Új Néplap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-02 / 155. szám

4 A szerkesztőség postájából 1992. JÚLIUS 2. Válasz a polgárok kérdéseire Nyaraltatás r. Élethelyzet A június 15-én megtartott po­litikai kerekasztal kapcsán - aho­gyan a rádiós és televíziós köz­vetítés közben elhangzott - az Új Néplap hasábjain adódott a lehe­tőség arra, hogy a polgárok által feltett kérdésekre válaszoljak: Egy magát megnevezni nem akaró telefonáló indítványozta, hogy Bállá György és jómagam szorgalmazzuk a Fidesz korhatá­rának felemelését. Örömmel mondhatom, hogy a párt már gondolkodik a kérdésen, s követ­kező kongresszusának egyik fő napirendjét fogja képezni. Több­féle variáció felmerült már. ám működési rendünknek megfele­lően, először a helyi csoportok­nak kell megvitatniuk a kérdést, majd azt követően az Országos Tanács elé kerül. Tehát a lehető legszélesebb vitának, vélemény­ütköztetésnek kell megelőznie, hiszen a Fidesz elmúlt évekbeli sikereit a fiatalok munkájának köszönheti. Ugyanakkor már lát­ható, hogy meg kell felelni társa­dalmi elvárásoknak is, s egy libe­rális párt nem lehet diszkrimina­tív. Főleg akkor, ha egyébként igen sok, nem Fidesz-korú dol­gozik a szervezet szakértői cso­portjaiban, kabinetjeiben, tago­zataiban, s ugyancsak nagyon sok önkormányzati képviselőnk elérte már a 35. életévét (a tizen­egy tagú szolnoki frakcióban például öten), s talán mondanom sem kellene, rajtuk ugyanakkora felelősség van, mint a fiatalokon, s munkájukra ugyanúgy: számít­hatunk. Egy másik telefonáló a Tisza- parti eszközök rongálásával kap­csolatban kérdezte, mit tehet az önkormányzat? Nos, magam is szóvá teszem a problémát, hi­szen értelmetlennek látszik a fel­újítás, ha folyamatosan megron­gálják a virágtartókat, a kandelá­bereket, a padokat, ha szemetes a rakpart. Ezzel együtt most kü­lönösen vigyáznunk kellene e városrészre, hiszen itt jár el a legtöbb külföldi, Szolnokra láto­gató idegen, aki ennek alapján is ítélkezik városunkról. Persze itt élünk magunk is, akik szeretjük ezt a helyet, tehát valahogy meg kell akadályoznunk a vandál pusztítást. Az állandó felújításra, helyreállításra fordított pénz va­lamennyiünké, s csak közvetve az önkormányzaté, hiszen mi termeltük meg, mi fizettük be adóként. A megyei rendőrkapitánnyal már a megyei közgyűlés elnöke és magam is felvettük a kapcso­latot. Egy szolgálat beindítását tervezik, amely a Lajtán túl már régóta igen eredményesen mű­ködik. Úgy hiszem, hogy az ön- kormányzat közterület-felügye­lőinek beavatkozásain, illetve saját odafigyelésünkön kívül, ez az egyetlen járható út a város vagyonának megóvása érdeké­ben. E két konkrét kérdés hangzott el az adásidő alatt. Köszönöm, hogy figyelmükkel, kérdéseik­kel megtiszteltek bennünk'et. Várhegyi Á'jt'lla polgármester Fájdalom rágondolni... Nagy érdeklődéssel olvastam az Elítélték az orvos gyilkosait című, június 19-i írást, mely tudósított a kisújszállási nyugdíjas orvos, dr. Petkovics Tamás gyilkosainak első fokon hozott ítéletéről. Sajnálat­tal gondolok a tavaly tavasszal történt szörnyű eseményre, amikor a tolvajok egy olyan orvos életét oltották ki, aki idős kora és betegsége ellenére is gyógyította betegeit. Egy kincset érő orvos gyilkosainak pere volt ez! Olvasom, hogy az első rendű vádlottat, a tulajdonképpeni g\ilkost. Baki Józsefet - nyereségvágyból elkövetett emberölés bíímcite miatt - 10 év