Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-17 / 168. szám

II _ 1992. JÚLIUS 17. Hazai körkép 3 í 5 /'.• Ms 't ■■■! I' Látlelet Legalább ábrándokat szőjünk A rádió és a televízió körüli csatározások végsó kimenetele aligha jósolható meg. Vagy ha igen, inkább csak a remény mondatja velünk, hogy a jelenlegi állapot nem lesz tartós. A nagy csalódások, elhárítások és felejtések idején is a múlt to­vábbélésével számolhatunk; akár abban az értelemben is, hogy a leplezetlen politikai szándékok és akaratok érzékelhetően a központosuló hatalom törekvéseire vetnek fényt. A megdöbben­tő csak, hogy kísérteties hasonlósággal idézik fel a múltat, s a már meghaladottnak vélt politikai módszerek egyre inkább ke- rülőutakon térnek vissza. Hiába változtatott formát, irányt, vi­lágképet a politikai közélet, mintha újra fontos lenne a felülről történő irányítás kizárólagos jogának birtoklása. Mert valóban nem mindegy, hogy a kormányzati hatalom érdekei milyen módon érvényesülnek a tömegkommunikációban. A megjelenő közlemények, hírek a kritikai tudatot erősítik-e az állampolgá­rokban, vagy a feltétel nélküli lojalitást. Hasonlóképp a kételyt vagy az alkalmazkodási készséget, melyre igazából akkor van szükség, ha a belső meggyőződés és azonosulás motívumai hiányoznak. Nem is annyira a tömegkommunikációs eszközök független­ségéről van itt szó, mint inkább arról, milyen értékelvek alapján működjenek. Nyilván csak kevesen gondolnak a sikerpropagan­da fokozására, de azt már jóval többen tartják megvalósiítható- nak, hogy a kormányzati hatalom új ideológiája érvényesüljön. S éppen ebben rejlik a lényeg. Ha ugyanis a népi-nemzeti elkötelezettség vagy a keresztény erkölcsiség eszméi hatják át például a televízió műsorait, szinte észrevétlenül megkönnyít­hetik az állampolgároknak a gazdasági és kulturális hanyatlással való kiegyezését is. Ám azzal a hittel, hogy a nyilvánvaló társadalmi süllyedés ellenére a felemelkedés útjára léptünk, semmi más nem érhető el, mint az önbecsapás. Ugyanakkor egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy egy egész nem­zedék - de talán több is - légüres térbe került; ott imbolyog a „már nincs” és a „még nincs” között. Noha a társadalom képe megváltozott, s az emberek más perspektívában látják mindazt, ami eddig ígéret volt, a kételkedő állampolgári magatartás sza­porodása mégis sokkal veszélytelenebb, mint ahogyan arról a politika főszereplői általában vélekednek. A társadalom többsé­ge ugyanis nem alattvalóként akar élni, hanem olyan állampol­gárként, akinek szuverén ítélete van a világról. Nem különböző eszmék foglyaként, s nem is csak úgy, mint akiről az államnak kell gondoskodnia. Meghatározva azt is, hogy milyen kultúrát fogyaszthat. Kerékgyártó T. István Csak az IBUSZ árusítja Jegyek a Forma-l-re Kizárólag az IBUSZ árusíthat belépőket, bérleteket a Forma-1 idei magyarországi versenyére. A jegyek árusítása ezen a héten kez­dődött. Újdonság, hogy azok a ma­gyar állampolgárok, akik az au­gusztus 14-16. között megrende­zendő VII. Magyar Nagydíjra már július 31-ig megváltják a Hunga- roring bármely részére, de csak ál­lóhelyre érvényes bérletüket, 10 százalék kedvezményt kapnak. A starthelyre 2000, a mogyoródi pá­lya más pontjára 1500 forintba ke­rülnek ezek a három napra szóló bérletek. A 14 éven aluli gyerme­kek pedig 1000 forintért nézhetik a száguldó cirkusz magyar fellépé­sét. A vasárnapi futamra a napijegy a célegyenes állószektorába 1500 forint, más szakaszra 990 forint. A gyerekek ezen a napon 600 forin­tért szoríthatnak a