Új Néplap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-01 / 128. szám

1992. JUNIUS 1 Hirdetés—műsorok 15 E heti horoszkóp KOS (lll.21.-IV.20.) Türelmetlen, de most kivételesen elsősorban önmagával szem­ben. Partnere az, aki csitítja, nyugalomra inti, és minden va­lószínűség szerint sikerül is neki kordában tartania az ön indulatait. BIKA (IV.21.-V.20.) Ha csalódottnak érzi magát, azt el­sősorban annak köszönheti, hogy túl sokat várt új ismerő­sétől, és a valóság elképzelé­seinek csak töredékét hozta. Erről ő igazán nem tehet, ő önmagát adta. Ha nem akarja a magányt, gondolja végig, hajlandó-e megalkuvásra. IKREK (V21.-VI.21.) Most képtelen hozni megszokott formáját. Szétszórt és ideges, nehezen tud kijönni partneré­vel, de még önmagával is. Ne erőltesse a találkozást, ha­lassza el a randevút, így meg­hosszabbíthatja a kapcsolatot. Ha házas, legyen elnézőbb. RÁK (VI.22.-VII.22.) Legyen egészen nyugodt, partnere hű önhöz, kapcsolatuk szilárd, semmi értelme az önmarcan- golásnak. Élvezze az életet, és ne törődjön azzal, hogy mind több az irigye. OROSZLÁN (VII.23.-VIII.23.) Erőszakossággal semmire nem megy, partnere szép szóra, udvarlásra vágyik, ön ebben igazán mester, és többet ér el, mint ha rámenős. SZŰZ (VIII.24.-IX.23.) Túl sokat vár a másik nemtől. Néha olyasmit kíván, amit sa­ját maga semtudnateljesíteni. Mintha azért állítaná magasra a mércét, hogy ne ugorhassa át senki, mert így akarja meg­óvni szabadságát, független­ségét. És még a lelkiismerete is nyugodt: „ón igazán min­dent megtettem”. MÉRLEG (IX.24.-X.23.) Apró nézetel­térések után vég­re ismét egymásra találnak partnerével, és boldog, ki­egyensúlyozott időszak követ­kezik életükben. SKORPIÓ (X.24.-XI.22.) Nem érdemes túl sokáig feszíteni a húrt, mert a végén elpattan. Az utóbbi időben gyakran azért kerekedett veszekedés ön és partnere között, mert nehezen viselte a békés egyhangúsá­got. Csakhogy a vita megöli a szerelmet! NYILAS (XI.23.-XII.21.) Barátai, ismerő­sei körében nép­szerű, de ez önnek kevés. Meghitt kapcsolatra vágyik. A nagy ő is megérkezik hamaro­san, csak tartsa nyitva a sze­mét és a szívót. BAK (Xll.22.-I.19.) Viharfelhők gyü­lekeznek a ma­gánélete egén, és ez a mosta­ni csönd csak átmeneti. Türel­metlenségében sok olyasmit is mond és tesz, amit később megbán. VÍZÖNTŐ (I.20.-II.20.) Szeretne megunt érzelmi béklyójá­tól szabadulni. De ajjezdemó- nyezéshez nines elég ereje, ezért igyekszik úgy irányítani a dolgokat, hogy partnere mondja ki a végső szót. HALAK (11.21.-III.20.) Amit eddig biztos­nak hitt, az telje­sen bizonytalanná válik, aki­ben viszont nem bízott, az ön mellé áll, és átsegíti a nehéz helyzeten. Lehet, hogy ennél több nem is lesz a kapcsolat­ból. De ez is valami! T elefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődről! Ez a saját eheti horoszkópod. TV Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd előbb a *£? 