Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-09 / 135. szám
4 Húszon innen—tízen túl 1992. JÚNIUS 9. Hódít a hegyi kerékpározás Hetven esztendeje kezdődött meg Csepelen a hazai kerékpárgyártás. Akkor, a húszas években Puch-licenc alapján készültek a Weiss Manfréd gyárban a drótszamarak, jelenleg a Schwinn emblémájú kétkerekűeket ontja a nagy múltú üzem. A csepeliek a 80-as évek közepén kerültek kapcsolatba Schwinnékkel, akik az USA minőségi kerékpárpiacának nyolcvan százalékát tudhatják maguleges wolframelektródás hegesztéssel készül. Ezt is adaptálták a csepeliek a többi hasznos és korszerű gyártási ismeret mellett. Fontos lett a kerékpárok kül - lerne is, ezért az amerikai-magyar vegyes vállalat megvásárolt egy modem festési eljárást. Piaci stratégiájukat a hegyi kerékpárokra, a mountain bike-okra építették. Az itt készített kerékpárok fele külföldre kerül, de ott sem Primpress Tájékoztatási Tanácsadó Iroda jóvoltából a közelmúltban nehéz terepen is kipróbálhattuk. Nos, röviden szólva, az igényes kivitelű, rendkívül erős hegyi bicikli mindenütt elemében érezte magát. Száraz, sima úton ugyanolyan biztonsággal „repítette” utasát, mint az alaposan felázott talajú, meredek lejtőjű gátoldalon. A 21 fokozatú, könnyen kapcsolható, nagy áttételtartományú láncválKépünkön a Woodlands, a Schwinn-Csepel mountainbike-választékának vezértípusa. A gyár a vázra és a villára öt, illetve tíz év garanciát ad kénak. Az amerikai családi vállalkozás azóta számos új technológiát honosított meg Csepelen. Addig például az uralkodó technológia a forrasztás volt. A jó és könnyű hegyi bicikli azonban hegesztéssel, méghozzá különkell megtagadniuk származásukat: rajtuk a Made in Hungary felirat. Az itthon maradottak a honi kerékpárpiac mintegy felét teszik ki évente. A csepeli bicajok vezértípusa a Woodlands, melyet a gyár és a tó segítségével szinte bárhol elboldogultunk a króm-molibdén vázkeretű, tizenöt kilós hegyi biciklivel, amely ugyan nem tartozik az olcsó kétkerekűek közé, de minősége meggyőző. L. Z. próbált volna a történtekről, hanyagsággal és felelőtlenséggel vádolta Borsost, kijelentette: neki kell vállalnia a baleset következményeit. Azt sem engedte meg, hogy valamelyik ott parkoló kocsival beszállítsák a fiút a kórházba, több mint egy fél órát kellett várni, amíg kijöttek a mentők. Hordágyra tették, és a kerület központi orvosi rendelőjébe vitték, lábfeje útközben annyira megdagadt, hogy a cipőt le kellett vágni róla. A röntgen megállapította, hogy a jobb sarokcsontja darabokra törött, a földet érésnél valószínűleg egy kavics került alá, a mentők tovább szállították a budai Erzsébet Kórházba. Az orvosok az első vizsgálatok után úgy döntöttek, hogy műtéttel illesztik össze a csontokat, később valamiért megváltoztatták a véleményüket, és elvetették az operáció gondolatát. A természetes gyógyulásban reménykedve begipszelték a lábát. Borsos megkérdezte az adjunktust, hogy mennyi időt vehet igénybe a felépülése, azt a választ kapta, hogy egy fél év is beletelhet, amíg talpra áll. ^ ■> * A szomszédos ágyon egy vállalati bérelszámoló feküdt, Borsos tőle kért útbaigazítást, hogy milyen kárpótlásra számíthat. Felvilágosították: csapdába esett, miikor elfogadta azt a feltételt, hogy a munkahelyen ne jelentsék be, mert így nem kaphat sem táppénzt, sem más támogatást. Megpróbálkozhat bírósági feljelentéssel, de a bérelszámoló tudomása szerint ezek a perek ritkán hoznak kedvező eredményt. Felfüggesztett lábbal hanyatt dőlve Borsos újra és újra végiggondolta a helyzetét. Belátta: minden egyes bent töltött nappal veszít esélyeiből, hogy valaha is elindulhasson felfelé, két hét után saját felelősségére kiíratta magát. Hazament albérletébe. Szállásadói nem számítottak érkezésére, az egyik gyerekágyat és a varrógépet berakták a szobájába, látható elégedetlenséggel rendezkedtek vissza. Bár az orvosok teljes pihenőt rendeltek, Borsos már az első otthoni napján felkelt, és botra támaszkodva sétára indult a szoba hosszában. Óvatosan csúsztatta begipszelt jobb lábát, mégis gyakran megingott, és hiába próbált megkapaszkodni a bútorokban, végigzuhant a padlón. Ilyenkor sokáig feküdt egy helyben, mozdulatlanul az ijedtségtől, attól tartott, hogy a törött csontvégek a gipsz alatt is szétcsúsztak, szerencséjére ez nem következett be. A mozgás siettette a gyógyulást, fokozatosan növelte a terhelést, a lépcsőházba is kimerészkedett, a lifttel felment az ötödik emeletre, és gyalog jött vissza. Február végén letelt az a három hónap, melyet Borsos előre kifizetett. Bekopogott a házigazdájához, és le akarta rakni a következő részletet, de nem fogadták el tőle a pénzt. A házaspár bejelentette, hogy nem kívánja meghosszabbítani a szerződést, kérték, költözzön el a hónap végéig. Borsos hiába kért néhány hétnyi haladékot. A fiú másnap reggel elindult új szállást keresni, nehezen járt, botja meg-megcsúszottaz utat borító jégtócsában. Több címen is próbálkozott, de meg kellett bizonyosodnia, hogy pénze maradékából ágybérletre sem futja. Mikor a fjdlmondájSi határidő letelt, Borsos minden remény nélkül lépett ki régi , lakóházának ajtaján, a házaspár csak arra az engedményre volt hajlandó, hogy megőrizze a holmiját, amíg eljön majd érte. Tisztálkodási eszközeit és fehérneműjét sporttáskájában vitte magával. 146 Rendkívüli kirándulás Az óvó nénik is „bábáztak” Nagyszerű élményben volt részük a Jósika úti óvodások nagycsoportosainak a napokban. Egyik kispajtásuk szüleitől meghívást kaptunk egy rákó- czifalvai különleges kirándulásra. Örömmel készültünk rá. bár még nem is tudtuk pontosan, milyen nagy élményben lesz részünk. A szeretetteljes fogadás után és azután, hogy a gyerekek ki- játszották magukat a háziak kedvenc skót juhászkutyájával, előállt egy lovas kocsi két befogott lóval és kedves hajtójával, Feri bácsival. Feri bácsi büszkén mutatta be két lovát a gyerekeknek, majd az örömtől csillogó szemű lurkókat felpakolta a kocsira. A bakon is jutott hely még két gyermeknek. Ilyen élményben még sosem volt részük. Fogatával egy háromnegyed órányira lévő, szép erdőbe vitt bennünket, ahol egy tisztáson minden lehetőség megvolt a játékra, pihenésre, bóklászásra, bogarászásra. A bográcsban hamar megfőtt a paprikás krumpli, hisz a gyerekek szorgalmasan hozták a rozsét, s még szorgalmasabban pakolták a tüzet. Tünde néni az otthonról titkon kicsempészett meglepetéssel, finom süteményekkel kínálgatta a társaságot. Az ebéd utáni legfinomabb desszertet Feri bácsi ajánlotta fel a gyerekeknek, valamennyien felülhettek a Baba ló hátára. Baba minden elismerést megérdemel, mert türelmesen tűrte a 25 gyermek le- és fölszállását. Végül a gyermekek hangos követelésére és drukkolására mi, óvó nénik is felkapaszkodtunk - nem kis nehézség árán - a jámbor állatra. Az élményekben gazdag nap végén Feri bácsi hazahajtott Bártfayék háza elé. B. T. G. Manhattan-sikersztori A Manhattanre oda kell figyelni. Még azoknak is, akik esetleg nem kimondottan rajonganak a könnyűzenééért. Mert manapsság, ha feltűnik a színpadon négy kulturált, jól öltözött, ízléses, esztétikus, jó modorú, érzelmes és intelligens zenét játszó együttes - az ritkaságszámba megy. Szóval a Manhattan más, mint a többiek. Hogy mitől és miért más, erről beszélgettem az együttes tagjaival, Csokival, Dobi Sándorral, Varga Szabolccsal (Szabival), Viltnányi Gáborral (Vilmával) és a menedzserrel, Környei Attilával.- Miért éppen a „Manhattan ’ névre esett a választás? Dobi S.:- Olyan nevet akartunk kitalálni magunknak, amelyikre mindig mindenütt rákérdeznek; miért éppen ez? Környei A.:- Itt semmi se történik véletlenül. Adott négy huszonéves gyerek, akik az igazi városi fiúk megtestesítői. New Yorktól Tokióig így néznek ki ezek a fazonok. Melyik a legforróbb város most a világon? New York, és annak is a belvárosa, Manhattan.- Mindig mindenki zenésznek készült? Vilmányi G.:- Tudom, hogy Szabi traktoros akart lenni. Csoki:- Én zsoké is szerettem volna lenni. Dobi S.:- Két dolgot akartam csinálni; énekes lenni vagy autóversenyző. Mind a kettő összejött. Autó- versenyzésben még nem értem el komolyabb eredményeket, de egy traffipaxom már van. Vilmányi G.:- Gyerekkoromban építész akartam lenni, de az is lettem, mert elvégeztem egy építőipari iskolát. Aztán tinédzserkorban jött az az álmom, hogy zenész leszek, végül ezt is elértem.- Hogyan jött össze az együttes? Hogyan találkoztak? Környei A.:- Húsz éve vagyok a pályán. Korábban az R-GÖ együttesben tevékenykedtem. Aztán menedzserként folytattam. Addig-ad- dig próbálkoztam, hogy összejött egy saját kiadóvállalat. Akkor képzeltem el magamnak azt az együttest, amely abban a pillanatban hiány volt Magyarországon: egy jól szituált, jó benyomást keltő, szórakoztató show-bandát akartam összehozni. Úgy gondolom, hogy éppen elég baj van a hétköznapi életben, ennek a műfajnak teljesen más a feladata. Én kitaláltam ezt az együttest. Kilenc hónapig kerestem a négy fiút. Nagyon sokan kiestek a rostán. A siker, a közönség szeretete azt igazolja, hogy jól választottam.- Igen, az embernek az a benyomása, hogy ezek a fiúk ki vannak találva. Ez a saját arcuk, amelyet a színpadon „hoznak’ ’ ? Csoki:- Igen, mi önmagunk vagyunk. Vilmányi G.:- Nyolc évvel ezelőtt is így néztem ki. Nem kitalálva vagyunk, hanem kiválasztva. Egyikünk se véletlenül van itt. Attila nemcsak arra ügyelt, hogy a négy hang illik-e egymáshoz, hanem hogy a fazonok is menjenek egymáshoz. Környei A.:;:. > 1 Az Volt a feladat, hogy megtalálj^ az egyéniségüket, és azt kinagyítsuk. Ugyanakkor lefaragtunk az-egyéniségükről mindent, ami nemi az övék.- És a zene? Hogy mást játszanak, mint ami mostanában divatos? A zenéjük nem agresszív, ellenkezőleg, lírai, érzelmes. Környei A.:- Rájöttünk, hogy ez áll nekik nagyon jól. Ezért csinálják ilyen könnyedén, amit csinálnak.- Mivel töltik a szabadidejüket? Dobi S.:- Szabadidőnk szinte nincs. Amikor lemezre készülünk, azért nem érünk rá, amikor turnénk van, azért nem. Most például az új lemezünkön dolgoztunk az elmúlt napokig, amely már a boltokban kapható. Készülünk új turnéra is. Elindult az új edzéssorozat, táncórákat veszünk, most ez tölti ki az időnket reggeltől estig. Készítünk egy videoklipet a „Szállj fel még” című dalról, amely favorizálva lesz a nagylemezen.- Tehát nincs szabadidejük. Ha lenne, mivel töltenék? Dobi S.:- Nagyon régóta, négy vagy öt éve nem utaztam el sehová. Nagyon szeretnék elmenni a tengerpartra, titkos vágyam az, hogy valahová az Indiai-óceánra. Varga Sz.:- Én mindig csak zenélnék legszívesebben. Ha van egy kis szabadidőm, akkor zenét szerzek meg olvasok. Horgászni szeretek, de már két éve nem volt alkalmam rá.-péFotó: Mészáros János
