Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-11 / 163. szám
Jászsági Extra 1992. JULIUS 11. Jászfelsöszentgyörgy Saját útját járja önállóvá vált téesz Immár másfél esztendeje, hogy a jászberényi Zagyvamenti Termelőszövetkezetből kivált a jászfelsőszentgyörgyi téesz. Szabó János, a gazdaság elnöke szerint érdemes volt önállósulni, sőt talán ezt még korábban meg kellett volna tenni. A szövetkezet a jó téeszek közé tartozik, hisz nemcsak nyereséggel zárta a múlt évet, de most sincsenek anyagi nehézségei, sőt még öntözésfejlesztésre is futja. A mezőgazdaság jelenlegi helyzetében ezek nagy dolgoknak számítanak.- Hál’ istennek, nincsenek fizetési gondjaink, de lehet, hogy ha októberben megkérdez, már nem mondhatom ezt - mondta a gazdaság helyzetét firtató kérdésemre Szabó János. A nyolcvan aktív tagot és három alkalmazottat foglalkoztató nagyüzem összesen 2.600 hektáron gazdálkodik, ebből 1.900 hektáron szántóföldi növénytermesztést folytat. Meghatározó növény az őszi búza, mintegy 500 hektárt foglal el. Az aszály sajnos éppen ennél a gabonafélé„HáP istennek, nincsenek fizetési gondjaink” nél éreztette legjobban a hatását, hektáronként egytonnás termés- kieséssel számolnak emiatt. Ez körülbelül 3-3,5 milliós jövedelemkiesést jelent, ami egy ilyen kis téesznek komoly érvágás - tájékoztatott az elnök. Ennek ellenére szépen gurul a téesz szekere, hiszen most indul a 7-8 millió forintos öntözésfejlesztési beruházás, amelynek eredményeként az év végéig újabb 300 hektárral nő az öntözhető terület, s ezzel a szövetkezet eltartóképessége. A még intenzívebb gazdálkodás mellett pedig jó esély van arra, hogy az egy főre jutó 170 ezer forintos tavalyi átlagkereset az idén meghaladja a 200 ezret. Ami az átalakulást illeti, a vagyon megosztása már megtörtént, egy aktív évre 13 ezer forint értékű üzletrész jutott. Eddig mindössze három nyugdíjas tag jelezte, hogy ki akarja vinni az üzletrészét. Sokkal több kérdés vetődik fel azonban a kárpótlási törvény végrehajtása kapcsán. A terület több mint felét kijelölték erre a cálra, ám azt még senki se tudja, ki fogja ezeket a földeket megművelni. A téeszben csupán két falubéliről tudnak, akik gazdálkodni szeretnének az árverés során visszaszerzett földjükön. L.Z. J ászszentandrás Kemping ott... A legenda szerint így szólt a székely legény az apjához, amikor életében először meglátta a kemping feliratot. Mire az apja így bölcselkedett a szekéren: nem én fiam , hanem a ló . . . Hm ... De ez a Jászszentandrá- son látható kemping valóban igaz. A hozzá tartozó fürdővel együtt talán a legszebb ilyen létesítmény a megyében - mondom én, aki csak egy tucatnyit láttam. Számomra meglepő, hogy a portás sem egy idős (volt munkásőr) bácsi, hanem egy csinos, közlékeny és kedves lány, aki Agócs Judit névre hallgat. De én arra kérem, ne hallgasson, beszéljen. Elmondja, hogy csak májustól dolgozik itt, azelőtt munkanélküli volt. (Végre valaki, aki talál is munkát!) Szenvedélyesen meséli, hogy inkább külföldiek látogattak ide az elmúlt két hónapban, és hogy a nyolcszáz személy befogadására képes területen átlagban mindig volt vagy hatvan család. Számomra az árak magasnak tűnnek: egy parcella (melyen helyet foglalhat egy személygépkocsi lakókocsival vagy sátorral) 670-750 forintba kerül egy éjszakára. Judit azzal érvel, osszam el négyfelé (általában ennyi egy család), és akkor már nem sok. Valóban nem, ha az itteni csodálatos környezetre, a kempingezőknek ingyenesen járó strandhasználatra, az este tíz óra utáni kötelező csendre gondolok - no meg a szolnoki, Szé- chenyi-lakótelepi lakásomra, az ottani állapotokra ... És gondoljon a Balatonra is - mondja Csiszár György, a fürdő és a kemping vezetője -, ott minimum dupláját kell fizetni ennél sokkal szerényebb komfortért. Itt negyvenkét fokos víz tápJászkisér Szokás lesz a MÁV-nál a „nincs kommentár”? Negyvenkét fokos víz táplálja a termálmedencét lálja a termálmedencét, a nagy úszómedencéhez viszont már hűtik a vizet.- És hogyhogy nincs gyógyfürdővé nyilvánítva? - kérdem a főnököt.