sztárpilótáknak. Ha valakinek nincs kedve vé- gigállni a versenyt, és van lehető­sége választani a borsosabb jegy­árak közül is, akkor rendelkezésé­re áll az úgynevezett Gold jegy. Ez a főtribünre, a vasárnapi versenyre szól, és 15.000 forintba kerül. Ugyanide három napra 17.000 fo­rintért válthatnak bérletet az ér­deklődők. Az IBUSZ szolnoki irodája a jegyeket igény szerint biztosítja a magyar és külföldi állampolgárok­nak egyaránt. Törvény- és emberismeret szükségeltetik TIZENKÉT ÉVE BÍRÓSÁGI ÜLNÖK A Szolnokon lakó Túróczi József még jól bírja magát, noha a múlt hónap óta már a hetven- egyedik esztendejét tapossa. Tö- rökszentmiklóson született, majd dolgozott mezőgazdasági, papírgyári munkásként, azután a katonai behívó a frontra szólítot­ta. Fogságba esett, és Ukrajna bányáiban, földjein - összesen hat helyen - négy és fél évet hú­zott le robotolva. Minden bi­zonnyal szerencséje is volt, túl­élte a bánya poklát, a láger szen­vedéseit, a fogság hosszú eszten­deit, és ha soványan, elgyötörtén is, de hazaérkezett. Ezért az öt­vennégy hónapért azután a kö­zelmúltban meg is kapta a fizet­séget, tizenhatezer forint kárpót­lást. Nem tudta, sírjon vagy ne­vessen, de inkább köszönte, hi­szen ez is jobb, mint a semmi. Egyébként tíz éve a rákóczi- falvi téeszből került nyugdíjba. Egy fia és egy lánya, továbbá négy unokája van a feleségén kí­vül, így azután a havi járandósá­gát tudja hová tenni. Másik érde­kessége, sajátossága, hogy 1980 óta bírósági ülnök. Bizony, ami­óta belülről ismeri az igazság­szolgáltatás gépezetét, látja, tud­ja, hogy nagyon bonyolult, ne­héz munka az, ami itt megy. Mondjuk olyankor, amikor ta­núskodni kell a szomszéd ellen: ezt nem mindenki vállalja. Ezért azután nyúlik a bizonyítás. Az­után a polgári perek is sokszor gubancosak: legtöbb vita a gyer­meken, gyermekeken van, illet­ve a vagyon eredetéről. Aki nem tapasztalta, talán el sem hiszi, hogy egy lábason is alaposan össze lehet veszni, ki hozta, kap­ta, vette, sőt némelyik váló fél legszívesebben még a faliképet is kettévágná: az egyik rész a tied, a másik az enyém, így szó sem érheti a házat. Azt is tapasztalja, hogy a büntetőpereknél egyre több a be­törés, a lopás, a kocsifeltörés, a rablás, szóval mindenfajta va­gyon elleni erőszak. így azután a rézhuzalok, kábelek sincsenek biztonságban, sőt a közelmúlt­ban arra is adódott példa, hogy a kis Polski hátuljából kivették az ülést, és oda két kisborjút gyö­möszöltek, azután illa berek, ná­dak, erek! Noha havonta általá­ban harminc-negyven tárgyalá­son ülnök, és az esetek legtöbb­ször az élet árnyas oldalait pél­dázzák, szerinte az emberek túl­nyomó töbsége törvénytisztelő. Az a véleménye, hogy ehhez a munkához, amelyet most ő vé­gez, ismerni szükséges a tör­vényt, azután gyakorlati ember­nek kell lenni. Mint említettem, tizenkét hosszú éve ülnök, és úgy határozott, tisztét ebben a ciklusban, 1994-ig végzi, azután lemond. Valahogyan azzal a mottóval: szép volt, jó volt, le­telt, jöjjenek a fiatalok. Egyéb­ként is amikor nyugdíjba került, kimutatták: negyvenhat év mun­kaviszonya gyűlt össze, ehhez jön a további tizennégy, amit bí­rósági ülnökként töltött, tölt el. Ez, akárhogyan is nézzük, hat­van hosszú, munkában eltöltött esztendő lesz. Bizony, ez sem semmi! D. Sz. M. Országos borverseny Sárospatak ad otthont szep­tember 1. és 4. között a XXIII. országos borversenynek. A ne­dűk vetélkedőjét a Magyar Sző­lő- és Bortermelők Szövetsége a Tokaji Szőlő- és Bortermelők Egyesületével közösen rendezi. A bor seregszemléjén a szak­emberek a termékek minőségét szeretnék felmérni, különös te­kintettel a származás megneve­zésre és az eredetvédelem szem­pontjaira, valamint a privatizáci­óra. A különféle minőségű borok és pezsgők vetélkedőjére várha­tóan mintegy 400 bormintát ne­veznek majd a termelők. A szer­vezők ugyanis lényeges csökke­nésre számítanak: a két évvel ezelőtti nevezett mintegy 800 minta a felére csökkenhet, mivel az ágazat helyzete jelenleg elég kritikus. Egy ideig a szövetség vezetésében még arról is vita folyt, hogy érdemes-e megren­dezni jelenleg a versenyt. Ám a szakértők végül is úgy döntöttek, hogy a helyzet felmérése érdeké­ben erre kerüljön sor. (MTI) Modellbolt.^ * . . .... ... .... ,--------------------------Gyöngyösön, az Iparosok utcájában - egy elelmes vállalkozó - Roz : t. A japán „Tamiya” cég téljes modellválasztéka kapható, illetv Tibor modellboltot nyitott megrendelhető itt, a Harley repülőgép- és egy M-24-es helikt son-tól az M-24-es helikoptert ipünkön egv Róza e 5-ös Nemzetközi zenei tábor Tíz ország több mint 130 ze­neművészeti főiskolai és konzer- vatóriumi hallgatója, zeneisko­lai tanára, illetve zenekari mu­zsikusa részvételével kezdődött meg a XVI. nemzetközi ifjúsági zenei tábor csütörtökön Nyírbá­torban. Az augusztus 1-ig tartó, mesterkurzust is magába foglaló oktatáson a házigazda magyarok mellett Európából francia, gö­rög, német, román, svéd, szlo­vák, ukrán, míg Eszak-Ameriká- ból kanadai és egyesült államok­beli vendégek vesznek részt. A tábor tagjaiból létrehozott fúvós- és vonószenekar több koncertet ad, a nemzetközi együttes fellép a nyírbátori zenei napok eseménysorozatán is. Villámcsapás A hegyközi kis faluban sörbár nyílt. Istenkáromlás! Bacchus egyszer úgyis el­pusztítja. Mert a faluban min­denkinek szőlője van. És per­sze sziklába vájt pincéje, s benne bora. De nem is akár­milyen. Hétéves aszúval úgy kínál Dobronoki János bar­átom, mintha egy pohár szó­dát spriccelne: „Igyad, én nem fogyasztom, sörös va­gyok”. Hát ide jutottunk. Ennyit tett az elmúlt 30 év. Ezekután csak benézek a sörbárba. Fa­bódé. Lehetne buszmegálló, abból a fajtából sem a leg­komfortosabb. A pult mögött egy tenyeres-talpas cigány menyecske. Kínálja a borsodi világost csapolva, meg a hű­tőszekrényből az üveges bar­nát. A cigány itt nem minősít. A kőházakban seprűkötők, késfabrikálók, málnaszedők, gombagyűjtők élnek ezzel a definícióval. Közülük volt az elsőnek televíziója a faluban, emlékszem, ott néztem Kato­na Jóska Európa-csúcs javítá­sát az 1500 méteres gyors­úszásban. Egyszóval a cigány menyecske kezéből jóízűen isszák a sört. A sarokban ül arcára fagyott élettelen vi- gyorral Csergő Jóska. A sze­mében nyoma sincs annak, hogy megismerne. Hozzálé­pek, rázom a kezét, próbálom felidézni a közös emlékein­ket, reménytelen. Hát persze, nagyjából ezt is vártam. A ’60-as évek legelején ta­nítottam az élénk szemű, vib­ráló gondolkodású cigány- gyereket. Jeles tanuló volt, csak azért nem kitűnő, mert egy füzetre ömlött bögre tej vagy a rajzot díszítő zsírfolt lerontotta az összhatást. De amúgy az agy tiszta volt. A 7. osztályos fiúra rákö- szöntött a nyári vakáció. A szomszédok tehenét legeltette a határban a cimborákkal. Kö­telező gazemberkedéssel mú­latták az időt. Krumplit sütöt­tek, madárfészket szedtek ki, volt, aki csíkos őzikét talált. Jóska egyszer egy gerlefész­ket pillantott meg a magasfe­szültségű vezeték traverzének ágasában. Fellépdelt a beton­lépcsőkön, hogy kiszedje. Az­tán hozzáért a dróthoz. Szinte szénné égve zuhant a földre. Huszonkét helyen varrták össze, bőrátültetést végezlek rajta, de túlélte. Hamarosan kijött a kórházból. Csak éppen ími-olvasni felejtett el. De­cember táján analfabéta-tan­folyamon találkoztam vele. Nehezen boldogult a betűk­kel. „Vámos Márkus tésztát főz.” Ezt kellett volna olvas­nia, de ő rendre így skandált: „vámosmákos . . .”