Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-18 / 169. szám
12 1992. JÚLIUS 18. Azt beszélik a faluban—Rékason ^Zavaros a Zagyva vize Buszmegállót terv eznek a herényi út és a bekötőút találkozásánál - Kiss István és Agócs Gyula veket? Régi beidegződés vagy új félelem ez, attól, hogy hátha baj lesz mégis belőle? S amikor pedig félórás várakozás után a randevú tárgyában a titkárnőhöz fordulok, sajnálkozó kitérő: Vol- ner úr kint van valahol. És a megbízott elnök? Elutazott, lehet, hogy visszatér még, de lehet, hogy nem. Maradt tehát egyelőre a találgató szóbeszéd. Van azonban, akit mégis szóra bírhatok, a géptelep két szakmunkása, Lakatos Ferenc és Szekeres László. Velük a Gólya étteremben hoz össze ebéd után a Kovács Lajosné: Bizony, gond a piac közös gazdasághoz ezer szállal kötődtek-kötődnek a település lakói. Sokféle beszéd járja, sokféle bizonytalanság létezik; van, aki tudni véli, hamarosan felbomlik, s megalakul az új szövetkezet; aztán vannak, akik arról hallottak, hogy csúfosan el van adósodva a közös, az isten sem tudja kihúzni a bajból. Egy magát megnevezni nem akaró, de a téesz dolgaiban jártasabb tag csaknem másfél milliárdos adósságról beszél, amikor összefutunk. Hamarosan a banké lesz itt minden! - mondja keserűen. Természetes hát, hogy magam is e kérdésben szerettem volna többet, pontosabbat tudni, méghozzá a legilletékesebbektől. Telefon tehát a Béke irodájába; a műszaki igazgató, Volner úr épp benn tartózkodik. A polgármesteri hivatalból kérek randevút, illetve kér nevemben az önkormányzat jegyzője. Nehezen áll rá, hogy fogadjon. Miről is lenne szó, mert..., s a beszélgetésből könnyen kiveszem, nem szívesen nyilatkozna e pillanatban. Csak egy-két kérdés a jelenlegi helyzetről - nyugtatja meg Kiss István. Jó, akkor dél körül az irodában. Még el sem üti a delet, már a folyosón várakozom, a központban. Sokadmagammal: fizetésnap, a tagok a pénzüket várják. Rácz János kislányával Fekete Imre, aki új szövetkezetei alapít véletlen. (Megjegyzendő, végre főznek is itt, sokáig erre senki nem vállalkozott.) Épp délelőtt - pénteki napról van szó - tartottak a gépészek részközgyűlést, hogy véleményt alkossanak, mit is akarnak ezután: maradjon a szövetkezet, legyen talán kft., vagy alakuljon részvénytársasággá? Mi többségben a szövetkezeti forma mellett döntöttünk, természetesen egy megújultforma mellett. Maradnánk együtt, egyébként mi is hallottunk már az eladósodásról, sőt arról is, hogy a gépek egy részét áruba bocsátja a téesz. Ha igaz, csak a lestrapált masinákat adják. Egy traktorért állítólag 130-160 ezret kérnek, Merő véletlen, hogy a polgár- mestert, Tar Imrét hivatalában találom. Hónapok óta betegszabadságon van. Nem is állhatom meg, hogy ne szembesítsem egy talán kissé kegyetlen kérdéssel, de hát - szabadkozom - beszélik a faluban, hogy lemondani készül a falu első embere. Nekem is fülembe jutottak ilyen hírek, de eszem ágában sincs távozni választott tisztségemből. Való igaz, makacs érrendszeri betegségem akadályoz a folyamatos munkában, de nem szakadtam el a település irányításától; munkatársaimmal szoros kapcsolatban állok, s ha csak tehetem, részt veszek a testületi üléseken is maradt műszak. Ha elkészül a négy új tanterem, októberre ígérik mondhatni ideális körülmények között taníthatjuk a falu gyermekeit. Persze ha az ember napközben az ut- cán sétálgat, sok mindent hallhat, de láthat is sokfélét. A fő téren, ahol áll a világháborús szobor, az első háborúé, meg szépen gondozott környezetben az alig egy éve felszentelt második háború áldozatainak emlékműve, itt található a művelődés háza is, falán fekete márványtábla jelzi, hogy a nagy magyar regényíró, Móricz a ’30- as években gyakorta ellátogatott ide, a Zagyva-parti településre. A ház igazgatója régi ismerősöm, így ahogy összeszaladunk, kézenfekvő, hogy megtudakoljam, valóban igaz-e, hogy Rékas nagyszabású műsorral készül. megünnepelni Móricz Zsigmond évfordulóját szeptemberben. Való igaz, már el is kezdtük a program szervezését, koszorúzással egybekötött ünnepséget tartunk előbb, majd a színházteremben Móricz-müsort adnak a színjátszók. A most újjáéledő színjátszók körének tagjai, ők készülnek Aki ezekben a napokban Ré- kasra vetődik - akár mint vendég, akár hazatérő elszármazott, miként e sorok írója is -, bárhol is fordul meg a faluban, akár a főtéri Gólya étteremben ül le, akár a szemben lévő Pepi koccintóba tér be, vagy asszonyokkal elegyedik beszédbe az utcán, de a postán járva vagy épp bekukkantva a polgármesteri hivatalba, a téesz központjáról nem is szólva, igencsak szembetalálja magát a kérdéssel: mi lesz a té- esszel, hát valóban tönkrement volna? Ha valamiről, hát erről beszél a falu, Mert a Béke nevét viselő Egyikükkel, egy középkorú férfival próbálók szót váltani. Hol dolgozik, mennyit keres, elége- dett-e - így indul a társalgás. Azazhogy indulna! Meglepően szűkszavú, majd amikor arra kerül sor, hogy a téeszről mondjon valamit, a sorsáról netán, rögvest elüti: jaj, nekem mennem kell, ne haragudjon, sürgős dolgom van. Hogy mi, nem firtatom, de mikor már a harmadik megszólított is elzárkózik, rádöbbenek: míg egymás között folyik a szóbeszéd, ha idegen tudakozódik, .pláne ha újságtól van az illető, elnémul a beszélő. Vajon miféle félsz tartja ilyenkor féken a nyelde licitálni is lehet majd. Mi,, tagok, elővételi joggal rendelkezünk. Csak hát kinek van ennyi pénze? Ebből is majd azok járnak jól, akiknek van miből „beruházni’ ’. Mindenesetre jó lenne minél előbb túl lenni ezen az áldatlan állapoton, mert a kereset is 8-10 ezer havonta. - mondják, akik alighanem békétleneknek számítanak a Béke Téesz háza táján. Szóval zavaros a helyzet ebben az egyébként szorgalmáról messzi földön híres községben, melynek lakói takarékos emberek, úgy hírlik, csaknem 100 millió van most is a takarékszövetkezet kasszájában, amit megspóroltak az elmúlt időben. Zavaros, akárcsak a Zagyva vize, amelyben megfürdöni ma aligha lehet: benőtte sűrűn a sás, a nád meg a gyom. Tisztítani kellene, kotorni - mondják azok, akik nemcsak emlékeznek a folyó szebb napjaira, de vizét most is szívesen használnák, akár fürdésre is. Most mint egy részeg ember, csak tántorog a Zagyva a medrében. mondja mindezt mosolyogva, láthatóan kicsattanó erőben. És sorolja, mi minden történik mostanában, bár szűkös a kassza, a falu kasszája. Bővítjük az iskolát is - és ajánlja, hogy nézzem meg, érdemes. Irány tehát az új iskola, mert azt bővítik, hisz van egy régi öreg is a Zagyva-parton, ahová hajdan még én is jártam. (De rég is volt, istenem.) Az új már akkor is szép, modem épület volt. És most tovább gyarapodik. Az utcában régi ismerőssel találkozom. Mit szól, hogy szépül, bővül az iskola? Hát igen, - dünnyögi kelletlenül, s érzem a szavaiból, hogy nincs túlságosan elragadtatva a bővítésektől. Jobb lett volna - buggyan ki belőle - ha a pénzből az utdkai csinálják meg a szennyvízcsatornát. Aztán másoktól is hallom ugyanezt. Megoszlik valóban a falu véleménye - ezt már Agócs Gyula alpolgármester magyarázza, aki civilben az iskola tanára. Csak hát sokan nem tudják, milyen terheket jelentett három helyen is tanítani. A volt pártházban is például, s hogy még délutánra is Hoffman Antal : Mindennap tárgyalunk a nagy napra - így a ház igazgatója. (Csak megjegyzem, a faluban mindig élő hagyománya volt a színjátszásnak.) A centrumban, szemben a Gólya étteremmel a Pepi koccintó. Gazdájáról úgy hírlik, róla azt beszélik, hogy a falu legügyesebb vállalkozója. Rácz János, az öreg muzsikus Pepi unokája, először kereskedni kezdett, lakókocsiból ámít, aztán üzletet nyitott, a Koccintót már nem is ő vezeti, bérbe adta, csak a forintot „szedi be’ ’ érte. A több mint 400 cigányember közül ő nem vár sült galambra (persze mások sem). Nem is csoda, hogy ma már az a mondás járja: nézd meg a Rácz Janit! A Fekete Lajos úton, ahol véget ér a főutca, barna téglás, zömök épület magasba nyúló kéménnyel. Az egykori malom, a gőzmeghajtású. Annakidején tulajdonosától elvették, szakszerűbben államosították, aztán leszerelték, minek is egy falunak ekkora nagy malom. Raktár lett belőle, meg múzeum, néprajzi tárgyak gyűjtőhelye. Most azonban mondogatják, hogy itt járt a tulajdonos fia - a malom gazdája már nem él -, és visszaköveteli a jussát. Akkor pedig mi lesz? Nos, igaz a hír, valóban itt járt az ifjú örökös, de nincs szándékában egyelőre a teljesen átalakított, funkciójából kiforgátott épületet visszakövetelni. így az önkormányzatnak sem kell még tömi a fejét, hová is tegye mindazt, amit évek során értékként is elhelyeztek benne. És ami már nem szóbeszéd, hanem kifejezett panasz, asszonyok szájából hangzik el, akik a híd bejáratánál, a Zagyva partján ülnek, várakoznak kosárral, szatyorral a kezükben, ölükben. Minden pillanatban megérkezhet Szolnokról az áras. Megszámolom, már vannak tizennyolcán, de még mindig újabbak érkeznek. Az árat kocsival hozzák, és sajnos, árakban benne van a szállítás költsége is. Mit csináljunk? A piacon nincs semmi, már piac is alig - mondják szinte egymás szavába vágva az asszonyok. Most meg ez a villanyár emelés, meg a gázé, hallotta ugye maga is, hogy emelik; hát nem is tudom, mi lesz velünk - vélekednek a többnyire nyugdíjkorban lévő idős asszonyok. Végre sikerül megtalálnom a Béke jelenleg megbízott elnökét. Hoffmann Antal szeretné ugyan először elhalasztani a választ, merthogy sok minden még most van alakulóban, mindennap tárgyalásban vagyunk, de azért mégis kötélnek áll. Fizetésképtelenné váltunk, ez tény. És csődöt is kellett jelentenünk. Adósságaink súlyosak, igen nagyok. De szeretnénk tisztességesen megegyezni nagy hitelezőinkkel, hogy semmiképp ne szakadjon a teher tagjaink nyakába. Kényszerpályán mozgunk, ez megnehezíti a dolgunk, de remény van rá, s én bizakodom, hogy a ban- kok jó hozzáállásával kilábalhatunk ebből a valóban nehéz helyzetből. Ön nem túlságosan derülátó? Természetem szerint vagyok az, meg mit szólnának hozzá, ha most a vezetőnek is lógna az orra? De másokat is azzal biztatok, hogy az átalakulás után jobbra fordulhatnak a dolgok. A tagság most határoz egyébként, milyen jövőt, gazdálkodási formát akar. Sokan új típusú szövetkezetét szeretnének - vetem közbe -, jártamban-kel- temben erről hallottam a faluban. Az én feladatom elősegíteni az átalakulás folyamatát. Annyi azonban máris célszerűnek látszik, az én véleményem, hogy a jövőben a gazdálkodásban vissza kell majd térni főképp a hagyományosan klasszikus művelési ágazatokhoz. Még egy kérdés hozzá: sokan csak a föld tulajdonjogát akarják, és nem akarják önállóan művelni. Vajon ha lesz közös gazdaság, fo- gad-e majd haszonbérbe is termőföldeket? Gondolom, igen, de ez már a jövő, s ez is a tagság illetékességére tartozik. Van a faluban persze, aki a földről másképp gondolkozik. Másokkal összefogva új, önálló szövetkezetét akar. Legalábbis az a szóbeszéd járja, hogy Fekete Imre ilyesmin töri a fejét. Amikor betérek hozzá, s a kérdést nekiszegezem, hevesen igenei. Évek óta foglalkoztat a gondolat, s most ütött a megvalósítás órája. Egyelőre öt család 120 hektárnyi földön szeretné velem együtt megkezdeni a munkát. Vetőmag, a szükséges gépek nem gond, mind megvásárolható, hitel is akad hozzá. Nem vakmerőség azért mégis nekivágni üres kézzel? Sokan kicsit csodálkoznak a faluban rajta? Mert nem eléggé látnak előre. A templom mellett Nepomu- ki Szent János szobra; 1951-ben hozták oda a híd mellől, a Zagyva partjáról. Talán mert „útban” volt. Egy idős bácsival nézegetjük, ő még emlékszik, hogy hol állott eredetileg. Nem kellene visszavinni oda? - néz rám kérdőn, majd csendesen még hozzáteszi, elvégre mindennek megvan a maga helye. A szobornak a folyó partján, hisz Nepomukit a vízbe dobták, mert nem árulta el a gyónási titkot. Igen, mindennek. Mondogatom magamban én is - szobornak, földnek, útnak, megállónak, iskolának, ünnepnek, hagyománynak, az égvilágon minden, de mindennek. Valkó Mihály Fotó: Tarpai Az „áthelyezett” szent