00/1609 490 76 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát 31 Kos Vili 33 Ikrek 34 Rák 35 Oroszlán 36 Szűz 37 Mérleg 38 Skorpió 39 Nyilas Nyilas 40 Bak 41 Vízöntő 48 Halak A telefonhívás ára percenként: 150 Ft ALKATRÉSZ! Agrotechnika Rt. 7400 Kaposvár, Buzsáki út 48. által gyártott, illetve felújított teherautók, mezőgazdasági gépek alkatrészeinek csereda­rabos értékesítése. Vákuumszivattyúk, adagolók, dobkosarak - If a, Awia alkatrészek! Házhoz szállítással! 5000 Szolnok, dr. Szana 37. Telefon: 56/30-151. Árukiadás: kedd, szerda, csütörtök 9.00 - 16.00 óráig. *13/lK* A Ci bakházi Mezőgazdasági T er melőszövetkezet Cibakháza, Hősök tere 5. pályázatot hirdet tartósítóüzemi üzemvezető­helyettes munkakör betöltésére. A munkakör betöltéséhez közép- vagy felsőfokú végzettség szükséges. Lakást biztosítunk. A fizetés megegyezés szerint történik. A pályázat benyújtási határideje:június 15. * 16/1H * V J Most érdemes benézni a 102. jászberényi TÜZÉP-telepre! Megérkeztek a román ajtók, bajai hőszigetelt ab­lakok, tetőtéri ablakok! Uj falicsempe- és padlólapszállít­mányok! Árleszállítás: 6 mm-es betonvas régi ár: 56.60 Ft/kg űj ár: 43.80 Ft/kg Egyéb építőanyagokból is bő vá­lasztékkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. *i92/ih* Német importból, sokféle színben, PADLOSZŐNYEG--------------kapható MÁR 500 FT/NM-TÓL--------------­Ö csödön: Abádszalókon: AJÁNDÉK Üzlet, István Kir.u.16. Homokon: RUHÁZATI Üzlet, Döbrei u.1fe5/a. Jászapáti»: BÚTORBOLT, Hősök tere 7. Karcagon: MB Stúdió, Bem u.lO/a. CSILLAG Andor, Madarasi u.49. Kenderesen: ÁRUHÁZ, Szent 1.42. Kengyelen: DANKA Butik, Kossuth u.127. Kisújszálláson: LAKBER.Áruház, Kossuth u.8. Kunhegyesen: VEGYES Iparcikk, Kossuth u,5. DIVATÁRU, Petőfi u.12. Rákócziújfalun: VEGYESKERESK., Táncsics u.24/a. Tiszaföldváron: BÚTORBOLT, Kossuth u.74. Tiszaugon: NÓRA Butik, Rákóczi u.75. Tószegen: FILLÉRES Bolt, Attila u.27. Törökszentmiklóson: CSILLAG Divatház, Kossuth tér 7 RABITEXOL Bt, Kossuth u.15 Túrkevén: ÁRUHÁZ, Széchenyi u.13. Kereskedők fígyelem! Padlószőnyeget minta után árusító üzleteket keresünk. (Szőnyegboltok előnyben!) * TEL: PÉCSI-KER (72) 71 -921, 71 -932 ÚJ DISZKONT1 1992. június 1 -Jén 10 órakor nyit a KUNSÁG FŰSZERT diszkontáruháza, a törökszentmiklósi vasútállomásnál A nyitás napján 30 % engedménnyel kínálunk: - import csokoládékat - szörpöket- néhány kozmetikai terméket. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! *84448/1* ******* ** ** CEMENTFELHASZNÁLÓK, FIGYELEM! Hejőcsabai C 350-es kspc 20 cement 620 Ft/q C 350-es kspc 40 cement 600 Ft/q fogyasztói áron kapható! Megrendelésre - 60 mázsa fölötti mennyiség - díjtalan ház­hoz szállítás. Kiszolgáláskor ingyenes felrakás targoncával. Ugyanitt import cement 560 Ft/q Cím: Héki Állami Gazdaság Piroskai kerülete (Fészek Áruház után) Nyitva: 7,30-tól 16.00-ig. Telefon: 56/38-917, Bálint László VARIO TRADE BT. *31/1K* Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok! Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel.: 44-618). Szerk.: Benkő Imre - 17.00-18.30: Alföldi Magazin (tel.: 41-133). Szerk.: Pálréti Ágoston - A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, ripor­tok. Cserkészavatás - Ismerkedés a térin­formatikával - Jótékony est Új szászon - Könyvheti előzetes - II. Szolnokért Feszti­vál - 18.00: Szóváltás, közben: Zeneturmix. Patchwork kiállítás a Technika Házában - Kárpótlási jegyben járnak Kossuth Középhullámon: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Törvénykönyv - 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben - 11.05: Szonda (ism.) - 11.35: Don Quijote - XXX/29. - 12.00: Déli Kró­nika - 12.30: Vendég a háznál - 12.50: Kül­politikai figyelő - 13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió (ism.) - 13.30: Hitélet - 14.05: Magyar előadóművészek albuma - 14.55: Versek - 15.05: Kossuth-klub (ism.) - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Minden­napi gazdaság - 16.30: Zenefórum - 17.05: Magyarországról jövök ... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: Csapdák a könyvben - 20.05: A nép­zene hagyományőrzői - 20.30: Határok nél­kül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: Le­mezmúzeum URH-adón: 6.55: Körzeti információs ma­gazinok - 11.00: Irodalmi világjárás - 11.30: Slágermúzeum - 13.00: Amerika Hangja - 14.00: A keresztapa - 14.30: A Nyitnikék postája - 15.00: Országgyűlés - 19.00: V materinskom jazyku - 19.30: In limba matema - 20.00: In der Mutterspra­che - 20.30: Na matemjem jeziku - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: The Eng­lish Channel - XV/10. * 4.25-6.55, 9.00- 11.00, 12.00-13.00, 21.00-23.00, 24.00- 0.10: Azonos a középhullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sportreggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Apró-cseprő - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zéne-szó - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.05: Napóra - 12.00: Nótakalendárium - 12.45: Időjárás- és víz­állásjelentés - 13.00: Hírek - 13.05: Hogy tetszik lenni? - 13.30: Varázskeringő (rész­letek) - 14.00-17.00: Kettőtől ötig - a Rádió kívánságműsora - közben: 15.00: Hírek. Időjárás - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra - 18.00: Garázs - 18.30: Kapaszko­dó - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Kö- lyökrádió - 19.35: Táncházi muzsika - 20.00: Rádiószínház. Vegyespáros (Vámos Miklós hangjátéka) - 20.47: Zenés játékok­ból - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Jazz- magazin - 22.00: Magyar lemezbemutató - 22.30: Jazz - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10-4.20: Napforduló - benne: 23.15: 1967 - 0.10-4.20: Az MR éj­szakai műsora * Kossuth KH, Petőfi URH * 4.03-4.20: Verbunkosok, csárdások Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Újraolvasva - 10.15: Onczay Csaba gordonkázik - 10.55: Pillangókisasszony (részletek) - 11.40: András Béla népzenei feldolgozása­iból - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hang­verseny délidőben - 13.40: Szimfonikus táncok - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Candide, vagy az optimizmus (Voltaire re­génye) - IV/1. - 14.55: Zenekari muzsika - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Kóruspódi­um - 16.35: Saint-Säens kamarazenéjéből ­17.00: Új Hangoló - 17.50: A hét költője: Szabó Lőrinc - 18.00: KHírek. Időjárás - 18.05: A Budapesti Tavaszi Fesztivál hang­versenyeiből - 19.05: Hunor és Magyar nyomában - 4. - 19.35: Hangversenyciklus századunk zenéjéből - közben: 20.20: Hí­rek. Időjárás - 20.25-20.40: Kritika két hangra - 21.25: Fúvós kamarazene - 21.40: Szirmay Márta operaáriákat énekel - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Új Zenei Újság (ism.) - 22.50: Fehér kígyó (Németh Gábor hangjátéka) - 23.35: Motetták - 24.00: Hí­rek. Időjárás - 0.05-2.00: Évszázadok mu­zsikájából Televízió Szolnok Városi Televízió Kísérleti adás 20.40: Szolnoksport, benne: Challenge Day (ism.) - 21.00: Jövő a Nő (olasz-francia film) 103’ TV 1 5.45: Falutévé - törvény tippel - 6.00: A Reggel - 8.30: Közjáték - 8.35: Baba-ház - 9.05: Szeszélyes évszakok (ism.) - 10.05: A gyógyszer: használ vagy árt? (német filmsor.) XIII/13. Mi a gyógyszer? (ism.) - 10.20: Szextetthely (fr. filmsor.) A fotóstú­dió (ism.) - 10.45: Képújság 17.00: Délutáni Egyenleg - 17.10: Megve­szem ezt a nőt (mexikói filmsor.) - 17.35: Képújság - 17.40: Galiba XIII/1. Az első nyaralás - 17.50: „Veletek vagyok minden­nap ...” - 18.00: Gaia - ökológiai filmúj- ság - 18.30: Pénzvilág - 18.40: „Egyetlen Földünk van” XII/2. - 18.50: Mini klip- mix - 19.00: Játék - Bűvös hatos - 19.15: „Engedjétek hozzám! ...” - 19.20: Esti mese - 19.30: Cimbora - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - 20.40: Töltse velem az estét! - 22.45: Közjáték (ism.) - 22.50: AK- Tuális - 23.15: Késő Esti Híradó - 23.20: BBC-híradó TV 2 15.00: Parlamenti Napló - 17.05: Ma dél­után - 17.15: Anyák ... - 17.45: Regionális híradó - 18.00: Híradó - 18.12: Időjárás - 18.20: Kalandok Álomerdőben - 18.45: Ekhós színház - 19.05: Szülőföldem: Lo­sonc - 20.05: Pop-reál - 20.30: Telesport - 21.00: Stúdió ’92 - 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.30: Szelíd elbeszélés - 22.50: ENTER Újvidék 15.25: Műsorismertetés - 15.30: Ember és alkotása - szlovák ny. műsor - 16.00: Szlo­vák ny. adás - 16.30: Gyermekműsor - ma­gyarul - 16.45: Reklám - 17.00: Tv-napló - 17.30: Szerbia ma - 18.30: Tv-napló - ru­szinul- 18.40: Rajzfilm - 18.45: Tv-napló - románul - 18.55: Műsorismertetés - magya­rul - 19.00: Tv-napló - magyarul - 19.25: Reklám - 19.30: Tv-napló - 20.00: Reklám- 20.05: Napjaink magyar ny. műsor - 21.05: Reklám - 21.10: Külpolitika - 21.40: Jogszabályok - magyar ny. műsor - 22.20: Hírek - magyarul - 22.50: Tv-napló - 23.10: Éjszakai műsor - 0.40: Hírek, műsorzárás Super Channel 10.30: Egyveleg - 13.00: Japán üzleti élete- 13.30: Természetfilm - 16.00: Élő vide- oshow j 18.00: Wyatt Earp (am. sor.) - 18.30: Én, a kém (am. sor.) - 19.30: Bel­földi tudósítások - 20.00: Sport - 21.00: Dok.-film - 21.30: Francia aktualitások - 22.00: Hírek - 22.35: Európai riportok - 22.45: Piacgazdaság - 23.00: Hajnali őijön- gés (am. film) Eurosport 9.00: Golf - 10.30: Tenisz - 19.30: Forma l- 21.30: Eurosport-hírek - 22.00: Labdarú­gás - 23.00: Tenisz - 0.30: Eurosport-hírek Screensport 12.00: Német túraautó-verseny - 13.00: Autószömyek versenye - 13.30: A brit mo­torsport legjavából - 14.00: Nemzetközi motorsport - 15.00: Eurobics - 15.30: Au­tószömyek versenye - 16.00: Amerikai lab- darúgó-világliga - 17.00: NBA - 17.30: Nemzetközi sportmagazin - 18.00: Jégko­rong - 20.00: NBA - 21.30: Amerikai lab- darúgó-világliga - 23.00: Spanyol futball- körkép - 23.30: Rögbi Franciaországból - 0.30: Atlétika - 2.00: Jégkorong SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.30: Va­rázslatos Jeannie - 9.00: Hírek - 9.05: Szív az adu - 9.30: Vasárnapi állatok - 9.55: Vi­gyázat, kamera! - 10.20: A madarász - 11.55: Szerencsekerék - 12.40: A nap tipp- je - 12.45: Telebörze - 13.00: Hírek - 13.05: Telebörze - 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.) Új titok - 14.30: Varázslatos Jeannie (am. sor.) Pulitzer-díj - 15.05: Fal­con Crest (am. sor.) Igazság mindenkinek- 16.00: MacGyver (am. sor.) Emlékek - 17.05: Bingo - 18.45: Híradó - 19.20: Sze­rencsekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: Bot­rány Ischlben (osztrák film) - 23.00: Hírek- 23.10: Újdonságok és történetek - 23.55: 4-es csatorna - 0.50: MacGyver (ism.) - 1.45: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németor­szág! - 8.55: Owen Marshall - 9.50: Gaz­dag és szép - 10.15: Dr. Marcus Welby - Árhullám - 11.05: Játék - 11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin - 12.30: Az élet játékai - 13.15: Kalifornia klán - 14.05: A Springfield-sztori - 14.50: A Főnök (am. krimisor.) Tom Dayton szabadlábon - 15.45: CHIP’S (am. krimisor.) Cserbenha- gyás - 16.40: Rizikó - 17.10: Forró nyere­mény - 17.45: Nyereményjáték - 18.00: Fiatalok magazinja - 18.45: Híradó - 19.15: Robbanékony - 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) - 20.15: Gyilkosság a hobbija (am. krimisor.) Halálos jóslás - 21.15: Min­den zsák a maga foltját (szính. közv.) - 22.50: Kulturális magazin - 23.20: Férfim­agazin - 23.50: Hírek, - 24.00: Légifarkas (am. sor.) A égből pottyant lány - 0.55: Borzasztó kedves család (am- sor.) Kelle­mes ünnepeket! 1. - 1.55: A magánnyomo­zó (am. sor.) Fény és árnyék - 2.15: A Fő­nök - 3.05: Dr. Marcus Welby - 4.00: CHIP’S - 4.50: Jó idők, rossz idők - 5.15: Fiatalok magazinja PRO 7 6.00: Édes méreg - 6.55: Flicka (am. sor.) A bátorság próbája - 7.20: Rajzfilmek - 8.55: Starsky és Hutch (am. krimisor.) Megfoghatatlan Lisa - 9.55: Egyenlő igaz­ság - 10.55: A tetovált - 12.30: Dok.-film- 12.45: Hardcastle és McCormick - 13.40: Alaszkától északra - 15.35: A madárijesztő és Mrs. King (am. sor.) Veszély a város felett - 16.25: Óriások bolygója (am. sor.) A zseni - 17.20: Rajzfilmek - 19.10: Dán Oakland (am. krimisor.) Halállánc - 20.00: Híradó - 20.15: Dűne (am. sci-fi) - 22.50: Éjféli telefonáló (am. krimisor.) Időzített bomba - 23.45: Rosemarie lánya (német film) - 1.25: Hírek - 1.35: Superforce - 1.55: Mike Hammer - 2.45: Az autóstopos (am. sor.) - 3.10: Hírek - 3.20: Red River (ism.) - 5.25: Hírek MŰSOROK

Next

/
Thumbnails
Contents