Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-19 / 144. szám

2 Hazai körkép 1992. JÚNIUS 19. Hatpárti egyetértés a legújabb kárpótlási törvényben Vége a rész- munkaidőnek a MÁV-nál (Folytatás az 1. oldalról) A létszámuk húsz személlyel csökkent, csökken, és ebbe bele­tartoznak a leépítésen kívül a kedvezményes nyugdíjasok is. A Vontatási Főnökség 975 alkalmazottá közül 449-re vo­natkozott a kevesebb munkáért, kevesebb bér. Itt is újra teljes a munkaidő, és „leépítés” nem várható. Év elején volt létszám- csökkentés, az hetvenkét embert érintett. Ok öregségi, korkedvez­ményes és rokkantsági nyugdíj­ba mentek. Ami pedig a távlati elképzelé­seket illeti, a bizonytalanságok tisztázására a közeljövőben nagyszerű alkalom kínálkozik, hiszen június 23-án délután két órakor az állomás melletti Vas­utas Csomóponti Művelődési Házban Csárádi János, a Magyar Államvasutak vezérigazgatója lesz a meghívott. A kérdéseket már javában gyűjtik ...- D. Szabó ­Tovább siklik a Lehel HC (Folytatás az 1. oldalról) Ellenben nem rejtik véka alá Jászberényben azt, hogy a baj­nokság finisében ott kívánják lát­ni együttesüket, amelyet az elkö­vetkezendő esztendőben is Ker­eső Csaba irányít, segítője az egykori gólzsák, Alexander Vla- szov. Az elnökség valamennyi tagja társadalmi munkában végzi nem kis felelősséggel járó feladatát csakúgy, mint a csapat orvosa, dr. Juan Carlos Crespo, jogi képvise­lője, dr. Törőcsik Béla és a sajtó­főnök, Néder István. Elkergették tehát a viharfelhő­ket - legalábbis egyelőre - a jász­berényi nyitott jégpálya felől, volt, van és továbbra is lesz jég­korongsport a Jászság fővárosá­ban, amelynek rangját minden erővel vissza kívánják állítani az elkövetkezendő évadban. (Folytatás az I. oldalról) Az egyházak költségvetési tá­mogatására szolgáló tartalékalap felosztásáról, 68 millió forint el­osztásáról folytatódott ezután a vita. Fodor Gábor (Fidesz), az emberjogi, kisebbségi és vallás­ügyi bizottság elnöke azt kérte, a meglévő, kialakult bizottsági megegyezést tartsák tiszteletben a képviselők. Hajdú Zoltán (SZDSZ) nem is ezt, hanem az alapelvet bírálta, amiért a költ­ségvetésben még összefonódik az állam és az egyház. A nemzeti gondozásról szóló törvényjavaslat vitájában az el­lenzéki képviselők főleg hatálya miatt emeltek szót. Többen azt mondták: 1944. március 19. és 1963 december 31. között elkö­vetett hibákért, bűnökért érvé­nyesíteni a nemzeti gondozást - politikai hiba. Legyen 1989. ok­tóber 23. a véghatáridő - ebben (Folytatás az 1. oldalról) Az éjszaka zsiványai befogták az idős ember száját, amikor a feleség így szólt hozzájuk:- Vigyenek mindent, de ne bántsák a férjemet, mert nagyon beteg. Ok azonban hajthatatlanok­nak bizonyultak, lekötötték ál­dozataik kezét, lábát, sőt az idős ember szájára még ragtapaszt is rögzítettek. Mindezt figyelte Petkovicsné is, erre Lakatos így szólt:- Ha leselkedsz, kinyomom a szemed! Közben, hogy ne derüljön ki, kik is ők valójában, a beszédük­be román szavakat kevertek. Az idős doktor nyöszörögni kezdett, ezért Baki kezébe vett egy háló­inget, ezt összesodorva a szájára kötötte, és kegyetlenül meghúz­ta. így a ruhanemű az orrát is úgy tűnt, a jövő héten megegye­zésre jutnak a T. Házban. A délután első és ritka megle­petése volt az a kárpótlási tör­vényjavaslat fogadtatása, amely arról intézkedik, hogy kárpótlási jegy ellenében, árverés nélkül, gyorsan jussanak termőföldhöz azok, akik rövid határidőn belül bejelentik, művelésbe akarják fogni területüket. A törvényja­vaslat Glattfelder Béla (Fidesz) képviselő kidolgozása alapján a parlament gazdasági bizottságá­ban született, s szinte minden párt szónoka örömmel és egyet­értéssel fogadta. Remény lehet rá, hogy a jövő héten, a határo­zathozatalok, szavazatok során el is fogadják. A nemzeti üdülési alapítvány létrehozásáról szóló javaslat általános vitáját lezár­ták, de a lehetőség nyitva újbóli megnyitására. Kora délutántól folytatódott a elfedte a szerencsétlen ember­nek. Találtak 25 ezer forintot, valamint 191 ezüsttárgyat, ösz- szesen 1 millió 682 ezer forint értékben. A rablást már hárman követték el, a negyedik odakinn figyelt. Baki egyszer megszólalt:- Pucoljunk, mert úgy látom, baj van az öreggel... Megijedtek, mert rájöttek: akarva-akaratlanul, de megölték az idős embert, ezért lóhalálában elmenekültek. A pénzt visszafe­lé útban négyfelé osztották, az ezüstöket pedig Balogh Béla, 36 éves fővárosi társuk rejtette el. Nem sokáig, mert a rendőrség rajtukütött, és hamarosan rács mögé került a díszes társaság. Tárgyalásukat Szolnokon tartot­ták. Érdekes volt látni, hogy a hozzátartozók közül néhányan arany fülbevalókkal, karpere- cekkel, nyakláncokkal jelentek meg. Nagy valószínűséggel alig­rádióról és a tévéről rendelkező törvényjavaslat általános vitájá­nak folytatása, amelyben össze­sen tíz képviselő mondott véle­ményt. Sajnos, a nézőpontok változatlanul távol vannak, s alapvető kérdésekben sincs meg a konszenzus lehetősége. így az elnök, Dörnbach Alajos azzal zárta le az általános vitát, hogy előtte Molnár Péter (Fidesz) és Haraszti Miklós (SZDSZ) beje­lentette, újabb módosító javasla­tokat ad be frakciójuk, s épp ezért az általános vita újbóli megnyitását fogják kérni - s ezt már az elnök tette hozzá, a nyári szünet után. A frekvenciagazdál­kodásról szóló törvényjavaslat vitáját hasonló módon zárták le. A nap az 1992-es vagyonpoliti­kai határozat általános vitájával ért véget, amelynek első fogad­tatása jónak tűnt. (S.J.) ha verejtékes munkával vásárol­hatták ezen tárgyakat. Ügyüket első fokon a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Bíró­ság dr. Jenővári László tanácsa tárgyalta. Itt az elsőrendű vádlot­tat, a tulajdonképpeni gyilkost, Baki Józsefet nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt tíz év fegyházra, társát, Ádámcsó Tibor 35 éves buda­pesti lakost különösen nagy ér­tékre, társtettesként elkövett rab­lás bűntette miatt tíz év, míg La­katos Tamás nyolc, Balogh Béla pedig hat év, fegyházban eltöl­tendő büntetést kapott. Ami az ellopott tárgyakat illeti, azt ké­sőbb Balogh visszaszolgáltatta. Ezenkívül az elkövetőknek meg kell fizetniük 214.047 forint bűnügyi költséget, illetve az ez­után felmerülő költségeket is. Az ítélet nem jogerős. D. Sz. M. Elítélték az orvos gyilkosait Négyen harmincnégy évet kaptak Elszakadt a film... Zérczi István, vagy ahogy mi hívtuk, zércipista egykoron 110 kilós volt. Mint minden „teltkar­csú” férfi, ő is jókat derült az élet napos, olykor fonák oldalán. Mert látott belőlük eleget, ami­kor a kamerájával pásztázta az arcokat, a tájakat, a világot. Eredetileg nem operatőr volt, hiszen 1953. augusztus 4-én, Új­szászon vasutas családba szüle­tett. Természetesen a vasúti tiszti pályát választotta, de már akkor is szenvedélyes fotósnak, sőt amatőr filmesnek számított. 1983-tól két szűk évig a Tv-hír- adó „külsőse”, majd 1985 óta belső mnkatársa. Ebbéli minősé­gében Heves, Nógrád, Jász- Nagykun-Szolnok megye képi érdekességeit, furcsaságait, új­donságát, szenzációit szállította hétről hétre a tévénézők milliói­nak. Velünk volt esténként, el­végre alig akadt nap, hogy ne mutatott volna be a képernyő Pista készítette, alkotta félper­cest. Legendás munkabírását bi­zonyítja, hogy évekig nem vette ki a szabadságát: -„Tudjátok, nincs rá szükségem, nem tudnék mit kezdeni magammal”. Az­után láttuk fogyni, és ez a hajda­ni óriás, amikor június 17-én éj­szaka búcsút intett a világnak, mondják, ötven kiló sem volt. Zérczi Pistánál 39 éves korában döbbenetes módon elszakadt a film. Az élete filmje. Pedig még mennyi mindent szeretett volna megörökíteni, elmondani ne­künk esténként, de a gyilkos kór közbeszólt. Magával vitte egy hosszú, hosszú szabadságra, amelyre idefenn nem volt ideje. Isten veled, pihenj békében, Pis­ta ... \ Jut eszembe! Azt mondja egy gazdálkodó, hogy nem talál ma napszámost aranyért sem, s ezen a téren még rosszabb a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt volt. Az emberek, akiket munkanélküliségre kár­hoztatott a sors, szinte bénultak, kedvetlenek, erőtlenek, sok­kolja őket a napi valóság. Régen azért tettrekészebb volt az emberiség. Aki építkezett, még néhány téglára valóért is elment túlórázni, most legfeljebb a sörrevaló a téma a fásult munkanél­küliek között. Hasonlót magam is tapasztaltam, ám megértem ezt az életér­zést. Évtizedekig kábították a munkásosztályt a vezető szerep illúziójával, miközben beleszólásuk a dolgok alakulásába alig volt. Aztán most szégyenkezve kell az asszony fizetése mellé odacsempészni a segélyt. A napszámosmunka az önérzet mor­zsájának a feladása lenne. Akkor már inkább a jótékony kábulat. Aggódva gondolok arra, mi lesz, amikor ezt a teremtő erőt, ami a munkanélküliek szunnyadó hada, életre kell kelteni. Sorsunk függ tőle, hogy valakinek sikerüljön! V_____________________ ________________-pb- ) L abdarúgó Európa-bajnokság s A FÁK nem nőnek az égig ,,Äz öröfcjviCágosság fény ej fedjétjiwíqk^' Évadzáró hangverseny Jászberényben Hollandia-Német- ország 3-1 (2-0) Göteborg, 30.000 n„ v.: Pai­rette (olasz) Hollandia: Van Breukelen- De Boer (Winter), Koeman, Van Tiggelen-Witschge, Wou- ters, Rijkaard, Roy-Gullit, Van Basten, Bergkamp (Bősz). Szöv. kap.: Rinus Michels Németország: Illgner- Frontzeck, Binz (Sammer), Kohler-Hassler, Möller, Hel­mer, Effenberg, Brehme- Klinsmann, Riedl (Doll). Sző. kap.: Bertie Vogst Góllövők: Rijkaard (4. p.), Witschge (15. p.), Klinsmann (53. p.), Bergkamp (73. p.) Sárga lap: Kohler, Góllal kezdtek a hollandok, Koeman szabadrúgását Rijkaard íveken fejelte kapura, Illgner be­nézte a labdát, 1-0. Még nem telt el negyedóra, s már két „fával” vezettek a tulipánosok. Witsch­ge 30 méteres szabadrúgása a szétrebbenő sorfal között talált utat a későn vetődő Illgner háló­jába, 2-0. Meghűlt a vér a német szurkolók ereiben, mikor Van Basten kapáslövése a felső lécen csattant. Ézt követően csökkent a holland nyomás, így az ered­mény már nem változott a félidő végéig. Fordulás után nem adta fel a világbajnok, próbálkozását az 53. percben siker koronázta. Hassler szögletét Klinsmann fe­jelte a bal alsó sarokba, 2-1. A levegőben lógott az egyenlítés, mikor Winter beadását Berg- kamp fejelte a kapuba, 3-1. A csoport másik mérkőzésén Skócia-FÁK 3-0, így a németek jutottak a legjobb négy közé. * Szerda este kétszer 90 perc ke­retében eldőlt, hogy az I. cso­portból Svédország és Dánia fut- ballválogatottja biztosította he­lyét az elődöntőben. A találkozó „párhuzamosan” futott, és az összesen hat gól időbeni meg­oszlása alapján egyes játéksza­kaszokban az angolok és franci­ák álltak továbbjutásra. A lényeg azonban a végeredmény, s ez a kontinensbajnokságok törté­netében először finalista svédek, illetve a Kis-Jugoszlávia helyére az utolsó pillanatban behívott dánoknak kedvezett. * Tommy Svensson, a svédek szövetségi kapitánya: - Na­gyon bíztam a csapatban. Eu­rópa most már láthatja, hogy nemcsak jégkorongban van ütőképes együttese országunk­nak. Olyan támadójátékkal leptük meg 0-1-t követően Angliát, amire nem tudott ha­tásos választ „megfogalmaz­ni”. A helyzet most már válto­zott. Ha eddig azt állítottam, a mieink nem esélyesek, akkor hadd jelentsem ki: akárkivel is mérkőzünk az elődöntőben, a miénk a több esély! Graham Taylor angol szövet­ségi kapitány: - Nemcsak ez a mérkőzés, de a korábbi kettő is bizonyította, hogy válogatottam stílusválsággal küszködik. A ha­gyományos brit stílust sérülések miatt nem mertük játszani. Az úgynevezett kontinentális meg­oldások viszont nem jellemez­nek még bennünket. Mindkettő­vel próbálkoztunk, de egyik sem ment igazán. Ez volt a halálos csapda csapatom számára. Miért cseréltem le Linekert? Mert olyan embert akartam pályára küldeni, aki képes tartani a lab­dát a svéd térfélen. Svédország egyszeriben esélyessé lépett elő. Csodálnám, ha nem nyerné meg az EB-t. S ezt nem azért mon­dom, hogy udvariaskodjak, ez tény. A dánok mestere, Richard Möller Nielsen meglehetősen visszafogottan formált véle­ményt: - A „semmiből’ ’ jött elő csapatom. Áldom a szerencsé­met, hogy becseréltem Elstrupot a hajrára. Hétfőn este a katolikus fő­templomban G. Verdi monu­mentális Rekviemjének előadá­sával fejeződött be a Nemzeti Filharmónia 1991-92. évi kon­certévadja Jász-Nagykun-Szol- nok megyében. Amikor Rossini 1868. novem­ber 13-án elhunyt, Verdi - Ros­sini nagy tisztelője - kiadójának azt az ötletet vetette fel, hogy Olaszország legismertebb zene­szerzői írjanak közösen gyász­misét a nagyrabecsült mester emlékezetére. A felhívásra ti­zenhárom komponista jelentke­zett; Verdi a Libera me tétel megírását vállalta magára. Bár a nemes terv különböző okok mi­att meghiúsult, Verdi munkája mégsem veszett kárba. 