- Nem tudom. Pedig mint minden meleg víz, ez is valamire jó. Nagy vastartalma van, jód, mangán és egyebek találhatók benne.- Csodálom, hogy nem fedezték még fel az brvosok. ' é i- Hát felfedezték, legalábbis a külföldi orvosok, mert tavaly Ausztráliából volt vendégünk, akinek pikkelysömöre volt, csak itt áztatta magát reggeltől estig két hónapon keresztül, és a sö- mör elmúlt. Hogy a víztől vagy valami mástól, azt nem tudni, de tény, hogy meggyógyult nálunk. Azon sajnálkoznék önző mód, milyen kár, hogy előbb Ausztráliába kellene mennem, hogy utána legyen pénzem meg két hónapom arra, hogy itt lógassam a végtagjaimat a termálvízbe vagy akárhova. Kénytelen vagyok azzal vigasztalódni, amit Csiszár úr ajánl: egy hét sem akármi itt. Kedvem szerint teniszezhetek, mulathatok a közeli vendéglőben cigányzenére, vagy diszkózhatom a falu másik végén, de ha idősnek érzem magam, a kemping területén is szórakozhatom. Sejtem, hogy mivel...- há Ismét levelet kaptunk. A MÁV Jászkiséri Építőgépjavító Üzemének egyik dolgozója írta, állítólag több munkatársa nevében. Segélykérő sorait azzal kezdi, hogy meglepődött lapunk egyik írását olvasva, melyben azt adtuk hírül, hogy a vasutasoknál lejárt a részmunkaidős foglalkoztatás időszaka, mivel az ő vállalatánál tovább folytatódik, és most már csak nyolcvanszázalékos bérért. Mint megjegyzi, „lehet, hogy ebből az üzem vezetősége kijön, de mi dolgozók csak tengődünk, mert nem mindegy, hogy nettó negy- venezemek vagy nettó tizenöt- ezernek a nyolcvan százalékát kapja az ember.” A levél írója egyfajta magyarázatról tud, hogy tudniillik a részmunkaidős foglalkoztatással az elbocsájtás- tól mentenek meg embereket. És felteszi a kérdést, hogy „ilyen áron érdemes-e, hisz a végén úgyis létszámot kell csökkenteni; akinek van munkája, az hadd dolgozzon, akinek meg nincs, azt küldjék el.” Ezután jön a kényesebb kérdés: „Azt hisszük, hogy a demokráciában az sem történhet meg, hogy az üzem igazgatója fenyegetőzik. Hiszen aki az új munkaszerződést alá nem írja, azzal az üzem igazgatója személyesen kíván elbeszélgetni. Mi ez, ha nem fenyegetés? Kérjük önöket, jöjjenek le Jászkisérre, és beszélgessenek el az üzem igazgatójával, hátha önöknek meg tudja magyarázni ezt a sajátos demokráciát.” Lementünk. Mi is sajátos fogadtatásban részesültünk. Miután bemutatkoztunk, még szokványosán hellyel kínált az igazgató úr, Hajnal Géza, de amikor a riporteri magnómat elővettem, azonnal fel is szólított, hogy rakjam el. Nem baj, mondom, akkor megteszi a jegyzetfüzet meg a plajbász is, ám Hajnal úr ennek sem örvendett kifejezetten, rögtön meg is jegyezte, hogy erre a „szerszámra” sem lesz szükség. - Honnan tudja? - kérdeztem hiszen még el sem mondtam jövetelünk célját, még egy kérdést sem tettem fel.- Mindegy - válaszolta -, ha az újságtól jönnek, abból csak rossz származhat. Vágjunk a közepébe: elmondtam neki, milyen levelet kaptunk. A válasz: hivatalosan no comment! Azaz nem nyilatkozik. Sőt. azt sem encedélvezi. san nem nyilatkozik, amúgy az „én képem tágulása érdekében” elmondja, hogy... Tehát, nem hivatalosan megtudtam, hogy valóban készülnek folytatni a részmunkaidős foglalkoztatást, de csakis a dolgozók érdekében, mert immáron 280 főt kellene elbocsátani a má- sodik félévtől, annvira nincs Sínen a/. Kpit(>yep-ja> ító L /.em égj ik berende/.ese, a ja> ítolánc égj szeme (archív felvétel) hogy a gyár területén munkaidőben bárkivel is elbeszélgessek az ügyről, esetleg munkaidőn kívül és a kapun kívül, mert abba nem szólhat bele... Tudtam én, hogy a MÁV amolyan „félkatonai szervezet”, majdnem parancsra cselekszenek, szigorúak, a rangfokozatokat keményen betartják, belső utasításaik és rendelkezéseik az „állam az államban” gyakorlatát tartják fenn még akkor is, amikor rendkívül titkos helyekről már nem zárják ki a sajtót, nem zárkóznak el a nyilvánosságtól. De a MÁV - úgy tűnik - igen. No comment, nem mond semmit, nem beszélhetek senkivel, menjek a fenébe... Nem akartam elhinni, hogy ilyen helyzetbe kerülhetek egy konkrét munkahelyi ügy kapcsán, hogy munkámban ily módon akadályozhatnak, hogy ne tartozna a közemberre, mit forral a MÁV... Talán Hajnal Géza sem akarta elhinni, talán „megenyhült a szíve”, mert egy kis kínos csend után megjegyezte: csak hivatalopénz. A MÁV nem tudja biztosítani a béralapot, az országgyűlés nem támogatja a MÁV-ot... „Ez az antidemokratikus - lengeti meg az igazgató az új Munka Törvénykönyvet -, ennyire anti- humánus törvény még az átkos kommunizmusban sem volt!” Az igazgató szerint, a vállalat vezetősége csak a szűkös kereteken belül próbál úgy lavírozni, hogy a baj a lehető legkisebb legyen, és ezzel, mármint a rész- munkaidős foglalkoztatás folytatásával a dolgozók döntő többsége egyetért. Én csak egyet nem értek: a létező gondokról, azok megoldási lehetőségeiről miért ne lehetne nyíltan, bátran, őszintén beszélni? Akár egy újságíró, akár (és főképp) az érintett dolgozók előtt. Miért csak „négyszemközt”, „személyesen” és „nem hivatalosan”, ködösítve, titkolózva, fenyegetőzve kavargatják az edényben azt a löttyöt, ami előbb-utóbb úgyis kicsordul?- molnár Felfedezték ... külföldi orvosok Jászdózsa ' > 4 * f * V Vizes emberek tudatalattija Jászdózsán szinte olvadó aszfaltra gurul a kocsim. Nyár van, meleg van, levegőtlen hőség. Talán ösztönösen lassítok egy kis házikóhoz közeledve, melyen felirat hirdeti, hogy Szik- vízüzem. Bent a tulajdonos, a főnök, a munkás és a kereskedő egy személyben Sedon Pál, egy tiszta, és mégis fura tekintetű fiatalember fogad. A munkájáról kérdezném, de sokat nem tud mondani róla. Töltögeti a szódásüvegeket. Néhány másodperc alatt „végez” eggyel. Meg is mutatja, hogy az ősinek számító módszerrel hogyan nem izzad meg azért, hogy a nagyon gyengének mondott autoszifonos patronok helyett erős szikvizes szódásüveget varázsoljon havi „tiszta” tizenötezerért. Négy órát foglalkozik ezzel naponta, kettőt délelőtt, kettőt délután. Nem hajtja magát, mint mondta: „Kocsim nincs, házam nincs, feleségem nincs, nekem a tizenötezer elég.” Fiatalabbnak néz ki, mint amennyinek mondja magát, vagyis hogy harmincöt lenne. Hát a nősülést nem is kell elkapkodni - jegyzem meg, de csak kényszeredetten mosolyog. Már csak az érdekelne, mi a csudát kezd azzal a naponta megmaradó húsz szabad órával. Hát nem akármit! Meditál. Olvasott több mindent, egyszer csak a kezébe került L. Ron Hubbard- nak a dianetikáról szóló könyve, és megpezsdült tőle, mint szénsavtól a víz. Nem ismerem a művet, de szódás honfitársam elmesélése szerint a dianetikus terápia, mint módszer lehetőséget nyújt minden bajok orvoslására. Ezért járt Sedon Pál a fővárosi tanfolyamokra és előadásokra, hogy elsajátítsa a négyszer elolvasott könyvben leírtak gyakorlását. Ezért tölti szabad ideje nagy részét (napi több órát) me- ditálással, hogy „felszínre hozza az önkívületi állapotokban embert sújtó sebeket”. Mondja nekem (nekem mondja?), hogy önkívületi állapota mindenkinek volt vagy lesz, ha ezekre fény derül, a lelki traumák meggyógyulnak. A sajátját már meg is találta, kibányászta, most azért edz, hogy úgynevezett auditor lehessen, vagyis mások meghallgatására és gyógyítására is képes legyen... Még magamnál voltam, amikor továbbkocsikáztam. A Tárná holtágának partján egy férfi horgászott. Ez a ténykedés vagy ennek látványa engem mindig megnyugtat, visszazökkent a valóságba. Hát kiderült, hogy a horgászt) Sanyi bácsi (azt mondta, maradjunk ennél) szintén meditál. Látszólag azon, hogy miért nincs kapás. Tulajdonképpen lelki erőfeszítéseinek nem ez a lényege. Hanem az, hogy két éve munkanélküli, leszázalékolt, illetve leszázalékolás alatt áll. Csak sejtem, azt igyekszik „felszínre hozni”, van-e értelme így az életnek, bár még nem oly idős, hogy a földi meditációkból való távozás megváltásnak számítana. Lehetne még élni. De még csak halat sem lehet fogni. A szódásénál több órás munka után annyi szerencséje volt, ami egy személynek reggelire kevés. Tudatának ködös homályából szeretné kitapogatni a maga ol- vasatlan módján (Hubbard úr nélkül), hogy van-e értelme valaminek? Eget a nap, ez a hőség a beteg szívének nem tesz jót, haza kéne menni. De kihez, miért, és mit csinál egész nap azután, hogy hajnaltól délig alig fogott valamit? ...- m. h. 1. -