fegyházra ítélték. Fájdalom rágondolni, miképp ért véget annak az orvosnak az élete, aki 87 éves korában is tiszteletre méltóan kötődött a betegekhez, és nem lehetetlen, hogy a sors talán még 10 évet is ajándékozott volna neki . . . Megtudhatjuk még, hogy a gyilkosok hozzátartozói közül néhányan arany fülbevalókkal, karpe- recekkel, nyakláncokkal ékesítve jelentek meg a tárgyaláson, s a szerző megjegyezi: aligha verejtékes munkával vásárolhatták. Véle­ményével azonosulok, és hozzáteszem: Lakatos Tamás talán nem is véletlenül tudta meg a fővárosi kiskereskedőtől, hogy az orvos neki ezüstöt adott el! Bízom a további eredményes nyomozásban, az igazságszolgáltatásban. Baranyi Julianna A Bán-patak völgyében A Jászberényi Gyermekek Háza évek óta nagy sikerrel ren­dezi meg Nagy visnyón ajászsági hagyományőrzők és termé­szetkutatók táborát. Az elmúlt napokban több mint ötven jász­berényi és jászjákóhalmi gyerek töltött egy feledhetetlen hetet a Bán-patak völgyében. A tábor­ban - amit a Pro Patria Szövetség is támogat - mindkét csapat önál­ló kutatást is folytatott: analizál­ták a patak vizét, megismerked­tek az élővilággal, az erdő és a levegő szennyezettségével, a ha­gyományőrzők pedig felkeresték a környező várromokat, és a tá­bor névadójáról, Vásárhelyi Ist­ván Bükk-kutatóról elnevezett túrán vettek részt. (Vásárhelyi István egyébként Jászberény szülötte volt.) Voltak a föld alatti Baradla-barlangban - Vöröstó és Jósvafő között, majd a Lázbérci- víztároló partjára látogattak. Egyik jelentős állomásuk volt a kel eméri papiak, ahol Tompa Mihályra emlékezett a mostani lelkész. (Képünkön a református templommal ismerkednek a jászsági gyerekek. Fotó: Faragó László.) Két örökmozgó, „panel” gyereket var! Csík János rákóczifalvi olva­sónk levelét kivételes örömmel adjuk közre, hiszen - mint írja - két hétig igazi, falusi környezet­ben szeretettel vendégül látna két, 6-12 éves korú gyereket. Útra Nincs abban semmi különös, ha befejeződött a tanév, az isko­lák végzős diákjai búcsút vesz­nek. Említésre az méltó, milyen élménnyel, tarsolyukban milyen útravalóval távoznak. Megítélé­sünk szerint a Zagyvarékasi Ál­talános Iskola 8. a. osztályos ta­nulói gazdag útravalót kaptak, hiszen - a szülők legnagyobb örömére - mind a huszonheten felvételt nyertek valamely kö­zépiskolába. Ebben igen nagy ér­deme van a gyerekeket jól isme­rő osztályfőnök irányító, segítő­kész munkájának, aki tanítási órákon kívül is sokat tett, fárado­zott értük; a két év alatt kétszer is átcsoportosított osztályt sike­rült összekovácsolnia, felkészí­tenie az életre; a gyors helyzet- felismerésre, az alkalmazkodás­ra, az emberi magatartási-visel­kedési formákra, a felelősségre Amolyan örökmozgó, „panel” gyerekekre gondol. Megemlíti, neki két iskolás korú fia van. A részleteket majd a szülőkkel beszéli meg. Címe: 5085 Rákó- czifalva, Kolozsvári út 18. való és még sorolhatnánk. E munkába minket, szülőket is bevont, s szinte észrevételnül váltunk partnereivé. Hívott és elvárt a közös programokra, ahol gyer­mekeink újabbnál újabb vonása­it felfedezve kaptunk mi is több ismeretet róluk. A ballagás utáni napon (éjsza­kán) az osztályfőnök még egy­szer mind a huszonhét gyereket „hazavárta”, sőt a párhuzamos osztály előző évi tanítványait is. A tábortűz fel-fellobbanó lángja körül - gyermekeinket látva - meditáltunk: milyen meghitt is tud lenni a tanár-diák-szülő kap­csolat. Ezt Szalai Mihályné osz­tályfőnöknek szívből köszönjük, és a következő generáció nevelé­séhez további sikereket, jó egészséget kívánunk. „A szülők” Zagyvarékas Nyílt levél az FKGP megyei vezetőihez, tagjaihoz Megdöbbenésemre dr. Tor- gyán József úr utasítására és dr. Bernáth Balázs ügyvéd, az FKGP pártfőügyész sk. aláírásá­val a következő felfüggesztési határozatot kaptam: (Kivona­tosan közöljük. A szerk.) „Dinka Tibort, az FKGP Szol­nok megyei szervező titkár be­osztású tagjának, viselt párttiszt­ségének, párttagsági jogainak gyakorlásától - az eljárásjogerős befejezéséig, a párt fegyelmi sza­bályzat III. fejezet 6. pontja alap­ján - felfüggesztem. Egyidejűleg Dinka Tibor ellen fegyelmi eljá­rás lefolytatását rendelem el. Tá­jékoztatom, hogy felfüggeszté­sének ideje alatt a párt alkotmá­nyos életében nem vehet részt, gyűlésein nem jelenhet meg, a párt helyiségeit nem látogathat­ja, jelvényét nem viselheti és tag­sági igazolványát a kiállító szer­vezetnél - a határozat kézbesíté­sétől számított 3 napon belül - leadni köteles. Felhívom, hogy 1992. július 11 -én, de. 11 órára az FKGP Or­szágos Központjában - fegyelmi ügyében tárgyalást tűzök ki, melyre megidézem. Tájékoz­tatom, hogy az eljárás lefolytatá­sának nem akadálya, ha az eljá­rás alá vont alapos ok nélkül nem vesz részt az eljárásban, vagy vé­dekezését nem terjeszti elő. Fel­hívom továbbá, hogy jelen hatá­rozatkézhezvételétől számított 8 napon belül (de legkésőbb a tár­gyaláson) védekezését, az elő­adott tényállításai bizonyítékait írásban terjessze elő. Jelen hatá­rozatom egy példányával az FKGP pártfőügyészét értesítem azzal, hogy a fegyelmi büntetés­re vonatkozó indítványát írás­ban, vagy a tárgyaláson szemé­lyesen tegye meg. Határozatom ellen fellebbe­zésnek helye nincs. Indoklás: Dinka Tibor, az FKGP Szolnok megyei szerve­zete szervező titkára 1992. júni­us 10-én részt vett Szolnokon a pártvezetés és a pártelnök elleni konspirációs előkészületekben, melyet Cseh Sándor és Lehoczky Gyula készítettek elő. A szolnoki megbeszélés eredményeképpen nevezettnek tudomása volt a másnapi puccs előkészületeiről, azonban Dinka Tibor az ott el­hangzottakat nem jelentette a párt elnökének vagy az elnökség tagjainak. Ugyanakkor nevezett hónapok óta pártellenes tevé­kenységet végez. Előadottak alapján a rendelkező részben foglaltak szerint határoztam. - Dátum: Bp. 1992. június 24.” A címzett erre adott válaszát rövidítve, az alábbiakban adjuk közre: Az indoklás zagyvalék! Kedves Szolnok Megyei Kis­gazdák! Az Önök jelölése alap­ján, 1991-ben a bp.-i Nagyvá- lasztmányon megválasztottak az országos vezetőségbe. így közel másfél esztendőn keresztül mó­dom volt szemlélni az elnök, az elnökség, az országos vezetőség és a megyei elnökök munkáját. Fél év után látnom kellett az el­nök és Németh Béla főtitkár kö­zött azt a vezetési különbséget, ami napjainkban a katasztrofális pártpolitikai helyzet elemzése miatt Torgyán doktort elnöki funkcióiból a főtitkár felfüg­geszthette. Szó sem volt előre megszervezett puccsról, hanem a parázs alatt izzó ellentéteket az erre összehívandó, zártkörű or­szágos vezetői testület előtt óhaj­tottuk Torgyánt bírálni! Ezt Tor­gyán doktor és csatlósai egy hét­tel korábban megneszelték, és a rögtönzés nagymesetere, a júni­us 26-27-28-i rendezvénysoro­zaton, a tőle megszokott kizárási szavazógéppel (megyei