. Voltak tiszta pillanatai, amikor meg­simogatott, és így szólt: „Ha katona leszek, írok magának levelet __”. M ára öreglegény lett. Ül a sörbárban és vigyorog. A ven­déglátást köszönettel fogadja, de nem vagyok több számára, mint egy megjegyezhetetlen betű az abc-ből. A villany ma­ga a fény. De néha a sötétség. Palágyi Béla Falusi hírek Jászdózsa Hamarosan elkészül Jászdó­zsa általános rendezési tervének módosítása, valamint a területfel­használási és -beépítési javaslat, amelyek kül- és belterületre egyaránt vonatkoznak. A jóváha­gyás előtt a lakosság elé viszik a tervezetet, majd a javaslatok el­hangzása után véglegesít a képvi­selő-testület. ^ a Egyre égetőbben jelentkezik a Jászság és Heves megye települé­sein a gázellátás utáni igény. A megvalósítás érdekében Nagyfü- ged és Jászdózsa között épül meg a nagynyomású földgázszállító vezeték, valamint a gázátadó ál­lomás. Utóbbi megépítésével a vállalkozásba belépő települések 1994. december 31-ig kapcsolód­hatnak be a gázfogyasztásba. Az önkormányzat az 1992. évi költségvetéséből csaknem 11 millió forintot fordít fejlesztési feladatok megoldására. Ezek kö­zül kiemelkedik a szakiskolai ok­tatást segítő, tizenöt férőhelyes kollégium - ennek anyagi vonzata hétmillió forint -, valamint az 5428 négyzetméteres Deák Fe­renc utca portalanítása, több mint hárommilliós költséggel. Nb A Jászdózsai Általános Isko­la és Speciális Szakiskola igaz­gatója, Kosa Ferencné, a svájci állampolgárságú Erdős István - aki egykoron a község lakossá­gának létszámát gyarapította - segítségével a helyi kisdiákok részére svájci csereüdültetést szervezett. A jászdózsai iskolá­sok egy része két hetet töltött Winterthurban. A programok között többek között zürichi ki­rándulás szerepelt, de nem ma­radtak ki a Wierwaldstötti-ta- vak, valamint a a luzerni moz­donygyár feltérképezése sem. Cserében a jászdózsai nebulók videokazettán bemutatták Ma­gyarország nevezetességeit, a Jászságot és nem utolsósorban szülőfalujukat, iskolájukat. A további időtöltésről a svájci családok gondoskodtak. A „vá­laszküldöttség” július 17-én, pénteken érkezik Jászdózsára, részükre a polgármesteri hiva­tal fogadást szervez. A magyar- országi közös programot win- terthuri és jászdózsai diákolim­pia színesíti, melynek költségeit pályázaton elnyert pénzösszeg­ből fedezik. A közel egy hóna­pos együttlét az idegen nyelv tanulása előtt is hatalmas kapu­kat nyit majd meg. Néhány kínálat a helyi műve­lődési ház nyári repertoárjából: az intézmény május óta minden szombaton diszkóval várja a fia­talokat. Júnus 12-én ért véget a népitánc-tanfolyam, óvodás és általános iskolás gyerekek rész­vételével. A tanultak feleleveníté­sére és továbbfejlesztésére szep­tembertől, az iskolaév elkezdtével nyílik ismét lehetőség. Akik még érdeklődésük ellenére nem tekin­tették meg Csörgő Júlia viszneki pedagógus tűzzománc-kiállítását (faliképéit és ékszereit tárja a nyilvánosság elé), igyekezzenek, mert csak a héten tehetik meg ezt a lépést. Havonta két alkalommal bálás ruhavásárnak ad otthont a művelődési ház, a júliusi időpon­tok: 18. és 21. A tervek között egy bútorkiállítás és -vásár is szere­pel, erre valószínűleg augusztus folyamán kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents