Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-20 / 145. szám

1992. JÚNIUS 20. Sport—hirdetés 15 LEWIS KRITIZÁL Éles bírálattal illette az ame­rikai atlétikai élet vezetőit a hat­szoros olimpiai bajnok Carl Le­wis. A sportág kiemelkedő egyé­nisége az olimpiai válogatók rendszerét kritizálta, mondván, súlyos hiba mindössze öt héttel az olimpia kezdete előtt ilyen nagy idegi és fizikai megterhe­lésnek kitenni a versenyzőket. A Barcelonába „igyekvő” atléták vetélkedése a kiküldetést jelentő számonkénti első három helyért magyar idő szerint szombaton hajnalban kezdődik New Orle- ans-ban, és 10 napon át tart. A három számban is rajtoló Lewis szerint a merev válogatási elvek elsősorban a hosszútávfu­tókat és a duplázókat-triplázókat sújtják, hiszen nekik nincs ele­gendő idejük a regenerálódásra a barcelonai versenyekig. Igaz, ami igaz, számonként három­szor kell startolnia, majd a dön­tőben jól helytállni annak, aki dobogós helyezést remél... Az amerikai férfi atlétika ere­jét mutatja egyébként, hogy a 20 számban 9 olyan atléta nevezett^ aki a világ idei legjobbjával ren­delkezik, valamint további négy olyan sportoló, aki a világrekor­dot tartja. Ugyanakkor a nőknél csak a hétpróbázó Jackie Joyner- Kersee világcsúcstartó, s egye­dül a 100 m gátas Gail Devers vallhatja magát a világ idei leg­jobbja tulajdonosának. A statisztikusok kimutatták, hogy az indulók között 7 házas­pár, 2 testvérpár és 4 egykori híres atléta gyermeke is megta­lálható. A frigyre lépettek közül a legismertebb a 400-as gátas Sandra és David Patrick, az édesrokonoknál a távolugró Carl és Carol Lewis, míg a volt baj­nokok „csemetéi” közül a 400 méteres olimpiai bajnok Charles Jenkins fia. Chip, s a kala­pácsvető olimpiai aranyérmes Harold Connolly gerelyhajító gyermeke, Jim (mindkét papa 1956-ban volt bajnok) neve cseng a legjobban. 53 füszért DISZKÓIK 3KSZBERÉnSBCn! öRömnm értesítjük mimm és röríivéréiieu LAKOSSÁGIT, UERESUEDOIT ÉS KÖIÜLETEIT, HOGV 1992. június 22-én / hétfőn/10—órakor A «ÁG FÜSZÉDT fAEGAVITJA LEGÚJABB DlflKOWT ÁRUHÁZÁT Jászberény, Ady Endre u.34. SZÁM ALATT . /Építőipari Szövetkezet volt Kultúrhazában/ AZ 500 m2-ES ÚJ ÁQUHÁZBQn ÉLELmiSZEJl, HÁZTARTÁSI jS VEGVI- ÁBUCIUUEU nPGV VÁLASZTÉUÁVAL ÁLLUnU VÁSÁBLÓII1U _______________BEnOELHEZÉSÉBE-------------------------­V ISZOnTELADÓUnAU, UÖZÜLETEU.HEU nflGVUEBESUEDEUTlI ÓdOll, LflUOSSÁGfM DISldOnTÓROn TÖRTEIM HZ ÉBTÉUESÍTÉS. A IT1EG1WITÁS ílAWÁn ÉS AZ AZT KÖVETŐ nÉHÁnV HÉTEfl KERESZTÜL i AKCIÓS ÁRUK SOKASÁGÁVAL ' uívÁnunu itiegiepetést szEBEzm VRSPQióinunRiL pÉnu tokrrít mEG, aki nóLunu vasából! SZERETETTEL VÁflJUU ÖnÖRET A mEGnVITÓn! 'KUNSÁG FŰSZERT BETONELADÁS! SZOLNOKON, a Tószegi úton (Vegyiművek mellett)- állandó minőségellenőrzés,- hétvégi kiszolgálás /előzetes igény szerint/,- megrendelésre házhoz szállítás Szolnokon, LEGKEDVEZŐBB ÁRON! Jellemző árak C.8-kk 2.280 Ft/m3 + ÁFA C.10 - kk 2.500 Ft/m3 + ÁFA C. 12. - k 2.670 Ft/m3 + ÁFA BETONACÉL Méretre vágás és hajlítás Tételnagyságtól függően 47 Ft- 51 Ft/kg + ÁFA Igény esetén H-PLASTBAU fal- és födémrendszerű épületek kivitelezése- nagyfokú hőszigetelő képesség- cca, 40 %-os fűtési energia megtakarítás- sík felülettel egyszerűsíti a befejező munkákat ÉPÜLET-FELÚJÍTÁSI munkákat, valamit ÚJ ÉPÍTÉSI munkákat is vállalunk Bővebb tájékoztatás: 56/41-696,36-111/16-70 mellék Munkaidő után:56/41-696 KISÉPÍTÓ GMK. * 1720/1H* V ________________________________________________/ S portextra-ajánlat Hét végi sportműsor SZOMBAT Karate övvizsga, Szolnok, Széchenyi-ltp. faház, 10.00 Vízilabda serdülő mérkőzés: Jász-Nagykun-Szolnok megye vá- logatottja-Kassa, Szolnok, Damja­nich uszoda, 15.00. Női mérkőzés: Szolnoki Vízügy SE-Kassa, Dam­janich uszoda, 16.00. VASÁRNAP Labdarúgás megyei l. osztály: Újszász-Kunhegyes (Jancsó), Jászkisér-Szászberek (Heves me­gye), Martfű-Jászladány (Csényi), Szolnoki Vegyiművek-Rákócziúj- falu (Ferenczi), KUTE-Beseny- szög (Török), Kisújszállás-Tisza- füred (Szabari), Jászalsószent- györgy-Túrkeve (Sebestyén), Sza- jol-Jászapáti (Somogyi). Kezdés egységesen 17 óra. Megyei II. osz­tály: Pusztamonostor-Tószeg (Major), Jászszentandrás-Tisza- földvár (Csipe), Tiszajenő-Nagy- körű (Farkas), Tiszagyenda-Jász- fényszaru (Durst), Jászjákóhalma- Abádszalók (Nagy I.), Jánoshida- Kengyel (Inges), Kőtelek-Alaty- tyán (Tombor), Kenderes-Jász- árokszállás (Pató). Kezdés egysé­gesen 17 óra. Fegyelmi határozatok: / baj­nokitól eltiltva - Csutár (Tószeg), Birkás (Kőtelek), Horváth (Jász- fényszaru), Ökrös (Túrkeve). 2 mérkőzéstől eltiltva - S. Nagy K. (Kisújszállás). Szarvák (Tiszaje- nő) és Bujáki (Alattyán) két talál­kozóra szóló eltiltása felfüggeszt­ve. 3 bajnokitól eltiltva - Szabari (Jászapáti), Győr (Jászladány). 1994. június. 30-ig eltiltva - Kasza József (Abádszalók). Az Abádsza- lók-Tiszagyenda mérkőzés ered­ményét a fegyelmi bizottság 0-3- mal igazolta. Nemcsak az iskolákban ért véget a tanítás, a pályákon is be­fejeződtek a küzdelmek, alig akad sportág, melynek képvise­lői pontokért szállnának harcba a hét végén. A kyokushinkai karatésok évente kétszer vizsgázhatnak magasabb övfokozatért. Szom­baton délelőtt Szolnokon a gye­rekektől a felnőttekig, az abszo­lút kezdőktől a haladókig több százan tehetnek tanúbizonyságot fejlődésükről, előmenetelükről. Szőrös szívű mesterük, az ötda- nos Furkó Kálmán lesi majd minden mozdulatukat, s teljesít­ményüktől függően adja vagy nem adja meg a következő kyut. Világbajnoki címét teszi koc­kára Evander Holyfield nehéz­súlyú ökölvívó, amikor magyar idő szerint szombaton hajnalban tizenkét menetre tervezett meccs keretében összeméri erejét az egykori listavezető Larry Holmes-szal, aki hét és fél éven keresztül uralta a ringet. Holyfi­eld a nyolcvanas években még mint váltósúlyú világbajnok volt ismert, de miután izomzatát 10 kilóval fejlesztette és 1990 októ­berében kiütötte James Doug- last, a nehézsúlyúak élére került. Címét szokatlan módon a gyere­keknek ajánlotta, mint annak bi­zonyítékát, hogy „kemény” munkával és kitartással bármit el lehet érni. A 9. Labdarúgó Európa-baj- nokság az elődöntőhöz érkezett, Buchwald hiányát alaposan meg­érezte a német védelem az első találkozóra vasárnap ke­rül sor, méghozzá a házigazda Svédország és a botladozó világ­bajnok, Németország között. Az EB előtt szinte semmi esélyt nem adtak volna a rendező ország csapatának, azóta azonban na­gyot fordult a világ. A svédek veretlenül, két győzelmet aratva végeztek csoportjuk élén - nagy­ban hozzájárultak Anglia és Franciaország kieséséhez -, míg a németek a skótoknak (is) kö­szönhetik életben maradásukat, így a sérülések által tizedelt Vogst-legénység nem mehet biz­tosra a hazai közönség támogatta háromkoronások ellen. Szűkebb környezetünkben még a bajnoki pontokért vias­kodnak a csapatok. Igaz, az utol­só fordulóra kerül sor, több kér­dés már tisztázódott, de a végső sorrend kialakulását nagyban be­folyásolhatják a vasárnapi ered­mények. Jászapáti bajnokként utazik Szajolba, így nyilván so­kan lesznek kíváncsiak az újdon­sült NB III-as gárdára. Kisújszál­lástól sem igen lehet elvenni az ezüstérmet, ám annál nagyobb a harc a bronzéremért. Kunszent- márton múlt heti pontvesztése a dobogóba kerülhet számára, ha­csak ezúttal nem győzi le be- senyszögi vendégeit. Jászalsó- szentgyörgy együttese sikere esetén még reménykedhet, bár a túrkeveiek bentmaradásukért küzdenek. A kiesés ellen folyta­tott versenyfutásban Rákócziúj- falu van lépéshátrányban, sorsa vetélytársa eredményétől is függ. Izgalmakban tehát nem lesz hiány, s ez jó hatással lehet a következő szezonra is. Közeledik a barcelonai olim­pia megnyitójának pillanata, egész oldalas összeállításunkban az új szabályokról, a helyszínek­ről olvashatnak tájékoztatót. Emellett néhány hasznos infor­mációval is szolgálunk a Spa­nyolországba utazni szándéko­zóknak. Megszólaltatunk egyko­ri válogatott versenyzőket, olim­pikonokat, ők mit várnak utóda­iktól. Atlétika Dobogón a gerelyhajítók CÍMERES MEZBEN! Jászberényből a válogatottba Budapesten, az UTE pályáján került megrendezésre az országos ifjúsági ügyességi és gátfutó csapatbajnokság. Két napon keresztül 161 együttes küzdött a különböző helyezésekért, melynek el­érését alaposan megnehezített az igen vál­tozó, esős időjárás. A Törökszentmiklósi SE atlétái közül a legjobb eredményt a fiú gerelyhajítók érték el, akik szoros csatában a Budapesti Honvéd és a Szekszárd gárdája mögött a harmadik helyen végeztek. Ebben a ver­senyszámban egyébként tizenöt csapat mérte össze tudását, a miklósiak 52.77 méteres átlaga a dobogót jelentette Bertán edző tanítványainak. (A csapat tagjai: Bertán Gábor, Fodor Zsolt, Bertán Zoltán, László Csaba.) A délutánra beosztott ma- gasugrógárdáknak az esőtől áztatott talaj­jal is meg kellett küzdeni - a mezőny első fele még délelőtt száraz pályán verseny­zett -, a TSE sportolói azonban így is az ötödik helyre tornázták fel magukat, átla­guk 183,5 cm. Ugyancsak ötödikként fe­jezték be a viadalt a rúdugrók, míg a gát­futók hatodikként értek célba. Az összesí­tett eredmények alapján a szakosztály 98 ponttal gyarapította idei teljesítményét. A jászberényi női röplabdasport az elmúlt két szezonban rohamlép­tekkel tört előre. Vitathatatlan, hogy ebben nagy szerepe volt an­nak a négy éve elkezdett sziszte­matikus utánpótlás-nevelésnek is, melynek eredményei napjainkban már jelentkeznek. Az új hullám egyik illusztris tagja Nagy Mari­ann, aki igazán nem panaszkodhat elfoglaltság hiányára. Akár utazó nagykövetnek is ki lehetne nevezni, hiszen egyik tor­náról a másikra utazik, miközben még egy-két edzőtábor is fűszerezi napjait. Persze, aki annyi csapat tagja, mint ő - magyar juniorválo­gatott, a Lehel SC felnőtt- és juni­or-, valamint a Lehel Vezér Gim­názium IV. és V. korcsoportos együttesei -, igazán nem panasz­kodhat. Beszélgetésünk napján ér­kezett meg Szegedről - a diákolim­A Jászapáti és Vidéke Áfész eladásra ajánlja az alábbi ingatlanait: Település Jászapáti Cím Épüle talaptér m2 Bolt épülete raktárral Táncsics M. u. 27. 127 Bolt épülete raktárral Damjanich u. 47. 160 Italbolt Velemi E. u. 56/a. 63 Italbolt Vasút u. 5. 