Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-04 / 131. szám
I 16 Hírek—információk—érdekességek 1992. JUNIUS 4. 1992. június 4., csütörtök, Bulcsú napja. Napkelte 4.49 órakor, napnyugta 20.36 órakor. Holdkelte 8.14 órakor, holdnyugta 23.28 órakor. Fülledt, meleg idő Várható időjárás csütörtök estig: a több-kevesebb napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet, de csak szórványosan várható zápor, zivatar. A délkeleti, keleti szél megélénkül, zivatarok idején megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 24, keleten 29 fok körül alakul. (MTI) Eseménynaptár 90 évvel ezelőtt született Illés Endre Kossuth-díjas író, színműíró, műfordító, kritikus. Az Est-lapoknál kezdett dolgozni, majd 1939-1950 között a Révai Irodalmi Intézet irodalmi vezetője volt. 1967-től a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatójaként dolgozott. Sok jelentős művet írt, híres - többek között - Spanyol Izabella című színműve. A Kulturális program Színház A Szigligeti Színház színháztermében 19 órakor Szeget szeggel (Csortos-bérlet). Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Megcsalatva. A Tallinnban fél 6- kor II. Edward. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7- kor és fél 9-kor Holtpont. A Tisza mozi videotermében fél 5- kor Testőrbőrben, fél 7-kor és fél 9-kor Beverly Hills mocsarában. Jászberényben a Lehelben 6- kor és 8-kor Nagy durranás. Törökszentmiklóson a Dózsában 7-kor Henry és June. Mezőtúron a Szabadságban Felhők közül a nap. Tiszafüreden a Tiszában Delicatessen. Karcagon a Dérynében Utánunk a vízözön. Martfűn a Tiszában Tök jó, válnak az őseim. Túrkevén a Korda Sándor moziban Dinasztiák harca. Kunszentmártonban a Körösben Opel Manta. Tószegen a Petőfiben Huncutka. Szünnapos a rákóczifalvi Rákóczi és a kunhegyesi Szabadság mozi. Városi Művelődési Központ A fotógalérián Csabai István - Kardos Tamás Japán c. kiállítása látható. Az I. klubban 17-töl 20 óráig író-olvasó találkozó Spiró Györggyel - a találkozón részt vesz a Költői Klub. Az előadóteremben 12/14- től 18 óráig Possibiliti=Lehe- tőség Közvetítő Iroda bemutatója. 18,30-tól 20,30-ig Maha- rishi Nemzetközi Meditációs Társaság Debreceni Kirendeltségének előadása. A képzőművészeti. teremben 14.30- tól 16,30-ig gyermek képzőművészeti szakkör. A balett-teremben 18,30-tól 21 óráig a Szolnoki Balett próbája. A Heuréka bemutatóteremben 9-től 18 óráig környezetvédelmi kiállítás. A színházteremben 14-től 16 óráig Szülők a Hallássérültekért Alapítvány tanácskozása; 18.30- tól 21 óráig a Tisza Táncegyüttes próbája. Az előtérben 16 órától az ünnepi könyvhét megnyitója és dedikálás. A galérián 9-től 18 óráig Pipacs és osztott pipacs c. képzőművészeti kiállítás. Közélet Szolnok. Petronyák László országgyűlési képviselő fogadóórát tart ma 14-15.30 óra között a Szapáry u. 19.-ben.- A tegnap leírtakkal ellentétben a ma 18 órakor kezdődő, a Tófenék utcai pártirodán tartandó szociáldemokrata műhely vendége lesz dr. Géczi József országgyűlési képviselő, az MSZP országos elnökségének tagja.- Halász István országgyűlési képviselő holnap 14-től 16 óráig fogadóórát tart a megyeházán. Karcag. Varga Mihály ország- gyűlési képviselő fogadóórát tart holnap 10-12 óra között a városháza I. emelet 3.-ban. Szolnokért Fesztivál SZOLNOK. A Fesztivál Szolnokért holnapi programjában a Ragó A. u. L- ben reggel 8 órától a Szolnoki Metszőkor falfestést mutat be. Este 8 órától a Széchenyi István Gimnázium előtti téren Kamio- nos country címmel a szegedi River Band ad szabadtéri koncertet. Ökumenikus egyházi naptár Június 4., húsvét VII. vasárnapja után. A katolikus naptárban Caraccioló Szent Ferenc hitvalló emlékezete. Nagy betegségéből meggyógyulva Istennek szentelte életét, és olyan szerzetesközösséget hozott létre, amelynek tagjai elsősorban kórházakban és börtönökben tevékenykednek. 1608-ban halt meg Olaszországban. A szombathelyi egyházmegyében Szent Quirinus (Kerény) napja, akit 308 körül Savariában (Szombathely) a Siberis (Perint) patakba fojtottak. Az ortodox egyházban az Úr mennybemenetelének ünnepe és Szent Mitrofá- nisz konstantinápolyi érsek emléknapja. Az ENSZ rendszerében az agresszió ártatlan gyermekáldozatainak nemzetközi napja. Utazási lehetőség West Travel Szolnok, Esther üzletház - az autóbusz-pályaudvarnál - telefon: hétköznap 9.30 és 17.30 óra között, szombaton 9 és 12.30 óra között az 56/41-557-es telefonszámon, az 56/44-333 számon mindennap folyamatosan. Utazás tv-vel, videóval, WC- vel, büfével felszerelt, légkondicionált luxusautóbusszal. 1. Túl az Alpokon - Ausztria- Svájc: Bécs, St. Pölten, melki kolostor, Linz, Salzburg, Kufstein. Innsbruck, Lichtensteini Nagyhercegség, Zürich, Central-Svájc, Einsiedeln apátság, Schaffhausen. Rajna-vízesés - 5 nap, négy ország. 11.800Ft -július 1-5. 2. Dél-Olaszország: Róma, Vatikán, Firenze, Nápoly, Sorrento. Pompeji, Vezúv, Capri - július 31. - augusztus 9., 14.950 Ft, szeptember?., 11.,25-eiindulással, lOnap. 13.950 Ft. 3. Francia Riviéra: Nizza, Cannes, Monaco, Monte-Carlo. St. Tropez - augusztus 14-23., 10 nap, 18.900 Ft. 4. Görög tengerpart - az Olimposz lábánál, egy hét, maximum 8 ezer forint (utasainkat szükség esetén, a biztonság érdekében, Románia, Bulgária útvonalon szállítjuk.) 5. Kréta - repülővel, egy hét, 30 ezer forint személyenként. 6. Adriai tengerpart - Istriai félsziget, Porec, apartmanban, 4 ezer forint személyenként, hetente: szállodában - július 10-ig 8400 forint, július 11. - augusztus 21. között 12 ezer forint személyenként, hetente, (x) KÖSZÖNET UTASAINKNAK Az országban nem elsőként Szolnok város helyi közlekedésében, május 30-tól alkalmazásra került az első ajtós felszállási modell. A rendszer bevezetésének oka gazdálkodási kényszer, mottója a becsületesen fizető utasaink ne kényszerüljenek a bliccelők viteldíjainak finanszírozására. A tömegközlekedés állami támogatása 1992. decemberében megszűnt, ezzel a korábbi szociálpolitikai jellegű szolgáltatás közgazdaságilag piaci szolgáltatássá vált. A bevezetés első napjainak tapasztalatai szerint minden várakozásainkon felüli, a lakosság megértő támogatása Néhány kivételtől eltekintve, a tisztelt utasaink részéről már az első naptól érzékeljük gépkocsivezetőink munkájának segítését. Kedves Utasaink! Tisztelettel megköszönjük az Önök megértő támogatását. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a gazdasági kényszer következtében kell ezt a megoldást alkalmazni. Tudjuk, hogy az első ajtós felszállás kellemetlensége nem zárható ki, így ezért szíves elnézésüket kéijük. A menetrendszerűség tartása, az utasáramlás gyorsítása érdekében nagy segítséget jelentene, ha a menetjegyet továbbra is elővételben váltanák meg. A gépkocsivezetőtől csak rendkívüli esetben és kizárólag aprópénzért vásárolnának. Megköszönve türelmüket, kérjük az Önök további szíves támogatását. Várjuk jelzéseiket. Tiszteljenek meg bennünket észrevételeikkel