülni, hogy közelről tanulmányozhassuk, hogyan készül a sertésvelúrból gyűrű, karkötő és az úgynevezett szütyő. Formálódik a sertésvelúr- A testvéremmel és két barátnőmmel lakunk egy négyszemélyes sátorban. Én művészettörténésznek készülök ugyan, ám a kézművességet azért nagyon szeretem, ez a hobbim. Azért is jöttem el, mert magam készítem az ajándékaimat karácsonyra, szülinapra és egyéb alkalmakra, tehát így jelentős összeget megtakaríthatok. Remélem, munkáimmal örömet szerzek környezetemnek. Igen jól érezzük magunkat, remek társaság jött össze, a nevelők pedig nagyon rendesek. * Úszók: A Flotta madártávlatból Felderítő kőrútunk során feltűnt,hogy a megkérdezett gyerekek többsége Budapestről célozta meg a Tisza és Tisza-tó környékét. Mintha a vidékiek még nem fedezték volna fel a táj szépségeit, hasznosságát, a regenerálódás, pihenés és feltöltődés tálcán kínált lehetőségeit. írásunkkal nem titkoltan az érdeklődést is fokozni szeretnénk, mert ha fiatal ismerősöm jól számol, akkor a vakációból még több mint öt teljes hét hátra van. Néder István Fotó: Mészáros János MAGYAR OLIMPIAI CSAPAT HIVATALOS BIZTOSÍTÓJA A városi strand nagymedencéjénél mindig óriási a jókedv, főleg akkor, ha a pan- nóniások megjelennek. Bognárné Varga Judit huszonhét kisiskolással kerekedett fel a XIX. kerületből, hogy a vízzel meg- barátkoztassa tanítványait. Már akinél erre egyáltalán szükség volt, ugyanis a „Szpa- ri” úszótagozatos palántái olyan kedvet csináltak a többieknek, hogy szinte forrt a víz a két pályán folyó vegyesváltó-verseny során. A strandolok közül többen a partról , szurkoltak a habokkal küszködő gyerekeknek. Judit néni, aki egyben testnevelő is a Pannónia Általános Iskolában, láthatóan nagy kedvvel és legalább akkora szakértelemmel és szeretettel gyűjti maga köré „csibéit”, kiknek felügyeletébe egykori öttusázó férje segédkezik.- Ettől szuperebb dolgot nem tudok elképzelni, mint ami itt van. Harmadízben jöttünk, s az első fecskék közül mindenki ú jra jelentkezett, sőt a csoportom létszáma Repülnek u pillangók évről évre nő. Az úszáson kívül más programokkal is próbálunk a gyerekek kedvében járni. Esténként a napi két foglalkozás után lovaglással, vízibiciklizéssel, pusztakirándulással, hintázással színesítjük szürkének egyáltalán nem nevezhető mindennapjainkat. Annak ellenére, hogy nem minden gyerekből lesz versenyző, nagyon fontos szempont az egészséges életmódra nevelés. Ebben a környezetben könnyen rászokhatnak a tanulók a rendszeres mozgásra.