Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-18 / 143. szám

1992. JÚNIUS 18. Interjú—műsorok 13 Egy i betűn bukott le a „néma” gyanúsított Beszélgetés dr. Szentiványi Zoltán nyugdíjas rendőrtiszttel Legidősebb dr. Szentiványi Zol­tán a második világháború befejezés­től 1972-ig, nyugdíjazásáig dolgo­zott a Szolnok Megyei Rendőr-főka­pitányságon, mind a három bűnügyi osztály vezetőjeként. Egészen a leg­utóbbi hetekig bejárt egykori munka­helyére, hogy átnézze az aktákat, és egy-két javaslatot tegyen a nyomo­zás további folytatására. Munkássá­ga több korszakot ölelt fel a bűnüldö­zésben, ezért kérdezem éppen tőle:- Ön szerint ma Magyarorszá­gon mi a rendőrség feladata?- Természetesen kizárólag az elkövetett bűncselekmények fel­derítése, a közbiztonság, a rend fenntartása. És amiről kevés szó esik; az a bűncselekmények meg­előzése. Sokkal fontosabb és sok­kal nehezebb feladat, mint hin­nénk. Meg kell nézni, hogy milyen bűncselekmények a legelterjed­tebbek. Régebben ilyen volt a tyúklopás, orvhalászat, ma inkább lakásbetörés, gépkocsifeltörés, ga­rázda jellegű bűncselekmények vezetnek. A munkához nagy szük­ség van a lakosság segítségére, mert anélkül nehéz dolgozni. A rendőr olyan, mint az orvos a betegekkel szemben: adatokat gyűjt, feltevéseket állít föl, hogy az igazságot kiderítse. Ha feltéte­lezése valamelyik adatot kizárja, akkor azt azonnal el kell vetni. Saj­nos, voltak olyan nyomozókollé­gák, akik egyes esetekben csak to­vább erőltették, hogy a saját elkép­zeléseik alapján folytassuk a nyo­mozást. Ez természetesen hátrál­tatta a munkát.- Miért bizalmatlanok az embe­rek a rendőrökkel szemben?- Szerintem ennek több oka van. Az egyik: akitől általában tartani kell, azzal nem szimpatizálnak, mert sose tudhatják, hogy mikor kerülnek kapcsolatba a hatóság­gal. A másik: egyszerűen fafejűek- nek gondolják őket. Mi tanúkat hallgatunk ki, sokszor ismétlő kér­déseket teszünk fel, ami valószí­nűleg érthetetlen. Hogy miért van erre szükség, mondok egy példát. Bukarest központi áruházában vé­geztek egy kísérletet. Színészek játszottak el egy garázda jellegű bűncselekményt, amit rejtett ka­merával felvettek. Aztán kihall­gattak tíz-tizenkét tanút, és közü­lük hat-hét mondta el, amit látott úgy, ahogy valóban történt. Vagyis nem mindenki jó megfi­gyelő. Igen nagy probléma az, hogy a rendőrnek nincs tekintélye, mert hiányzik a munkájához nél­külözhetetlenjó emberismerete. A közelmúltban történt egy jó intéz­kedés a rendőrfőiskolán; felvették a tantárgyak közé a pszichológiát, amit majd három féléven keresztül tanítanak.- Amikor Ön dolgozott, milyen gondokkal küszködött a rendőr­ség?- Szinte köztudott, hogy a tech­nikai színvonal igen alacsony volt - ami az elmúlt években sokat fej­lődött -, valamint a rendőrök kép­zetlensége, általános műveletlen- sége lehetett szembeszökő. Voltak közöttük olyanok, akik csak négy­hat elemit végeztek. Negyvenöt­ben a politikai megbízhatóság szá­mított, nem a tudás. Az érettségi­zetteket már ferde szemmel néz­ték.- A vallatásnál alkalmaztak kényszert?- Az első időszakban igen, de én soha, egyetlen pofont sem adtam. Szerintem szép szóval többet lehet elérni. Ez egy alkalommal nem si­került, de csak azért, mert az illető némának tettette magát. Elmesé­lem a történetet. Hívtunk hozzá egy franciatanámőt, aki az írásából megállapította, hogy valóban fran­cia. Én, aki Déván érettségiztem, és nyolc évig tanultam ezt a nyel­vet, elolvastam az írását, megértet­tem, és egy dolog tűnt fel: a creyon (ceruza) szót nem y-nal, hanem i- vel írta. Már hosszabb ideje hall­gattunk - illetve nem mutogattunk egymásnak -, mikor egyszerre ro mánul szóltam hozzá: tedd le a ceruzát. És letette. - Lebuktam, mondta. Rólam pedig azt hitte, hogy a Securitate tisztje vagyok.- Tegyük fel, hogy ön a rendőr­főiskolán tanít, végzős diákok előtt áll, utolsó nap az iskolából. Mit adna nekik útravalóul?- Azt hiszem, ilyeneket monda­nék: tudniuk kell, hogy nagyon ne­héz hivatást választottak. Magát a bűnözőt is meg kell érteni néha, ő is ember, valahogyan eljutott ah­hoz a cselekedethez. És végül fel­hívnám a figyelmüket arra, hogy a nyomozás kollektív, komoly mun­ka, nem krimi. Dr. Szentiványi Zoltán kérte, hogy még valamit írjak meg. íme: „Ha fiatal lennék, és még egyszer kezdeném a pályámat, ugyanezt választanám, és tudom, hogy sok­kal jobb feltételek között dolgoz­hatnék.”- blahó ­Tudják, mit akarnak - ezért veszélyesek „A Sátánfiúk” szerzője a könyv születéséről és a sátánizmusról- Ón a tavaly megjelent ri­portkönyvében magukat sátánis­táknak valló fiatalokat szólalta­tott meg. Hogyan és mikor került kapcsolatba velük?- Az igazság az, hogy már a hetvenes évek közepe táján talál­koztam ezzel a jelenséggel. Ab­ban az időben a Fővárosi Műve­lődési Ház produkciós osztályát vezettem. Hozzánk is járt két, egymástól független 5-8 tagú csoport, s ezek a fiatalok látszó­lag ugyanúgy hülyéskedtek, ki­abáltak, hangoskodtak, mint má­sok, itatták, heccelték a többie­ket, sőt még tablettákat is adtak nekik. S mikor „beetették” a tár­saságot, akkor biztatgatták őket, hogy kiabáljanak közbe a kon­certeken, balhézzanak és így to­vább ...- Tehát olyan bajkeverőfélék­nek tűntek, nem?- Egész egyszerűen - és pon­tosan ez a lényege a sátánizmus­nak - mindennek a tagadásáról van szó. Tehát, amit a normális- Milyen idősek ezek a fiata­lok?- Sajnálatos módon én talál­koztam 14-15 éves sátánista fi­úkkal, s azok közül, akikkel be­széltem, a legidősebb 24 eszten­dős volt.- Nem a társadalom periféri­ájáról verbuválódnak ezek a fia­talok?- Egyáltalán nem. Sőt, kifeje­zetten a felső és a középosztály gyerekeiről van szó. Előfor­dulnak közöttük lumpenek is, ám 80-90 százalékuk abszolút intelligens, sokan egyetemet, fő­iskolát végeztek, de az érettségi­je majdnem mindegyiküknek megvan vagy meglesz.- Akkor nem is olyan veszély­telen dologról van szó, hisz ezek a fiatalok nem valamiféle lelki és szellemi sötétségben élnek.- Valóban nem, viszont csalá­di környezetükben tökéletes a si­várság. Közhelyként hangzik, hogy anyagilag semmiben sem szenvednek hiányt, megvan mindenük, ám ugyanakkor szü­leiknek sem a felfogása, sem pe­dig az erkölcsi tartása nem ad emberek értékesnek ítélnek, a sá­tánisták szerint annak pont az el­lenkezőjét szabad tenni, mert csakis az az igaz. Ugyanis meg­győződésük, hogy a mostani tár­sadalom képviselői olyan mér­tékben képmutatóak, hazugok, őszintédének, hogy a jelenlegi világnak csakis az ellentéte lehet a jó. Vagyis szerintük a rossz a tökéletes ellentét, s így azt kell megvalósítani. Ezért olvassák a Bibliát, sőt majdnem minden csoportnak megvan a saját bibli­ája.- Ezt úgy értsem, hogy ők is írják?- Igen. Mégpedig az eredeti alapján. S arra törekszenek, hogy ahol a Bibliában jó cselekedetről van szó, azt a részt hogy lehetne homlokegyenest az ellenkezőjé­re fordítani, s miként tudnák a Sátánt Istenné tenni. Mert szerin­tük nem az Isten az Isten, hanem a Sátán a maga tökéletességében az Isten. számukra semmiféle példaké­pet. S ehhez járul még egy na­gyon fontos dolog, amiért a sátá­nisták teljességgel képmutatók­nak és őszintétleneknek tartják a felnőtteket. Tehát egyrészt a fel­nőttek magatartásából tökélete­sen kiábrándultak ezek a gyere­kek, másrészt pedig a katolikus vallás - a hittanoktatás - sajnos sokat tett azért, hogy ide jussa­nak . . . Azzal, hogy sokkal ke­vesebb szó esett a szeretetről, az összetartozásról, a békéről, a ke­gyelemről, mint a bűnről és a büntetésről meg a pokolról. Akikkel én beszélgettem, el­mondták, hogy megelégelték a fenyegetéseket, és eldöntötték: jó, rosszak vagyunk, de akkor már nem akármilyen módon, ha­nem úgy, hogy amit fölvállal­tunk, azon az úton végig is me­gyünk.- Ezt így elmondták önnek?- Ha megkapták a csoporttól az engedélyt, hogy beszélhet­nek, akkor elmondanak bizo­nyos dolgokat.- Említette a csoportokat. Mik ezek?- Tulajdonképpen a sátánisták zárt közösségekbe - csoportokba - tömörülnek, ahol szigorú rend uralkodik.- Tulajdonképpen erre az egész „sátánista dologra” az a nagy port felvert mezőkovácshá­zi gyilkosság irányította rá a fi­gyelmet, amikor saját lánytestvé- rét ölte meg egy fiú. Nyilván önt is megrázhatta az a szörnyűség, hisz a könyvében mindegyik be­szélgetőtársától megkérdezte, hogy mi a véleményük róla. En­gem viszont a válaszok döbben­tettek meg: hisz interjúalanyai nem azért ítélték el a fiút, mert iszonyatos dolgot cselekedett, hanem azért, ahogy azt ,kivite­lezte”.- Az az eset engem valóban megrázott, és sokakat ráébresz­tett arra, hogy ugyan olyan csap­dába eshetünk, mint annak ide­jén a drogosokkal. Mert akkori­ban emlékszem azt mondtuk: jó, hát előfordulnak, de ez nem is olyan fontos, kevesen vannak, minek rájuk odafigyelni. Aztán, amikor már kezdett komolyabbá válni a dolog - egy-két gyerek bele is halt -, akkor elismerték, hogy jó-jó, hát tényleg, de minek beszélni róla, majd elintézik, majd megoldják az orvosok meg a lelkipásztorok.- Ön szerint létezik valami­lyen recept a gondok orvoslásá­ra?- Sajnos nem, mivel egyrészt össztársadalmi problémáról van szó, másrészt pedig ha lennének is megoldási javaslatok, nem- így föllépni sem lehet elle­nük.- Nem is az a megoldás, hogy szétverjük őket. Elsősorban gye­rekeinkkel kéne többet és iga- zabbul foglalkoznunk. Jó, tu­dom, a jelenlegi helyzetben alig van időnk rájuk. Éppen ezért egyre inkább kiábrándultak cse­metéink. Hisz a gyerekek több­sége már 10 éves kor körül olyan közömbös, majdhogynem nihi­lista és pesszimista. Úgyhogy nem is kell őket beszervezni. Már majdnem ott vannak. S ez a legfőbb veszély. szabad azokat nyilvánosságra hozni. Éppen azért nem, mert mint mondtam, a sátánisták in­telligens fiatalok. így aztán ab­ban a pillanatban, amint rájönné­nek arra, hogy őket miként akar­ják kezelni, hogy szeretnék fel­deríteni, olyan hihetetlen konspi- rálásba kezdenének, mint a leg­jobb kémszervezetek.- Meg tudná saccolni, hogy hányán lehetnek?- Rettenetesen nehezet kérde­zett. Mert hogyha csak azt a 40- 50 csoportot vesszük, amikről én tudok szerte az országban, akkor nincsenek túl sokan. De semmi sem zárja ki, hogy esetleg ennél jóval több csoport létezik. Persze ennek ellenére sem lehetnek pár ezernél többen.- Akkor különösebb veszélyt nem jelenthetnek?- Jelenleg biztos nem. De ma még nem is akarnak semmit sem csinálni. A tervük, hogy ezekben az években tagokat toborozza­nak, és megteremtsék a kapcso­latot az egyes csoportok között. Majd pedig kidolgozzák a közös ideológiát, s amikor elérkezik az a bizonyos pillanat, akkor az összes csoportnak egyszerre az egész országban ugyanazt kell csinálnia, és tudni fogják, hogy kikkel kell leszámolniuk.- Valamiféle hatalomátvétel­ről ábrándoznak?- Igen. Szerintük 2000 táján jön el az ő idejük. Akkor lesz a fordulópont, amikor ki kell de­rülnie, hogy minden olyan dolog, amit ma értéknek hiszünk, az to­tális képmutatás, és semmi más.- Meg az, hogy nagyon tuda­tosan csinálják a dolgaikat.- Hát igen. Még egyszer sze­retném hangsúlyozni, hogy nem hülye gyerekekről van szó. Mert ha egy halom degenerált fiatal elkezd hőbörögni jobbra-balra, akkor legfeljebb azt mondja az ember, hogy: édes istenem, és akkor mi van, majd abbahagy­ják. De nem erről van szó. Ezek a fiatalok kifejezetten intelligen­sek. Szóval tudják, hogy mit akarnak, és ezért veszélyesek. Nagy Tibor Bűn, büntetés és pokol Nem hülye gyerekekről van szó Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok! Ke­reskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel.: 44-618). Szerk.: Bálint Erika ­17.00-18.30: Alföldi Magazin (tel.: 41 - 133). Szerk.: Szőke György - A tarta­lomból: Hírek - 17.30: Alföldi Króni­ka. Hírek, tudósítások, riportok. Terü­letfejlesztési együttműködés - Tanács­koznak a megye és a megyei jogú város képviselői - Országos pedagógiai kon­ferencia Rákóczifalván - Városszépí­tés diákkezekkel - Pontyról pontyra - haltelepítés Kiskörén - Címerezőtábor- 18.0: Szóváltás, közben: Zeneturmix- Cserkész-fogadalomtétel Szolnokon Kossuth Középhullámon: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben - 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Mindennapi tudomány- 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben- 10.30: Válaszolunk hallgatóinknak - 11.05: Cigányfélóra - - 11.35: Kertész Imre: Gályanapló. XV/9. -12.00: Déli Krónika - 12.30: Vendég a háznál - 12.50: Külpolitikai figyelő -13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió (ism.) - 13.30: A katolikus egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.55: Vers - 15.05: Kossuth-klub (ism.) - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Mindennapi gazdaság - 16.30: Zenefórum - 17.05: Magyarországról jövök... -18.00: Esti Krónika -18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: Somlyó György irodalmi válogatása - 20.05: Hagyományápolók - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: A Rádió lemezalbuma URH-adón: 6.55: Körzeti informá­ciós magazinok - 11.00: Mindenes (ism.) - 11.50: Jegyzet (ism.) - 14.00: Slágermúzeum - 14.30: Eszperantó híradó - 15.05: Erről beszéltünk - 16.00: Amerika Hangja - 19.00: V ma- terinskom jazyku -19.30: In limba ma­tema - 20.00: In der Muttersprache - 20.30: Na matemjem jeziku - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: Auf Deutsch gesagt? (ism.) 4.25-6.55, 9..00-11.00, 12.00- 14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító. Zenés ébresztő - 8.05: Sportreggel - 8.20: Rivaldafény­ben. Karácsony János - 8.50: Helyke­reső. Munkáról, esélyekről, boldogu­lásról - percekben - 9.00: Hírek. Időjá­rás - 9.05: Zene-szó - 10.55: Rólunk van sző -11.00: Hírek. Időjárás -11.05: Napóra - 12.00: Nótaparádé - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 13.00: Hírek - 13.05: A Szabó család (ism.) - 13.30: Fúvósmuzsika - 14.00-17.00: Kabarécsütörtök - közben: 15.00: Hí­rek. Időjárás - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra - 18.00: A Bonanza Banzai együttes koncertje a Budapest Sportcsarnokban - 18.30: Helykereső. Szociálpolitikai magazin - 19.00: Hí­rek. Időjárás -19.05: Észkerék. Telefo­nosjáték gyerekeknek -19.35: Magyar tájak dalaiból - 20.00: Zenés közelkép Gianni Morandiról - 21.00: Hírek. Idő­járás - 21.05: Daráló (ism.) - 21.35: Heavy metal híradó - 22.00: Könnyű­zene - 22.30: Jazzlista - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10- 4.20: Napforduló - 0.10-4.20: Az MR éjszakai műsora Kossuth KH, Petőfi URH: - benne: 2.06-3.00: Mélyrepülés - 4.03: Opera­énekesek nótafelvételeiből Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pó­dium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Rádiószínház. Reggeli az elöljárósá­gon. Ivan Turgenyev színművének rá­dióváltozata (ism.) - 11.11: Zenekari muzsika - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangverseny délidőben -13.29: Operarészletek -14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Anyám könnyű álmot ígér. Sütő András naplójegyzete - V/4. - 14.41: Palestrina: Marcell pápa miséje- 15.09: Vonósversenyművek - 16.00: Hírek. Időjárás -16.05: Éneklő Ifjúság- 16.17: Falstaff. Részletek Verdi ope­rájából -17.00: Gordiusz -17.50: Nép- zenekutatók műhelyében - 18.00: Hí­rek. Időjárás -18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Kamarahangverseny - 19.10: Muzsikus ABC. Otto Nicolai - 19.31: Kalmár László műveiből - 20.05: Hí­rek. Időjárás - 20.10: Baudelaire, a túl­ságosan is európai - 20.40: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye- 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: A zene üzenete - 22.20: Rossini: A tolvaj szar­ka - nyitány - 22.30: Napjaink zenéje - 23.19: Kódexek zenéje - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05: Éjszakai jazzklub Televízió Szolnok Városi Televízió Kísérleti adás: 18.03: TV-tévé műsorismertetés - 18.06: Sráckarika - 18.13: Sivatagi vi- rágkamevál -19.03: Madárparadicsom- 19.43:SZOLNOK TV műsorismerte­tés - 19.45: Híradó - 20.00: 1 ÓRA - A tartalomból: munkanélküliség és mun­kahelykeresés - Nyári diákmunkák - Kulturális magazin; Tudósítás az Or­szágos Színházi Találkozóról - 21.00: TV-tévé - Miss Marple II/2. - 22.00: TWI - a labdarúgás története - 22.20: Mindenki bibliája - 22.35: Civil pálya- 23.20: Műsorzárás TV 1 5.45: Falutévé - biotippel és kert­ész - 6.00: A Reggel. Közérzeti hírmű­sor - 8.30: Közjáték - 8.35: Furcsasá­gok show-ja. Ausztrál ismeretterjesztő filmsorozat - XUI/1. rész - 9.00: A szemüveg. Dán kisfilm (ism.) - 9.30: Verkli. Válogatás a magyar könnyűze­ne közelmúltjából - 10.00: Sorstársak. Rehabilitációs magazin - 10.15: Fő­ben-fában. Természetgyógyászati ma­gazin - 10.25: Telis-televideo ’92 (ism.) - 10.30: Szextetthely. Francia tévéfilmsorozat (ism.) - 10.55: Képúj­ság 17.00: Délutáni Egyenleg. Napi képes hírösszefoglaló - 17.10: Megve­szem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat - 17.35: Képújság - 17.40: Galiba. An­gol rajzfilmsorozat XII/10. rész: Egy hétvége a tengerparton - 17.50: Mene­dzser Magazin - 18.30: Pénzvilág. Hí­rek, tények, innformációk - 18.40: „Egyetlen Földünk van” Művészek a Éöldért XII/10. rész: Thami Mzimba (Dél-afrikai Köztársaság) - 18.50: Mi­ni klip-mix - 19.05: Esti mese. Égből pottyant mesék -19.30: Híradó-19.55: Telesport - 20.05: Labdarúgó Európa- bajnokság. Hollandia-Németország - Skócia-FAK - 22.05: Közjáték (ism.) - 22.10: AKTuális - 22.35: Tetthely. NSZK bűnügyi filmsorozat. Fortuna III. - 0.10: Késő Esti Híradó - 0.15: BBC-híradó TV 2 6.00-9.00: Nap TV. Reggeli infor­mációs magazin Műsorvezető: Bayer Ilona és Ra­dies Péter 15.55: Műsorismertetés - 16.00: Ma délután - Benne: Hírek. Időjárás - Tipplista -16.45: Civil kurázsi. Alapít­ványokról, egyesületekről - Dominó. Telefonos játék -17.45: Regionális hír­adó - 18.00: Híradó - 18.12: Időjárás Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 18.20: Ismerkedés az emberi test­tel. Angol rövidfilmsorozat VIII/7. ré^z - Kacor kalandjai. Csehszlovák rajzfilmsorozat (ism.) - 18.35: Tele­sport - 19.00: Testestől-lelkestől. NSZK lévéfilmsorozat. Befejező rész: A Jóisten - 19.43: Ekhós színház. Haj­máskér - Veszprém - 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora - 21.00: Össztűz. Aktuális közéleti vitafórum - 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.25: Labdarúgó Európa-bajnokság. Hollan­dia-Németország - Skócia-FÁK Újvidék 16.00: Műsorismertetés - 16.05: Tv-napló - szlovákul - 16.15: Video- írás-ism. - 16.45:Tv-napló-magyarul- 16.55: Reklám - 17.00: Tv-napló - 17.30: Szerbia ma - 18.30: Tv-napló - ruszinul - 18.40: Rajzfilm -18.45: Tv- napló - románul - 19.00: Tv-napló - magyarul - 19.30: Tv-napló - 20.00: Reklám - 20.05: Sorozatfilm - 21.05: Reklám - 21.10: Dráma - 22.10: Tv- napló - magyarul - 22.25: Zenés műsor- 22.40: Tv-napló - 23.15: Éjszakai mű­sor - 0.45: Hírek, műsorzárás Super Channel 10.30: Egyveleg - 12.00: SUPER- üzlet -13.00: Japán üzleti élete -13.30: Utazási magazin - 16.00: Élő video- show - 18.00: Wyatt Earp (am. sor.) - 18.30: Én, a kém (am. sor.) - 19.30: Belföldi tudósítások - 20,00: Sport - 21.30: Kelet-európai riport - 22.00: Hí­rek - 22.30: SUPER-eseménynek - 22.45: Piacgazdaság - 23.00: Én, a kém (am. sor.) Screensport 8.00: Eurobics - 8.30: Rover GTI Belgiumból - 9.30: Golf az US A-ból - 10.15: Golf Ausztriából - 11.15: Golf­hírek - 11.30: Eurobics - 14.00: Autó­verseny az USA-ból -15.00: Eurobics- 16.00: IAAF-toma -18.00: Teherau- ró-verseny Franciaországból - 19.00: Argentin labdarúgás - 20.00: Motor­sport - 21.00: Golf az USA-ból - 24.00: Ökölvívás az USA-ból SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.30: Varázslatos Jeannie - 9.00: Hírek- 9.05: Pont, pont, pont - 9.30: Booker -10.15: Az utolsó fejezet -12.00: Mű­sorismertetés - 12.40: Beszélgetés - 13.30: Hírek - 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.) Vissza a jelenbe -14.30: Varázslatos Jeannie (am. sor.) Forgó­szél - 15.05: Hotel (am. sor.) Titkok ­16.00: Visszatérés Edenbe (am. sor.) Fej vagy írás - 17.05: Mindent vagy semmit -18.15: Bingo -18.45: Híradó -19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjá­rás-20.15: Szív az adu - 20.45: Vigyá­zat, kamera! - 21.15: Tiltakozás - 22.15: Tévétükör - 22.45: Acélsasok (am. film) - 0.45: Foci EB-magazin ­I. 05: Háziasszonyok - riport (NSZK erotikus film) - 2.30: Hírek - 2.35: Akut (ism.) - 3.00: Sport - 3.30: Műsorismer­tetés RTL Plus 6.00: Rajzfilm-6.20: Georgie(am. rajzfilmsor.) Nehéz órák - 6.45: Diplo- dos (francia rajzfilmsor.) Medúzacsiga- 7.10: Piff és Hercules (francia rajz­filmsor.) Robotok harca - 7.30: Cubitus (am. rajzfilmsor.) A világegyetem hő­se - 8.00: A molnár és a vihar (NDK mesefilm) - 9.30: Mese a boszorkány­ról, aki nem is volt az (kanadai mese­film) - 11.10: Művészet és küldetés ­II. 15: Ruszkik (am. ifjúsági film) - 13.00: Tanganyika (am. kalandfilm) - 14.30: Utazás a boldogságba (NSZK filmvígjáték) -16.10: A nagy offenzíva (olasz háborús film) - 17.45: Népzenei koncert - 18.45: Híradó - 19.15: Rob­banékony - 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) - 22.15: A nagy szlem (am. film) - 24.00: Isadora (angol film)- 2.15: Párizsi divat (am. film) - 3.30: Tanganyika (ism.) - 4.50: Ifjúsági ma­gazin -5.15: Fiatalok magazinja (ism.) PRO 7 5.50: Jane és Kathleen - 6.35: Flic- ka - 7.00: Rajzfilmek - 8.35: Godzilla- 10.15:Nővérek-1-1.15: Sárga tenger­alattjáró - 12.50: Jake és McCabe (ism.)-13.40: Bomeó-14.40: Arózsa- szín párduc - 16.50: Mr. Leary utazásai (am. film) - 19.05: Kőkemény ötös (am. sor.) Gyilkos becsvágy - 20.00: Híradó - 20.15: Házasságra alkalmat­lan (osztrák filmvígjáték) - 22.10: Vég­zetes vonzerő (am. film) -0.30: Külön­leges osztag (ausztrál sor.) Terroristák- 1.25: Hírek - 1.35: A két zsaru (ism.)- 2.25: Hírek - 2.35: Domino (ism.) - 4.10: Hírek - 4.20: Szürkület (ism.) MŰSOROK

Next

/
Thumbnails
Contents