80 Üzemépületek raktárnak, üzletnek is alkalmasak. Ipari árammal, közművel ellátva. Damjanich u. 49. 220 Jászivánv Temető u. 227 Tüzép-telep Jászkisér Felszabadulás u. Üzemépület Temető u. 380 raktárral, ipari árammal, közművel, szoc. helyiségekkel ellátva Szolnok Ipartelep Pálfyu. 1-3. Ipari tevékenység és nagybani ározásra alkaln rakt; Epü ározásra alkalmas telephely, iterillete Épületek alapteriilet 4250 négyzetméter. Abádszalók üdülőtelek Fallóskút (Mátraszentimre) hétvégi ház 4 szoba összkomfort Érdeklődni lehet: Jászapáti, Kossuth u. 3. Áfész iroda Berdó Zsuzsa közg.főoszt.vez. Tel.: 96 Gólyahír u. 12/a. Báránykő u. 11. 750 *1776/1H* pián a második helyen végeztek -, s másnap már utazott is tovább a válogatottal a Cseh és Szlovák Köztársaságba. Nevetve mesél, amikor arról kérdezem, hogyan került a röplab- dások táborába.- Hat évvel ezelőtt gyermekto- borzót hirdettek a röplabdások, melyre barátnőmmel én is elmen­tem. Itt különböző tesztek és felmé­rések voltak, majd játékos foglal­kozásokon vettünk részt. Nekem nagyon megtetszett a dolog, s iga­zán akkor dőlt el a sorsom, amikor hatodikos koromban először men­tünk versenyre, Szegeden másodi­kok lettünk. Ott volt egy nagyon jó mérkőzésünk, ekkor gondoltam először úgy, hogy a röplabdánál maradok. Még tizenhat éves sincs, s már bemutatkozott a felnőtt NB I-ben. Hogy ez milyen élmény volt?- Már 14 éves korom óta a fel­nőtt kerettel edzettem Szőke Péter keze alatt. Az idei bajnokságban, a tavaszi fordulóban játszottam elő­ször NB I-es mérkőzést. Igazán szí­vesen gondolok visszaa a DVSC elleni hazai találkozóra, melyen nemcsak egy-két percet töltöttem a pályán, hanem valóban közremű­ködhettem a győzelemben. Talán ezekre figyeltek fel a szakemberek is, hiszen Mariannt meghívták a juniorok válogatott keretébe.- A válogatottság nagyszerű do­log, s egyben nagy kihívás. Már az is nagy örömet jelentett számomra, hogy meghívtak az edzőtáborba. Ezt követően Lengyelországban léphettem pályára először címeres mezben, s részese lehettem annak az olaszországi sikernek, melynek eredményeként bejutottunk az EB 12-es döntőjébe. Ez azt is jelenti, hogy a nyáron szinte csak egy-két nap pihenőm lesz a különböző tor­nák és edzőtáborok között. Szeret­nék kikerülni a görögországi finá­léra, de nem lesz könnyű a dolgom, hiszen én vagyok a legfiatalabb a keretben. Milyen tervei lehetnek egy fia­tal, tehetséges játékosnak?- Feltettem az életem a röplab­dára, minél jobb játékos akarok lenni, s természetesen ezért min­dent meg is teszek. Csodálatos len­ne egyszer magamra húzni a fel­nőtt válogatott mezét. Persze, a sport mellett nagyonfontos felada­tom a tanulás is (az LVG harmadi­kos diákja lesz az ősztől), a későb­biek során a pályán kívül szintén valamilyen sporttal kapcsolatos tevékenységet szeretnék végezni. Mariann szorgalmát és azt a nyugodt hátteret ismerve, melyet családja nyújt számára, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy terveit sikerül megvalósítania. Ez pedig a jászberényi női röplabdasport újabb nagy sikerét jelentené. Úgy legyen! (Szántai) Exklti/ívan kialakított vendéglátó üzlethelyiség stabil vendégkörrel, Szolnok központ jóban, kedvező feltételekkel BEKBE ÁI)Ó. Az üzletnek több funkciós lehetősége van. Alapterülete: 2711 négyzetméter Irányár: 195 ezer/hó Érdeklődni levélben: «Előnyös üzlet-1673" jeligére a kiadóba. ♦J673/IH*

Next

/
Thumbnails
Contents