a 73-085-ös közönségszolgálati telefonon, amelyen folyamatosan rendelkezésre állunk. JASZKUN VOLÁN Helyi Személyszállítási Üzletág »577/1H* INNEN — ONNAN BELFÖLDRŐL Szolnok. Az elmúlt években megszűnt a megyeszékhelyen minden városi sakkegyesület, a tagok szétszóródtak. A kialakult űrt kívánja betölteni a nemrégiben megalakult Szolnok Városi Sakkegyesület, amelyben május közepén kezdődött el az egyesületi élet. Jelenleg tizenhat tagja van, akik között megtalálhatók a szolnoki sakkélet nevesebb alakjai is, mint Kádas Gábor, Pallos László, Juhos Attila és Kormos Lajos. Foglalkozásokat kedden és csütörtökön 17 órától tartanak a Sportcentrum főépületében. Az egyesület - bemutatkozásként - június 13-án 9 órától székhelyén nyílt schnell-versenyt szervez, amelyre várják a nevezőket. KÜLFÖLDRŐL London. Egy felmérés szerint mintegy hétezer brit kerül évente kórházba tévénézés közben elszenvedett sérülések miatt. Né- hányan elájulnak a véres jelenetektől, mások azért szenvednek baleseteket, mert még a házimunka közben sem tudják levenni szemüket a bűvös dobozról. A sportosabbak a televízió torna- gyakorlatainak végzése közben sérülnek meg. A sportmérkőzések sem veszélytelenek: egy férfi megsértette kezét, amikor egy bokszmérkőzés alatt elragadta a hév, és behúzott a tévékészüléknek. Egy másik sorstársa is fájdalmas tapasztalatokat szerzett, amikor fejjel próbálta ártalmatlanná tenni - a képernyőt. Cigány népfőiskola Szolnok. Az elmúlt hét végén befejeződött a „Lungo Drom” Országos Érdekvédelmi Cigányszövetség három részből álló népfőiskolái sorozata. Nyolc megyéből átlagosan hatvan cigányvezető volt részese a rendezvénysornak, amelyen központi gondolatként a hátrányos helyzetű cigánygyerekek oktatási és nevelési kérdései vonultak végig, így a felzárkóztatás esélyei, az iskola és a család viszonya, az iskolarendszer hiányosságai, a cigány nyelv és a cigány eredet iskolai rendszerű oktatásának lehetőségei. A népfőiskola résztvevői természetesen a cigánypolitika aktualitásaival is részletesen foglalkoztak ebben az összesen hat napban. Ilyet is lehet Szolnok. A Kommunális Vállalat lehetőséget biztosít a város lakosságának és közületeinek, hogy j úniusban a Landler J. úti hulladék- lerakó telepen térítésmentesen földet helyezhessenek el, ami egyéb hulladéktól mentes. A 07 jelenti Szolnok. A hét végén a Hajnóczy utcai parkolóból elloptak egy mélykék színű, Renault 9 TD típusú autót, amelynek rendszáma AID 361.- A JM-Quartz boltból a kedd délutáni órákban - amíg az eladó figyelmét lekötötték - ismeretlenek elvittek egy 95 ezer forint értékű Fischer típusú videokamerát. Ugyanezen a délutánon a Skála Áruházban hasonló módszert alkalmazva egy 80 ezer forintos Samsung filmfelvevőt loptak el eddig ismeretlenek.- Szerdán délben a Túzok utcában ellopták a postás kézbesítőnő kerékpárját, míg az egy magánlakásba bement. A közelben tartózkodó utcabeliek a tettest üldözni kezdték, és a Tél utcában megállásra kényszerítették. Ezzel egy időben a rendőrséget is értesítették. A sikeres akció eredményeképpen Zsákai György 37 éves, többszörösen büntetett előéletű helyi lakost előállította a rendőrség, aki ellen eljárás indult. SZUPEREXPRESSZ Vasszerkezeti munkára önállóan dolgozni tudó lakatos, hegesztő szakmunkásokat felveszek. Jelentkezni lehet személyesen: „KORONA” KFT. 5052 Újszász, Nagy út 1. sz. alatt. *590/lH* EGYÉNI vállalkozók, ke- réskedők, figyelem! Pénztárkönyvvezetési tanfolyam új módszerrel, két nap alatt. Jelentkezés: Dittó Bt. Ság- vári krt. 20. fsz. 1. Telefon: 56/33-332, 16 óra után. *390/2K* ______________ CIP ŐT, ruhát az egész családnak! Heawy metál póló fiataloknak! Ez a hirdetés azokhoz szól, akik még nem jöttek el hozzánk. Golf Divatház, Szolnok, Baross út 32. »438/1K*___________ E LLOPTÁK a Z 558803 számú csekket. Használata 1992. június 2-től érvénytelen. *549/1K* FELÚJÍTOTT, 300 literes palackhűtő láda eladó. Telefon: 56/37-326. *574/lK* FÉRFI fodrászüzletnek üzlethelyiség bérelhető a belvárosban. Érdeklődni: Szolnok, Kun B. krt. 11. fsz. - Női fodrászüzlet. *587/1K* MENTHOL-AJÁNLAT: Trieszt-Tarvisió: június 5, 12., 1800 Ft. Isztambul: június 17., 5 nap, félpanzió 6000 Ft. Jelentkezés: Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2. Telefon: 56/30297.*609/1K* SZOLNOKI ELADÓT, ÁRUKIADÓT keresünk szolnoki csempe-fürdőszoba szaküzletünkbe. Érd: napközben: 76/25-102, este, 76/27-631 -es telefonszá- mon.*627/lK* SZOLNOKON, a Széche- nyi-lakótelepen, a Rigó úti butiksoron 33 m2-es irodai illetve üzleti tevékenységre alkalmas helyiség - hosz- szabb távra - kiadó. Érdek- lődni: 56/30-806, 31- 533/28 m. Megkezdjük a visszaszámlálást! 5 nap múlva új termékekkel fogunk jelentkezni, kísérjék figyelemmel hirdetéseinket! | Akik végig velünk tartanak - nyerni fognak SOLAMI az új hagyomány! ♦580/1H* Rendezvények Csakis az igazat Törökszentmiklós. Darvasi László költő, publicista, a Dél- magyarország munkatársa, a város szülötte tart önálló estet holnap 17 órától a városi könyvtár olvasótermében. Szajol. Az óvoda munkaközössége jótékonysági bált szervez június 13-án 18 órai kezdettel a Vasutas Körben az Óvodáért - Gyermekekért Alapítvány javára. Bemutatót tart az óvodás gyermekekből szervezett furulyacsoport. A tánczenét a törökszentmiklósi Fortuna zenekar szolgáltatja. A bevételt az óvodai eszközök fejlesztésére kívánják fordítani. Az estet támogatja Őz Tibor, Soós Kálmán és a Vasutas Kör. Külön felajánlásokat is elfogadnak. $(S Szolnok. A Jókai utcai Demokrata Klubban holnap 17.30 órai kezdettel Csakis az igazat címmel Lauer László, a Pofosz megyei elnöke vezet beszélgetést arról, hogy mi történt 1956- ban a Szapáry utca 18.-ban. Abony. Öt norvég fiatal arról beszél ma 18 órától a Kinizsi Gimnáziumban az érdeklődőknek, hogy hogyan változtatta meg életüket Jézus Krisztus. Közben énekeket, dalokat adnak elő. Az északi ország fiataljai egyébként járva az országot könyveket gyűjtenek, és azokat viszik tovább Erdélybe. MAI LAPSZÁMUNKAT SZERKESZTETTE: Berki Imre TIPOGRÁFIA: Majnár József és T. Katona László A híroldal összeállításában közreműködött Tóth András, akivel információk a 33-104-es telefonszámon közölhetők. Szerkesztőségünk éjszaka is hívható a 37-404-es telefonszámú üzenetrögzítőn. Uj Néplap JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Sjolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Kft., Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35-433 Ügyvezető igazgató: Gombkötő Béla Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság (4046 Debrecen. Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; igazgató: dr. Kovács József). Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELLR) Budapest, XIII. Lehel u. 10/A. közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 245 Ft, negyedévre 735 Ft, fél évre 1470 Ft, egy évre 2940 Ft; áruspéldányok ára 9,60 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-915X