Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-26 / 150. szám

1992. JÚNIUS 26. Hazai krónika 3 Jubileumok és változások a statisztikában A statisztikai szolgálat ebben az évben ünnepli fennállásának 125. éves jubileumát. Ebből az alkalomból beszélgettünk Feke­te-Szabó Sándorral, a Központi Statisztikai Hivatal Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Igazgató­ságának igazgatójával.- Úgy tudom, nem ez az egyet­len jubileum 1992-ben a szolgá­lat életében.- Valóban, bár kétségtelenül ez a legjelentősebb, de száz éve halt meg Keleti Károly, a szolgá­lat megalapítója, hetvenéves a Magyar Statisztikai Társaság és a legismertebb statisztikai szak- folyóirat, a Statisztikai Szemle is, továbbá negyven évvel ezelőtt hozták létre a hivatal területi szerveit.- Igazgató úr, az elmúlt negy­ven esztendőt a hivatal tevékeny­ségében is sokan „zsákutcának’ ’ tekintik. Milyen befolyást gyako­rolt a politika ténylegesen a sta­tisztikák alakítására?- Én már 33 éve dolgozom itt, de olyat soha nem tapasztaltam, hogy „felsőbb utasításra’ ’ módo­sítanunk kellett volna a beérke­zett adatokat. Az előfordult, hogy felül kellett vizsgálni azo­kat, de megváltoztatásukra so­sem került sor. Más kérdés, hogy elemzése­inkben mit vizsgáltunk és mit hoztunk nyilvánosságra. Az el­múlt több mint negyven eszten­dőben mindenekelőtt - a tervuta­sításos gazdaságirányítási rend­szer jellegéből adódóan - a sta­tisztika a tervek teljesítésének mérését szolgálta, és nem töreke­dett társadalmi-gazdasági folya­matok komplex és objektív elemzésére. A publikációkba pe­dig ennek megfelelően főként a pozitív tendenciákat igazoló adatok kerültek. A 80-as években egyébként ezek a körülmények már jelentő­sen liberalizálódtak, így többet tudtunk foglalkozni a negatív je­lenségekkel is.- Milyen a viszonyuk ma a politikával, illetve a politikai ve­zetéssel?- A helyzet eléggé ellentmon­dásos. Korábban - az elmondot­taktól függetlenül - a hivatal ada­tait mindenki mérvadónak tekin­tette, igényelte és használta is. Ma ez nincs így: az adataink, elemzéseink iránti igények több­nyire rejtve maradnak. S bár mi ezt átmeneti jelenségnek tartjuk és kiadványaink mind szélesebb körben való terjesztésére törek­szünk, így rendszeresen meg­küldjük azokat kormányzati, ön- kormányzati szerveknek, a me­gyében működő politikai pártok­nak, valamennyi megyei ország- gyűlési képviselőnek stb.; visz- szajelzéseket szinte alig kapunk.- Tagadhatatlan azonban, hogy egyfajta elméleti-módszer­tani megújulásra a statisztikai tevékenységben, nyilván már csak a piacgazdaságba történő átmenet miatt is, szükség van.- így igaz, s erre a megválto­zott külső és belső környezet is kényszerít bennünket. Már az el­múlt két évben is a piacgazdaság igényeihez igazodó, új típusú adatszolgáltatási rend kialakítá­sára törekedtünk, illetve törek­szünk a jövőben is. E tekintetben fő követelménynek tartjuk a régi és az új szisztéma közötti „átjár­hatóság” biztosítását, a változá­sok időbeni mérésének lehetősé­gét és azt is, hogy az adatszolgál­tatók „terhei” lehetőleg ne növe­kedjenek ezáltal.- Mi számít a leglényegesebb újdonságnak?- Az, hogy az adatszolgáltatás ma már differenciált: csak az öt­ven személynél nagyobb adat- szolgáltatókat kérdezzük min­den időszakban és teljes körűen, a kisebbeket - beleértve a roha­mosan szaporodó magáncégeket is - csak meghatározott idősza­konként és főleg reprezentatív vizsgálatokba vonjuk be. Ez utóbbi forma szerepe a jövőben a gazdasági statisztikában is még inkább növekedni fog.- A korábbinál jóval nagyobb számú adatszolgáltatótól nehe­zebb hozzájutni az adatokhoz. Hogy oldják meg ezt a problé­mát?- Nagyon nehezen és igen sok személyes utánajárással, ami persze a költségeinket nagymér­tékben megnöveli. Pedig a ma életben lévő 1973-as statisztikai törvény, de az országgyűlési jó­váhagyás alatt álló tervezet is kö­telező adatszolgáltatást ír elő. Ezzel együtt 1991-ben és 1992- ben is fokozatosan romlott, külö­nösen a társas és a magánvállal­kozóknál az adatszolgáltatási készség. Jellemző erre, hogy ál­talában 5-10 százalékuktól érke­zik be csupán határidőre a kérdő­ív, az is gyakran pontatlanul. Többszöri levelezés, személyes felkeresés és rábeszélés eredmé­nyeként is csak a kijelölt adat- szolgáltatók alig több mint felé­től sikerül az adatokat begyűjte­ni. Elvileg persze indíttathat­nánk szabálysértési eljárást is, de tudjuk, hogy ezzel nem javíthat­nánk az amúgy sem felhőtlen kapcsolaton. Gondjainkon remélhetőleg sokban segít majd az új statiszti­kai törvény elfogadása, amely az adatszolgáltatás megtagadását, illetve hibás vagy határidő utáni teljesítését súlyosabban szankci­onálja. Reméljük, hogy nem kell ilyen eszközökhöz folyamod­nunk, de ha a jelenlegi tendencia folytatódik, az adathiány már a hivatal megbízható adatközlése­it is veszélyezteti, akkor a továb­biakban nem tekinthetünk el et­től a végső eszköztől, akár már az új törvény életbe lépése előtt sem. Leginkább azonban azt sze­retnénk, ha minden adatszolgál­tató megértené, hogy a hivatal pontos adatközlése az ő érdekeit is szolgálja. Ehhez a magunk részéről csak egy dolgot tehetünk hozzá: a jól működő statisztikai szolgá­lat pedig az ország érdekeit. Sz. P. „Temető a Tisza, mikor kivirágzik” Számítógépes segítség vállalat­vezetőknek Új, számítógéppel támoga­tott vezetési rendszert mutatott be csütörtökön a Texas Instru­ments magyarországi képvise­lete, valamint a cég német - s egyben legnagyobb európai terjesztője - az OR Compu­tersysteme a magyar szakem­bereknek. Ezt a programcsomagot, amely a vállalatirányítás min­den területét felöleli, eddig a magyarok cégek vezetői azért nem használhatták, mivel az ehhez alkalmazható számító­gépek Cocom-listások voltak. E tilalmi lista enyhítésével a programcsomag is hozzáférhe­tővé vált a magyar felhaszná­lók számára. Ez azért igen je­lentős a magyar gazdaság szá­mára, mivel a vállalatirányítási rendszer teljes mértékben kompatibilis a nyugat-európai rendszerekkel és módszerek­kel. A rendszer legnagyobb előnye: úgynevezett valós ide­jű alkalmazást tesz lehetővé, ami azt jelenti, hogy a számító­gépben minden egyes adat megváltoztatása után aktuali­zálódik az adatbázis. Koch Tibor, a német cég magyarországi képviselője az MTI-nek elmondta, amennyi­ben a jelenlegi árubemutató és az ezt követő piacfelmérés si­keresnek bizonyul az OR Com­putersysteme magyarországi vállalatalapítást tervez. (MTI) Moldova György: A félelem kapuja 1 Egy ostorlámpa fénykörében megállva, a papírok közül előkotorta az autóstérképet. Ujjával végigkövette a nagymároki határátkelőhöz vezető utat, kiszámolta, alig hetven kilométert kell megtennie. Nem akart éjszaka megérkezni az ellenőrző pontra, a gyér forgalomban könnyebben magára vonhatta a figyelmet. A városi kórház előtti nagy parkolóba állt be, egy esetleges igazoltatásnál azt mondhatta volna, hogy beteget hozott elsősegélyre. Borsos benyomta a magnó billentyűjét, Zsóka benn hagyott egy kazettát, a hangszóróból a „Díszlépés a Halál előtt” csendült fel. Utánaszámolt: mikor hallotta először ezt a számot. Nem akarta elhinni, hogy alig másfél évvel ezelőtt nyitott be verseivel Zsóka másolóirodájába - úgy érezte, azóta egy egész évtizedre való esemény zsúfolódott össze a sorsában. Elgondolkodott, nem járt volna jobban, ha megmarad a szakközépiskola kollégiumában, és nem próbál meg az irodalmi életben érvényesülni? Hamarosan abbahagyta a töprengést, úgy találta, nem állt módjában választani. Ültében elnyomta az álom, arra riadt fel, hogy dübörögve beállnak mellé az élelmiszert szállító hajnali teherautók. Megdörzsölte az arcát, és elindult a városból kifelé, Mezővár után rátért a dombtetőkön kanyargó régi római útra. A magasból látta, hogy bontakoznak ki a ködből a közeli falvak templomtornyai. Leérve a dombtetőről, Borsos a főközlekedési úton futott tovább kocsijával, teherautókat előzgetett, a népboltok környékén néhány kerékpáros vásárló késztette fékezésre. Mintegy ötven kilométer után jobb oldalon feltűnt egy jelzőtábla: „Nagymárok - Határközség”. Ismerte a hasonló falvak szokásait, számítania kellett rá, hogy figyelik a mozgását, lejjebb vette a sebességet. Az út a határátkelőbe torkollott, Borsos előre nézett: néhány száz méternyire látszott a Mura fölött átívelő híd, túloldalon a jugoszláv poszttal. Idegesen állapította meg, hogy korán érkezett, egyetlen kocsi sem várakozott a leeresztett bejárati sorompó előtt, a legszívesebben visszafordult volna, de tudta, ezzel csak még nagyobb feltűnést kelt. Bent a földszintes épületben égett a villany, egy negyedóra múlva előkerült egy álmos határőr és beengedte. Borsos behajtott az ellenőrző pontra, itt is hosszan kellett várakoznia, amíg kijött az ügyeletes:- Szálljon ki. Kérem az igazolványokat: útlevelet, forgalmi engedélyt. Hová készül?- Muraszombatra megyek.- Milyen célból?- Temetésre. A keresztanyám halt meg. A határőr tekintete végigfutott rajta:- Temetésre megy? Ilyen ruhában? Borsos a hátsó ülésre mutatott:- Ott van az öltönyöm, nem akartam összegyűrni.- És koszorút sem hoz magával?- Hirtelen kellett elindulnom, ilyenkor semmihez sem jut hozzá az ember. A katona belenézett a forgalmi engedélybe:- Ki az a Keresztes, a kocsitulajdonos? A rokona?- A nagybátyám. Ügyvéd Mezőszegen. Nem ismeri? 175 Látlelet Kinek jó a forró nyár? A vízparton nyaralóknak mindenképp, s kivált azoknak, akik legalább szörfözni vagy vitorlázni tudnak. De mi van azokkal, akik szabadságuk ideje alatt is a lakótelepek beton­sivatagában élnek, vagy éppenséggel - mely egyáltalán nem ritka - a tűző napon dolgoznak? Nem kell ahhoz túlságosan együttérzőnek lenni, hogy az utóbbiak iránt valamiféle rokon- szenv ébredjen. Mert ha valaki öt-hat hetet gondtalanul eltölt, nyilván másképp szemléli a világot, mint az, aki a kellemes felszabadultságot az elfogyasztott italmennyiség vagy az ájult pihenés hatására éri el. Jóllehet, a kettő között előfordul némi átfedés, de az esélyeket tekintve mégis áthidalhatatlan szaka­dékok tátonganak. Még csak meg sem lepődhetünk azon, hogy az üdülés minősége is attól függ, ki milyen jövede­lemszinten él, azaz: mennyit képes áldozni a pihenésre, és miről kell egész évben lemondania. Az önbecsapás vigasztaló reménye legfeljebb abban fedezhető fel, hogy sokan mégis illúziókat táplálnak a nyaralás iránt. Ha nem munkával töltik mindennapjaikat, máris felszabadultnak érzik magukat. Szükséges és sajátos élményről van itt szó, hiszen ha legalább néhány napig a gondtalanság elérhető közelségbe kerül, azonnal másként jelennek meg az utána következő hetek-hónapok. Kissé könnyelműen azt is mondhatnánk: eb­ben rejlik a lényeg. Ám óhatatlanul hamis lenne az összkép, ha bizonyítékként csupán a közkedvelt nyaralóhelyek képét idéznénk fel. A szegények és gazdagok jellegzetes időtölté­sét. Mindenesetre az egyenlőtlenségek így is nyilvánvalóvá válnának. Kezdve attól, hogy ki milyen körülmények között nyaral, s éves jövedelmének hány százalékát fordítja üdülés­re. Akár attól sem riadva vissza, hogy egy évben egyszer meggondolatlanul költekezzen. Jámbor lélekként abban re­ménykedve, hogy joggal teheti meg. Csakhogy ezzel semmi sem változik. Mivel a hétköznapok kíméletlen kényszereit , igen kevesen kerülhetik el, az üdülés végével ugyanazokkal a nyomasztó gondokkal és hiányokkal találkozhatunk. Épp­így a fáradtságtól eltompult személyekkel, akik érdeklődést színlelve vagy éppen irigykedve hallgatják a nyári élmények­ről szóló beszámolókat, melyek utólag akár megismételhetet- lennek is tűnnek. S közben gyengéd megindultsággal gondol­hatunk azokra, akik a forró nyár örömeiről legfeljebb ábrán­doznak. Mert olyan kevés a jövedelmük, hogy a közvetlen létfenntartásra sem elegendő. Nemhogy akárcsak minimális összeget is fordíthatnának nyaralásra. Kerékgyártó T. István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents