Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-18 / 169. szám
]l 4 Szolnoki Extra 1992. JÚLIUS 18. A kártya el van vetve Az egészségügy első vonalában Két pohár kevés, egy meg sok ^ Az alkohol nemcsak abban segít, hogy jókedvet csináljon,^ hanem abban is, hogy a problémákat időlegesen, elfed je. Sokszor így válik beteggé a munkanélküli, az elvált s bárme- lyikőnk, aki úgy érzi, túl nagy fába vágta a fejszéjét. A szolnoki Tabán Alkoholizmusellenes és Szabadidőklubban eltöltött két óra meggyőzött, ezek a poklokat járt emberek tudják: ezután másként akarnak élni. Helytelen dolog, hogy manapság ebben a témában minden érdekelt szégyenkezik. Az alkoholizáló, a környezete, és maga a társadalom is. Pedig ezt a pótcselekvést nem elodázni, hanem megoldani, megelőzni kell. Az évek óta működő Tabán AE Klub ezt vállalta fel, mankóként segíti azokat, akik korábban már szinte semmiben sem bíztak. E sorokat böngészve hajlamos az olvasó csupa leépült, kiégett embereket maga elé képzelni, ami óriási tévedés! Ha nem ismerem az AE rövidítés jelentését, azt hihettem volna a videózó, kártyázó, számítógépes programokkal játszó ottlévőkről, hogy egy normál vállalati szabadidőklubba cseppentem. Az iskolázottság, s hogy ki hol dolgozik, rendkívül színes palettát mutat, itt a közös nevező: megszűntek rabok, az alkohol foglyai lenni. Nem kizárólag az agilis vezetésnek köszönhető az itt lévő jó hangulat, a baráti összetartozást itt a tagság is segíti. Sokan gyermekeiket is elhozzák, olyan gyerekeket, akik már előzőekben elfordultak szüleiktől. Nekik nincs parancsba adva semmi, de a bódulat nélküli kirándulások, húsvéti ünnepek , vagy épp hétköznapi programok ^•példaértékűvé válnak. Nekik könnyebb lesz: nem kell majd szakítani az ivócimborákkal, a füstös presszókkal, a leendő házastársukkal. •'-Úgy éreztem, a klubba járók nap mint nap megerősödnek abban a hitben, hogy alkohol nélkül is meg lehet lenni. Egyre ritkábban kell magukat emlékeztetni arra, hogy ne igyanak, hogy teljes értékű, hasznos polgárként éljenek a társadalomban. Örvendetes, hogy a szolnoki önkormányzat meglátta: a Tószegi út 4. szám alatti klub támogatásával a megelőzést és az utógondozást egy helyen lehet folytatni. S bár szűkös keretei miatt bármilyen támogatást örömmel fogad, folyamatosan segíti a tabánosokat! Soma Egy rendelő a sok közül. A biztosítási igazolványokkal mindenütt rengeteg a gond. A bőrömön érzem, perzselnek tekintetek, amikor az asszisztensnőhöz lépek. A zsúfolt folyosón az újonnan érkezőnek egyből fehér köpenyes dolgozóhoz fordulni többnek tűnik tolakodásnál. Hiába, itt, Szolnokon, a Széchenyi-lakótelepen, a 20-as orvosi körzetben is ugyanolyanok az ellátásra váró emberek, mint másutt. Betegek, és ráadásul ingerültek is. Az egészségügyi dolgozók sem igen különböznek a többi körzetben dolgozó kollegáiktól: ők is bosszankodnak. selője. Rögtön a beszélgetés elején leszögezi: a társadalombiztosítás elsősorban nem a személyeket, hanem az egészségügyet finanszírozza. Az ottani bérekbe nincs beleszólásuk. Ennek következtében más az ő nézőpontjuk is. Mi fizetünk Korábbi elégedetlenségüket a biztosítási igazolványok és az ellenőrző szelvények körüli hercehurca tovább fokozta. Az utóbbi időben a napi munka mellett 1700 kartont vettek át. Az igazolvány kezelése, az adatközlés, az adminisztráció tapasztalataik szerint betegenként majdnem húsz percet vesz d a napjukból.- Érthetetlen, miért kell ilyet kitöltenünk - tart elém egy fehér, sűrűn rublikázott űrlapot a csoport egyik doktornője. - Ezen csak a betegfelvételkor érvényes adatok szerepelnek majd, a változást nem vezetjük. Rózsaszín szelvényekkel álmodnak- Nézze! - mutatja a következőt a munkatársa. - A biztosítási igazolványok, vagy másképpen kartonok alapján tizenkettesével ilyenekre külön kell feljegyeznünk a személyi alapadatokat. De ez még mind semmi! A legfelháborítóbb az, hogy a kis rózsaszín ellenőrző szelvényeket most csoportosítjuk negyedjére: mindig újabb és újabb szempontok szerint! Először borítékban elküldtük az egészet a társadalombiztosítási igazgatóságnak. Azzal adták vissza, hogy korcsoportok szerint válogassuk ki a személyeket, utána meg azért nézzük át ismét őket, mert tizenkettesével erre a bizonyos különlapra kellett feljegyezni a neveket. Most tudtuk meg, hogy így sem jó. Ezúttal a leadás időpontjára kell figyelni. Ez már sok! Feszültebb lesz a hangulat, szinte képtelenség csak egyikőjükre figyelni. Mondják, az adminisztrációt munkájuk sínyli meg, végső soron a betegek. Akkor is, ha rendelési időben nem foglalkozhatnak csak ezzel. Túlórázniuk kell. Kap- nak-e pénzt ezért? - vetik fel. Ha igen, mennyit?- Miért nem lehet számítógéppel rendszerezni az adatokat? - jegyzi meg a 21 -es körzet ápolónője, aki jobb híján ömlesztve, válogatás nélkül, a borítékokat hasasra tömve csomagolta az ellenőrző szelvényeket. - A TB-nek ott a háromemeletes épülete, az alkalmazottal. Ott kellene szortírozni ezeket! Higgye el, ez nemcsak a mi gondunk, a többi körzetben is ugyanezekkel a problémákkal találkozik, az ő nevükben is beszélünk. Még két csepp a pohárba Hiányolják a pontos tájékoztatást. Azt továbbá, hogy nem juthatnak hozzá alapvető, részletes eljárási szabályokhoz. Valóban, röpke tíz perc alatt kitűnik, bizonytalanok több feladat megoldásának mikéntjében. Hozzá is tették: „Fenn elindítottak valamit, de hogy mi lesz azután, már senki nem tudja”. Kénytelenek úgy dolgozni, mint az egyik klasszikus szervezéselméleti példa dolgozói. Hónapokig lapátolták a földet, de senki nem mondta meg nekik, hogy mit kell keresni. A biztosítási igazolvány körüli mizéria volt az a nagy gombóc, amit legutóbb le kellett nyelniük. Képtelenek megemészteni. De nemcsak ez ülte meg a gyomrukat. A panasz csak csak úgy árad belőlük. Úgy tapasztalják, ezúttal is megfeledkeztek róluk. Nem ismernek olyan körzeti orvosi (háziorvosi) rendelőben dolgozó munkatársat, akit a Semmelweis-napon megjutalmaztak volna. Annál több igazgató munkáját ismerték el - fogalmazták meg. És harmadiknak itt a bér, az az „istenadta’ ’ bér.- Félreértés ne essék, nem sajnáljuk a portásoktól vagy a takarítóktól azt, amit keresnek - magyarázza a röpgyülés másik résztvevője, aki 25 évet „húzott le” az egészségügyben. - A szakképzett dolgozók pénze a kevés. A jövedelmi arányok szinte semmit nem változtak. Továbbra maradt a korábbi bérfeszültség. Dani Csabát, a megyei társadalombiztosítási igazgatóság igazgatóhelyettesét előttem már megkereste a körzet dolgozóinak képviA társadalombiztosítás fizet - jegyzi meg -, az ő érdekük, hogy a jogszabályban meghatározott módon megküldjék a betegek adatait. Náluk már csak a kormányrendelet és a főigazgatóságunk utasítása alapján kiszámítható pontértékeket nézik. Megtudtuk, hogy amikor először megküldték az ellenőrző szelvényeket, még nem jelent meg az erre vonatkozó jogszabály. Május elején rendszerezés nélkül kapták meg a kis papírlapocskákat, a jogszabály pedig 15-e után érkezett ide. Előkerül egy részletes útmutató, melyet minden háziorvosnak, illetve a háziorvos munkáltatójának megküldték. Ebben valóban ismertetik a jelentési kötelezettségeket. A tájékoztatási lánc megszakadhatott valahol. A lényeg, hogy a háziorvosi rendszerben dolgozók és szószólóik bizonytalanok. Egyedül csak ők lennének így? A betegek közben azt hiszik - fogalmazták meg -, hogy az igazolványok bevezetésével egyik napról a másikra meggazdagodnak az orvosok. Nekik „csak” annyi a dolguk, hogy leadják a kartont. Azt nem láthatják, mi történik a folyosó ajtói mögött. Szurmay Z. Klein úr, a kisvállalkozó Azt hallottam valamikor kisgyerekkoromban, hogy „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza”. így mondták a szolnoki emberek. Arra emlékszem. De ... Hogy valójában vágyom-e vissza ... igaz is meg nem is. Klein András 1945-ben édesanyjával elhagyta szülővárosát, Szolnokot. Akkor tizennégy éves volt. Franciaországban telepedtek le. André Klein ma a franciaországi építőipari vállalkozók szövetsége országos elnökségének tagja, az északi régió elnöke. Ami pedig a megélhetést illeti: két vállalkozásában hetven dolgozót foglalkoztat.- A háború előtti időkből maradt-e valamilyen érzelmi kötődése Szolnokhoz? - kérdeztük a hazalátogató Klein Andrástól.- Hajói emlékszem, a T abánhoz közeli utcák valamelyikében laktunk. A háború előtti eseményekre, hogy úgy mondjam, gyerekfejjel gondolok vissza. Amikor először ismét Szolnokra érkeztem, szinte semmit nem ismertem meg. Akkor, húsz év után minden kisebbnek, másabbnak tűnt.- Beszéljünk a munkájáról! Mikor lett vállalkozó?- Annak már 38 éve. Akkor könnyebb volt kezdeni. Ma már rengeteg pénz kell. Nem indultam nagy tőkével, de nagyon akartam. Két év alatt megtanultam a nyelvet. Senki nem vette észre, hogy nem ott születtem. Elvégeztem a kőműves-szakiskolát, dolgoztam a szakmámban, a tanácsházán, a kereskedelmi bíróságon is. Mindezekkel együtt természetesen ügyeltem a saját üzletemre is.- Boulogne-ban Ön alapította meg a francia-magyar baráti kört, melynek tagjai élénken érdeklődnek nemcsak az ország, de a megye iránt is.- A Szolnoki Szimfonikus Zenekar turnéja után hívtak meg Szolnok megyébe. Én pedig javasoltam hét „mesternek” - igazgatóknak, kereskedőknek, vállalkozóknak -, hogy jöjjenek velem. Elképzelhető, hogy több területen találnak majd társakat.- Hivatalos vagy a személyes kapcsolatok voltak a meghatározóak?- Ez is, az is. Az mindenesetre jelentett valamit, hogy Szolnokon születtem.- A háború végét követően mikor lépte át először a magyar határt?- 1968-ban, de én itt nem találtam jól magam. Veszekedtem a rendőrökkel egy pecsét miatt. Mondtam nekik, én nem vagyok kém, csak látogatóba jöttem. Ennek ellenére durván beszéltek velem. Megfogadtam, ilyen helyre soha többé nem jövök vissza. NáCél a másság elismerése Tábor a Retyezátban A hét elején húsztagú gyermekcsoport indult Szolnokról a Hunyad megyei Dévára. A politikusokkal ellentétben a szolnoki szervezőknek sikerült jó viszonyt kialakítaniuk a kintiekkel. A határon túli nagy múltú város pedagógusaival, több közéleti emberével, vöröskeresztes csoportjával. A kapcsolat két évvel ezelőtt kezdődött, amikor a romániai megyeszékhelyről 50 mozgáskorlátozott gyermeket láttak itt vendégül. A kölcsönös látogatások, a szoros kötelék eredményeképpen Természetesen - Egészségesen Alapítványt alkottak, melyet keleti szomszédunknál a múlt hónapban véglegesítettek, illetve jegyeztek be. Kuratóriumának a két nemzet polgárai közül tíz-tíz tagja van és egy-egy elnöke. Az alapítvány magyarországi elnöke a köztársasági megbízott megyei hivatalának munkatársa, dr. Kollár József.- A cél egyértelműen a tehetséggondozás és -ápolás; mind Romániában, mind Magyarországon - mondta a kuratórium elnöke. Legyen szó magyar, német vagy cigány gyerekekről. Elsősorban a közéletre szeretnénk nevelni, a demokráciában való mozgást tanítjuk, elemezzük a másság el nem ismeréséből fakadó előítéletes gondolkodást. Ehhez a fiatal nemzedékeknek mind a két országban szükség van valamilyen útravaló kapaszkodóra. Ezt pedagógusok, orvosok, szociális munkások szeretnék kezükbe adni. Az előbbi témában olya^ szakmai gyakorlatokat szerves^ nek, mint a mostani dévai. A c&o-. portban középfokú iskolákban tanuló és jó előmenetelő cigány fiatalok utaztak. Van, aki Tisza- buráról, Törökszentmiklósról érkezett, de jöttek Nagykőrösről és Sóshartyánból is. Odakinn még húsz, velük egy korosztályba tartozó tanuló kapcsolódik hozzájuk. Együtt indulnak a gyönyörű tájegységbe, a Retyezátba. A Samsung Rt., a Kunság Füszért, az Újszászi Takarékszövetkezet, a Tiszamenti Vegyiművek, az RC Cola Rt., a Martfűi Növényolajgyár, a Szolnoki Cukorgyár és a kenyérgyár támogatta útjukat. A busszal ezúttal a dévai gyermekkórháznak vittek szerény ajándékokat. A retyezáti 10 napos kinntar- tózkodásuk alatt szakmai, módszertani jellegű bemutatófoglalkozásokat tartanak, melyek várhatóan javítják az ottani munkát. Nekünk, vállalkozóknak arra kell vigyáznunk odakinn, hogy az állam ne csorbítsa jogainkat lünk akkor is szabadság volt, meg most is az van. Aztán mégiscsak másképpen alakultak a dolgok. Tudja, ökölvívó voltam, és a nyolcvanas évek végén összefutottam egy magyar sportvezetővel, aki arra biztatott, hogy nézzek szét újból az országban. Azóta négyszer jártam itt.- Mi foglalkoztatja most az otthoni építőipari vállalkozókat?- Nemrég tartottunk kongresz- szust. Nagy bajunk, hogy a minisztériumoktól mindennap érkezik egy jogszabály, hogy ezt így kell csinálni, amazt meg amúgy. Nekünk arra kell vigyáznunk, hogy az állam ne csorbítsa jogainkat. Igen nagy gondot jelent az is, hogy a munkások „bére mellé’ ’ rengeteget kell fizetnünk: családi pótlék, nyugdíj, biztosítás stb. Mindennap kitalálnak valami újat. Folytatom azzal, hogy a hivatalok - például a városháza vagy a megye - munkánk elvégzése után csak 70-80- 90 nappal később fizetnek. Ha így megy tovább, tönkremegyünk.- Munkaidejéből mi veszi el a legtöbb időt?- Nagyon nehéz a „papírok helyzete”. Amikor régen építettünk, akkor alig volt irat a dossziékban. Most arasznyi vastagok.- Milyen volt idegenként - ha fiatalon is - új életet kezdeni?- Én francia vagyok.- Értem, de hát mégiscsak Szolnokon született.- Amikor már vállalkoztam, akkor már francia voltam. . Sz. Z. Szabad helyek az utószezonban Két és fél ezer diák a Balaton partján Ez az első nyár, amikor a balatonszepezdi és a káptalanfüredi táborokat a Szolnok Vá- i rosi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány üzemelteti. Az előbbinek tulajdonosa, a második esetében használati joga van. Az alapítvány szempontjából próbaként is minősíthető a jelenlegi időszak. A próba sikeréről annyit: a két tábor teljes kihasználtsággal működik. Kétezerötszáz szolnoki és vonzáskörzeti diák utazhat a Balaton partjára. Tízszer vált- ják egymást a csoportok, szombattól szombatig összesen kétszázötvenen üdülnek a két helyen. Mint alapító, a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata fedezi az üzemeltetés költségeit. Ennek köszönhetően fele annyiért vakációzhatnak a diákok, mint más, nem támogatott üdülőben. Az étkezés naponta 200 forint. A szülőt - iskolát - ezenkívül csak 100 forint és az utazás költsége terheli. Telt ház van, augusztus végéig minden hely foglalt, ám még lehet jelentkezni szeptemberre. Arra számítanak az alapítvány munkatársai, hogy jelentkeznek majd olyan iskolák vagy osztályok, amelyek fontosnak tartják, hogy a tanév első napjaiban összeszokjanak a gyerekek. Megjegyezték, hogy csak azoknak az elszállásolását támogathatják, akik az előbb említett táborokba indulnak. Jövőre mind a két tábor szolgáltatásainak színvonalát növelik. Parabolaantennát vásárolnak és szabadidős játékokat. A Tiszaligetben, ugyancsak önkormányzati finanszírozással napközis gyermektábor működik. Jól látszik, mikor veszik ki legtöbben a szabadságukat. Júniusban háromszázötven iskolásra vigyáztak a pedagógusok, augusztusra már kevesebb kisdiákra számítanak. A szülők, ha több napon keresztül nem tudnák napközben elhelyezni gyermeküket, közvetlenül jelentkezhetnek a turisztikai központban. A Humán Szolgáltató Központ augusztus 15-től a középiskolásoknak szervez előadássorozatot. Azokat a fiatalokat várják a megyéből, akik érdeklődnek az egyiptomi kultúra, az ottani kutatási eredmények iránt. Erről a későbbiekben részletes tájékoztatást adunk. _____________