elnö­kök) - „tisztogatást’ ’ hajtott vég- rgpKizáratta Németh Béla főtit­kárt; Cseh Sándor első alelnököt, Gerbovits Jenő és Lehoczki Gyula alelnököket. Tagságunk zöme ismeri a múl­tamat, tudják, hogy a politikát nem most tanultam, főleg nem Torgyán elnöktől. Tapasz­talatom még mindig megóvott a gerincferdítő lépésektől. Nem vádolhatnak Torgyán doktor személyének téves megítélésé­vel sem. A Nagy Ferenc József 1990-91. totális vezetési csődjét egyedül Torgyán doktor tudta a tagság egybetartásával kivédeni. Azonban, ahogyan az országos gyűlések résztvevőinek létszáma nőttön-nőtt, tavasszal megkezd­te a maga szalámipolitikáját, és az országos vezetőségtől megkö­vetelt nyílt szavazásokon vélt vagy valós ellenfeleit kizáratta. Állítom, hogy az országos veze­tőséget másra nem is használta fel. Ott soha sem hangzott el gaz­daságpolitikai beszámoló, vagy csak egymondatos programpon­A szomszéd méheitől szenvedünk Allergiás vagyok a méhcsípésre, és abba az áldatlan hely- H zetbe kerültünk, hogy a szomszédunk belevágott a méhész- V kedésbe. A méhcsípés után sajnos rosszul leszek, orvost ' kell hívni, ahogyan legutóbb, június 24-én is. Szerencse, 0 hogy a 8 éves fiam otthon volt, így gyorsan segítségért szaladhatott, és a szomszédok közreműködésével dr. Mes­ter György tiszapüspöki körzeti orvos 5 perc múlva nálunk volt. Ekkorra már szinte elsötétült előttem minden, álmosság fogott el, majd semmire sem emlékeztem. Az orvos gyors, lelkiismere­tes segítségét ezúton is köszönöm, ugyanakkor szorongás, féle­lem tölt el, hogy bármikor előfordulhat velem, talán a gyerme­keimmel is, akik 2-8-11-15 évesek. Nyár van, a gyerekek játszanak, kerékpároznak, a mamához, a barátokhoz mennek, ezért sokszorosak akislányommal vagyok otthon. Attól félek, egy újabb csípést nem bírok ki; ha este támad, már a törökszentmiklósi ügyeletes orvost kell hívni, s míg kiér, fél órahosszába is kerülhet. Problémámmal a helyi polgármesteri hivatalhoz fordultam, ahol az illetékesek megállapították, hogy a méhkaptár 4 méter távolságra van a kerítésünktől, ez szabályos! Ugyanakkor ott tartunk, hogy a napi teendők elvégzésekor a méhekhez alkalmaz­kodunk, vagyis korán reggel kapálunk a kertben és igyekszünk leszedni a gyümölcsöt, majd este későn. Mit lehet tenni? P. V.-né Tiszapüspöki * * * Elsősorban azt, hogy a szomszédja megértését, belátását kéri: legyen tekintettel Önre és családjára, hiszen allergiás a méhcsí­pésre. Legalább a főhordás idején vándoroljon el a méhcsaláddal - esetleg akácosba. Igaz, hogy szabály szerint a méhkaptárakat a kerítéstől legalább 4 méterre, közúttól 10 méterre lehet elhelyez­ni, ám az is követelmény, hogy 2 méter magas, tömör védő­kerítést húzzon a méhész - még akkor is, ha azon az oldalon egyébkpnünem «ejti kerítenie. (A tömör kerítés sövény­ből,nádfonátbóT is álltam). Ezenkívül kívánalom, hogy a méhek • röpnyílása ne a szomszéd irányában álljon. Jó tanácsként még annyit: tartósan ne legyen víz az udvaron, amire inni járhatnak a méhek, mert fiasításkor nagy a folyadékigényük; vonzza őket a mákvirág, az uborka, dinnye, különösképp a darázsszúrta szőlő, körte, az édes-nedves gyümölcs; a testre kent Szuku a méheket is távol tartja, s noha a csípés (hangyasav) legjobb ellenszere a kálciuminjekció vagy -tabletta - ez utóbbi kéznél is lehet -, embere válogatja, ezért bízza az orvosára. (A szerk.) tok kiagyalásáig jutottunk el. Napjainkig meggyőződtem róla, és különösen az utóbbi hónapok­ban, hogy a torgyáni pártvezetés gyakorlatában még nyomokban sem tudtam felfedezni demokra­tikus vonást; megélni, hogy bár­ki is ellenvéleményt nyilvánít­hasson. Nem egyedül ismertem fel, hogy egész gondolkodását áthatja a cezarománia, a messiási gőg, ami a politika felsőbb szint­jén társadalmi veszély forrása is lehet. A Kisgazdapárt nem vál­hat a szélsőséges demagógok gyülekezőhelyévé. A radikaliz­mus nem jelenti az ész mellőzé­sét, sőt éppen igényli a válságos társadalmi és gazdasági helyze­tekben a gyorsan ható legjobb megoldás kiválasztását. De Tor­gyán doktor egyedüli vagy meg- ismerhetetlen tanácsadóival ki­választott, rögtönzött döntései a vezéri géniusz hiányát igazolja. Sokan tudjuk, a leghalványabb fogalma sincs arról, hogyan is kellene a magyar mezőgazdaság megmaradó „nagyjait” és szüle­tendő „új kicsinyeit” működő­képes birtokrendszerbe átszer­vezni. A négy elnökségi tag egysze­rűen beszélgetési szándékkal ült le azon a bizonyos napon az el­nöknél. Szóba került az idei 98 millió forintos állami támogatás tovább tarthatatlan felhasználá­sának jelenleg is pazarló szétszó­rása. A főtitkár és az elnökök lehetetlennek tartják, hogy ebből a torgyáni személyi kultuszra 75 millió forint jutott! Szóváltás ke­letkezett a doktor úr Volvo ko­csiját kormányzó testőr - két so­főr ä 200 ezer forint havi fizeté­sének azonnali felfüggesztéséről és az elnök úr hétvégi partijain költött, 20-30 ezer rorintra rúgó számlák pártkasszából való kifi­zetésének zárlatáról. Ha képes lesz a tagság, hogy követi azokat a vezetőket, akik a pártot a demokratikus pártműkö­désre óhajtják átrendezni, taián kiheverheti ezt a „szélütéssel” felérő belharcot! Vagy áldozatá­vá válik a sehová sem vezető nihilista (ám érdekes módon tapsorkánnal jutalmazott) han- dabandának. Örökös kormány­kritikával lehetetlen az emberek fejében egy új, bizakodóbb tár­sadalmi, gazdasági és új foglal­koztatási alternatívát beépíteni. Az állampolgárok kritikáját a család hóvégi kasszazárása fo­galmazza meg, és vázolja a jö­vőt a miniszterelnök úrnak és pártjának! Torgyán doktortól két dolgot követelt az elnökség többsége. Az első ma is érvé­nyes: kik a tanácsadói, mert az országos vezetésből alig kerül ki? A második: szíveskedjen végre megfogalmazni, a gazda­sági csapdába esett magyar nép kálváriájának végét mikor látjuk végre? Ádós a válasszal! A június 28-i, budapesti cir­kusz „királyt koronázott’ ’! Ilyen mutatványhoz én nem adok zöld utat, s egy percnyi pártmunkát sem!! Ebben a jellemtelen és értel­metlen pártharcban mi kemé­nyebb ellenfelek leszünk az ön­kényeskedő kis és nagy diktáto­roknak, mint azt látványos, de „tiszavirág” életű győzelme napján képes sejteni is. Torgyán Úr! Az Ön felfüg­gesztő határozata számomra egy papírfecni. Múltunk nem egy súlycsoportba kategorizál ben­nünket. Ön ügyvéd, én meg - ha lefokozva is - de katona vagyok, aki 1942-től napjainkig egyenes gerinccel, töretlenül bizonyított! A folyóvíz is öntisztulásra ké­pes, ezt feltételezem a Kisgazda- párt jobb sorsra érdemes és az évtizedes üldözést átvészelt, so­kat szenvedett tagságáról. Segítsen minket az Istenünk, hogy csak jót cselekedjünk - kö­zös örömünkre! Bort, búzát, békességet! Dinka Tibor, az FKGP országos vezetőség le nem mondott tagja Az oldalt összeállította: Csankó Miklósáé

Next

/
Thumbnails
Contents