1873-ban az egész olasz nemzetet gyászba borította a nagy hazafi, költő és regényíró: Manzoni halálhíre. Ekkor Verdi a már elkészült Rekviem-töredéket teljes gyász­misévé egészítette ki, ezzel hajt­va fejet Manzoni emléke előtt. A Rekviem - mely hét főtételből és azon belül számos kisebb egy­ségből áll - először a milánói San Marco székesegyházban hang­zott el 1874. május 22-én a szer­ző vezényletével. A hétfői hangversenyen - két­ségkívül az egész koncertévad egyik legnagyobb szabású ese­ményén - a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar, a Magyar Állami Énekkar működött köz­re; a karigazgató Antal Mátyás volt. A szólókat Misura Zsuzsa, Szonda Éva, Daróczi Tamás és Kováts Kolos énekelte; a kar­mesteri dobogón a jászberényi származású Gál Tamást üdvö­zölhette a hatalmas templom padsorait megtöltő közönség. A koncerten megjelenteket Farkas Mátyás apát úr köszöntötte, a Rekviemről Zelinka Tamás be­szélt közönségének, a tőle meg­szokott hozzáértéssel és elhiva­tottsággal. A teljes zenemű, az interpretá­ció elemzése nem áll módjában a kritikusnak, már csak azért sem, mert egy-egy tétel hatása alól nem menekülhetvén, meg­állt kezében a toll, és megszűnt jegyzetelni. A hátborzongató Dies irae hallatán úgy érezte, hogy az óriási épület menten összedől, és minden gyarló ha­landót maga alá temet. Majd a Tuba mirum tételt indító nyolc trombita, a kürtök és harsonák minden holtat feltámasztó harso­gása, az azt követő basszusszóló: a Mors stupebit kerítette hatal­mába. Azután az alázatos kö­nyörgés: a Salva me, a Confuta- tis a végén váratlanul újra felhar­sanó, pusztító erejű Dies irae nyűgözte le. A fájdalmas szépsé­gű Lacrymosa-tételt ilyen nagy­szerű előadásban csakis szinte lélegzet-visszafojtva szabad hallgatni - de az Offertorium, a monumentális Sanctus, vagy a legköltőibb tétel: az Agnus Dei bensőséges dallamai is hatáso­sak voltak. A megnyugvást csu­pán a Lux aetema és a Libera me tételek hozták meg a hallgató számára. A templom oly sokszor kifo­gásolt akusztikai körülményei meglepő módon kedvezőnek bi­zonyultak a Verdi Rekviem mél­tó megszólaltatásához. Igaz, né­hány részlet áldozatául esett a túlzott visszhangnak - de a mű egészének, a szerző által kívánt hatás elérésének ezúttal kitűnő eszközeként szolgált e hatalmas épület. Az előadó-apparátus egysége­inek elemzésére a kritikus meg­győződése szerint ezúttal nincs szükség: a katarktikus hatású in­terpretáció megteremtéséből úgy vette ki részét a négy nagy­szerű énekszólista, a kórus és a zenekar, ahogyan az egészséges test részei funkcionálnak. Ez az összehangoltság azonban csakis egy központi akarat irányításá­val születhetik meg: ezt a szere­pet töltötte be a karmester, Gál Tamás, akit ez a produkció az igazán figyelemre méltó dirigen­sek sorába emelt. A Rekviem ha­tása alól csak lassan ocsúdó kö­zönség felállva ünnepelte az elő­adóművészeket. Verdi Rekviemje e sorok írója számára igazságtételként szol­gált a nemzeti gyász ünnepén. Kárpótlásul azért a Rekviemért, melyet 1957-ben a Debreceni Kodály Kórus tagjaként megta­nult, de soha el nem énekelhetett az e zene erejétől rettegő hata­lom tiltó parancsa miatt. Szathmáry Judit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents